Kapu, 1992. december (5. évfolyam, 12. szám)
SZÍNHÁZ-KÖNYV-KIÁLLÍTÁS - A szabadság eszmélye az egyházban
SZINHAZ-KONYV-KIÁLLITAS 64 A szabadság eszméje az egyházban Kereszténység, szabadság, liberalizmus. E fogalmak vajon hogyan viszonyulnak egymáshoz, ellentétesek vagy netán rokonértelműek? Igen aktuális ez a kérdés napjainkban, ugyanis vitáktól dúló közéletünkben, a szellemi összcsapások résztvevői gyakran épp e két bűvös szó, mint kereszténység és liberalizmus mögé barikádozva magukat, lődözik egymást gondolatlövedékeikkel. Mindezek esszenciája általában pedig ez szokott lenni: kereszténység és szabadság nem férhetnek össze. Vajon tényleg nem? Erre talán feleletet kaphatunk két könyvből is. Az egyik Békés Gellért és Boór János szerkesztésében készült "V keresztények és a szabadság" című kötet, ami az 1992. április 20-26-ig tartó, Lillafüreden rendezett, 34. Magyar Pax Romana Kongresszus előadásanyagát tartalmazza. A másik könyv, amely indirekt módon inkább - a pályamódosító papok életsorsán keresztül - a Katolikus Egyházon belüli, átvitt értelemben vett szabadságot taglalja, mennyire van szabad mozgásterük a papoknak (cölibátus, mely egyházjogi paragrafus, de nem bibliai parancs). Kamarás István: Judások vagy Péterek? című munkája. Az elsőként említett összeállítás első lapjain Göncz Árpád a kongresszus résztvevőit üdvözlő beszédében a következőket mondta a kereszténység és a liberalizmus viszonyáról: .Azt hiszem, a kereszténység lényege az, hogy valaki valami módon viszonyul Krisztushoz. És hogy milyen a viszonya Krisztushoz, annak a legláthatóbb jele, hogy milyen a viszonya az emberekhez. Szeresd felebarátodat, mint tennmagadat - akinek az emberekhez rossz a viszonya, aki emberellenes, annak a Krisztushoz való jó viszonyában - enyhén szólva - kételkedem. A liberalizmus lényege - én a magam számára ezt úgy fogalmaztam hogy senki ne vitassa el tőlem az autonómiámhoz való jogomat, amiből egyenesen következik, hogy magam se vitathatom el a más jogát a maga autonómiájához. Ez a közösségre is áll. Azt kell hát hinnem, hogy a liberalizmus lényege is az emberszeretet A keresztényi emberszeretet, aminek a legláthatóbb megnyilvánulása a türelem." Ennyit talán bevezetőként Nézzük tehát közelebbről a „Keresztények és a szabadság” című tanulmánygyűjteményt amely egyébként a Katolikus Szemle 1992. évi 1-2. kettős száma. A kiadvány első gondolati egysége Boór János bevezetőjét, Göncz Árpád üdvözlő beszédét és Andrásfalvy Bertalan előadását foglalja magában. Ezután következnek a tanulmányok. A könyv ezen felében filozófusok, történészek, szociológusok, politikusok, lelkészek fejtik ki nézeteiket a kereszténység és szabadság, katolicizmus és szabadságelvűség, állam és egyház, szabadság és/vagy igazság kapcsolódási vagy éppen nem egybeeső pontjairól, és nem utolsó sorban a szabadság filozófiai definíciójáról. E rész szerző előadói között vannak protestánsok, katolikusok, külföldön élők, Magyarországon élők, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt. A tanulmányokat kerekasztalbeszélgetés követi, ahol a megelőző elméleti előadások gyakorlati oldaláról nyerhetünk képet Azaz mennyire van jelen a szabadság eszménye az egyházban. Az eszmecsere közben figyelemreméltó témák merültek fel: mennyire menekül az egyház a szabadság elől, milyen egyházat szeretnének a hívek, és hogy szükséges őszinte testvéri közösségek építése. A II. vatikáni zsinat óta nem valami hűbéri társadalomhoz hasonló aláfölérendelési viszony van az Egyházban, hanem communió fidelium, egyenrangú hívek közössége. Megvalósulni látszik hivatalosan is az egyházban a francia forradalom lényegében bibliai eredetű gondolata a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről. Ugyanakkor a keresztény szabadság többet rejt magában, mint a felvilágosodás vagy a francia forradalom szabadság fogalma. Jézus Krisztus az istentől való elszakadtság, bűnkényszer állapotából váltja meg Adám ivadékait