Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987 (94. évfolyam, 1-50. szám)

1987-05-17 / 20. szám

8. oldal Felépült Edmontonban az új magyar templom, plébánia és iskola Mindegyikünk számára nagyon szomorú tény, ha magyar templomok bezárásáról hallunk. Szinte vérzik a szívünk, amikor megtudjuk, hogy megint megszűnt egy olyan temp­lom, amely magyarok áldozatából és pénzén épült fel. Amit őseink felépítettek, azt a mai magyarok hagyják elveszni, elpusztulni. (Vannak tiszteletre méltó kivételek!) Ebben a jelenlegi helyzetben — főleg az Egyesült Álla­mokban — szinte mindenki a nemzetiségek beolvadásáról, felszívódásáról beszél. Pedig II. János Pál pápánk nagyon is hangsúlyozza a menekültek lelki gondozását. És mindnyájan tudjuk, hogy ehhez hozzátartozik az anyanyelven végzett istentisztelet és a „saját" templom. Ezért is dicséretes a ma­gyar templomok, plébániák és iskolák megtartásáért folyta­tott küzdelem, amit sokszor a világiak jobban támogatnak, mint az egyháziak. Talán érthető, hogy az idősödő papság „ráunt " a magyar lelkipásztori munkára — tisztelet a kevés kivételnek! —, mert csak veszekedést, széthúzást és a lelki élet sorvadását látják. A másik problém­a pedig az, hogy kevés támogatást kapnak a meglévő magyar hívektől, vala­hogy az emberek is szívesebben mennek a közelebbi amerikai templomba, és hát a vegyes házasságok miatt­ is sok gond adódik. (Nem csupán vallási, hanem inkább nyelvi különb­ségekre gondolok.) Valahogy nem éppen biztató jövő felé nézünk a magyar egyházi vonalon. Sajnos a hivatások ébresztése, gondozása, és főleg a megtartása nem volt és nincs is megszervezve. Ha pedig akad egy-kettő, azokkal meglehetősen furcsán bánnak . . . Persze nem csupán negatív oldala van a jövőnek, hanem pozitív is, "tudunk reménykedni abban, hogy lesz meg­oldás és lehet kiutat találni. (Ezért is lenne jó egy tevékeny­kedő, „rámenős" püspök, aki összefogja a széthullásnak indult magyarságunkat!) Én hiszek abban, hogy minden megváltozhat és átalakulhat. Az éjszaka után mindig hajnal, virradat következik ... Ezért is örvendetes a címben adott hír, hogy felépült Edmontonban az új magyar templom, plébánia és iskola. A 30 éve Edmontonban szolgáló lelkipásztor, P. HÁMOR JÓZSEF SDB (szalézi szerzetes atya) irányításával és a nagyszerű magyar hívek áldozatával elkészült Edmontonban (Alberta, Kanada) a legújabb magyar egyházi épület. Impozáns és modern vonalai meghökkentik azokat, akik először látják. Nagyszabású vállalkozás ez, hiszen a jelen helyzetben az „elhaló’’ magyar plébániaközösségek mellől kiemelkedik az edmontoni katolikusok összetartása, áldozata és a továbbélésbe vetett hite. Az öregedő Hámor atyával együtt a lelkes hívek — fiatalok és idősek — hisznek még az új templom „szimbólumában": abban, hogy új élet fakad, illetve újravirágzik a Szent Imre Egyházközség az új helyen és környezetben. A bát­or magyarok hűsége és összefogása, anyagi áldozata felépítette Edmonton város jelenleg legújabb és legmodernebb épületkomplexumát. Ahhoz azonban, hogy minden a helyére kerüljön, hogy a felvett kölcsönt minél előbb visszafizethessék, még pénzre lenne szükségük. A jelen tervek szerint június 7-én, pünkösdvasárnap lesz az első szentmise az új templom­ban, amikor 12 gyermek először találkozik az élő Jézussal, az Oltáriszentség színében. Az ünnepélyes felszentelést Szent István ünnepére tervezik.