Kalligram, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000-05-01 / 5. szám
ban persze a védekezés erényei kerülnek előtérbe, így az alkotó polgárság magatartásformája, a valójában megtartó-pacifikáló osztály történeti tulajdonságaival, kiegyensúlyozottságával. Korszakokban, mikor az emberiség nagy, közös mítosz nélkül kénytelen élni, írja Márai az Egy polgár vallomásaiban, különösen jelentős élményforrás a család miniatűr világtörténelme. Európának ma (...) nincs egységes szellemi élete, fűzi hozzá az Ihlet és nemzedékben. (...) Európa szellemi képlete ma nem az öntudatos irodalmi, művészi vagy tudományos erők összjátékának következménye, mint volt még az elmúlt században is: magányos alkotótehetségek viaskodnak mindenfelé, keresik az igazság és a szép kifejezésének új módszereit. Magányuk döbbenetes. A szellemi alkotó ember talán soha az emberiség történetében nem volt még ilyen egyedül. A gyógyjavallat igen kézenfekvő: e vezérmítosz nélküli szellemi és civilizációs magányból, társadalmi lesüllyedésből - az osztály és az erények válságából - vezethetne ki az értelem, a racionalizmus, a szabadság és humánum eszméje, s az eszmékre épülő családias intézmények intim rendje, hiszen az emberiség minden kultúrfokon (...) tudta és érezte, hogy igazi útja nem lehet más, mint a kölcsönös segítség princípiumának megvalósítása az államéletben és a népek egymás közötti életében. Márai e polgáridill éspedagógia szelíd és okos héroszait, a humanizmus gáncs és félelem nélküli lovagjait, a szellem gentlemanjeit festi meg portréiban, akik igazolhatják, hogy a legsúlyosabb történelmi káoszban is a kölcsönös segítség, az emberiesség és a méltányos együttélés erkölcsi szabályaival jelölhetők ki a civil mikrokozmosz szellemi határvidékei, s óvható meg e szűk kis tér függetlensége. Az ihlet és nemzedék eszményei hamisítatlan polgáreszmények: a birtokőrzés, a határtudat, a kölcsönös, megnyugtató fair play és a gyakorlati tisztesség letűnt korszakai, termékeny békéje és a felelősség és mértéktartás, ízlés és tapintat, lovagiasság és önismeret szerencsés tulajdonságaival jellemezhető ízigvérig úriemberek, ha kicsit sznobok és megközelíthetetlenek is, mint Justh Zsigmond, vagy a nagyon szűkszavú és csendes házi hősnők, mint a sokat látott, sokat tűrt írófeleségek, Danténé és Tolsztojné - civilkorszakok és civilhősök, példázatul szolgálnak a nagyközönségnek szánt esszébeszédekben. Márai, Babitscsal, Halásszal vagy Szerbbel ellentétben, kevésbé ősöket - kivétel Goethe, az ősapa, vagy Krúdy Gyula, esetleg Kosztolányi, mint inkább közeli rokonokat, családtagokat ismer és ismertet fel a művelődéstörténet műemlékfiguráiban, kevésbé történeti folytonosságot, családfát, mint inkább bölcseleti és irodalmi otthont, valamiféle szellemi klubot törekszik megteremteni. Az esszékben a lakatlan és többé lakhatatlan családi tértől való idegenkedés, a dandys otthontalanság-pózzal szembeszegülő otthonosság-nosztalgia munkál. Az osztályhagyományt kritizáló ellenzékiség, a dezillúzió és a mégis leküzdhetetlennek bizonyuló osztálysors tapasztalata az idegenkedés mélyén. 3. A pompás kis életképben, amint az apa, mint minden reggel, borotválkozótükre elé hajolva, kis zsebkefével igazítja brillantinos bajuszát, majd a reggelizőasztalhoz telepszik dohányszínű, selyemhajtókás házikabátjában, s nyájas, választékos mozdulatokkal teáját kavarja, sonkát és lágy tojást eszik, majd vajas kenyeret akácmézzel, amint pecsétgyűrűs, nőiesen finom kezének ünnepélyessége, a teával keveredő rum illata és a cselédek diszkrét motozása a reggeli idilli valóságos A méltányosság szenzációja - humanista közhelyek a Márai... 19