Kalligram, 2007 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2007-03-01 / 3. szám

élő, sem a romániai magyar szerzők nem kaptak helyet benne. Mindezzel ez az antológia is azt a korabeli irodalompolitikai diskurzus erősítette, mely szerint az elcsatolt területek magyar alkotói nem részei az egységes magyar irodalomnak. E hiányossága ellenére mégis az egyetlen olyan válogatás, mely a román olvasóközönség számára a magyar irodalom „egészét” kívánja megmutatni. Az első kötetben kaptak helyet a népköltészeti alkotá­sok: virágénekek, szerelmes dalok, balladák. Aztán következik Bornemisza Péter, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Amadé László, a felvilágosodás és a reformkor alkotói: Bessenyei György, Kazinczy, Kármán József, Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty, Katona, csak hogy néhányat soroljunk fel a fordított szerzők közül. A második kötetbe került Petőfi, Arany, Madách, Vajda János, s folytatódik a sor egészen a századfordulóig: Reviczky Gyula, Mikszáth, Gozsdu Elek, Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond. Míg a má­sodik kötetben Petőfi és Arany képezték a kötet súlypontját, addig a harmadik kötetben, mely a századfordulónál kezdődik és a nyugatosok nemzedékeivel folytatódik, Adyé lett a főszerep. A kötet jelentős részét az Ady-fordítások teszik ki, melyeket zömmel Eugen Jebeleanu tolmácsolásában olvashatunk, de több Ady-verset fordított a kötetet szerkesztő Constantin Olariu és a szintén sokat fordító Emil Giurgiuca is. Ugyancsak Giurgiuca fordításában jelent meg a kötetben Móricz Hét krajcárja és a Tragédia is. Bródy Sándor, Gárdonyi, Papp Dániel, Cholnoky Viktor, Krúdy, Móra Ferenc, Kaffka Margit, Gyóni Géza műveinek forrásai mindenesetre jelzik, hogy a szerkesztő és a válogatást készítő munkatársai, Lőrinczi László, Majtényi Erik, Szász János alapos munkát végeztek. Nem véletlenszerűen összeválogatott antológiát kívántak létrehozni, hanem olyan válogatást, melyben a befogadó számára látszik majd a magyar irodalom kialakulása és látszanak különböző tendenciái, s érezhetővé válnak a súly- és fordulópontok. Ha feltételezzük azt, hogy egy ilyen antológiában valamely szerzőtől közölt művek meny­­nyisége egyenes arányban áll az alkotó a kánonban betöltött szerepével, akkor a negyedik kötet szerint egyértelműen József Attilának van leginkább meghatározó szerepe a kánon­ban. Verseit főként Veronica Porumbacu és Mihai Beniuc fordításában olvashatjuk. Nem sokkal marad el József Attilától Kosztolányi Dezső, akinek nemcsak verseit, hanem két novelláját, A csók és a Kínai váza (Ivan Denes fordításában) is hozza a kötet. Juhász Gyula, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós művei nagyjából azonos terjedelemben kaptak helyet. Akár az eddigi három kötetben, a negyedikben is a művek előtt egy-egy rövid szerzői életrajz szerepel, melyeket Constantin Olariu írt; ezekben kitér a szerző életére és munkásságára, kiemelve a fontosabb műveket, megemlítve az esetleges román fordításokat is. Néhol, például Ady vagy József Attila esetében, kisebb irodalomtör­téneti elemzésekre is jut hely. A négy kötet egészét tekintve nyugodtan kijelenthetjük, hogy rendszerezett és áttekinthető képet nyújtanak a magyar irodalom alakulásáról, s szerkezete és arányai jól mutatják és emelik ki egy-egy korszak fontosabb alkotóját. S míg az Antológia literaturii maghiareban (Magyar irodalom antológiája) nem kaptak helyet a romániai magyar irodalom képviselői, addig az 1964-ben megjelent, Nicolae Manolescu szerkesztette Nuvela romina contemporana című (Kortárs román novella) kö­tetben Papp Ferenc, Sütő András, Huszár Sándor és Szabó Gyula is szerepelnek. A szer­kesztő bevezetőjében nem tesz különbséget román vagy magyar nyelven író alkotó között, csupán az egységes témaválasztás vagy ideológiai elkötelezettség a meghatározó. Jó példa erre, mikor a falusi élet és a parasztember szocializmusbeli átalakulásának irodalmi meg­formálásánál egyszerre említi Marin Preda, Nicolae Velea, Vasile Rebreanu és Szabó Gyula neveit (Manolescu 1964, VI). A szerkesztői intenció erősen hasonló Marian Popa hetvenes és nyolcvanas években megjelent műveinek gyakorlatához, mely szerint a kisebbségi iro­dalmakat nem célszerű a többségi irodalomtól elkülönítve tárgyalni, hiszen ezzel nemcsak a róla szóló párbeszédet lehet elkerülni, hanem így egzisztenciája is megkérdőjelezhető. Antológiákat tárgyalva érdemes megemlíteni egy 1954-ben, a szovjet felszabadítás tízéves évfordulójára megjelent gyűjteményt, mely magyarországi költőktől közöl fordí­tásokat. A Poezia maghiara contemporana (Kortárs magyar költészet) címet viselő kötet­ben azonban csupa a kommunizmust és a szocializmust éltető és propagáló pártversek jelentek meg, melyek a kiadói előszó szerint jól szemléltetik a Magyarországon egy évti­zed alatt lezajlott kulturális forradalom eredményét (Gredinger 1954: 5—6). S ahogyan Horváth Andor is írja tanulmányában József Attila román recepciójának egyes fejezeteit illetően, az előbbi antológia is „része ama tágabb jelenségnek, amely — olykor leegysze-

Next