Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974 (81. évfolyam, 1-50. szám)
1974-01-20 / 3. szám
1974 január 20. PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! LÁTHATÁR (PÁRIZS. Franciaország:) Az olajháborúval nyitott új gazdasági korszakban, amely már eddig is több olyan előnyös fordulatot nyújtott a Szovjetuniónak, amit az arab olajháború nélkül el sem lehetett képzelni, különös Hőérzetet jelent, hogy az európai gazdasági lapok számolják, felállítják és megállapítják Európa mai gazdasági erejét, helyzetét. Ilyen érdekes összefoglalót adott a Vision című francia lap. amely közzétette Nyugat-Európa 500 vezető nagyvállalatának névsorát. Az angol cégeké a vezető szerep. Az öt legnagyobb névsora: 1. Royal Dutch-Shell (angol-holland); 2. Unilever (angol); 3. IRI (olasz); 4. Philips Gloelampen (holland); 5. British Petroleum. A listában felsorolt 500 vállalat forgalma együttesen megfelel a vállalatoknak otthont adó 16 európai ország nemzeti összterméke 41 százalékának. A vezető 100 vállalat között 10 a vegyiparban, 9 a gépkocsiiparban, 6 az elektromos gépiparban működik. Az üzleti eredmény szempontjából (a tiszta nyereség a forgalom százalékában kifejezve) 20,7 százalékkal a Rank Xerox az első, utána 13,5 százalékkal a Kodak angliai leányvállalata következik. Vájjon mi lesz ezekkel a vállalatokkal. ha a Szovjetunió állandósítani tudja az olajterű melő arab államokra kiterjesztett befolyását? Meddig tudja a Nyugat, elsősorban Európa, de aztán Amerika is a Szovjet ájtal irányított olajháborúban gazdasági állásait, mai vállalatait és ipari haladását fenntartani? HELP WANTED CABINET Maker. Ex per. in formica work and lay out, must be a talented cab.e saw man, efficiency and speed necessary. Salary based on ability. Reliance Safety and Security Systems Inc. 4241 Oak Wood Boulevard, Melvindale, Mich. 48122. (313) 928-5106,_______ MAINTENANCE MECHANIC, Experienced only needed to work second shift full time. Excellent working coditions and benefits. Wages commensurate with area. Prestigious, established firm. Call Harry Sanders, Pratt & Whitnev Small Tools Div. (203) 233-7591. An EOE Employer. IBC Products Inc. and IBC Foundry Division Taking applications for the following positions: Precision Machinist (Bridgeport) Die Makers (Familiar with investments dies) Must be able to set up work from Blue Prints and close tolerance. Also General Foundry Operations Excellent working conditions, total benefits. Apply 4325 Delemere Blvd. Royal Oak, Mich. 48073 ENGINEER Process Engineer for semi-conductor plant manufacturing discrete devices. Applicant should have two to five years semi-conductor packaging experience. Amperex is located in Northern Rhode Island, near Uxbridge, Mass, and is a division of North American Philips Corp.. a Fortune 300 company. If interested and qualified contact Personnel Department. AMPEREX ELECTRONIC Corp. SLATE RSVILLE, R. I. (401) 762-9000 An Equal Opportunity Employer MACHINIST MILLING MACHINE OPERATOR Full Time 8—4:30 P. M. Part Time 6—10 P. M. Experience in operating a vertical milling machine. Knowledge of NC equipment. Interpreting blueprints. Have own tools and be aKe to make tools. Good salary and incentive bonus. For interview call 688-2400. GOTTSCHO, INC. 835 Lehigh Ave„ Union, N. J. An Equal Opportunity Employer KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA írja: Stirling György A karácsonyi ünnepeket már jócskán magunk mögött hagytuk s már alaposan bentjárunk az Újesztendőben, de még most is szívesen gondolunk vissza az ünnep napjaira, szívesen idézzük vissza a Szenteste csodálatos hangulatát, mintegy lelki tartalékot merítvén azokból az órákból, a béke és szeretet keresztényi ünnepének egyedülálló varázsából, meghitt légköréből. Jómagamnak, akinek — a menekülttáborban töltött elsőt