Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-08 / 15. szám
8. oldal ÚJ SZÓ 1969 november 8 AZ ÉLET KÖVETKEZŐ PROBLÉMÁJA: 85 SŐT 100 ÉV LESZ AZ ÉLETTARTAMPiramisok és papírhajók LÁTSZÓLAG nincs két tudományág, amely olyan távol esnek egymástól, mint az űrhajózás és az amerikanisztika (vagyis a Kolumbusz előtti, ős-amerikai kultúrák tudományos vizsgálata). Valahol mégis találkoznak, s ez a közös platform jellegzetesen polgári jellegű. A sci-fi melléktermékei jártak-e valaha idegen égitestek űrhajósai a Földön? Ezt a kérdést magyar nyelvű népszerű kiadványok is felteszik, s azonnal fel is sorolnak olyan művészeti motívumokat, melyek értelmes, talán az embernél is sokkalta értelmesebb lények földi látogatását “bizonyítják”. E bizonyítékoknak nevezett önkényes példák sora végtelen: bőrpáncélos ó-japán szamurájok szobrocskái (a páncélzat lázba hozza az elméletgyártókat, mert a mai űrhajósok szakafandereihez hasonlít, s ezek a tudományosan képzetlen emberek csakis antromoforf lényeket tudnak elképzelni). Azután ott van a Szaharai Tasszili-hegység híres freskóinak egyike, amelynek felfedezője, a francia Henri Lochte tréfából “a nagy Mars-beli isten” nevet adta. “Bizonyítékok továbbá különféle közel-keleti romvárosok ledőlt oszlopai, melyek ideális rakéta-kilövőhelyek benyomását keltik, vagy egy középkori makedón kolostor freskója, amelyen némelyek Jézus Krisztust valami űrhajóhoz hasonló, sematizált jármű botkormányánál vélik felfedezni. Ezt a fantasztikus elméletet néha a nyugati áltudományos folyóiratok gombaként tenyésző termékeiből veszi át sajtónk, máskor az ifjúságnak szánt szovjet ismeretterjesztő lapokból. Közismertek például Kazancev mérnök írásai; ő röpítette fel azt az “elméletet”, hogy a tunguz meteor egy idegen űrhajó lehetett. Ezt az elgondolást egyébként egy évtizede meglehetősen éles nyilatkozatban vetette el a Szovjetunió Tudományos Akadémiája, s a közlemény magyar nyelven is megjelent az Élet és Tudományban. Párhuzamok kutatása Legújabban Thor Heyerdahl papírászcsónak - útja foglalkoztatta sajtónkat és egyéb hírközlő szerveinket. Dicső vállalkozás volt ez, hiszen a csónakosok az égszínkék ENSZ-lobogó alatt hajóztak, távirataik eljutottak a szovjet és az amerikai államfő asztalára meg U Thant főtitkárhoz is, és valóban megragadó, hogy olasz, szovjet, egyiptomi, Csád köztársaságbeli és norvég férfiak vállalkoztak erre a kalandos útra. A kalandokkal és a nemzetek közötti barátság szép gesztusával nincs is baj — csak Heyerdahl koncepciója sántít. Mert mit is bizonyított a világsajtó — és a magyar újságok — közleményei szerint a kis híjján sikeres út? Nem kevesebbet, mint hogy az ó-egyiptomiak eljuthattak az “Újvilágba — sőt ■el is kellett jutniok, ezért találhatók Mexikóban piramisok. A kérdés gyökeréig jutottunk: egy jellegzetesen polgári gondolathoz, amely még a régészet “tudomány előtti” korszakából származik. Ez az elmélet mindenáron kapcsolatot keres Amerika és az Ó- világ (Európa, Ázsia és Afrika) között. A századforduló óta az amerikanisztikában járatlan vagy felelőtlen emberek minden eszközzel megpróbálták, hogy bebizonyítsák ezeket a kapcsolatokat. Egyes közép-amerikai vagy dél-amerikai nyelveket összehasonlítottak az ógörög, a baszk, a p etruszk, a babiloni, a kínai nyelvvel, vagy a kaukázusi maradványnyelvekkel. (Így például annak is híre járt, hogy egy Mexikóban