Kárpáti Igaz Szó, 1996. január-március (77. évfolyam, 3-37. szám)

1996-03-14 / 30. szám

A szabadság virágai (Befejezés) Magyarország amióta megfosz­tották középhatalmi státusától, sőt önálló államiságától is szüntelenül küzdött elveszített szabadsága vissza­szerzéséért. És e szabadságharcok már a Bocskai István vezette küzde­lemtől kezdve is többet akartak, mint­­különböző formákban megnyilvánu­ló) nemzeti önrendelkezést. Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György, Thököly Imre — a Habsburg-hatalom ellen harcolva — magasba emelte egyúttal a lelkiismereti szabadság zászlaját is. (..''Rákóczi Ferenc szabadságharcában pedig elsőként született meg a köz­teherviselés elve, amikor az 1707-es ónodi országgyűlés törvényben rög­zítette: adót köteles fizetni nemcsak (mint addig) a polgárság meg a job­bágy, hanem a nemesség, az egyház, sőt maga a fejedelem is. Az egyébként a francia névrokonaiktól jóval szelí­­debb magyar jakobinusok már egy szabad és polgári berendezkedésű Magyarország megteremtéséért es­küdtek össze a XVIII. század végén Az 1820-as években kibontakozódó reformkor pedig irodalmi törekvései­vel, közlekedés- és iparfejlesztésével, politikai küzdelmeivel szintén a sza­bad hazáért és a modern államiság alapját képező demokratikus, polgári fejlődésért szállt síkra. Jogegyenlőségben élő szabad em­berek szabad országa — ez volt az a cél, melynek eléréséért Petőfiék for­radalmat robbantottak ki Pesten 1848. március 15-én. Ezért vitte keresztül a Batthyány-kormány a bécsi udvarnál az új Magyarország alapjait lerakó ún. áprilisi törvények szentesítését. Ezért indult toborzó útra Kossuth Lajos 1848 szeptemberében, hogy feltartóztassák azt a Jellasicsot, aki a kamarilla tá­mogatásával el akarta tiporni a füg­getlenséget és az alkotmányos rendet. Ezért állított fel a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány — szinte a semmiből — egy hadsereget. Haza és haladás ez volt a cél, ame­lyért tízezrével álltak be a honvédsereg sorai közé a szabadságot megízlelt és arról lemondani nem akaró nemzet tömegei. Hiábavaló volt? — kérdez­hetjük, ahogy keserű emberek valószí­nűleg kérdezték is 1849 véres őszén, majd a császári önkényuralom évei­ben, amikor úgy tűnt, Magyarország még azt az igencsak korlátozott ön­­rendelkezését is elveszíti, amivel 1848 előtt rendelkezett... Nem volt hiábava­ló - válaszolhatjuk. Mert éppen a sza­badságharcba­n megmutatott erő kény­szerítette arra a Habsburgokat, hogy a külső vereségek, valamint a kibonta­kozódó belső ellenállás láttán bele­­menjenek az 1867-es kiegyezésbe, mely sokat megvalósított 1848—1849 célkitűzései közül, és ellentmondásai ellenére is biztosította Magyarország számára a belügyekben való nagyfokú önállóságot, illetve a fejlettebb euró­pai országokhoz való felzárkózás le­hetőségét. Az 1867-ben megkezdődött rövid történelmi korszakot­­­ tudjuk az első világháborús összeomlás, a teljes függetlenséget kimondó, teljesebb demokráciát ígérő, de a győztesek mohósága és a belső gyengeség folytán ellehetetlenülő 1918-as forradalom, a semmibe vezető 1919-es proletárdik­tatúra és az országot feldaraboló tri­anoni rablóbéke zárta le. Az elszakí­tott területeken kezdetét vette a ki­sebbségben élő magyarság jogvédő politikai küzdelme, melyet évtizedek­re befagyasztott a sokáig mozdíthatat­lan falnak látszó kommunista hatalom. Hogy azután 1989 zsarnoki rendsze­reket szétverő esztendeje remélhe­tőleg végleg­­ meghozza az anyaor­szág számára a függetlenséget és a demokratikus fejlődés lehetőségét. A magyar kisebbségek pedig újrakezd­hették a kisebbségi jogokért folytatott harcukat. Nehéz küzdelmek árán nyílnak ki a magyar szabadság virágai is. Lajos Mihály Petőfi utolsó huszonnégy órája Tizenegy hónapon át volt a leg­nagyobb magyar költő, a szabad­ság dalnoka testi