Kapu, 1990. szeptember (3. évfolyam, 9. szám)

Valóban, hát hogy jövök én ahhoz, hogy az állam­titkár fiát kifárasszam? — 38. o. Európa térképe pár éven belül alaposan megvál­tozik, akár akarjuk, akár nem. A kérdés csak az, hogy ez az átalakulás békésen történik-e, avagy veszélybe sodorja földrészünk békéjét és biztonsá­gát. — 43. o. Ha az állam 38 éve elrabolt javakat most nem visszaad (horribile dictu, megkövetve a károsul­tat), hanem elad, akkor orgazdává válik. — 45. o. Tudtam, ha beszélek, akkor bajom lesz belő­le. Maguk azt hiszik, hogy ez gyávaság, de éltek vol­na akkor. — 50. o. Milyen tanítási óra folyik ott, ahol 8 fő kisétálhat az ablakon? — 65. o. — Uraim, azzal, hogy a sapkarózsákat kicserél­ték és hangzatos szavak hangzanak el, karikatú­rákat rajzolnak a „múltról”, valójában nem sok történt. — 66. o. A korabeli „szokásos” módszerekkel két hónap alatt sem bírják vallomásra kényszeríteni. Ekkor megváltozik a bánásmód, és kezdetét veszi egy kü­lönös lelki folyamat. — 70— 71. o. A kor által rácsorgatott máz abban a pillanatban leolvad róla, mihelyt maga a kor egy lélegzetvétel­nyi távolságba kerül. — 73. o. TARTALOM Bihari László: Kárhozottak és apáink? 5 Kubinyi Ferenc: Predesztináció 9 Beke Albert: Tessék egy kicsit türelmesebb lenni! 12 Csatári Zoltán: Variációk Fidesz­re 16 Egressy Zoltán: Fidesz-arcok 18 Bődületes balekok voltunk 20 Minden baj okozói a titkos ügynökök 24 Restár Sándor: állatkerti sétarepülés 24 A Vatra Romaneasca alapítóleveléből 26 Nyílt levél Tőkés Lászlónak 27 Lehetséges-e még a találkozó? 28 Végh Balázs: Forradalomból a peresztrojkába? 30 A visszarendeződés folytatódik 31 Lászlóffy Csaba: Naplólapok 32 Lakatos Demeter: Petőfi Sándor nelviben 33 Páskándi Géza: Kvagga 33 A KAPU válasza a Románia Liberá­nak 34 Payer Imre: Telihold, Petőfi szomorú feltámadása 34 Kriston István: Hírszerzés, kémelhárítás és a magyar állam biztonsága 35 Konczek József: A manufaktúra 38 Krasznai Zoltán: Szép, új Európánk 40 Somogyi Zoltán: Az előprivatizáció 44 Mózsi Ferenc: Leszáll a keresztről 45 Végjáték 46 Csapó Endre: Emigráció előre! 47 Endreffy Iván Sao Paulóból 48 „Ő is ott volt a gyilkosok között!” 49 Gyulai György: Kiárusítás 51 Somogyi Zoltán: Ketten beszélgetnek 53 Furmann Imre: Egy állampolgár diszkrét feljegyzései, Keserversek 54 Voigt Vilmos: Atgimstanti Lieutuva (Litvánia újjászületése) 55 Lábass Endre: Határidő 57 0 Frick László: Néhány mondat a HIV-vírus előnyeiről 58 Olvasó a KAPU-ban 61 Nyüt tér 64 Megfelelek 68 Könyv 70 Bakonyi Péter: Jó „nemén” 70 Az Aranycsapat mérkőzései 1950—1956 73 Bereczki Béla: A kurtizán 74 Pardi Anna: A lelkek három vidékén 77 Radikális eklektika 78

Next