Kanadai Magyar Munkás, 1966-1967 (38. évfolyam, 1-47. szám)
1967-03-09 / 29. szám
8. oldal KANADAI MAGYAR MUNKÁS CANADIAN LANGUAGE-PRESS Published weekly by The Canadian Hungarian Publishing Association, Proprietors, 924 King Street West, Toronto 3, Ont. Ügyvezető: Durovecz András Szerkeszti: Schaeffer R. Ádám Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési ár: Kanadába 1 évre $7.00, félévre $3.50, az Egyesült Államokba és óhazába $8.00. Minden levelet, csekket és money ordert küldjük: Kanadai Magyar Munkás, 924 King Street West, Toronto 3, Ont, Canada. Telefonszám: EMpire 4-6097 Levélben küldött pénzekért felelősséget nem vállalunk. Printed by Eveready Printers, Limited. Toronto, Ont. SEB NYÍLT levél (Folytatás a 2. oldalról) Nem osztom a véleményem azzal, hogy az 56-osok döntő többsége a királyi koronás címer alatt mulató Helikon báli társaság. Mivel Te is, és én is, iskoláinkat a szocialista Magyarország modern nevelési módszerei szerint jártuk ki, vagy félbehagytuk és igencsak az 56-osok nagy többsége nem hinném, hogy bármi közünk lenne ezekhez az úri muri típusú társaságokhoz, amiből úgy Amerikában, mint Kanadában jónéhányat találunk. Ha figyelemmel kíséred lapunkat, találkozni fogsz cikkeimmel. “Az emigráció két arca” fölött büszkén verheted barátom a melled, mert az 56-osok közül igen-igen keveset találsz az u.n. jobboldali emigrációs vezetésben. Gondolod, hogy a jobboldali emigráció erősebb, mint a mi haladó emigrációs mozgalmunk ? Nem hinném. Gazdaságilag igen, de erkölcsileg és politikailag nyomdafestéket nem tűrő kifejezést érdemel. Pontosan itt van a hiba, hogy a haladó gondolkodású fiataljaink csendben visszavonulnak. Miért? Nem kell nekünk félnünk senkitől. Úgy hiszem, hogy becsületes polgárai vagyunk itt hazánknak. Szorgalmas építő kezeink nem vallanak szégyent. Vezetőinket tiszteletben tartjuk, a törvényeknek engedelmeskedünk. Köszönet és elismerés új hazánk törvényhozóinak azért, hogy nemzetiségi kultúránkat elismeri, támogatja és mi, ezzel a joggal élve, büszkén gyakorolhatjuk. A mi nyelvünk, kultúránk és népünk hagyományai dicsőségesek. Itt az idegenben tápláljuk, tartsuk felszínen egymás között és más nemzetiségűek előtt. Én a magam részéről mindig büszkén vallom, hogy “I am a Hungarian”. Kis nép fiai vagyunk, de apáink után mi is büszke hordozói lehetünk a magyar névnek. örülök annak a vállalkozásodnak, hogy “szőrmentén bírálva” cikkeket fogsz írni a jobboldali emigrációs lapok leleplezésére. Erre nagy szükség van, de sok esetben nem érdemel nyomdafestéket az a szedett-vedett badarság, amit egyes “pihent agyú”, mondhatnám így is: levitézlett népáruló tehetségtelen fiskális vet papírra. Mi tudjuk, hogy ezek az álmodozó fickócskák, akik sem otthon, sem itt, semmi hasznára nem voltak a társadalomnak, mindent, amit emberi ész ki bír gondolni, alapos körültekintéssel, az olvasó “asztalára” teszik. A kérdést elfelejtik utána tenni. Megértetted olvasó? Néha burkoltan, néha nyíltan kisütik ezek az urak, hogy mit is szeretnének. Csak egy példa. Egy Dr. Varra László nevű pasas, aki magát a Szabad Magyar Jogász Szövetség elnökének titulázza, így sírdogál: “Nem könnyű hazánktól távol élni, ahonnan legtöbben lényegileg sohasem szakadtunk el. Az otthon utáni vágy feszültségét úgy oldottam fel, hogy emigrációm elején elhatároztam: úgy fogok dolgozni, mintha