valójában is jelen Erdély területén. A tanúvallomások alapján Bara­bás Endre 1904. július 4-én a Vasár­napi Újságban, Orbán János 1944- ben a »Székelykeresztúr története«­­monográfiájában, Dienes András: utolsó év c. könyvében szá­moltak be Petőfi utolsó huszonnégy órájáról. Áttanulmányozva a fent említett írásokat, próbáljuk meg részletesen ismertetni nagy költőnk városunkban eltöltött utolsó óráit. Petőfi ezen az utolsó hadiútján nem határozott tilalma ellenére Marosvásárhelyről a Gagykereszt­­jén, a vad szépségű vízválasztón Gyalókai Lajos táborkari százados, Bem katonai irodája vezetőjének kocsiján érkezett a városba 1849. július 30-án délután, a Csekefalvi utca felől. Amikor kocsijuk kirobogott a főtérre torkolló utcából, a szemben levő emeletes házak előtt álldogáló honvédtisztek már messziről felis­merték a költőt, és hangos üdvöz­léssel köszöntötték. »Megható volt a szeretet, amellyel Petőfit a baj­társak körülvették« — mondja egy szemtanú. A költő bajtársai között időzött s éppen a Novák boltjából jött ki, amikor rohanva jött a keresztúri származású Simon Sándor nevű honvéd azzal a küldetéssel, hogy az őrnagy urat ebédre hívja a »Matskási« udvarba. (Sipos el­beszélése.) Itt volt Bem főhadi­szállása. Úgy látszik, az altábor­nagy megtudta, hogy kedvence akarata ellenére követi, utasította Zeyk Domokos huszárkapitányt, hogy kerítse elő Petőfit. A költő nyomban elindult a legény kíséretében, hogy együtt ebédeljen Bemmel, aki alig engedte magától távol a magyar Triteust. Ebéd után pár órára eltűnt barátai szeme elől. Fővezérségi ebéd után Petőfi Zeyk Domokos huszárszázadossal, Bem »nyargalócával« a Gyárfás kúriába ment. A Gyárfás kúria a Gagy patak partján, az úgynevezett Karastava sík területén fekszik, 12 holdas gyümölcsöskert szélében. A Gyár­fás család nem tartózkodott otthon. A családfő nemzetőrként, mint őr­nagy, teljesített szolgálatot vala­hol, a felesége pedig a gyer­mekekkel távolabb élő rokonok védelme alá húzódott. A birtokot Varga Zsigmond fiat­falvi lakos bérelte, s a kúriában is ő lakott. A háziasszony szerepét Var­ga Róza, a bérlő leánya töltötte be. Varga Domokos, Varga Zsigmond fia vallomásából tudjuk, hogy a költő ismerősként került Varga bér­lő otthonába, amennyiben ezt megelőzőleg már két ízben vendé­ge volt ezeknek az egyszerű és rokonszenves embereknek. Először minden valószínűség szerint akkor, amikor Petőfi és Egressy Tordáról jövet Marosvásárhelyen át Bem után szekereztek, és Székelyudvar­hely felé haladva átmentek Székely­­keresztúron is, másodszor pedig, amikor a berecki találkozó után Székelyudvarhelyen átjőve Maros­­vásárhely felé siettek. A bérlő fia ekkor 1­3 éves volt, és mindenre jól emlékezett, mint »saját fülemmel hallottam, szemeimmel láttam«-az írja a történteket. Bizonyos, hogy ebben a házban költötte el utolsó vacsoráját. Va­csora után, mely igen jó hangulat­ban folyt le, kimentek a ház mögé 25 méterre álló körtefa alá s itt a kerti asztal mellett szórakoztak a gyönyörű éjszakában. Csakhamar énekre gyújtottak. A Virágnak meg­tiltani nem lehet című dallal kezd­ték. Bolyai Gergelyné és Varga Ró­za nagyon szépen énekeltek. A szépséges leány figyelme és gyö­nyörű hangja tetszett a költőnek is. Ilyen kedves hangulatban szórako­zott a társaság éjfélig. Akkor min­denki távozott szállására. Petőfit felajzott lelke nem en­gedte­ pihenni. A Gyárfás kúriából a vendéglőbe ment, hol tiszttársai már várták. A vendéglőt kíváncsi népség vette körül. Az itt lévő tisz­tek és Petőfi is — Vass József keresz­túri lakos, honvédhadnagy vissza­emlékezése szerint —­­ keveset it­tak és beszélgettek. Úgy emléke­zik, hogy a költő katonaköpenyben jött be a vendéglőbe, azt levetette, civil ruha volt alatta. Rászó János­nak hívták azt a híres cigányprí­mást, aki e vendéglőben muzsikált. Jó kedvük volt, de