Katholikus Hetilap, 1879 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1879-01-02 / 1. szám
Budapest, 1879. 1. szám. Január 2. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. /i / II. évkor. (M.g.) Ismét egy bölcsőnél állunk. Az újév bölcsőjénél. A múltak szomorú emléke s a jövendők halvány reménye dereng e bölcső fölött; aggódva állunk mellette, elgondolva amaz eseményeket, melyek elvonultak fölöttünk, borús lélekkel gondolva azokra, melyek ránk következni fognak. Az elmúlt év, melylyel idősebb lett a század s annainden teremtménye, baljóslatú jelleget hagyott maga után; mert nem pusztán egy évvel, de egy év szenvedése, keserű tapasztalatainak s reményeinek fogytával gazdagodott az élet. Keserű gazdagság. Olyan mint a csillaghullás és virágok hervadása. Közelebb jöttünk ama nagy kérdések megoldása elé, melyektől társadalmi létünk boldogsága, nyugalma s jólléte függ. A múlt év tán csak egy pillanatnyi idő volt a nagy átalakulások processusában ; közelebb hozta ugyan a nehézkes társadalom szülési idejét, de kétséget hagyott fenn az iránt, mit fog hozni a világra? A mai társadalmat mozgató elemek között semmi biztosítékát nem találjuk fel annak, hogy jobb napokra legyen kilátásunk. Alig észrevehetőleg, de nyilván közeledünk azon idők elé, melyekben a sötétség uralma a világossággal, a finom művelt rabszolgaság az igaz szabadsággal, a büszke ész, a keresztény alakzattal döntő csatát fog vívni; midőn a népek joga leszen latba vetve az erőszak hatalmaskodása ellen, a meggyőződés ereje küzdeni az álfelvilágosodás ellen, s az eltiprott lelkismeret felemeli szavát az időszakos győzelmében büszkélkedő hiú bölcsészet ellen. Közelebb jöttünk a korhoz, melyben ébredni fognak a nemzetek s a tudományok kevély önkénye elől menedéket fognak keresni a megtagadott, lealázott — kinyilatkoztatásban, amaz isteni fényben, mely az égből szállott alá, mely a roppant s nehéz küzdelmek között nem változott, melyet az Isten egyszülött Fia hozott a földre, s melyben az öszszes emberiség váltságának biztos záloga rejlik. A népek romlása boszára hívja föl Istent; a világtörténelem minden lapja bizonyítja ennek igazságát; de e boszu soha sem oly sötét, hogy abban fel nem csillámlanék az engesztelés szelíd reménye. Csak az emberi boszu kérlelhetlen s igazságtalan, az Istené szelíd, igazságos és jogos. Lassan s biztosan halad utján s megérleli az idők teljét. Azon vihar, melyet az emberi önzés létre fog hozni, midőn szemtől szemben állandó lét és nem lét kérdése előtt, utolsó csatájában küzdve, csak egyetlen reményt hagyhat hátra, a jó és igaz győzelmének reményét. És boldognak kell tartanunk azt, kit ezen remény éltet, aki a jövendő év bölcsőjénél hinni tud az isteni gondviselésben, remélni képes az Isten igazságosságában, szeretni bír az általános szeretetlenség fagyában. Boldognak kell tartanunk azt, ki a kereszt győzelmében nem kételkedik. Mert úgy lesz, úgy kell lenni, hogy annak a tövében jöjjenek össze a világ minden népei. Most a vajúdás aggodalmas napjait éljük. Reményteleneknek , bizonytalanoknak tetszenek ez idők előttünk, mert a hit világa halvány mécsként pislog kebleinkben, mert a puszta földhöz ragaszkodva hiú vágyaink sötét felhővel borítják be előttünk az Isten derült egét. De a vallás, az élő hit malasztja áttör azon, s szétoszlatja a kételyek homályát, sejtetni engedi biztos jövőnket s megnyugvást nyújt a jelen megpróbáltatások, küzdelmek és kisértések között. E malasztot óhajtjuk mindenkinek az újévben. Ki ezt bírja lelkében, az nem felenti a jövőt!