Kapu, 2004. március (17. évfolyam, 3. szám)
GONDOLKODÓ - Czike László: Széchenyi, Kossuth, Petőfi - és Deák
] gondolkodó_______ nem űzött - azt sem tudhatjuk, hogy a kivételes tisztánlátását és ifjúi bölcsességét honnan és hogyan szerezhette. Zseniális lírai kifejezőkészsége nyilván vele született. Jószerivel még abban sem lehetünk egészen bizonyosak, hogy forradalmár volt-e — amennyiben persze egyáltalán pontosan meghatározható a forradalmár lényegi mibenléte. Mert egyesek szerint melankolikus volt, és tudatosan készült a közelgő halálra. Róla is sok mindent elnevezett a magyar állam történelmi emlékezete. Petőfi híd, Petőfi rádió, Petőfi utcák, Petőfi laktanya, Petőfi kirándulóhajó (amilyent a MAHART Széchenyiről, Kossuthról is elnevezett); sőt, egyszer volt Petőfi Kör is, amelynek a reformkommunista értelmiségi tagjai (pl. Sándor András) olyannyira sikeresen fáradoztak 1956 elkerülésén, hogy végül is nemzeti forradalom lett belőle. Petőfi Sándor, a költő, éppúgy nem volt beavatott, mint Kossuth Lajos, a forradalmár. Amatőrök voltak, és társadalmi értelemben akként is fejezték be. Balekok voltak egy láthatatlan sakktáblán, melyen világhatalmú profik sakkoztak - sakkbábuként használva fel minden meggondolatlant. A dolgok normális természete szerint egy tehetséges fiatalember tanul, szakmát szerez, dolgozik, csatákat vív, nyer meg és veszít el, kiokosodik, politizálni kezd, netán bölccsé válik, nagyritkán még arra is alkalmassá, hogy kereshesse „a Bölcsek Kövét”. Széchenyi valószínűleg beavatott volt (furcsa öngyilkossága erre is utalhat!), Kossuth valószínűleg (akkor még) nem - Petőfi azonban teljes bizonyossággal profán volt: mindössze csak a saját halálát láthatta előre. (Amelyet érthetetlen okból talán tényleg kívánt is.) A magyar költészet legnagyobbjai közül viszonylag sokan eljutottak a bölcsesség azon magas fokára, amikor a költő még mindig nagyon okosakat ír — de már minden valós kockázat (a veszély vállalása) nélkül. Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, József Attila és Nagy László mind zsenik voltak, ám mégsem lettek mártírok. De Petőfi Sándor nemcsak életében (a lírájában), hanem a halálában is rendhagyó maradt - rejtélyes eltűnése mindmáig borzolja „a nemzet” lelkiismeretét. Egyszerűen sehogyan sem illeszthető be a „megvalósult” nemzeti függetlenség és a polgári demokrácia jóléti államának országimázsába a holttest nyomasztó hiánya; éppen most, mikor már szinte mindenkit újra eltemettek, hogy bolyongó lelkeik ne kísértsék tovább a nemzeti öntudat ébredését. Horthy Miklós, Nagy Imre és Rajk László sírjai oldalában betöltetlen gödörként tátong a világforradalom magyar költőjének a sírhelye, amelyhez „sürgősen” meg kell találni a belevaló holttestet, hogy az végre a „szabad” magyar földben nyugodhassék, legalább uniós privatizációjáig... Másfél évszázada már tucatnyi kutatás maradt eredménytelen, melyek a segesvári csatatér tömegsírjaiból próbálták meg „előtalálni” Petőfi Sándor földi maradványait - azonban mindösszesen egy szőke őrnagy csontvázára bukkantak. Nyilvánvaló tehát, hogy Petőfi Sándor „azonos” Petrovics Zander 48-as magyar őrnagy-költővel, akit az oroszok Erdélyből még sebesülten Szibériába hurcoltak, s végül - sok évvel később - Barguzinban helyeztek örök nyugalomra. Ugyanis a Megamorv-expedíció a rendszerváltás után legott haza