örökre kint maradnék és úgy gondolkozom, mintha már ma haza is indulnék.” Gyönyörűen hangzó sorok. Szívbemarkoló sorok, de mögötte ott bujkál a gyűlölet a magyar nép ellen. A megtorlás gondolata soha sem fog kihalni ebből az ú.n. emigrációra késztetett úri népségből. A hatalom utáni vágyakozás, emberek ezreinek gazdasági és politikai kirablása ennek a hétpróbás jól szervezett gárdának a kihalásával, fog véget érni úgy a magyar nép, mint a magyar emigráció számára. Van bőven anyag ehhez a témához. Persze egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, hogy a Magyar Népköztársaság a világ minden részén nagy elismerésnek örvend. Gazdasági, kulturális kapcsolatai olyan erősek, hogy még ilyen sohasem volt, és egyre erősödik. A világpolitikában is az élen járunk. Gondolok itt az Egyesült Nemzetek Szervezetére, ahol az egyik legfontosabb bizottság elnökének a Magyar Népköztársaság küldöttjét választották meg. Jó az a közmondás: “Kicsi a bors, de erős”. Ami a kanadai és magyar viszonyokat illeti, itt sem kell szégyenkeznünk. Országaink között komoly diplomáciai kapcsolatok alakultak, amik igen eredményesen hozzák egymáshoz közel népeinket, úgy kulturális, mint gazdasági téren. Befejezésül: Fogom várni cikkeidet, boldogan szorítanak most veled kezet, meg azzal a jó néhánnyal, akiknek munkájára szükség van ennek az egyhelyben topogó, beteges emigrációnak a felfrissítésére, munkájának a továbbvitelére az elkövetkező időkben. Szakácsi László DR. RÁCZ LÁSZLÓ: FORRADALMAK TAVASZA 1848 március idusára A MAGYAR dolgozó osztályok sorsa — évszázadokra visszamenőleg — féktelen kizsákmányolásban tengődve, a szenvedések szakadatlan láncolata volt. A jobbágyrendszerben ezért gyűlölte a szegény paraszt még csak a szabad költözködési jogától is megfosztva, “röghöz kötve”, hereként élő nemes földesurát. Sokszor még jobban, mint a külső ellenséget. Dézsmával-robottal és adókkal kiszipolyozottan, csak az alkalomra várt, hogy bilincseit lerázhassa. Az első ilyen lehetőség akkor nyílt számukra, amikor a pápa kereszteshadjáratot hirdetett a “pogány” török birodalom ellen. Fegyverbe híva Magyarország egész lakosságát is, a “szentföld” visszaszerzésére. Az ily módon fegyverhez jutott magyar parasztok azonban — Dózsa György és társai vezérlete alatt— a törökök helyett, saját pogány földesuraik ellen fordultak. Véres küzdelmek után, a jobban szervezett nemesi hadak 1514-ben vérbe fojtották a “lázadást”, a magyar dolgozók élniakarásának első hősies megnyilatkozását. Hasonló sorsra jutott évszázadok múltával a Rákócziak nevéhez fűződő kurucz háború is. Azoknak a szegény parasztoknak fegyveres felkelése, kiknek — mint a dal megörökítette — “Két-három fillér a napi bére” és akiknek “Két pogány közt egy hazáért omlott ki vére." • • • MÚLTAK az évtizedek. A felgyülemlett paraszti elkeseredés — fegyver híján — már csak “békés” formában juthatott kifejezésre. A jobbágy munkaszolgáltatásának tervszerű lecsökkentésében. Ennek az lett az eredménye, hogy az ország földművelése oly alacsony fokra süllyedt, hogy a jobbágyból kisajtolt dézsma már nem biztosított munkanélküli megélhetést az uralkodó osztály, a nemesség egy része számára. A mindjobban lecsökkent földjáradék volt a megindítója annak a reform-mozgalomnak, melyet az 1800-as évek első évtizedeiben a nemesség kis része magáénak vallott. A pozsonyi