akkreditált diplomata ójapán nyelven beszélgetett a mexikói otomi indiánokkal, s tűrhetően meg is értették egymást.) A nyelvészek azonban magánéletükön kívül igen szigorú emberek, s kutatási területükön nagyon határozottan elutasítják a felelőtlenséget. A sarlatánoknak tehát más vonalon kellett megindulniok. Az ős-amerikai kultúrák leginkább szembetűnő emlékei építészeti emlékek, s ezek között is a piramisok. Minthogy pedig Egyiptom építészetének is ezek a legimpozánsabb alkotásai, a laikus számára kézenfekvő a párhuzam. Különféle közvetítőket kerestek hát — főként a föníciaiakat — akik hajóik hátán elvihették a piramisépítés ötletét Amerikába. (Az meg sem fordult a fejükben, hogy miért éppen a piramisok, s miért nem a búza, a sertés, a kerék, a mázas edények, a húros hangszerek kerültek Amerikába) Ilyen elméletek már a múlt század nyolcvanas éveiben is születtek a képtelen Atlantisz-elmélettel együtt. S ezek a teóriák szívósak, mint az indák, ezért még 1968-ban is felbukkantak a Népszabadság hasábjain. Ilyen a parahybai kő históriája. Ladislao Netto feljegyzései Egy Brazíliába szakadt hazánkfiának, Ladislao Netto, parahybai múzeumigazgatónak egy ültetvény néger munkásai állítólag kőkorongot adtak, s ezen föníciai írásjelek díszelegtek. A súlyos kőkorong később (nem furcsa?) elkallódott, Netto tintával írott másolatai azonban megmaradtak. Egy évvel ezelőtt Cyrus Gordon amerikai orientalista, a sémi nyelvek szakértője megvizsgálta ezeket, s azt állapította meg, hogy a feljegyzés hiteles: hibátlan nyugat-sémi, föníciai nyelven írták. A felirat közli a késő utókorral, hogy néhány föníciai férfi és asszony Hám földjét (Afrikát) megkerülve, a Vörös-tengeri Ezeon Goberből a brazil partokra vergődött. Elképzelhető-e, hogy így történt? Feltétlenül elképzelhető (ha rossz benyomást kelt is a kőkorong elkallódása). De miféle konklúziót von le belőle Cyrus Gordon az olasz forientalis című folyóirat hasábjain? Azt, hogy mivel a hajótöröttek egy ifjat áldoztak Baal istennek, “ebből ered az indián népek rút szokása, az emberáldozat”. Sőt, az Egyiptommal ismerős sémi hajósok mindjárt a piramisépítés ötletét is megadták Amerika őslakóinak, ebben az esetben a brazil partvidék természeti népeinek. Párhuzamok és azonosságok ismét eljutottunk a piramisokhoz. De ezen a ponton már Thor Heyerdahl papíruszcsónakjáról is szólnunk kell, mert sorrendben ez az utolsó, világszerte nagy publicitást kapott piramiselmélet. (Feledkezzünk most meg arról, hogy Heyerdahl személy szerint rokonszenves ember és lenyűgöző érdekességgel író ismeretterjesztő.) A kérdéssel kapcsolatban a következőket kell leszögeznünk: véletlenszerű utazások, hajótörések természetesen elképzelhetők föníciai vagy akár kínai hajósok részéről is. De elképzelhető-e marxista számára az, hogy föníciaiaknak, akik a brazil partvidék vadász-gyűjtögető életmódot élő, tehát ősközösségi társadalomban élő törzsei közé cseppentek, vagy egyiptomiaknak, akik a mexikói osztálytársadalom világában kötöttek ki, nem volna más gondjuk, mint piramisépítésre buzdítani az őslakókat? Kolumbusz talán gótikus katedrálisokat akart építtetni az indiánokkal? Valljuk be, hogy nem, inkább borsot és aranyat keresett az “Indiákon”. Az már szóra sem érdemes, hogy miért is kellett volna a beltengereken ügyesen vitorlázó, jókora tengeri hajókon sikló egyiptomiaknak éppen a jellegzetesen folyami