Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1857-07-04 / 1. szám
HETILAP A NÉP JÓLETÉRE 1. szám Julius 4 Tartalom: Szerkesztői beköszöntő. Születésem stápjárt. Sárosy Gyula albumából. Árva bizottmányok,Gondol Dánieltől. Lesz biztosításunk. Sabaudi Eugen keresztje, történeti beszély Remerlay Gusztávtól. Ne bántsd a magyart, Losonci Ílászlótól. Falusi kalandok. Boros Mihálytól Fővárosi levelek . Kacor Dezsőtől. Házi tanácsadó. Irodalom. Böngészet. Hogy áll a világ. Szerkesztői fekete tábla. Szerkesztíi beköszöntő. Midőn egy néplap szerkesztéséről álmodozom oly könnyű, oly gyönyörűségesnek tetszett előttem; s most midőn e lap szerkesztését elválaszson, érzem hogy mily nagy, mily nehéz feladat szólani népek ezreihez, és pedig szólani úgy, hogy senkit meg ne kontránkoztassunk, senkit ne untassunk, és a nagyobb résznek tetszésére szolgáljunk. Igen is atvámfiai nagy fát mozgatok ék, s ha csekély erőmre kellene támaszkodnom, nem is merném fejszémet belevágni, de kettő biztat. Először hogy a tisztelt olvasó közönség elnéző leend, kivált mig a kezdet nehézségeivel küzdök, s nem kívánja tőlem miként mondjam a hegynek, hogy keljen föl, és rohanjon a tengerbe; másodszor hogy a helybeli és vidéken elszórt népirói tehetségek gyámolítnak nehéz munkámban, melynek feladata meghonosítani az irodalmat népünk legeslegalsóbb rétegében is. Ez azon cél, melyet magamnak kitűztem, midőn e lap szerkesztésére határozom magamat; ez azon cél, melynek kivitelére hívom föl írótársaimat. És hogy kezet fognak velem, gyámolítnak, ebbéli hitem erős, ne engedjék, hogy mégis hajótörést szenvedjen. Midőn szerkesztői beköszöntő beszédemet írom, lapunk címképe fekszik előttem, mintegy intőleg, hogy azon tárgyakat képviseljem, melyek oda rajzolják. E kép közepén mindinkább világosodó felhők fölött egy földgömb lebeg, melyen hazám elejjel és mézzel folyó bannán tűnik föl elöttem. Két génius, két nemze lengi körül, kezükben tartott égő fáklyával hintenek arra fényvilágot. És a mint elnézdelem , két nemzet, a nagy költő im e sorai jutnak eszembe: ,,Éltünk rögös határain két genius vezet. Remény, emlékezet, Igenis, e két nemzö a remény és emlékezet. Az emlékezet visszaidézi nemzetünk múltját, midőn nagy és erős nemzet valánk vitézségünk által, midőn a büszke félhold rettegett uunyadiaktól, midőn nem— !