országgyűlésen — melyből a milliós parasztság képviselete teljesen ki volt rekesztve — a szabadelvű ellenzék óvatos reformokat javasolt az elavult földművelés korszerű reformálására. Mindenkor azzal a meggondolással, hogy az elszegényedő nemesi rend fennmaradását biztosítsa. Ez a kisszámú ellenzék is két árnyalatot mutatott föl. A gróf Széchenyi István pártja csak gazdasági reformokat követelt. A jobbágyrendszer örökváltság útján való átalakítását. Angol mintára egy uj kapitalista rendszerre épült Magyarországot, szabad iparral és kereskedelemmel. Jóval messzebbre ment az elgondolása a kiváló szónok Kossuth Lajos köré gyülekezett kisbirtokos nemességnek. Ezek a gazdasági reformokon felül, a nemzeti függetlenséget is követelték, hogy egy új nemzeti és polgári Magyarország kiépülhessen. De egyik ellenzéki párt sem juttatta kifejezésre az “alkotmány sáncaiból kiszorított” milliónyi szegény parasztság sajátos érdekeit. A pozsonyi országgyűlés meddő viták közepette jutott el az 1848-as évi forradalmak tavaszáig. Amikor február végén Franciaországban forradalom vetett véget a királyságnak. Amikor március elején Német- és Olaszországban lobogott föl polgári és nemzeti forradalom tüze. Március 13-án már Bécs utcáin zajlik a forradalom. A felfegyverzett fiatalság lemondásra kényszeríti az európai reakció: “a Szentszövetség” gyűlölt vezetőjét, Metternich államkancellárt. • • • A forradalom tavasza március 15-én beszökött Pest utcáiba is. Fuvallatával felébresztette, lázba hozta a magyar főváros egész fiatalságát. Pest utcáin hatalmas tüntető tömegek harsogták a lánglelkű költő-vezér, Petőfi Sándor szózatára “rabok legyünk vagy szabadok?” a lelkes fogadalmat: “. . . esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.” Ez a március 15-i felejthetetlen népgyűlés 12 pontban foglalta össze a magyar polgári forradalom harci programját. A 12 pont jóval túlhaladta az országgyűlési ellenzék reformköveteléseit. Mert a sajtószabadság, a politikai foglyok szabadonbocsátása, a nemzetőrség felállításán kívül, felelős magyar minisztériumot, törvényelőtti egyenlőséget is követelt. Gazdasági téren pedig önálló jegybankot, közös teherviselést és az úrbéri terhek eltörlését. A forradalom tavasza március idusán vérontás nélkül győzött. Nem csupán oly módon, hogy a tüntető tömegek — félredobva az addigi cenzúrát — azonnal kinyomtatták, mint első szabad sajtóterméket a 12 pontot. Majd felkanyarodva Budára, kiszabadították börtönéből az ott senyvedő politikai foglyot: Táncsics Mihály írót, a paraszti tömegek hivatott képviselőjét. Hanem főként azért, mert a pesti forradalom nyomására az eladdig húzódozó pozsonyi országgyűlés most szinte órák alatt törvénybe iktatta az úrbéri terhek váltság ellenében való eltörlését. De még jelentősebb volt a márciusi forradalom hatása a bécsi uralkodóházra. Ez kényszeredetten bár, de kinevezte az első magyar felelős minisztériumot gróf Batthányi Lajos elnöklete alatt, kinek kormányában Kossuth Lajos is tárcát kapott. A radikális pesti fiatalságnak, éppúgy, mint a milliós magyar paraszti tömegeknek és az akkor még gyermekcipőkben járt ipari munkásságnak ebben az első felelős kormányban sem volt képviselete. Az új kormány megkezdte óvatos reformmunkáját. De még ezt is túl veszedelmesnek találták a reakciós nagybirtokosok és főpapok. Féktelen kizsákmányolási