is beleszámítva — ez volt a negyedik szabad karácsonya —, különleges jelentőségűek voltak ezek a napok: a családi együttlét, a befelé fordulás, a mindennapok hajszájából való kikapcsolódás csöndes napjai, a meleg otthon s az emberhez méltó élet fölötti tudatos öröm, az önfeledten boldog gyermekkacagás, a fiammal való barátkozás, foglalkozás, a Jézuskától kapott játékok lelkendező kipróbálásának napjai. De arra is jók voltak az ünnep békés órái, a néhány nyugodalmas pihenésre szentelt este, hogy az ember végig tudta tallózni azokat az újságokat, kivágott és félrerakott újságcikkeket, folyóiratokat, no meg eddig éppen hogy csak megérintett, feliben-harmadában átfutott könyveket, melyek naprólnapra növekvő halomba gyűlnek az íróasztal sarkán. Azaz jutott ideje az olvasáshoz is, amire máskülönben, az esténkénti olvasási terveket rendszerint álmosság-husánggal lebunkzózó mindennapi robot idején már nem futja erőből. Igaz, az átböngészésre váró olvasnivalónak végülis csak egy részével képes végezni az ember — ezt tudja előre — s újra nyakunkon vannak a hétköznapok: a szabadidő az ünnepekkel együtt máris elszállt, de még így is sok érdekes, figyelemreméltó írás akadt fenn a szűrőn, melyeket érdemes felidézni és melyekről talán nem hiábavaló néhány szót ejteni. Belügyek és beavatkozások és ködösítések Itt van mindjárt egy hazai folyóirat, a budapesti külügyminisztérium szócsöveként ismert MAGYARORSZÁG, melynek egy alig párhetes, december eleji számában annyi bennünket közelről érintő cikk zsúfolódott össze, hogy ezt az újságot ajánlatos kicsit figyelmesebben átforgatni. Azért vettem legelsőként kézbe, mert a számunkra oly sorsdöntő mindkét párhuzamos európai tárgyalásról is szó esik benne s ezek a kommentárok éles kontúrokkal mutatják meg: miként vélekednek hazai hivatalos pártkörökben a tárgyalásokról? S ugyanakkor szomorú fényt vetnek arra is, hogy milyen körmönfontan ködösítik el a tényeket a magyar közvélemény előtt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletről — mely, mint tudjuk szeptember közepe óta tanácskozik Genfben és ahol az 1972. novemberi helsinki megnyitás óta egyetlen lényeges kérdésben nem jutottak dűlőre a 35 résztvevő ország delegátusai — például így nyilatkozik a MAGYARORSZÁG: "Kezdettől fogva várni lehetett, hogy az Egyesült Államok és Kanada, valamint egyes nyugati országok egyoldalú előnyöket kívánnak majd kicsikarni a szocialista országokból. Erre utalt Brezsnyev szófiai beszéde is, melyben visszautasította a nyugati sajtó beavatkozási kísérleteit a Szovjetunió belügyeibe." Úgy látszik, a pesti szerkesztőségben elfelejtik, hogy a konferencia nyélbeütését egyesegyedül a Szovjetunió szorgalmazta immár évek óta, de Brezsnyevnek sem jobb a memóriája: úgy tesz, mintha nem az ő érdeke lenne a konferencia, viszont ha netán számára kínos témák kerülnek szőnyegre, rögtön tüzet kiabál! De kesereg a hazai párttollnak is, hogy azok a galád nyugatiak éppen fordított sorrendben akarják tárgyalni az értekezlet három, Helsinkiben elfogadott "csomag-programját”. Azaz, mielőtt az európai biztonságról — szovjet értelmezésben, a háború utáni európai határok sérthetetlenségéről — hajlandóak lennének vitázni, előbb szeretnék a harmadik pont programját — az információk és eszmék korlátozásmentes áramlásának, kicserélésének szabadságát — megvalósítani. Ez ellen ágál kézzel-lábbal a hazai sajtótermék s itt írja le azt a mondatot, mely nem más, mint a magyar olvasó lebecsülésének bizonyítéka: "A szocialista országok őszinte hívei a szuverenitásra, a be nem avatkozás elvére épülő, a békét és az emberek szellemi gazdagodását szolgáló információs együttműködésnek, mert nincs félnivalójuk, hiszen ezen a téren jó egynéhány kérdésben messze előbbre járnak már, mint a tőkés világ!” Ez nem vicclapban jelent meg, hanem egy komoly hazai