is hozta Petőfi csontjait, s csontvázán megtalálták mindazon jellegzetességeket, amelyek a költő életében is közismertek voltak. Ámde Kosáry Domokos Magyar Tudományos Akadémiája tudománytalannak, téveszmének minősítette „a leletet”, és a vizsgálódásai alapján kinyilatkoztatta, hogy a csontváz egy vézna nőé, aki nem is magyar. Morvayék erre föl kicsempészték „Petőfit” Amerikába, nehogy a tudós urak nyomtalanul eltüntethessék a csontokat tudós buzgalmukban. (De a csontok így is elvesztek...) Egy Grespik László „széleslátókörűsége” kellett ahhoz, hogy végül is tíz év után engedélyezzék „a csak Amerikában” elvégezhető DNS-vizsgálatok céljára Petőfi Sándor szüleinek exhumálását, az azonosság bizonyítását szolgáló csontminta-vétel megejtését. (Az engedélyt azóta visszavonták, tehát: se csont, se engedély.) Petőfi Sándor - akinek a barguzini azonosságához ezek után kétség sem férhet! - nem nyugodhat az orosz szolgaföldben, mihamarébb haza kell őt hozni (mindegy, hogy Amerikából vagy Szibériából, vagy csak „a sírját”, mintegy jelképesen)... Konszenzusos újratemetésére majd négypárti egyeztető bizottság alakul. Deák Ferenc „a haza bölcse” megalapozta Magyarországnak az 1848-as dicső tragédia utáni polgári fejlődését, amikor 1867-ben tető alá hozta a kiegyezést a Habsburgokkal, hogy élhessünk. Ha kritikusan áttekintjük a magyar történelmet, gyorsan átláthatjuk, hogy a hősi kudarcainkat minden esetben bátor paktumok követték, melyek segítségével biztosíthattuk nemzeti továbbélésünk, állami létünk jogfolytonosságát. Az ős-paktumot az államalapító Szent István királyunk kötötte a római pápával, az akkori Európa legerősebb politikai hatalmával. A következő nevezetes egyezséget a magyar nemesség kötötte meg Mária Teréziával, aminek a győri menekülés lett a következménye, Napóleon elől. Aztán kicsit később gróf Károlyi Mihály „paktált le” Kun Béláékkal, ebből lett a dicső Tanácsköztársaság. Horthy Miklós kormányzó a németekkel szűrte össze a levet, amit megint vesztes világháború követett: benne a zsidó holokauszt. Majd Rákosi Mátyás, moszkovita lévén, az oroszokkal állt össze, amiből végül 1956. következettújabb tragédia... Kádár János kiegyezett a szovjetekkel, azért, hogy „a legvidámabb barakk” a mi országunk lehessen. Németh Miklós békésen átadta a hatalmat a „rendszerváltó” pártoknak - kiegyezett az ellenzékkel a konfliktusmentes átmenetről. Antall József mindenkivel paktumot kötött — a miniszterelnökségért. Horn Gyula előkészítette a csatlakozást a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Orbán Viktor beléptetett minket a NATO-ba, kiegyezett az angolszász globalizmussal, ami nem feltétlenül eurokonform a felzárkózásunk érdekében. Orbán Viktor is paktumot kötött, Torgyán Józseffel - ami végzetes hiba volt. Megszakadt az „eredményes” paktumok „végtelen lánca”, mert a szükségszerűen kierőszakolt (s így a hatalom érdekében fel is használt) jobbratolódás végképp lehetetlenné tette a nagykoalíció létrejöttét. Pünkösdi polgári királyság írtáji - ahogy szokott - a kommunizmus jött vissza, most már újra erejének teljében (lehullt a lepel), hogy bevezesse Magyarországot az egyébként észrevétlenül szintén kommunistává vált Európai Unióba. Petőfi szent világszabadságának - úgy tűnik - végképp lőttek... Ma már Orwell 1984-e, az illuminátusok szép új világrendje a divatos trend.