* Az elmúlt nagyhetet és húsvétot (április 12—19.) velük együtt ünnepelhettem, és tanúja voltam mozgalmas és kitartó keresztény életüknek. Örömmel látogattam a betegeket és szenvedőket; boldogan találkoztam a legidősebb magyarral is, a 100 éves Gyug Ferenc bácsival, aki gyönyörű énekre is megtanított, miután húsvéti gyónását és szentáldozását otthonában elvégezte. Jó volt látni a fiatalokat, a jövő re­ménységét, akiket szívvel-lélekkel oktatnak és tanítanak a felnőttek, Hámor atyával együtt. A szertartások résztvevői­vel együtt készülhettem húsvét méltó megünneplésére, amikor elmélkedésekkel és beszédekkel szólhattam a megjelentekhez. Ezért — most visszagondolva az együtt ünnepelt húsvéti ünnepkörre —, a feltámadás fényében szeretném, ha minden edmontoni magyarban „feltámadna” a nemzeti érzés és magáénak vallaná az új templomot, amely nemzeti független­ségünk és szabadságunk szimbóluma is. (Az 1956-os szabad­ságharc emlékére épült.) Büszkék lehetnek az edmontoniak, hiszen egy maroknyi nép ilyen csodálatos dologra volt képes. Nemcsak a város, hanem a magyarság dísze és büszkesége kell hogy legyen! A kedves honfitársaimat, szervezeteket és plébániakö­zösségeket pedig arra kérem — az edmontoniak nevében is —, hogy anyagilag támogassák — tehetségük szerint — ezt a nagyszerű vállalkozást. A jószívű adományok a következő címre küldhetők: St. Emeric Catholic Hungarian Church (Rev. Joseph Humor) 12042 — 95th Street Edmonton, Alberta, T56 1M7 Canada Kiss Barnabás Vásároljon ingatlant Floridában! - Ház, öröklakás, telek, építkezés, üzleti befektetés. Ha Florida békés nyugati partján, Sarasota és Bradenton környékén óhajt letelepedni, forduljon bizalommal hozzám. Mrs. Melinda Lehoczky Realtor associate, Coldwell Banker Inc. Hivatal: (813) 794-6666 Lakás: (813) 749-1532 KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1987. május 17. Livius: A bibliai irgalmas szamaritánus kultusza az USA-ban Bizonyára hallott, kedves Olvasó a „Good Samaritan” nevű betegotthonokról. Eset­leg látott néhány ilyent. Talán hallott a kaliforniai „Good Samaritan” Law-ról is, vagyis arról a törvényről, amelyet a kaliforniai képviselőház hozott a balesetet szenvedett ember­társainkon segítő, jószándékú orvosok és nem szakmabeli jó­emberek védelmére az ügyvédi segédlettel történő zsarolás (hi­vatalosan: kártérítési perek) el­len. Ez utóbbiról a Reader’s Digest-ben érdekes cikket ol­vastam néhány évvel ezelőtt. Lényege az, hogy Kaliforniá­ban — lelkiismeretlen ügyvé­dek felbujtására — igen sok kártérítési pert indítottak bal­esetet szenvedett egyének azok ellen, akik elsősegélyben része­sítették őket. Azon a címen, hogy a segítség folyamán tar­tós sérülést szenvedtek, vagy más utókövetkezménnyel járt a kapott segítség. Különösen a biztosítással rendelkező or­vosok, vagy olyan nem orvo­sok, akikről a pert indító ügy­védek megtudták, hogy jómó­dúak, voltak kitéve ennek a törvényes látszatú