hetilapban . . . A bécsi degradálás és ami utána következik Kevésbé lehet humorosan felfogni azokat a sorokat, amiket otthon a lap egy másik cikkében ír Pálfy József főszerkesztő, aki a bécsi haderőcsökkentési konferenciáról keltezi beszámolóját. Az egész cikket diadalmas önelégültség hatja át, melyet már a cím is elárul: "Kilenc új betű”! Ez pedig arra utal, hogy az eddig MBFR — Mutual and Balanced Force Reduction, azaz köcsönös és kiegyensúlyozott haderőcsökkentés — név helyébe a sokkal bonyolultabb és fontos lényegi változást jelentő MURFAAMCE rövidítés lépett. S ez valóban nemcsak játék a betűkkel, hanem ismét egy nyugati deferálást bizonyít: a kongresszus elnevezéséből kimaradt a "balanced", a "kiegyensúlyozott” szó, ami azt jelentette, hogy a földrajzilag Középeurópa közvetlen közelében lévő Szovjetuniónak arányosan több katonát kellett volna kivonnia erről a területről, mint az Óceán túlsó partján fekvő Egyesült Államoknak. Ez az elv és az ezt képviselő "balanced” szó már kezdettől fogva szálka volt Moszkva és csatlósai szemében. Most — a jelek szerint — a szocialista országoknak sikerült NATO partnereikkel elfogadtatniok az új elnevezést, mely ennek a rövidítése: "Mutual Reduction of Forces and Armaments and Associated Measures in Central Europe”. Nos, kezdetnek nem rossz! . . . Lelkendezik is ezen Pálfy József s még a bécsi konferenciára szóló sajtóbelépőjét is bemutatja lapjában a nyájas olvasónak, vagy féloldalnyi méretű nagyításban, melyen valóban ott virít a kilenc új betű. Ezeknek azonban — mivel eleve biztosítják azt, hogy bármilyen középeurópai csapatcsökkentés csak fikció lesz s annak csupán a Szovjetunió látja majd hasznát — csak Pálfy elvtárs s még néhány hasonló mentalitású kollégája tud örülni, lévén számukra létkérdés a szovjet jelenlét hazánkban. A cikk leplezetlenül triumfál is e siker fölött, de a legfigyelemreméltóbb, ahogy a hazai olvasók elé tálalja Magyarországnak a konferencián jutott szerepet. Közbevetőleg: most már világosan láthatjuk, hogy a konferencia első ülésszakának befejeztekor elhangzott nyugati ígéret , hogy Magyarország státusát még felül fogják vizsgálni és "lehetőség van annak megváltoztatására", nem volt más, mint üres szólam, melyet a magyar emigráció tiltakozó kampányának lecsendesítésére hangoztattak mértékadó amerikai körök, de komolyan egy percig sem gondolták, hogy emiatt vitába keveredjenek a Szovjetunióval. A kilenc új betű reményeink eltemetését jelenti, annak a ténynek az elfogadását, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kérdése tabu, mellyel a konferencia nem foglalkozik. * A budapesti lap ezt a számunkra szomorú tényt ilyen körmönfontan tálalja olvasóinak: "Az ügyrend értelmében a magyar küldöttség is felszólalhat minden kérdésben és dokumentumokat köröztethet, csak elnököt nem adhat az ülésekre, azokon ugyanis a 11 teljesjogú ország képviselői elnökölnek”. Hogy ezenkívül szavazati joggal sem rendelkezik a magyar küldöttség egy olyan konferencián, mely középeurópai kérdésekkel foglalkozik és ezen nem is tartozik a "teljesjogú” résztvevők közé, azt nem tartja fontosnak közölni, illetve megmagyarázni a cikk, pontosabban azzal vágja ki magát, hogy holmi "imperialista mesterkedéseket” emleget, mégpedig ilyenképpen: "Volt egy NATO-kísérlet, mely úgy akarta Magyarországot bevonni a haderőcsökkentésbe, hogy ugyanakkor kihagyta Olaszországot, egyoldalú stratégiai előnyöket akarván biztosítani a NATO-nak (!), hiszen Itália amerikai- és NATO- objektumokkal telezsúfolt ország.” Mindössze ennyi az indokolás s az embernek meg kell dörzsölnie a szemét: ha Itália nyugati katonai objektumokkal "telezsúfolt” ország, akkor várjon mi van Magyarországon? Az ottani hatalmas orosz haderő, az orosz laktanyák és rakétakilövőhelyek talán nem katonai objektumok, hanem idegenforgalmi