Kapu, 1998. szeptember (11. évfolyam, 9. szám)

KEDVES OLVASÓI KAPU Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő: Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Biztonságpolitika: Magyar István Magyar Múlt: Henkey Gyula Világszerte: Kravalik Gábor Agrárperiszkóp: Dr. Nagy Bálint Ökológia: Fülep Dániel Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Megfejtetlen talányok: Grandpierre Attila Képszerkesztő, tördelő, borítóterv: Fehér Zoltán Szerkesztőségi titkár: Borbély Róbert Korrektor: Csontos Gábor Kiadó: Magyar Kapu Alapítvány A kiadásért felel: Hollai Heris Ottó A Kiadó és a szerkesztőség címe: 1082 Budapest, Nap u. 13. Tel.: 303-07-10, 303-07-11 Fax: 303-07-12 Csekkszámlaszám: Mezőbank Rt. 11644006-04470500-44000004 Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Nyomás: Folpress Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Várlaki Imre ügyvezető igazgató ISSN 0238 888 X E-mail: kapuszer@mail.datanet.hu. Ez az ünnepi számunk. Tíz évvel ezelőtt jelent meg a KAPU. Akkor szoci­alizmus volt. De már recsegett, ropogott az eresztéke. És akkor Berecz elvtárs legyintett: "Csináljátok!” Erre a kézmozdulatra vágytam már évtize­dek óta. Tanítványaimnak ígérgetem, hogy lesz saját lapunk. Többször ké­relmeztem, de mindig anekdotikus válaszokat kaptam a Minisztertanács Tájékoztatásügyi Hivatalától. És akkor Berecz elvtárs azt mondta, hogy “Csi­náljátok!“. Az a hessegőszerű legyintés a Parlament folyosóján fantaszti­kus volt! Mint megtudtam, akkor kapott engedélyt a Hitel és a Reform is. Ők hóna­pokkal később jelentek meg. ÍGY MI LETTÜNK AZ ELSŐK, mert tanítvá­nyaimmal három nap alatt összedobtuk a folyóiratot. Nehezen találtunk cí­met. Nyitunk! E fogalom körül forogtunk, és Gyémánt László festőművész barátunk megszólalt: „Hát akkor legyen KAPU!” Meg is tervezte a címoldalt, egy nyíló kaput, mely később védjegyünkké vált. Mindenki azt mondta, hogy tíz-húszmillió (akkori pénzben) kell minimum a lapindításhoz. Röhögtem és bíztam. 1.500 forinttal kezdtük el. Csak hát akkor még százezer példány fogyott. Elhessegettem a hirdetőket (én bal­ga!), mert azt mondtam, hogy helyet vesz el. Negyven év elhallgatott infor­mációinak kellettek a hasábok. Mikor megjelent a lap , meg akartuk ünnepelni, nem volt pénzünk. Két köteg újságot lenyúltunk a nyomdától, és az akkor még ifjú Krausz Tivadar a hóna alá csapta és a Blaha Lujza téri aluljáróban kezdte árulni. Csoporto­sulás támadt. „Megjelent az első független újság!” — üvöltötte Krausz. Jöt­tek a rendőrök. Mutattam az engedélyt, nézték az impresszumot és tátották magukat. Tíz perc alatt elfogyott a száz újság, és után ettünk, ittunk, mulat­tunk. Szép, de borzasztó volt ez a tíz év. Küzdelem a megmaradásért. A füg­getlenség ára. Mindig úgy adtam le a lapot, hogy talán ez az utolsó... De megőriztük elveinket, leadunk minden olyan írást, mely a nemzet jobbítását szolgálja. Mindenkit mertünk bírálni, mindenkit mertünk dicsérni. Ahogy a magyarság érdeke kívánta. Talán emiatt is jelentkeztek a külföldön élő, íro­gató honfitársaink. Talán ezért is van sok külföldi előfizetőnk. Talán ezért is olvasnak minket szívesen a szomszédos országokban élő magyarok. Temesi Ferenc volt a minap nálam, hogy elkezdene egy sorozatot. Mond­tam, Feri nagyon vigyázz, mert pechünk volt a sorozatokkal. Frick Laci fia­talon meghalt miközben csonkán maradt a riportsorozata, így jártunk Bolya Péterrel, Nagy Atilla Kristóffal. Meghalt Bankó Andris is. Igen, ez is a tíz év, ötvenhét országba postázzuk a KAPU-t. Mindenütt élnek magyarok. Ki­adtunk negyvennyolc könyvet, hat KAPU-füzetet, leforgattunk, s adásba ke­rült tizenhat filmünk. Ez is tíz év. Volt harmincnégy perünk, hatvannégy inkasszónk, tizenkilencszer pró­báltak foglalni tőlünk, és háromszor kilakoltattak minket. Ez is tíz év. De megvagyunk. ui.: Szemlesütve kérek elnézést az olvasótól. Megállapodtunk Gyémánt Lász­lóval, hogy ő csinálja a jubileumi borítót (az elsőt is ő csinálta). S a hátsót pedig Fehér Zoltán művészeti vezetőnk színesíti. Megmondtam, nem szó­lok bele, hogy mit tesznek a külső oldalakra, csak ünnepi legyen. Nyom­­dába adáskor konstatáltam, hogy személyem túlburjánzik a látványokban. Mindig igyekeztem álszerénység nélkül a háttérben maradni (mondták is, hogy hülye vagyok), de az adott szó és a nyomdai határidő miatt belenyu­godtam — és köszönöm a művészuraknak. (főszerkesztő)

Next