zsarolás­nak. Legtöbb esetben a kárté­rítési perben felhozott sérülés nem volt összefüggésben a bal­eseti segélynyújtással. Mivel a bírók nagy része Amerikában ügyvédekből kerül ki, az ilyen kártérítési pereket a felperes többnyire megnyerte. Az es­küdtbíróságokat is úgy állítot­ták össze, hogy minél több gyűlölködő, irigy proletár le­gyen bennük, aki boldogan sza­vazza meg a gazdagnak tartott ember által fizetendő — sok­szor aránytalanul magas — kártérítési összeget. „Loak the rich!” a jelszó Amerikában. Az ilyesminek a híre gyor­san terjed. Rövidesen alig akadt ember az országutakon száguldozó autósok közül, aki megállt volna segíteni a látott­, baleset áldozatán. Még az orvoso­sok sem voltak hajlandók. Ezt az embertelen közönyt akarta megszüntetni a kaliforniai tör­vényhozás azzal a törvénnyel, amely szerint nem perelhető a keletkezett testi sérülésért vagy anyagi kárért az, aki jó­­szándékúan segítséget nyújt a balesetbe került embertársá­nak. Hogyan kapta ez a törvény és a betegotthonok a „Good Samaritern” (magyarul: „irgal­mas szamaritánus”) elneve­zést? Az Újszövetségi Bibliá­ból. A legérdekesebb benne az, hogy ez a szamaritánus nem lé­tezett személy. Jézus Úr mint tanulságos történetet mondta el zsidó hallgatóságának Jú­deában, amikor egy törvénytu­dó azt kérdezte tőle, hogy ki az ember felebarátja. Mózes tör­vénye ugyanis elrendeli, hogy felebarátainkat szeretnünk kell mint önmagunkat. Válaszul egy képzeletbeli történetet hallhatnak a zsidók. Lukács evangéliuma 10. fejezet 25—37. versében található. Röviden ez a tanulságos tör­ténet: „Egy utast Jeruzsálem­ből Jerikóba menet rablók fosz­tottak ki és verték félholtra. Arra ment egy pap, de elkerül­te. Később egy levita ment ar­ra. Az is elkerülte. Végül egy szamaritánus ment arra. Ez megnézte a sérültet. Elsőse­gélyben részesítette, majd fel­tette teherhordó öszvérére, és bevitte egy fogadóba, ahol a gazda gondjaira bízta. Pénzt adott a fogadósnak a sebesült gondozásáért, és esetleges túl­­kiadását is hajlandó volt fizet­ni — ígérte — visszatérésekor.” Vajon melyik volt a három kö­zül a sebesült utas felebarátja? „Amelyik segített rajta” — fe­lelte az írástudó, és az Úr he­lyeselte a válaszát, így tanultam hittanban én is. Azt a következtetést von­tam le, hogy a zsidó papok és leviták szívtelen emberek, míg a szamaritánusok megértő, jó, önzetlen emberek. Nyilván ugyanez a következtetés üle­pedhetett le az amerikai köztu­dat mélyére — legalábbis a sza­maritánusokra vonatkozóan. Innen van az irgalmas szama­ritánus kifejezés használata áldozatos betegotthonokkal és jólelkű emberek törvényes vé­delmével kapcsolatban. A valóság persze más volt, amint ezt János­,evangéliuma 4. fejezet, 4—42. verseiből meg­tudhatjuk. A lábjegyzeteket is ideértve. Itt valóságos, meg­történt eseményekről és törté­nelmi adatokról olvashatunk. Jézus és tanítványai Judeából Galilea felé menve megálltak a szamáriai Szikár városa mel­lett, ahol egy mély kút adta a vizet már Jákob ideje óta. Jé­zus lepihent a kút mellett, míg tanítványai elmentek ennivalót szerezni. Jött egy szamaritá­nus asszony a vízmerítő kor­sójával, hogy vizet vigyen ha­za. Igen