hajózásra készített papíruszcsónakon megkísérelniük a Nagy Utazást. Arra is felesleges szót vesztegetnünk, hogy az egyiptomi piramisok királysírok, a mexikói lépcsőzetes építmények csonkagulájának csúcsán pedig szentély vagy áldozókő van. Az egész kérdésben az analógiák érdemelnek figyelmet. Amerika őslakói Északkelet-Szibériából keltek át a Bering-szoroson Alaszkába a jégkor nagyvadjait követve. Amikor ezek a nagyvadak kihaltak (az amerikai ősló, ősteve és a mammut, a bölény kivételével), az indiánok Amerika foglyai lettek. Kultúráik tükrében a régészet jól követhet bizonyos zárt fejlődést, a hordától a fejlett osztálytársadalmakig. Éppen az ősamerikai kultúrák szigorú izoláltsága igazolja legjobban a marxista történelmi felfogást. A marxista kutató számára Amerika valóságos kísérleti lombik, amelyben a tudós elvégezheti a mindig szükséges kontroll-vizsgálatot. A gazdasági és társadalmi fejlődés s a felépítmény-jelenségek hozzá kapcsolódó fejlődése a világ egymástól elzárt, egymástól távol eső pontjain is egy irányba mutat. Ezért találkozunk a Bibliában is, Amerikában is emberáldozatokkal. Ezért tanulmányozhatják a néprajzkutatók Amerikától Afrikán át Ausztráliáig a serdülők avatási szertartásait, a férfiak titkos társaságait, a klánok rendszerét, az exogámiát és az endogámiát vagy a technológiai hasonlóságokat — de sohasem az azonosságokat. Ezért jut el az animizmus Egyiptomban is, Mexikóban is a teremtésmondákig, a nagy vallásrendszerekig, az önálló papi kaszt kiválásáig és terroruralmáig. Ezért találunk néhány hasonló — de nem exportált — motívumot Dél-India és a maja városállamok, Mezopotámia és Mexikó építészetében. Papírhajók ütköznek itt piramisokba — polgári elméletek a marxista—• leninista történelemszemlélet bástyáiba ! Sajtónknak egyik marginális, de mégsem jelentéktelen feladata, hogy — a legalább alapvonalakban, indításokban — tudományos gondolkodásra nevelje az ezerarcú olvasótábort, és ne nyisson utat a polgári hatásoknak azon az utolsó vadászmezőn, amelyen a burzsoá áltudomány hatásai még érvényesülhetnek. A science-fiction valóságba átnövő vadhajtásai mellett a polgári tudomány utolsó hazai szöglete — az indián vadászmező. Szuhay-Havas Ervin Társadalmi Szemle. írta: William Heine», a Toronto Star washingtoni tudásitója WASHINGTON — Ebben a városban, röviddel ezelőtt gyűltek egybe a világ különböző részeiről delegátusok tanácskozásra, s ennek nagyobb jelentősége volt, robbanékonyabb volt mint bármely hippie kongresszus vagy a feketék mozgalmának hatalmi tanácskozása. Pedig nem politikai aktivisták gyűltek egybe, csak egymás tapasztalatainak, feljegyzéseinek megtárgyalása volt napirendjükön. Igyekeztek megállapítani, miképpen lehetne az emberi életet meghosszabbítani. Alkotó szándéknak tűnik ez és emberiesnek. És valóban azok, akik egybegyűltek az Eighth International Conference on Gerontology értekezésén, őszinte, jóakaratú szándékkal tették. Ám ha céljukat elérnék, ha munkájukat siker koronázná, félelmetes következményekkel kellene számolnunk. A gerontológia az orvosi élettantudománynak az a speciális része, amely tanulmányozza az elöregedés okait és kutatja a vénülés elleni gyógyvédekezés módozatait. Feleletet keres arra a kérdésre, hogy miért öregszünk, hogyan lehetne a halált minél tovább távoltartani minden emberi lény életétől? I00 ÉVVEL EZELŐTT Egy évszázaddal ezelőtt