látványosságok és az a felhalmozott rengeteg hadianyag, melyből az izraeli-arab háborúkor az arabok részére szállítógépek százai röpítették a segítséget az arabok részére, talán holmi bazári játékszerek vagy búcsúfiák? . . . Gyarmati sajnálkozik a félgyarmatin Nos ezzel el is érkeztünk a MAGYARORSZÁG harmadik olyan írásához, mely fölött egy kicsit érdemes elgondolkozni, lévén megintcsak ékes dokumentuma a közvélemény félrevezetésének, félreinformálásának, illetve a kétféle mértékkel való mérésnek. De élénk fényt vet az Európai NATO államok fölöttébb dicstelen magatartására is, melyet az izraeliarab háború idején tanúsítottak. A következőket írja ugyanis egy Bochkor Jenő nevű jólértesült hazai kommentátor, a háború kapcsán kirobbant Amerika-kontra-Európa NATO-válságról, hogy amikor a nyugatnémet kormány tudomást szerzett az Izrael felé irányuló fegyver hadianyagszállításokról, erélyesen tiltakozott ezek miatt. "Frank külügyi államtitkár még aznap magához kérette F. Cash amerikai nagykövetségi ügyvivőt — írja szó szerint Bochkor elvtárs — és kijelentette előtte: Nyugat-Németország nem engedheti meg, hogy területéről, az amerikai fegyverraktárakból szállítsanak fegyeverzetet az egyik hadviselő félnek!” Majd így folytatja: "Október 25.-én azzal lepte meg az Egyesült Államok NATO partnereit, hogy megkérdezésük nélkül riadóztatta katonai egységeit szerte a világon! A bonni kormány — ugyanúgy, mint Brüsszelben a NATO állandó tanácsa — csak fél nappal később értesült erről. A nyugati szövetségesek keserűen és berzenkedve vették tudomásul, hogy az Egyesült Államok kormánya nem tűr ellentmondást, hanem feltétlen engedelmességet vár "egyenjogú” partnereitől. Másnap, pénteken McCloskey amerikai külügyi szóvivő és Schlesinger hadügyminiszter "cserbenhagyással” vádolták a nyugat-európai országokat.” Véleményünk szerint, ez utóbbi megállapításokban jókora igazság rejlik, de erre még visszatérünk. Előbb azonban hadd írjak ide Bochkor elvtárs melankolikus befejező mondatát, melyet méltán tarthatunk a cikk csattanójának: “A Rajna partján a külügyminisztériumban keserűen így kommentálták a történteket: Az amerikaiak teljesen úgy kezelnek bennünket mint egy félgyarmati országot! ..." Hogy oda ne rohanjak! — mondja az ilyesmire a szegény pesti polgár a maga sajátos keserű aszfaltzsargonjában! Az embernek a haja szála is égnek áll, ezeket a sorokat olvasván, ekkora mérhetetlen impertinencia láttán! Hirtelenében azt sem tudom, hogy kezdjem, de azt hiszem, elsősorban is fel kellene világosítani a budapesti kollégát, hogy ugyanabban az időben — sőt már a háborút közvetlenül megelőző napokban is — Magyarországról tucatjával szálltak föl óriási szovjet szállítógépek s vitték a hadianyagot az araboknak. S ez ellen — legalábbis úgy tudom — a Duna parti külügyminisztériumból senki emberfia nem jelentett be erélyes tiltakozást a szovjt követnél . . . És senki nem sóhajtott fel a Duna partján lapot szerkesztő újságírók közül, hogy az oroszok teljesen úgy kezelnek bennünket, mint egy félgyarmati országot! . . . Igaz, ez nem is lett volna indokolt, mert hisz' Magyarországot nem mint félgyarmati, hanem mint egy teljesen gyarmati országot kezeli a Varsói-szerződés partnerei közt fennálló egyenjogúságot útonútfélen hangoztató Szovjetunió. Mert vájjon megkérdezte-e a budapesti kormányt Brezsnyev, hogy átrepülhetnek-e, rakodhatnak-e Magyarország "szuverén” területén a szovjet szállítógépek, engedélyt kért-e erre és várjon tájékoztatta-e "szövetségesét” ezekről a hadmozdulatokról, valamint az izraeli akcióra ejtőernyős csapatok készülő bevetéséről, melytől csak Nixon elnök erélyes és villámgyors lépése tartotta vissza az oroszokat? Nos a válasz nem kérdéses: a szovjet kormány éppúgy nem tartotta szükségesnek szövetségesei hozzájárulását kérni az annak területéről