elcsodálkozott azon, hogy Jézus vizet kér tőle, a szamaritánustól, hiszen a két szomszédnép nem szerette egy­mást. A lábjegyzetből megtud­juk, hogy a szamaritánusok is izraeliták voltak, de számos vallási törvényen túltették magukat, amiért a zsidók a pogányoknál is jobban gyűlöl­ték őket. Itt volt két népcso­port, ugyanabból a vérből, ugyanazt a láthatatlan, min­denható Istent imádva, de főleg azzal a különbséggel, hogy a zsidók szerint az Istent csak a jeruzsálemi templomban lehet igazán imádni, míg a sza­maritánusok szerint az erre leg­méltóbb hely Jákob oltára a szamáriai Garizim hegyén. Kölcsönösen gyűlölték egy­mást, ahogy csak rokonok tud­nak egymással gyűlölködni. Nem voltak különbek ők sem a zsidóknál. Mondhatnék: feleke­zeti okokból gyűlölték a zsidók a szamaritánusokat. (A galile­­usokat — akik az izraelita val­lás minden szőrszálhasogató szabályát és előírását betar­tották — faji okból gyűlölték: ezek vérségileg sumér leszár­mazottak voltak, akik évszáza­dokkal korábban átvették az izraelita vallást.) A szamaritánusok sem vol­tak jobbak a zsidóknál. Jézus éppen az ellentét érzékelteté­sére választotta a felebarát mintaképéül a szamaritánust a zsidó hallgatóság előtt. Vi­szont ez lehetett az oka annak, hogy a négy evangélista közül csak Lukács, aki sem fajilag, sem vallásilag nem volt zsidó, írta meg evangéliumában ezt a tanító történetet, noha kettő közülük (Máté és János) a 12 apostol közé tartozott, tehát ott kellett lenniük, amikor Jé­zus a törvénytudó kérdésére ez­zel a történettel felelt. A fiatal Márk a tanítványok tágabb kö­réhez tartozott. Nagyon való­színű, hogy ő is ott volt a hely­színen. Ám egyik zsidó evangé­lista sem volt hajlandó „rek­lámot csinálni” a fél pogány­­nak tartott szamaritánusok­nak ennek a történetnek a meg­örökítésével. Lukács görög volt és pogány a megkeresztel­­kedése előtt. Tanult szakmájá­ra nézve orvos. Nem valószínű, hogy Jézussal valaha is talál­kozott. Legalábbis nem tűnik ki az evangéliumokból a sze­mélyes élmény. Szem- és fülta­núktól szerezte be az adatait. Jézus gyermekkoráról valószí­nűleg Szűz Mária számolt be neki. Nem hangsúlyozta ki az irgalmas szamaritánus történe­tében, miért nem mozgott a zsi­dó hallgatóság, amiért a zsidó pap és levita olyan rossz szín­ben van beállítva a történet­ben. Valószínűleg azért nem, mert tudták: ha a pap vagy a levita a halotthoz ér, tisztát­­lanná válik, és hosszú megtisz­­tulási rítuson kell átmennie. A sebesült nem mozgott, nem ki­abált segítségért. Nem tudhat­ták messziről, hogy nem ha­lott-e. Miért tegyék ki magu­kat hosszas tisztulási rítusnak, ha a halotton úgysem tudnak segíteni? A hallgatóság inkább túl óvatosnak, mintsem szívte­lennek tarthatta őket az elbe­szélés alapján. A szamaritánus nem tartotta be ezeket az elő­írásokat. Nem voltak vallási gátlásai. Odament, megnézte. Mikor látta, hogy még él, segí­tett rajta. Megmentette az éle­tét anélkül, hogy megkérdezte volna tőle: melyik néphez tar­tozik? Így lett belőle Lukács evangéliuma közvetítésével a felebarát mintaképe a XX. szá­zadbeli Amerikában is. Amíg keresztények lesz­nek a világon, Szent Lukács evangélista emléke