Kapu, 2015. január (27. évfolyam, 1. szám)
OLVASÓ A KAPUBAN - Tyivanyenko, Alekszej: Feszültségek Petőfi körül
munkahelyére és kérte, hogy diplomáciai postán küldje el Magyarországra, a Magyar Tudományos Akadémiának a Petőfi Sándor kényszermunkára való elhurcolását igazoló szibériai dokumentumokat. Fuksz Sándornak küldött levelében Antónia megnevezi Petőfi fiát, Alekszandr Alekszandrovics Petrovicsot (vagy anyai nevén Kuznyecov) és említi az általa látott születési anyakönyv másolatát. Kéri Edit véleménye szerint Matolcsi János egyszerűen kisajátította az anyagokat, amelyet Lőrincz László etnográfus gyűjtött össze, amikor 1970- ben ellátogatott Barguzinba. Ilyen nevű kutató tényleg járt nálunk Burjátországban, és még beszélgetést is folytatott L. E. Eliaszovval Petőfi Sándorral, aki - az én feltételezésem szerint - átadta neki saját mappáját az összegyűjtött anyagokkal. Hogy miért nem vitte el azokat Budapestre, nem tudjuk. De 1989 szeptemberében Lőrincz bevallotta az Esti Hírlapnak, hogy a tudományos útról visszatérve mindent elmondott a barguzini leletekről Ortutay Gyula kultúrminiszternek, de az csak legyintett egyet - mondván, mindez csak legenda. 4. A továbbiakban nem értem Kéri Edit verzióját, miszerint Fuksz arra kért volna engem, hogy 2014 nyarán utazzam Barguzinba és próbáljak meg ott tovább archívumi anyagokat találni Petőfi fiának születéséről és az ő leszármazottairól. Ha őket korábban megtalálta Matolcsi (Lőrincz), akkor ott kell lenniük a mai napig. De Fuksztól semmilyen kérés nem hangzott el, mivel én mondtam neki, hogy ilyen feljegyzések tényleg léteznek a barguzini Spasovi Preobrazhenskij templom anyakönyveiDijjilben, ahogyan Anna Ivanovna Kuznyecova szüleiről is, úgy róla magáról is. Nyáron jártam Barguzinban, de teljesen más ügyben: hirtelen kiderült, hogy a Kardos Lajos által a Burját Kultúrminisztérium címére küldött küldeményt, a magyar Petőfi és a barguzini Petrovics személyi azonosításának anyagait rejtélyes módon a hatóságok Petőfi Sándor — jelenleg üres - sírjába temették. (!?) Ezt a küldeményt tényleg megtaláltuk, és a tartalmukban egyedülálló, két év alatt a földben elnyirkosodott papírokat sikerült restaurálni és elolvasni. Eközben a helyi etnográfusoktól nem kevésbé megdöbbentő hírt kaptunk: Petőfi Sándor Annuska Kuznyecovától született leszármazottai nem mindanynyian költöztek el Szentpétervárra. Néhány unoka helyben maradt, Ulánben, Ulan-Udében és Kurumkánban éltek. Mindannyiuknak van családfája, amelyik egy, a XIX. század közepén élő, a magyar Sándor nevet viselőbarguzini nyelvjárással — Zándor) közös őssel kezdődik. Az egyikük, Evreinova családnevet viselő öregasszony, a barguzini völgy északi részének távoli szélén él és csodálatos verseket ír, mintha a híres ősétől, Petőfi Sándortól kapott genetikai ajándék lenne. De a velük való találkozás a közeljövő feladata. 