lehetőségeiknek vesztét érezve, megkezdték aknamunkájukat a márciusi forradalom ellen. Nagy befolyásukkal rábírták az uralkodót, hogy oszlassa föl az országgyűlést és vonja vissza a megbízást a felelős magyar kormánytól. Ezek a hazaáruló magyar arisztokraták verekedték ki, hogy a Habsburg-ház — mely pedig a tavaszi forradalom hatására engedményekre volt hajlandó — rövidesen nyílt ellenforradalmi akciót kezdett. Magyar arisztokraták rábeszélésének engedve, bízta meg előbb a “horvát granicsárt", Jellasicsot, majd herceg Windischgraetzet, hogy fegyveres erővel verjék le a márciusi forradalmat. A bécsi császári levéltárban és a Hofbibliothekben feltalálható dokumentumok alapján megállapítható, hogy a báró Jósikák, gróf Apponyiak és Zichy grófok voltak az 1849-es véres ellenforradalom életrehívói és szítói. (Lásd Dr. Rácz Béla történeti forrásmunkáját: “Vörösek és Fehérek 70 év előtt”. Megjelent 1920-ban, Bécsben.) Beigazolódik ebből a történeti forrásmunkából az is, hogy mindazokat a vádakat, gyalázatos rágalmakat és uszításokat, miket 1849-ben az elbukott márciusi forradalom életben maradt vezetői, Kossuth Lajos és társai ellen zúdítottak, megismételték 1919-ben Károlyi Mihály és a vérbefojtott proletárforradalom élenjáró vezetői ellen, a Horthy-korszak fehérterrorja idejében. * • • A 119 ÉV ELŐTTI további események ismeretesek. Az osztrák-magyar ellenforradalmi erők nem tudtak megbirkózni a szinte napok alatt összekovácsolódott nemzeti ellenállással. Az ifjú honvédség hőskölteménybe illő teljesítményével. A magyar főurak sürgetésére Ferencz József az orosz cárt hívta segítségül. Az aránytalan fegyveres túlerőnek, a maroknyi honvédseregek nem tudhattak sokáig ellentállni. Görgey hadvezér 1849 őszén Világosnál a cári hadvezetőség előtt letette a fegyvert. Nem sokáig késett a véres megtorlás. Az Aradon kivégzett 13 tábornok-vértanú, a legyilkolt forradalmárok ezrei, a börtönökbe vetett tízezrek és az emigrációba kényszerített aktivisták. Kossuth Lajossal az élükön, megintcsak szembeötlő párhuzamot mutatnak az 1919-es győztes ellenforradalom, Horthy fehérterrorjának veszteséglisztájával. A 48-as márciusi forradalom szerkezetét és célkitűzéseit tekintve polgári szabadságmozgalom volt. Egy félévszázaddal későbbi utánrezgése az 1789-es nagy francia forradalomnak. A magyar nép szomorú tragédiája, hogy ezt a rég esedékes polgári forradalmat, a Habsburg-reakció szoros szövetségben a magyar nagybirtokos főurakkal, vérbefojtotta. Hetven évbe tellett, míg az első világháború végeztével az 1848-as tavaszi fuvallat újra lázba hozta szülőhazánk népét. Az uralkodó osztály, a nagybirtok és nagytőke, Horthy fehérgárdistáival, — de elsősorban az ezek részéről segítségül hívott külföldi imperialista zsoldos seregek közreműködésével — megintcsak föld alá nyomta, eltaposta az új forradalmat. Majd egy egész évszázaddal a 48-as márciusi forradalom után, az 1945. évi felszabadulás, tette csak lehetővé, hogy a márciusi forradalom célkitűzéseit nemcsak valóra váltsák, de túl is teljesítsék. Egyenes ágon lelki rokonság köti össze a dicsőséges 48-as forradalom tavaszát az 1918—1919-es magyar forradalmakkal. Ezért ünnepli büszkeséggel és meghatottsággal az Új-Magyarország és szerta a világon, hol magyarok élnek, 1848 március idusát .. . KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1967 március 9