fennmarad. Nemcsak a Bibliát olvasók előtt (akik a „Lukács evangé­liuma” és az „Apostolok Csele­kedetei” című könyvek szerző­jét tisztelik benne), hanem min­denki előtt, aki legalább hallott a számos Szent Lukács kórház­ról és gyógyfürdőről. Ugyan­így fennmarad a névtelen, csu­pán Lukács evangéliumában említett irgalmas szamaritá­nus emléke is a róla elnevezett betegotthonok és a jószándékú életmentőket védő törvények révén. Az érdekes a dologban az, hogy míg Szent Lukács va­lóban élt, az irgalmas szamari­tánus jócselekedete és szemé­lye nem történelmi tény. Csu­pán Jézus Urunk számos példa­beszédeinek egyike. Az igazi fe­lebarát fogalmát magyarázta meg vele a judeai írástudónak és a körülötte összegyűlt hall­gatóságnak. Az idők jele Mária elfelejtése Már megírtuk Enrique T. Rueda nyomán, hogy Ameriká­ban egyházunk hanyatlásának jele Jézus sarokba állítása, utána pedig Mária elfelejtése. Osztozik Fia sorsában. Számtalan temp­lomban eltűntek még szobrai, ol­tárai is és feledésbe merültek áj­­tatosságai annak ellenére, hogy soha történelmünk folyamán annyi Mária-jelenésről nem tu­dunk, mint napjainkban. Hogy ez megtörténhetett, hangoztatja Rueda atya, mindannyiunkat fe­lelősség terhel. Azt állítja, a Sátán azáltal akarja helyünket a pokolban biztosítani, hogy elra­bolja tőlünk Máriánkat. Aztán feltesz pár kérdést s azt firtatja, mikor hallottunk ezekről a templomban, mikor beszélnek az iskolákban, mikor olvashatunk róluk a püspökök pásztorleveleiben és mikor írnak ezekről lapjaink? Az alábbiak azok a témák, amelyeknek elha­gyása tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy Mária eltűnőben van kát. egyházunkban, holott egyik legjellegzetesebbje ő volt. Íme a témák: „Mária a legtökéletesebb emberi lény/' „Mária nemcsak bűn nélkül fogantatott, hanem soha egyetlen súlyos bűnt sem követett el, sőt emberi tökélet­lenséget sem, telve mindenkor a gregszentelő kegyelemmel.” „Mária szűz volt szülése előtt és maradt szülése után is. Ő a tisz­taságban örök példánk." „Mária testtel, lélekkel él a mennyben. Neki nem kellett megvárnia a világ végét, a testek feltámadá­sát. Jézus mellett trónol, mint mindnyájunk anyja!" „Mária a megváltásban részes, mindenki­nél különösebb módon részes, azért nevezzük ,társmegváltó­nak­. Ő minden kegyelem köz­vetítője!” stb. Félretették Máriát — mond­ja Rueda atya, „mert akadálya az egységmozgalomnak". Ő, akit Jézus mindannyiunk lelki szülőjének rendelt. Ő, aki nélkül a hit kegyelméig el sem jutha­tunk! Ő, aki az Egyház Anyja. Ő, aki időközben Istennek szinte egyetlen hírnöke lett, amit szám­talan megjelenésében teljesít, gyakorol. „Hát van ennél ör­dögibb?” Közben Mária egyéniségét a felismerhetetlenségig eltorzí­tották. Ábrázolják géppisztollyal kezében, mint gerilla harcost. Vagy mint lobogó hajú „felsza­badult nőt”. De azt a rózsafü­zért, aminek végzését jelenései­ben számtalanszor ajánlotta, el­tüntették kezéből!”