kiinduló katonai akcióhoz, mint ahogy a magyar sajtó — mely szemforgatva cikkezik a nyugatnémeteket ért méltánytalanságról — is elfelejtette egyetlen szóval is megemlíteni a Magyarországon át délnek özönlő hadianyagszállításokat. Hazánk szerepe ez esetben nem volt más, mint egy közbeeső depóé, hadianyagraktáré, melyből a legkönnyebb bármilyen irányban operálni. De hogy ezzel — mint arra a VASÁRNAP a válság napjaiban rámutatott — hazánkat kitették egy atomcsapás veszélyének, annak, hogy a konfliktus elmérgesedése esetén azonnal hadszíntérré válik, arra már a legkevesebb gondja sem volt a Kremlin urainak, sem hazai lakásainak. Ezek az események egyébként mindennél világosabban bizonyítják, miért nem kerülhet szóba a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokon a hazánkban állomásozó szovjet erők kérdése. Magyarország földrajzi fekvésénél fogva nélkülözhetetlen bázis, mindennél fontosabb repülőtámaszpont Moszkva számára. 9 Régi hibák és új félreértések Végezetül még néhány szót az Európa és Amerika közt már régóta lappangó s az izraeli-arab háború kapcsán tápot kapott ellentétekről, a kölcsönös sértődöttségről. Talán ez az egyetlen mondat, megállapítás, melyben igazat írt a pesti lap publicistája: nem kétséges, hogy a nyugateurópai NATO-szövetségesek berzenkedtek — és joggal — a megkérdezésük nélkül végrehajtott amerikai készenlét miatt, de valóság az is, hogy amerikai részről keserű — és jogos — szemrehányással illették a nyugateurópai országokat magatartásukért. Melyik félnek van igaza? Erős a gyanúm, hogy mindkét álláspont hátterében alapos indokok húzódnak meg. A gyökerek messzire nyúlnak és Potsdamig, Teheránig, Jaltáig kellene visszamennünk ahhoz, hogy a szálakat szétbogozzuk. Európa évek óta duzzog, hogy nem jut számára megfelelő szerep a világpolitikában s közben képtelen megvalósítani saját egységét, azt, hogy a gazdasági összefogás mellé katonai tényezővé, hatalommá váljék. Tulajdonképpen mai napig nem beszélhetünk Nyugateurópáról, mint egységes politikai fogalomról, mert van ugyan amerikai fegyverekkel felszerelt NATO, van Európai Közös Piac, létezik gazdasági együttműködés a kilenc közt, szépen ülésezik az Európa Parlament, de az első igazi kríziskor, az első komoly erőpróbára csődöt mond az egész mechanizmus. Mindenki a saját egyéni, önző szempontait tartja szem előtt és fütyül a közös, szövetségi koncepciókra, az egységes európai érdekekre. ... Azt hiszem, az egyesült Európa megvalósulásától soha nem álltunk messzebb, mint ma! Kiábrándító volt látni a kultúrált Európa első szóra való “meghódolását” néhány fél-nomád beduin sejk szeszélye előtt és ez számos ottani újságban is kifejezésre jutott: a történteket második Münchenként emlegetik, szégyenteljes meghátrálásnak, elvfeladásnak mondják. A sok sértődött, Amerikát vádló európai hang között akad jócskán reális vélemény is "odaát”, mely le meri írni az önbírálat szavait is, így a DIE WELTWOCHE vezető publicistája Erich Gysing is, aki november végi vezércikkében megállapítja: Európa önmagát kárhoztatja másodrendű szerepre a világpolitika színpadán! "Félreértések árnyékolják be kapcsolatainkat Amerikához — írja a svájci publicista —, zavart a viszonyunk Izraellel, de az arab államok is rossz szemmel néznek ránk. S a történtekből Európa függősége világlott ki: biztonságunk az Egyesült Államoktól függ, energiaellátásunk az araboktól, nyersanyagbeszerzésünk pedig jórészt az u. n. harmadik világ országaira utal rá. Vád és panasz helyett Európa ma inkább önmagának tehet szemrehányást. A jelenlegi krízis megmutatta: Európa mindaddig mások játékszere marad. Alig nem képes saját erejéből hatalmi tényezővé válni.” Hogy ki kicsodát árult el először, hogy ki kit hagyott cserben elsőnek, azt szinte lehetetlen eldönteni. Köztudott, hogy az európai országokban a hidegháborús