Ha valaki igazán rádöbben erre a végtelen lehetőségre, önként felajánlja azt, isten és az emberek szolgálatára, mint ahogy Luther írta:a keresztény ember mindenkinek szabad ura a hit által, ugyanakkor mindenkinek szolgája a szeretet által." Így most már el is érkeztünk a könyv azon részéhez, amely isten igéje címmel bibliai elmélkedéseket tartalmaz, vagyis hogy mit mond a Szentírás a szabadságról. Az igehelyeket pedig római katolikus, görög katolikus, evangélikus és református lelkészek értelmezik, tanítják, magyarázzák. Most a lillafüredi kongresszus alapján rögzített történelmi, bölcseleti, társadalomtudományi előadások, kerekasztal-beszélgetések, nem utolsósorban lelki elmélkedések után egy műfajában egészen más kiadványról lesz szó bővebben. Kamarás István: Judások vagy Péterek? religiográfiájáról. De mint korábban utaltam rá, vannak érintkezési felületek a két mű között Először a műfajról valamit Mi is az, hogy religiográfia? így ír Kamarás István erről bevezetőjében: .Azért gráfia és nem lógia, mertcsak’ bemutatni, láttatni, elgondolkodtatni, előítéleteket eloszlatni akarok, nem ítélkezni vagy magyarázni. Azért religiográfia, mert a vizsgált jelenség nem gyömöszölhető bele a szociológia skatulyájába, igényli a pszichológiai, egyháztörténeti, teológiai( ezen belül egyházjogi, dogmatikai, pasztorális stb.) reflexiót is." Ingoványos talajra lép, aki a szolgálatokat végleg elhagyó papokról készít tanulmányt, és egész további életükre kiható döntésük körülményeit boncolgatja, ugyanis számos vallásos ember és egyházi méltóság tart ettől a problémakörtől, mondván, nem eleget támadják amúgy is az egyházunkat? Ez a szociológiai írás csak olajat hint a tűzre. De nehézségeket hallgatással még senki sem oldott meg. Kamarás István, mint hívő katolikus, az egyház oldaláról közelíti meg a jelenséget, nem a szenzációt keresi, épp ellenkezőleg, orvosló szándékkal végezte el kutatásait. Tudatában van annak, hogy az egyház újjászületett de bűnös emberek közössége. Még Pál apostol, a pogányok apostola sem szégyellte azt állítani nálról, hogy bűnösök között az első lm. 1,15) Krisztus azt jelentette ki magáról, hogy nem az igazakhoz jött, hanem a bűnösöket hívogatni megtérésre. Csak a lejárató szándékú bírálat veszélyeztetheti az egyház tekintélyét, főleg az egyházszervezet időnként merev, bürokratikus, hierarchikus mivoltát tekintve (például kiugrott papok szentségi házasságának megtagadása). Itt jelentkezik megint valahol a papok, hívek egyházon belüli szabadságának kérdése - ez elősegíti a súrlódások megoldását. A tanulmány emellett még hű keresztmetszetet ad a pályára való felkészítésről, a papi életformáról és az állam és az egyház összefonódásáról az elmúlt negyven évben, valamint emléket állít azoknak a hitvallóknak, akik ellenálltak az államgépezet zaklatásának. Az első fejezet címe Terepbejárás, itt kilenc pályamódosító pap életútját kísérhetjük figyelemmel. Kilencen kísérik el a szerzőt az alanyokhoz: hat lelkész, egy református, a többi római katolikus és három laikus, egy pszichológus, két szociológus. Ők értelmezik és kommentálják a hallottakat. A második fejezet címe Diagnózis. Itt az ötven pályamódosító pap közül azokkal ismerkedhet meg az olvasó, akik a vizsgálódás időpontjában (1991-1992- ben) nem működtek a szolgálati tagság keretében. A harmadik fejezet Diskurzus, a hivatásról, a cölibátusról és a pályamódosításról. A beszélgetés résztvevői, 60 klerikus, 30 kispap és 130 laikus, akiket a szerző a tárggyal kapcsolatos kérdésekkel megkeresett. A pályamódosítás oka sok esetben nem is, és nem csak a szexuális élet hiánya - mint sokan gondolnák hanem a társtalanság, az magányosodás, a rossz viszony a plébánossal, ezek egymásból következnek, és a múlt rendszerben az ÁEH ténykedései. Valaki így kommentálta helyzetüket,így vagy úgy mindannyian áldozatok: a totális állam és a totális egyház összeütközésének és együttműködésének áldozatai.’ Batári Gábor