Katholikus Néplap. 1869. január-július (25. évfolyam, 1-27. szám)
1869-06-03 / 22. szám
által, elvesztvén a halál által egyetlen leányát, hogy e fájdalomért kárpótolja magát, magához fogadta néhányát e fiatal csavargóknak azon czélból, hogy őket neveli és oktatja. Borgi háza e czélra csakhamar szűkké vált; gondoskodni kellett segélyről és tágasabb lakról. Rómában mindig találkoznak nemes szívek, kik a jót anyagi és szellemi áldozattal támogatni készek. Borgi csakhamar összeszerezte a szükségeseket, s intézete ma is virágzó állapotban van. Ez igénytelen kőműves, ki még irni sem tudott, bámulatos jó tapintattal vezette intézetét. Növendékeit pillanatig sem hagyta figyelmen kívül : reggel elvezette őket műhelyeikbe, hol mesterségüket tanulák; este velök imádkozott; éjjel virrasztott fölöttük. A gyermekek csakhamar fölismerték benne a nemes jó szivet s Tata Gcovanni-nak (János atyás) hivták ; az intézet ma is e nevet viseli. VI. Pius pápa nem egy ízben kimutatta, hogy Borgi János fáradozását méltányolja; mindig örömest elfogadta őt növendékeivel s mindannyiszor kiosztott köztök kis segélyt. Egyik nap a kiosztás után egyik fekete szemű kilép a sorból s igy szól a pápához : „Szentéges atyám adott egy pault (romai pénz) s János atyus elvette tőlem.“ VI. Pius szigorú arczczal János felé fordult s e kérdést intézte hozzá : „Nos János, mit mondasz erre? — Miért tetted ezt?“ „Vacsorát kellett vele fizetnem.“ „A vacsorát majd megfizetem én; te pedig e szegény gyermeknek add vissza a pault.“ IX. Pius áldozársága hét első évét a Tata Giovanni-intézetben a gyermekek nevelésének szentelte. Köztök lakott, s ittléte alatt több czélszerű újítást hozott be. Megtekintettem a szerény szobát, melyben lakott; kisérőm meghatottan mondotta el az érzékeny jeleneteket, melyek az intézetből való távozásakor előfordultak, midőn Chiliben nunciussá neveztetett. Mindnyájan sírtak ; a jövendő pápa azt mondá: „Nem gondoltam volna, hogy elválásunk oly fájdalmas lesz.“ A Rippa- Grandén fekvő Sz.Mihály-intézet mintegy összefoglalja, mi Rómában az irgalmasság cselekedeteire nézve történik. Az élet két határát, a gyermek- s aggkort látjuk itt képviselve; mindkettő gyenge, tehetetlen. Ez intézet kezdete következő: 1580-ben egy szegény salernói paraszt, Ceruso Lénárd fogadalomból Loretóba akart menni; összegyűjtötte filléreit s az isteni Gnodviselésbe való bizalommal útnak indult. Mire Rómába érkezett, pénze elfogyott; lehetetlen volt az utat tovább folytatnia. Ekkor Medicis bibornoknál szolgálatba lépett, és nem találta nagy árnak szabadsága feláldozását, hogy fogadalmát teljesíthesse. Két évig volt szolgálatban; ezen idő alatt megtakarított annyit, hogy útját folytathatta. Visszajövet ismét Rómába ment. Szigorú tél volt; mindenfelé nyomor uralkodott; az utakon félig hidegtől megdermedt koldusgyermekek meghatották Lénárdot. Még maradt néhány garasa, s minden hosszas gondolkodás nélkül néhányat elfogadott e gyermekek közöl. Lassankint növendékei szaporodtak, pénzforrásai pedig megapadtak. Ekkor Ceruso Róma utczáin kéregetett védenczei számára. A nép bámulta ezen föláldozást, s kissé mosolygott az öreg professoron, ki mindig tudott valami latin mondatot idézni, s azért tréfából tudósnak (letterato) nevezte el, de azért nem vonta meg tőle szeretetfilléreit. Lénárd a gyermekeket már kis korukban hozzászoktatta a munkához; először Róma utczáinak söprésére használta fel őket, nagyobb korukban pedig mesterségre taníttatta, mely által becsülettel kereshessék kényezőket. Ceruso Lénárd 1595-ki febr. 15-énhalt meg. Egy századdal utóbb herczeg Odescalchi Tamás. Szt-Péter egyháza kanonokja szintén alapított a Tibet partján gyermekek számára intézetet, melyet halála után jövedelmeivel együtt XII. Incze pápának hagyott, ki ezen intézetet összekapcsolta a Ceruso Lénárd által alapítottal. V. Sixtus a lateráni egyház közelében mindkét nemű elaggottak számára építtetett intézetet. XI. Kelemen a Sz.-Mihály-intézetben egyesítette az ifjakat s aggastyánokat, s igy véglegesen alapittatott meg a Szt-Mihály-intézet, úgy mint azt manap szemléljük. A Tibet jobb partján, közel a Portese-kapuhoz emelkedik a roppant intézet, mely négy külön elválasztott részre van osztva; falai közt több mint 800 egyén lakik: t. i. ifjak, leányok, elaggott férfiak és elaggott nők. A két nemű elaggottak osztályaiba csak oly szegényeket fogadnak be, kik Rómában születtek vagy legalább is 5 évig Rómában laktak. Két osztályra osztatnak, a kik még némileg munkaképesek,mint kapu-sok s felügyelők használtatnak. A második osztályba a teljesen tehetetlen aggok tartoznak : ezek föl vannak minden munkától mentve, s igazán anyai ápolásban részesülnek. Földszint laknak, úgy hogy a templomba vagy ebédlőbe anélkül mehetnek, hogy lépcsőkön kellene haladniok, sőt szabad légre sem kell kimenniök. A séta, evés, fölkelés és lefekvés, ájtatoskodás mind szorosan meg van határozva. A harmadik osztályba fiatal árva lyánykák fogadtatnak, kiknek a világbani elhagyatottsága annyi veszélynek teszi ki őket. Számra nézve 250-en vannak, s koruk szerint 5 terembe vannak beosztva. Tizenegy éves korukban fogadtatnak be, s ott maradnak 20—21 éves korukig. Valamennyi egyforma ruhában jár. A rendes iskolai oktatáson kívül kézi munkákra is taníttatnak. A kézi munkák minden mesterségre és művészetre kiterjesztetnek. Tanulhatni itt szabóságot, czipészetet, kalapkészítést, nyomdászatot, a legfinomabb fametszést, stb. A nyomdához a betűket magában az intézetben öntik; az innen kikerült nyomtatott művek a nyomdászat becsületére válnak. Legkitűnőbb az intézeti posztógyár, mely a párisi világkiállításban is kitüntetésben részesült. A pápai államokban levő franczia hadsereg innen látja el magát posztóval. A Szt-Mihály-intézetben készült pompás szőnyeg