. . . Lehet az egyháznak jövője Amerikában — de bárhol a vilá­gon —, ha szégyelli Jézus Any­ját, ha alku tárgyává teszi őt, ha nem hirdeti továbbra is az evan­géliummal, hogy „minden asz­­szony között a legáldottabb", ha elejti Jézus Anyját, a mi anyán­kat, Máriát? Félárvaként, anya nélkül akarjuk az életet átküz­­deni, és az élet lehetetlen ne­hézségekkel barikádozott útján Jézus trónjához eljutni . . .? Ha ez lehetséges lenne, miért ren­delte őt Jézus a keresztfán mind­nyájunk anyjává? Apró dolgok, mégsem kicsik Don Feder azt állítja, hogy Hollywood háborút visel a vallás ellen! Gyűlöli a vallásokat. „Ke­resztes" hadjáratot visel a ha­gyományos vallási értékek: a tisztaság, szülés, hazafiság, stb. ellen. A filmkereskedelem a val­lást rombolónak tartja, mert el akarja nyomni a természetes ösz­tönöket az örök élet címén! Egy 1982-es felmérés szerint Hollywood íróinak, gyártóinak, igazgatóinak 93 %-a ritkán vagy sohasem vett részt istentisztele­ten. A nagyobb stúdiók 20 év óta egyetlen „spirituális" témát sem dolgoztak fel, de annál több val­lásellenest, mint pl. a „Róza ne­vében". Ebben a filmben a főszerep­lő arra vállalkozik, hogy a szer­zetházakban elkövetett homo­szexuális, nőgyűlölő, buja, sza­dista, stb. bűnök elkövetőit fel­fedezze. A legtöbb szerzetes sze­replő nevetséges, visszataszító. Az inkvizíció pedig semmi vér­től sem riad vissza, csakhogy a gyanított eretneket lefülelhesse. Hollywood az egyház úgy­nevezett „bűneit" soha el nem felejti, örökké felszínen tartja, s meg nem bocsátja. Csaknem mindig a katolikus egyház van a terítéken. Miért? Csak nem azért, mert a darázs is az édes gyü­­r­tölcsöt rágja? Ugyanakkor nem pellengérezi ki, nem ítéli el azokat az államokat, személye­ket és intézményeket, akik és amelyek millókat öltek és ölnek meg, akik és amik milliószorta több és nagyobb bűnöket követ­tek és követnek el! Mit akarnak ezek az embe­rek? Nem tudnák, hogy lelki ér­tékek és erkölcsi törvények nél­kül földi pokolra vagyunk ítél­ve? Csak nem pokol kell nekik? Csak nem telik örömük mások pokolra taszításában? Sporteseményeknél tilos imád­kozni! — Vannak bokszolók, akik mérkőzésük előtt letérdel­nek, pár pillanatig imádkoznak, vagy legalább keresztet vetnek. Vannak csapatok, amelyek játék előtt és után imádkoznak. S ezt most valamelyik állami bíró tör­vényellenesnek jelentette ki. Ám a bokszolók, játékosok mégsem hagyják abba, mondván: Míg a Parlamentben lehet imádkozni, addig az arénákban is! Nem különös, a diákok és tanítóik nem mondják ezt az is­kolai imádsággal kapcsolatban! A sportolók vallásossabbak len­nének? Tv az iskola! — Egy újságíró azt állítja, hogy a gyerekek több időt töltenek el a tv előtt, mint az osz­tályteremben. Azért nagyon is kellene, hogy érdekelje a szülő­ket: mit néznek gyermekeik! Amikorra a gyerek graduál, 13 ezer gyilkosságot látott a tv-én. A gyerekek számára a gyilkolás inkább „fani", mint rémületet kiváltó, taszító, elítélendő, er­kölcstelen valami. Ezért, amikor odaér, hogy ő is dönthet saját vagy más élete fölött, csak ne­vet a választáson, és inkább a halált választja, mint az életet, mert a halál „murisabb" az élet­nél. Amerikában évenként leg­alább egymillió­­ gyermekanya van. Kegyelmez az gyermeké­nek, aki már 13 ezer halált lá­tott és nézett földimogyorót maj­szolva és valamilyen itókát szür­csölgetve? Anyák, gyilkosokat neveltek? Agyagos Sándor HALLO?

Next