Katholikus Néplap, 1870. július-december (26. évfolyam, 27-50. szám)
1870-07-07 / 27. szám
209 mult 1869. évi okt. 25-kén megerősítvén, a választási eljárás megkezdését főméltóságod f. é. január 10. napjára kitűzni méltóztatott. A választások azóta mind egyházi, mind világi részről országszerte megtörténhettek. A mennyiben itt-ott oly nehézségek nem merültek fel, melyek csak a congressus intézkedéseivel lesznek elháríthatók, meg is történtek mindenütt. És mi, a mai napon előértekezletre egybegyűik s alulírt congressusi képviselők, elérkezettnek látjuk az időt, melyben elutasíthatlan kötelességgé vált főméltóságodhoz az őszinte bizalomnak egy szavát intéznünk. A magyar kath. egyházi társadalom összes rétegeiben naponként mélyebb gyökeret ver azon meggyőződés, hogy autonómiánk szervezése, mint korunk legnagyobb alkotásainak egyike, míg egyrészről az újabb állami s társadalmi rend alakulásaiból önkényt és természetszerűleg fejlődött, másrészről hivatva van nagy és nehéz feladatoknak kellő időbeni megoldására. S minden katholikusnak éreznie kell, hogy midőn egyházunkat az államkormány gyámkodása alól felszabadítni, jogainak megvédésére, szellemi érdekeinek előmozdítására erőssé tenni akarjuk, a megoldás föltételei között elsősorban áll az, hogy a katholikusok között a solidaritás kapcsai egy erőteljes önkormányzati organismusban szorosra füzetvén, a magyarországi katholicismus önállólag, szabadon s legjobb belátása szerint rendelkezhessék mindazon eszközök fölött, melyek a sérthetlen jognál fogva ezen egyházat illetik. Nem lehet titok senki előtt, hogy autonómiánk emelni fogja hazánkban a kath. egyház tekintélyét, sőt növelni fogja a kath. műveltség súlyát az állampolitikai viszonylatokban is. De akinek gondolkodásában az emelkedettség, ítéleteiben az elfogulatlanság nem hiányzik, akármely hitfejezethez tartozzék is, könnyen beláthatja, hogy egyházunk tekintélyének emelése s az erőteljes önkormányzati institutio által befolyásunk gyarapodása a közszabadság biztosításának újabb zálogát fogjaképezni, s a társadalmi rend újabbkori alakzatainak, a cultura vívmányainak, valamint Magyarország állami érdekeinek is szilárdítására szolgáland. Mindamellett azonban, hogy ezek kétségbevonhatlanul ekkér állanak, a fenforgó viszonyok között megtörténhetnek, hogy az államvíl törvényhozási intézkedéseiben egyházunkegynémely érdekeire nem lenne kellő tekintettel addig, mig autonómiánk szervezésében meg nem mutattuk azon irányt, melyet e téren kévetni fogunk. — Autonómiánk szervezésének s minden halasztásából tehát érdekeinkre nézve igen nagy veszélyek származhatnak , midőn atörvényhozás közös óhajtásaink ismerete s igy azok figyelembe vétele nélkül dönthetne el nagyfontosságu s egyházi életünkbe mélyen bevágó kérdéseket. Ezen baj annál fenyegetőbb, mert azon sok és folytonos támadás folytán, melyekkel részint a katholicismusnak, részint magának a kereszténységnek ellenségei szakadatlan impetuositással intéznek egyházunk társadalmi állása s legszentebb érdekei ellen, és a mely támadások erőt merítenek azon sajnálatra méltó törekvésből is , mely egyházunkat és vallásunkat, korunk állami és társadalmi rendjével összeütközésbe hozni kész volna; mindezen támadások folytán magában a katholikus hívek egy részében megrendülhet az önbizalom, mely pedig az erő nyilvánulásának nélkülözhetlen föltétele. Ezen önbizalmat helyreállítani, valamint megszüntetni minden kételyt arra nézve, hogy egyházunk alapelvei haladási nagy érdekeinkkel összeütközésbe nem jöhetnek, és ezáltal a hívek lelkébe erélyt önteni egyházunk jogos érdekeinek védelmére, — meggyőződésünk szerint az autonomikus életnek föladata. Nem volna tehát helyes, ha autonómiánk szervezését talán azok késlelkedése is hátráltatná, a kiknek hivatások első áráSít. —L. a Vegyesek közt.)