csak fület hajtot­tak a nótának. Bizonyára úgy gon­dolták, hogy reggelig még alhatnak egy jót. Tévedtek, mert még sötétben kezdték verni a dobokat, s a kürtök is megszólaltak. Megmozdult az egész város. A költő a riadó hal­latára visszasietett a szállására, el­búcsúzott a vendéglátó családtól, akik nem engedték el reggeli nélkül. A ház leánya, Varga Róza, azt a csészét, melyből Petőfi reggelijét itta, nemzetiszín szalaggal kötötte át, és ereklyeként őrizte egész életé­ben. A költő gyalog menít a Matskási udvarig. Ott ismét Gyalókai Lajos­sal találkozott, hozzászegődött, és az ő szekerén jutott el a város nyu­gati végén kijelölt gyülekező hely­re. Innen is Gyalókai szekerén ment a segesvári csatatérre. A költő öltözete ezen a szeren­csétlen napon, egy vitorlavászon­ból készült blúz, mellény és nadrág, egy szürke köpeny, fejen egyszerű katonatiszti sapka, válláról pedig egy szíjon függő sárga bőrtáska lógott. Petőfi utolsó vacsorájának hosszú ideig már csak az öreg körtefa volt egyetlen élő tafiúja. Vaspántokkal volt összefogva акког, mikor egy­­egy ága kihajtott. Ma már az sem él, de többszöri próbálkozás után egy csemete szépen megfogant és kifejlődött. A fa körül kerítés, rajta Kányádi Sándor alábbi verse: »Haldoklik az öreg tanú, Petőfi vén körtefája. Azt beszélik ő látta volt Verset írni utoljára.« Minden elmúlik, csak Petőfi lelkének hajtásai fognak gyümöl­csöt teremni a magyar szívekben időtlen időkig. László Miklós »Csillagról csillagra száll...« »A köszönet és az öröm járja át lelkünket e kiállítás megtekintése után. Jó tudni, hogy itt, Kárpátalján méltó örökösök ápolják a magyar nép lánglelkű költőjének emlékét. Hisszük, hogy Petőfi gondolatai nemcsak a magyar népnek, hanem minden szabadságot szerető em­bernek szólnak. Hit, haza, szeretet — ez volt Petőfi mottója, mely az embereknek szól. Köszönjük em­lékének méltó ápolását.« Az idézett sorok, mint azt az olvasó már kitalálhatta, az ungvári Petőfi Irodalmi Múzeum em­lékkönyvéből valók. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal távoztak az anyaországi, a szlovák, az erdélyi és persze a kárpátaljai látogatók a tárlatról, mely immár fennállásának hatodik évébe lépett... A költő először az 1847-es nagy országjárása során kereste föl váro­sunkat, s az egykori Fekete Sas Vendégfogadóban szállt meg. Nem sok jót mondott Ungvárról. »Ször­nyen« komisznak, piszkosnak, ren­detlennek látta, ezenkívül olyan részeghez hasonlította a helységet, »ki pocsétába bukott, s most sáro­san tántorog haza felé«. Persze ezek a szavak az akkori állapotokra vonatkoztak, s nem az itt lakókra. Hogy öt évvel ezelőtt, most már huzamosabb időre »újból« megtisz­telt bennünket a szabadságharc költője, ahhoz a múzeum gazdá­jának, Anatolij Donyecnek a kitartó munkájára volt szükség. Bár az öt­let támogatóinak tábora nem volt kicsi, a cselekvő szándékon, az el­határozáson kívül anyagi támoga­tásra is szükség volt. Így lett a mú­zeum-ügy szponzora az Ungvári Patent Nyomdaipari Vállalat, több kolhoz, s erkölcsi istápolója a KMKSZ. A megvalósításban jelentős szerepe volt az időközben elhunyt Váradi-Sternberg János történész professzornak, a neves Petőfi-ku­­tatónak, aki az anyaggyűjtésben és a szervezőmunkában is nagy részt vállalt. Sokat segített Dupka György szerkesztő, valamint a budapesti Széchenyi Könyvtár és Petőfi Iro­dalmi Múzeum, a szentendrei Petőfi Hagyományőrző Társaság. Anatolij Donyec ma is hálával em­legeti a Magyar Köztársaság akkori kijevi főkonzulját, Páldi Andrást, akinek a segítségével Magyaror­szágon végigjárhatta mindazokat a helyeket, melyek Petőfi nevéhez kapcsolódnak. Ott szerzett élmé­nyei segítségére voltak múzeum­szervező munkájában. Ötéves várakozás után 1­990 de­cemberében az egykori Fekete Sas helyén álló művészeti iskolában végre megnyitotta kapuit a