Katholikus Néplap, 1859. július-december (12. évfolyam, 27-51. szám)
1859-10-27 / 43. szám
PEST, 1859. CG 43. saám. cQSb U* Félév. Q) OCTOBER 27. Igaz jó mondatok. X. A beszéd indit, a példa vonz. A halhatatlan lélekkel megáldott, s józan észszel megajándékozott embernek a soknemü testi és lelki dicső tulajdonai közt nem utolsó a „beszéd-tehetség,“ ez lévén az, mely által gondolatainkat s kivánatainkat másokkal közölni, szivünk érzelmeit körülményesen kifejteni, jó- vagy balsorsunk fölött örömünket s panaszunkat nyilvánitni képesek vagyunk; sőt az ismeretek és tudományok is beszéd által terjednek időről időre fokozatosan az emberiség diszére és javára. Igaz ugyan, hogy az oktalan állatok is különböző hangejtésekkel tudják és szokták jelenteni vidámságukat és szenvedő állapotukat, de ez náluk és bennök oly természetszerűen és egyenlően történik, hogy változatosságot alig tapasztalhatni, okát pedig mindenkor s alaposan kipuhatolni nem lehet. — De az ember beszéd-tehetsége által külön körülményekben különbözőleg tud nyilatkozni, és érzelmeit világosan és okadatolva tudja előterjeszteni. És ez oly megbecsülhetetlen isteni ajándék az emberre nézve, mely sz. Ambrus atya mondásaként „ha jól használtatik, életet ad, ha pedig gonoszul, örök halált okoz.“ *) — Csak azt kell tehát biztosan kitanulni és tudni, hogyan kell és lehet a beszéd-tehetséget jól és üdvösen használni, s mikor válik az károssá és veszedelmessé? Tudni pedig ezeket valamint üdvös mesterség, úgy magasztos dicsősége az eszes embernek. Megjegyzendő azonban itt, hogy nem csak a hazug beszéd keveri gyalázatba, s hozza veszedelembe az embert test- és lélekre nézve, de gyakran az igaz beszéd is roszat és botrányt szül a körülményekre nem figyelés miatt. Nehogy azért a beszéd-tehetség, mely oly igen dicső az emberre nézve, üdvös hatását téveszsze, és így vétkessé és károssá váljék, mindig szem előtt tartandók : kivel és mit, hol és miért, mikor és miként beszéljünk? ezeken alapulván a beszéd-tehetség üdvös vagy káros volta. Igen, mindenek előtt tekintetbe veendő : „kivel beszélünk a személy lévén itt nem csak a főtárgy, kihez a beszéd intéztetik, de a czél is, melyért az hozzá intéztetik : következőleg a személy körülményeihez alkalmazottnak kell lenni a beszédnek, hogy hatását ne téveszsze, a szivet érdekelje, az értelmet meggyőzze, és az ember egész valójára befolyást gyakoroljon.Ugyanazért a személy határozza meg azt is, „kivel“ mit beszéljünk, igy intvén mindenkit az Isten lelke bölcs Salamon által : „Legyen kezed a szádon, hogy meg ne fogatassál az esztelen ige által, és meg ne szégyenül].“ 2) Mit is állítanánk azon ferde fölfogásu egyénről, ki a vaknak a színek minőségéről beszélvén, erről törekednék fogalmat szerezni a szerencsétlennek ? Vagy arról, ki a csecsemőst vagy elmebeteget az isteni tit? 2) Sirák 5, 14. 43 *) Ambros. L. 1. de virginit.