korszak vége óta egyre fokozódik a mellőzöttségi érzés, valamiféle szegény-gazdag irigységből táplálkozó kisebbrendűségi komplexum, az amerikaellenesség. Erős gyanakvással figyelték — s ez teljesen indokolt — a fejük fölött Moszkva felé tett hetente-gesztusokat. A mi generációnk már annyiszor csalódott Amerikában, hogy érthető a keserűsége. Arra persze nem szívesen emlékszik Nyugat-Európa, hogy a háború után az amerikai adófizetők dollármilliárdjai állították talpra és adták meg az alapot ahhoz, hogy most gazdasági hatalommá nőhetett, de nagyon régi tapasztalat: akinek hálával tartoznak, arra előbb-utóbb megharagszanak, mert az emberek így próbálják kompenzálni a lekötelezettség kellemetlen és kínos érzését . . . Sérelemért fricskázás létfontosságú időben Most aztán alaposan visszafricskáztak Amerikának minden sérelemért, nemhogy csak a hadianyag Európából való szállí(Folytatása a hetedik oldalon.) 5. oldal melyet — míg csak erőszakkal rá nem kényszerítik — jószántából sohasem fog kiüríteni! Ki tiltakozott és ki adott? A történtek egyébként élénk fényt vetnek a nyugati és a keleti szövetségi rendszerek — a NATO és a Varsói paktum — struktúrájára és az azokon belül uralkodó állapotokra. Noha Nyugat-Európa számára létkérdés az amerikai csapatok jelenléte és azok az ott élő népek kifejezett kérésére, biztonságuk érdekében tartózkodnak — számos amerikai politikus ellenzése dacára — a NATO országaiban. Bonn mégis meg merte engedni magának azt, hogy tiltakozzék az Egyesült Államok kormányánál, ahogy az egy valóban szuverén kormánynak jogában áll. (Most ne kutassuk az okokat, hogy a tiltakozás hátterében legelsősorban az a rémület állt, hogy az arabok elzárják az olajcsapokat, csak magát a tényt nézzük.) Várjon Kádár — a magyar nép érdekeit állítólag olyannyira szívén viselő Kádár — szólt-e egyetlen szót is az ország szuverenitását durván sértő orosz katonai mozgások ellen? Pedig azt, hogy Nyugatnémetország ma ott tart, ahol tart, hogy Európának gazdaságilag legelső állama, azt egyesegyedül Amerikának köszönheti, mely számolatlan dollármilliárdokat pumpált bele a háború után, mindvégig fölötte tartván az atomernyőt, úgyhogy saját védelmének kiépítésére jóformán semmi gondja nem volt. Ezzel szemben a Szovjetunió 25 év alatt csak vitt Magyarországról: kiszipolyozta, lezüllesztette az ország gazdasági életét és azt nemcsak a még napjainkban is tartó jóvátétel szállításokkal, hanem a szovjet megszálló erők horribilis összegeket felemésztő ellátásával is súlyosan terheli. Ugyanakkor olyan korszerű és nagylétszámú hadsereg fenntartására kényszeríti, mely mértéken felül igénybe veszi az ország pénzügyi kapacitását. Bonn erélyesen tiltakozik. Kádár meg sunyin lapít, gyáván hallgat. Az a Kádár, akinek diktátorságára majdhogynem isten áldását kérik némely körök, mondván, hogy "Rákosihoz képest” mégiscsak jobb sora van őalatta a magyar népnek. Nos ez tagadhatatlan, de lehet-e ez mérték, szólhat-e ez Kádár javára? Vagy nem követett-e el Kádár már épp elég gonosztettet a magyar nép ellen, ha nem is olyan "látványosan”, mint Rákosi? A VASÁRNAP éppen két, hete foglalkozott a témával és megállapította: Kádár három nagy bűnt vétett eddig népünk ellen. Első volt az 56-os árulás, második az abortuszrendelet bevezetése s harmadikként áll a magyar parasztság kolhozosítással történt tönkretétele. Magam részéről hozzávenném ezekhez a bécsi konferencián való teljes jogú részvételről történt önkéntes lemondását s végül mostani gyáva meghunyászkodását, akkor amikor hazánk közönséges szovjet átmenő támaszponttá vált. Mert ez a két magatartás egyértelműen dokumentálja, hogy a Moszkvához fűződő kapcsolatokon meg sem próbál, esze ágában sincs lazítani s hazánk gyarmati függősége ma már oly teljes, hogy semmivel sincs több önállóságunk, mint egy szovjet tagállamnak.