Kapu, 1992. december (5. évfolyam, 12. szám)

SZÍNHÁZ-KÖNYV-KIÁLLÍTÁS - A szabadság eszmélye az egyházban

SZINHAZ-KONYV-KIÁLLITAS 64 A szabadság eszméje az egyházban Kereszténység, szabadság, liberaliz­mus. E fogalmak vajon hogyan viszo­nyulnak egymáshoz, ellentétesek vagy netán rokonértelműek? Igen aktuális ez a kérdés napjainkban, ugyanis vitáktól dúló közéletünkben, a szellemi összcsa­­pások résztvevői gyakran épp e két bű­vös szó, mint kereszténység és libera­lizmus mögé barikádozva magukat, lő­­dözik egymást gondolatlövedékeikkel. Mindezek esszenciája általában pedig ez szokott lenni: kereszténység és sza­badság nem férhetnek össze. Vajon tényleg nem? Erre talán feleletet kap­hatunk két könyvből is. Az egyik Békés Gellért és Boór János szerkesztésében készült "V keresz­tények és a szabadság" című kötet, ami az 1992. április 20-26-ig tartó, Lil­lafüreden rendezett, 34. Magyar Pax Romana Kongresszus előadásanyagát tartalmazza. A másik könyv, amely in­direkt módon inkább - a pályamódosí­tó papok életsorsán keresztül - a Ka­tolikus Egyházon belüli, átvitt értelem­ben vett szabadságot taglalja, mennyi­re van szabad mozgásterük a papok­nak (cölibátus, mely egyházjogi parag­rafus, de nem bibliai parancs). Kama­rás István: Judások vagy Péterek? cí­mű munkája. Az elsőként említett összeállítás első lapjain Göncz Árpád a kongresszus résztvevőit üdvözlő beszédében a kö­vetkezőket mondta a kereszténység és a liberalizmus viszonyáról: .Azt hi­szem, a kereszténység lényege az, hogy valaki valami módon viszonyul Krisz­tushoz. És hogy milyen a viszonya Krisztushoz, annak a legláthatóbb jele, hogy milyen a viszonya az emberek­hez. Szeresd felebarátodat, mint tenn­­magadat - akinek az emberekhez rossz a viszonya, aki emberellenes, an­nak a Krisztushoz való jó viszonyában - enyhén szólva - kételkedem. A liberalizmus lényege - én a magam számára ezt úgy fogalmaztam hogy senki ne vitassa el tőlem az autonómi­ámhoz való jogomat, amiből egyenesen következik, hogy magam se vitathatom el a más jogát a maga autonómiájá­hoz. Ez a közösségre is áll. Azt kell hát hinnem, hogy a liberalizmus lényege is az emberszeretet A keresztényi em­berszeretet, aminek a legláthatóbb megnyilvánulása a türelem." Ennyit talán bevezetőként Nézzük tehát közelebbről a „Keresz­tények és a szabadság” című tanul­mány­gyűjteményt amely egyébként a Katolikus Szemle 1992. évi 1-2. kettős száma. A kiadvány első gondolati egy­sége Boór János bevezetőjét, Göncz Árpád üdvözlő beszédét és Andrásfalvy Bertalan előadását foglalja magában. Ezután következnek a tanulmányok. A könyv ezen felében filozófusok, törté­nészek, szociológusok, politikusok, lel­készek fejtik ki nézeteiket a keresz­ténység és szabadság, katolicizmus és szabadságelvűség, állam és egyház, szabadság és/vagy igazság kapcsoló­dási vagy éppen nem egybeeső pontjai­ról, és nem utolsó sorban a szabadság filozófiai definíciójáról. E rész szerző előadói között vannak protestánsok, katolikusok, külföldön élők, Magyaror­szágon élők, ellenzékiek és kormány­pártiak egyaránt. A tanulmányokat ke­­rekasztalbeszélgetés követi, ahol a megelőző elméleti előadások gyakorlati oldaláról nyerhetünk képet Azaz mennyire van jelen a szabadság esz­ménye az egyházban. Az eszmecsere közben figyelemreméltó témák merül­tek fel: mennyire menekül az egyház a szabadság elől, milyen egyházat sze­retnének a hívek, és hogy szükséges őszinte testvéri közösségek építése. A II. vatikáni zsinat óta nem valami hűbéri társadalomhoz hasonló alá­­fölérendelési viszony van az Egyház­ban, hanem co­mm­unió fidelium, egyenrangú hívek közössége. Megvaló­sulni látszik hivatalosan is az egyház­ban a francia forradalom lényegében bibliai eredetű gondolata a szabad­ságról, egyenlőségről, testvériségről. Ugyanakkor a keresztény szabadság többet rejt magában, mint a felvilágo­sodás vagy a francia forradalom sza­badság fogalma. Jézus Krisztus az is­tentől való elszakadtság, bűnkényszer állapotából váltja meg Adám ivadékait Ha valaki