5. Kéri Edit magazin-publikációjának más „pontatlanságait” és helytelen kijelentéseit most mellőzve, azon állítása mellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy Fuksz Sándor megpróbált volna rábeszélni arra, hogy Kéri Editet, Varga Bélát, Zahemszki Lászlót és Kiszely István özvegyét győzzem meg, hogy vegyenek részt a tervezett a Magyar Tudományos Akadémiával közösen tartandó tudományos konferencián a Petőfi-kérdésről, abból a célból, hogy közös álláspontra jussunk a földi maradványok hazai temetési procedúrájának elkezdéséről. Sajnálatos, hogy Kéri Edit ennyire félreértette hozzá írt levelemet, melyben arra kértem, hogy Petőfi Sándor fényes emlékéért vessen véget személyes viszályának. Tényleg beszéltünk hasonló kérdésről Fuksz Sándorral és Patrubánny Miklóssal egy konferencia összehívásának kapcsán, és ezt hangoztattuk is sajtókonferenciákon, a rádióban és televízióban, folyóiratokban. De a gondolat, hogy a szimpóziumra összehívjuk az összes kutató munkatársat a hazatérés után merült fel bennem. Részletekre kiterjedő levelet írtam Kéri Editnek, azzal a céllal, hogy tanácsot kérjek, mint kollégámtól. Azt írtam, hogy összegyűlve, nyugodtan megvitathatnánk az összes felmerülő problémát és nézeteltérést, megoszthatnánk egymással az új leleteinket, meghallgathatnánk az MTA érvekkel alátámasztott meglátásait, ha egyáltalán Fekete Sándor és Kiss József halála után maradtak még ott ellenfeleink. És egyáltalán nem az a cél, hogy „összetörjük” a Megamorv Petőfi Bizottság szétszóródott tagjait a Magyarok Világszövetségének diktatúrája alatt. Sajnálatos, hogy az erők egyesítésére felszólító személyes barátságos felhívásomat a tisztelt kutatótársam negatívan fogadta, aki kicsinyes, senkinek sem használó sértésekig süllyedt. Petőfi Sándor az egész magyar népé. Költészetét az egész világon szeretik. Erkölcstelen, hogy bárki a kutatók vagy politikusok közül elbitorolja nevét azzal a céllal, hogy saját nevének jelentőségét növelje, mert az ilyen nagy megtiszteltetést ki kell érdemelni. Mindannyian teljesen érdemesek leszünk rá, ha együtt folytatjuk az elődeink által 165 évvel ezelőtt megkezdett nemzeti mozgalmat, hogy Magyarország nagy fiának hamvait Szibériából hazahozzuk, és ünnepélyesen eltemessük maradványait a Hősök terén, Budapesten. Nekem nagy nehézségeket okozott, hogy megállítsam az elkezdett procedúrát, melynek során a Bajkálon túliak kérelmezték a magyar hatóságoktól Petőfi barguzini hamvainak visszaízozatalát, mivel az általunk feltárt igazság egyelőre nem talál támogatókra Magyarország hivatalos köreiben. De sokáig így nem folytatódhat: ha Magyarországnak nem kell nagy fia, a világszinten kiváló költő, az 1848-as forradalom eszmei vezetője, akkor a távoli Bajkálon túli lakosok kitüntetéssel temetik el a letagadott hamvakat előző helyükre, ahol Petőfi végső nyugalomra talált ragyogó, de elviselhetetlenül nehéz élete után, melyet a ma tőle „elfordult” Szülőhazája javára áldozott. Hát ezt tanácsolnám tisztelt Kéri Editnek minden alkalommal, mikor leül megírni következő kritizáló cikkét a Magyarok Világszövetsége és vezetői ellen, akik magukra vállalták a nehéz terheket, hogy a mi 25 éve nem realizálódó nemes szándékunkat - miszerint Petőfi maradványait visszajuttatják népüknek - valóra váltsák. Nem engedhetjük, hogy valóra váljon egyik költeményének keserű jóslata: Hogyha én majd meghalok Nem leszen kő síromon; Egy kis fejfa lesz a jel, Ahová teszik porom. De ha megkövül a kín, Mely most elhat lelkemig: Alacsony sírom fölött Piramid emelkedik. Alekszej Tyivanyenko, a történelemtudományok doktora, professzor, a Petőfi Sándor Kutatási Program tudományos vezetője Oroszországban .Az írást Izsovky Zita fordította