múze­um. S hogy mit is nyújt az ideláto­gatóknak? A múzeum anyagai a költő szü­letésétől napjainkig elevenítik fel életét, tevékenységét, utóéletét, a személye köré épített legendákat sem hallgatva el. A vitrinekben egy­­egy életszakaszt sűrítve helyezked­nek el az anyagok: a költő szüleinek portréi, iskolai bizonyítványa, nyomtatásban megjelent első verse, első kötetének borítója, s annak a saját kezűleg megírt szerződésnek a fotókópiája, melynek alapján 1848-ban verseinek gyűjteményes kötetét kiadták... De helyet kaptak itt a költő barátainak, Arany János­nak, Jókai Mórnak, Vörösmarty Mi­hálynak a portréi is. Az egyéni fela­jánlók révén került ide az a vállsza­lag, melyet az ajándékozó, az ung­vári Dankó Izabella szép nagyapja viselt Kossuth seregében. Egy Kos­­suth-portré is helyet kapott is, amely a néhai Ruttkayné Kossuth Lujza tulajdona volt, s az ungvári Lipót Zoltán ajándékozta a múzeumnak. Könyvek, könyvek, könyvek a polcokon. Köztük a híres Petőfi­­szótár, Hatvany Lajos és Illyés Gyu­la kötetei. Az egyik vitrinben lát­hatók az utóbbi években újraélesz­tett szibériai legendával kapcsola­tos írások. A többi között Szabó Géza régész »Ásatások Barguzin­­ban«, Kéri Edit amatőr történész »Petőfi Szibériában?!«, Fekete Sán­dor »A szibériai métely« című kötete. Mint megtudtam, nemsokára 14 darab felbecsülhetetlen eszmei értékű Petőfi vonatkozású ezüst- és bronzérem is gyarapítja majd a tár­lat anyagait, amelyeket a Magyar Éremtani Társaság adományozott a múzeumnak. Nos, valószínűleg mindenki számára más és más mondanivaló­ja van, mindenkit más és más ragad meg a tárlók anyagaiból. Remélem, aki még nem tette meg, minél hamarább ellátogat a múzeumba, hogy üdvözölje a hazájához, nem­zetéhez megingathatatlanul hű költő szellemét: »Én nem hiszem, hogy meghalt Amit ő mondott, az máig a legfon­tosabb a Földgolyó embereinek, s ha jönne valami világpusztulás, akkor a csillagról csillagra száll — hirdeti az emberiség legfontosabb szükségletét, a szabadságot« — írta egy látogató a múzeum emlék­könyvébe. Magyar Tímea Fotó: Markovics Mátyás Nyilatkozat Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tagszervezetei egy részé­nek Lembergben (Lvovban) megtar­tott összejövetelével kapcsolatban a KMKSZ elnöksége kijelenti, hogy azt az UMDSZ Alapszabályának durva megsértésével hívták össze, így azt nem tartja legitimnek. Az ott elfogadott határozatokat érvény­telennek tekinti és az ügyben bírósághoz fordul. A szervezet körüli kérdés tisz­tázódásáig a KMKSZ az UMDSZ- beli tagságát felfüggeszti. A KMKSZ elnöksége Magyarországi parlamenti küldöttség érkezik Kárpátaljára A MEKK meghívására ma ma­gyarországi parlamenti küldöttség érkezik Ungvárra Géczy József képviselő, a mentelmi bizottság elnökének vezetésével. A küldött­ség tagjai, köztük Sipos József, az MSZP országos központjának tit­kára, dr. Tóth Péter, a Bábolna Far­ma RT igazgatója kerekasztal-be­­szélgetésen vesznek részt a MEKK tanácskozó termében, ahová vállal­kozókat, társadalmi szervezetek vezetőit, önkormányzati képvise­lőket is meghívtak. A küldöttség lá­togatást tesz a megyei tanács és a megyei közigazgatás vezetőinél. Holnap a magyar delegáció Munkácsra utazik, ahol találkozik az önkormányzat vezetőivel. Ha­sonló találkozásra Beregszászon is sor kerül. A nemzeti ünnepünk tiszteletére sorra kerülő ungvári megem­lékezésen beszédet mond Géczy József képviselő. — d ) Európai színvonalú építőanyagok Ungváron A Kárpátaljai Kereskedelmi-Ipari Kamara a Budapesti G és­z Kft-vel együtt március 11-én, 12-én 18 nemzetközi hírű, korszerű építő­anyagokat gyártó cég részvételével nagyszabású bemutatót tartott Ung­váron az ágazatban érdekelt ukrán szakemberek és vezetők részére. A felkínált több száz fajta építőanya­got a hazai érdeklődők karbo­­vanecért is megvásárolhatják. i. e.

Next