igazán rádöbben erre a vég­telen lehetőségre, önként felajánlja azt, isten és az emberek szolgálatára, mint ahogy Luther írta:­­a keresztény ember mindenkinek szabad ura a hit által, ugyanakkor mindenkinek szolgá­ja a szeretet által." Így most már el is érkeztünk a könyv azon részéhez, amely isten igéje címmel bibliai elmélkedéseket tartal­maz, vagyis hogy mit mond a Szent­­írás a szabadságról. Az igehelyeket pe­dig római katolikus, görög katolikus, evangélikus és református lelkészek értelmezik, tanítják, magyarázzák. Most a lillafüredi kongresszus alap­ján rögzített történelmi, bölcseleti, tár­sadalomtudományi előadások, kerek­­asztal-beszélgetések, nem utolsósor­ban lelki elmélkedések után egy műfa­jában egészen más kiadványról lesz szó bővebben. Kamarás István: Judá­sok vagy Péterek? religiográfiájáról. De mint korábban utaltam rá, vannak érintkezési felületek a két mű között Először a műfajról valamit Mi is az, hogy religiográfia? így ír Kamarás Ist­ván erről bevezetőjében: .Azért gráfia és nem lógia, mert­­csak’ bemutatni, láttatni, elgondolkodtatni, előítéleteket eloszlatni akarok, nem ítélkezni vagy magyarázni. Azért religiográfia, mert a vizsgált jelenség nem gyömöszölhető bele a szociológia skatulyájába, igényli a pszichológiai, egyháztörténeti, teoló­giai( ezen belül egyházjogi, dogmatikai, pasztorális stb.) reflexiót is." Ingoványos talajra lép, aki a szolgá­latokat végleg elhagyó papokról készít tanulmányt, és egész további életükre kiható döntésük körülményeit boncol­gatja, ugyanis számos vallásos ember és egyházi méltóság tart ettől a problé­makörtől, mondván, nem eleget tá­madják amúgy is az egyházunkat? Ez a szociológiai írás csak olajat hint a tűz­re. De nehézségeket hallgatással még senki sem oldott meg. Kamarás István, mint hívő katolikus, az egyház oldalá­ról közelíti meg a jelenséget, nem a szenzációt keresi, épp ellenkezőleg, or­vosló szándékkal végezte el kutatásait. Tudatában van annak, hogy az egyház újjászületett de bűnös emberek kö­zössége. Még Pál apostol, a pogányok apostola sem szégyellte azt állítani nálról, hogy bűnösök között az első lm. 1,15) Krisztus azt jelentette ki magáról, hogy nem az igazakhoz jött, hanem a bűnösöket hívogatni megté­résre. Csak a lejárató szándékú bírálat ve­szélyeztetheti az egyház tekintélyét, fő­leg az egyházszervezet időnként merev, bürokratikus, hierarchikus mivoltát tekintve (például kiugrott papok szent­ségi házasságának megtagadása). Itt jelentkezik megint valahol a papok, hí­vek egyházon belüli szabadságának kérdése - ez elősegíti a súrlódások megoldását. A tanulmány emellett még hű keresztmetszetet ad a pályára való felkészítésről, a papi életformáról és az állam és az egyház összefonódásáról az elmúlt negyven évben, valamint em­léket állít azoknak a hitvallóknak, akik ellenálltak az államgépezet zaklatásá­nak. Az első fejezet címe Terepbejárás, itt kilenc pályamódosító pap életútját kí­sérhetjük figyelemmel. Kilencen kísé­rik el a szerzőt az alanyokhoz: hat lel­kész, egy református, a többi római katolikus és három laikus, egy pszi­chológus, két szociológus. Ők értelme­zik és kommentálják a hallottakat. A második fejezet címe Diagnózis. Itt az ötven pályamódosító pap közül azok­kal ismerkedhet meg az olvasó, akik a vizsgálódás időpontjában (1991-1992- ben) nem működtek a szolgálati tagság keretében. A harmadik fejezet Diskur­zus, a hivatásról, a cölibátusról és a pályamódosításról. A beszélgetés részt­vevői, 60 klerikus, 30 kispap és 130 laikus, akiket a szerző a tárggyal kap­csolatos kérdésekkel megkeresett. A pályamódosítás oka sok esetben nem is, és nem csak a szexuális élet hiánya - mint sokan gondolnák ha­nem a társtalanság, az magányosodás, a rossz viszony a plébánossal, ezek egymásból következnek, és a múlt rendszerben az ÁEH ténykedései. Va­laki így kommentálta helyzetüket,­­így vagy úgy mindannyian áldozatok: a to­tális állam és a totális egyház összeüt­közésének és együttműködésének ál­dozatai.’ Batári Gábor

Next