kezdtek komoly, tudományos munkával törekedni az emberi élet meghosszabbítására, de a 10 évvel ezelőtti tudományos munkának kevés köze volt az elöregedést okozó betegségekhez. Az emberi élettartamot 1900 óta 47 évről 70-re hosszabbították meg a ragadós betegségek legyőzésével. Amíg két emberöltővel ezelőtt a tüdőgyulladás és a tüdővész volt a legnagyobb gyilkos, addig ma a szívbetegség, rák, agyvérzés gyilkolják az embereket, melyeknek semmi közük a fertőző bacilusokhoz, s e betegségeket tökéletesen még nem értjük meg. A mai gyilkos betegségeket helyesen visszafejlesztő kórnak nevezik: olyan bajnak, amit a gépekben az elhasználódás okoz, a kopás idéz elő. Az utolsó 20 év alatt nem hosszabbodott meg az emberi élet, de némely gerontológista szakorvos úgy véli, hogy az emberi élet ismét hosszabbodni fog 20%-kal, de sok esetben 40% -kal is, még mielőtt ennek a századnak vége lenne. Nem azért fog ez megtörténni, mert az orvostudomány diadalmaskodni fog a visszafejlődést okozó kórokon; az orvostudomány belenyugodott abba, hogy ez a kór tovább is szedni fogja áldozatait a 70—85 évesek, később pedig a 100 évesek közül. A PROBLÉMA GYÖKERE Az élet meghosszabbítását az öregedést okozó kór felismerése útján érik majd el. A dolog gyökere nemcsak élettani, hanem vegytani kérdés. Húsz vagy 30 különböző kémiai alkatelemet kell helyes egyensúlyba hozni az emberi testben. Ijesztő kísértet fogja bejárni az Egyesült Államok és Kanada társadalmi és gazdasági rendszerét, ha az emberi élet 20%-kal, sőt 40%-kal is meg fog hosszabbodni. A lakosság robbanásszerű sokasodását nemcsak a korlátozatlan születésekkel lehet elérni, hanem a mai élő emberek életbentartásával is. A tudományos haladást viszont nem lehet megállítani. Az olyan technológiai társadalmak, mint az Egyesült Államok, máris szenvedi a bőség hatását, a túltermelést, melyben a tétlenség éppoly része az életnek mint a munka. Az orvostudomány minden eddiginél nagyobb gondot fog okozni felfedezéseivel az amerikai társadalmi rendszernek. Az amerikai és a kanadai életpálya-minta szerint az élet 30%-át a felnevelődés, növekvés alkotja, 60 százalékát pedig a munka, 10%-át a munka gyümölcsének élvezete. Az amerikai és a kanadai emberi munkaerő, 70 életévet véve alapul, öreg korig nem megy nyugállományba, s amikor nyugállományba megy, hamarosan meghal. De mi fog történni a 85—100 éves átlagéletekkel. Azok életéből is 30 év lesz számítva felnövésre, 60 munkára és 10 év nyugállományra? Lesz az államnak elegendő pénze nyugdíjat fizetni 65 éves korúaknak 100 éves korukig, vagyis ötször annyi ideig, mint most? A gerontologista orvostudósok szerint fontos tudnunk, hogy a jövőben a 65 éves emberek nem lesznek öregek. Az emberi élet meghosszabbításával nem az öregkor lesz meghosszabbítva, hanem a középkor.Munkaképesek, élénkek és fiatalosak maradnak az emberek 85 éves korukig. A jövőben a 60 évesek fogják úgy érezni magukat, mint ma a 40 évesek. Testük gépezete nem fog 65 éves koruk után elkopni, elhasználódni, nem fog a gép működése megállni. A szervezet visszafejlődésének gátlásával a 90 éveseket sem lehet majd öregeknek nevezni. A hosszú középkort élő emberek tevékenységének nyomását erősen érezni fogják a fiatalok. A fiatalok 60 évesek, a középkorukat élő 90 évesek nem fogják munkahelyüket egykönnyen átadni a fiatalabbaknak, még kevésbé a hatalmi, a vezető állásaikat.