Katolikus Szemle 52. (1938)
6. szám - Szemlék - Bírálatok
kész lelkesedéssel rajongó ifjúságunk egy csoportja szerető gondozással kiadott Péterfy Jenőnek a Budapesti Szemlében 1880 és 1899 között megjelent bírálatai közül 28-at. Mindmegannyi a magyar kritika történetének egy-egy gyöngyszeme. Péterfy szelleme ma is friss és ható tényezője irodalmunknak. Gondolatait nem lépte túl a nagy feledtető, az «idő», azokról bátran elmondhatjuk, hogy «a szelek mérgét nemesen kiállták». A kritikának, mint műfajnak, Péterfy a filozófusa. Minden árnyalati lehetőségét fölmérte és értékesíteni tudta : nem volt irodalmunknak az a jelentéktelen jelensége, melyről valami jellemzőt ne tudott volna mondani. Elbeszélők és poéták, irodalomtudósok és filozófusok, politikusok és egyházbölcselők, történészek és nőírók, mind helyet kapnak ebben a sokrétű gyűjteményben. A líra a legkevésbbé szemléletes benne : a két Lévay-kritika kissé sok is, a Szentessy Gyuláról szóló ma már kevésbbé érdekes, a legtöbbet Kriza mezeivirág-csokorra emlékeztető táj költészetéről mond. Legjobban a fejlődése első periódusán már túllévő regény-műfaj érdekelte. Egy-egy regénynek majdnem pszichológiai helyzetképét adja : igaza van a bevezetést író Dénes Tibornak abban, hogy Péterfy, különösen a regényeknél, «biztos kézzel hasítja le a lényegtelent, az esetlegest és addig keres, míg rá nem talál a mű értékmagjára», sokszor azonban «e szigorú művelet közben bonckése alatt ... az írásnak csak puszta váza marad meg». Csodálatos, mennyi mondanivalója volt már több mint félszázaddal ezelőtt Justh Zsigmondról, Petelei Istvánról, Herczeg Ferencről. Az idő majd minden tételét megerősítette, magáévá tette. A kiválogatás és a szöveghelyesbítés gondos munkája, úgyszintén a finom bevezetés és az értékes jegyzetapparátus Dénes Tibor érdeme. Nagyon hasznos a névmutató is. Kozocsa Sándor Dr. Sőregi János: Ecsedi István (1885—1936). A debreceni Déri-Múzeum első igazgatójának életrajza. (Déri-Múzeum kiadása.) 8°: 56. 28 képpel. Ez év május második felében lesz két éve, hogy Ecsedi István, az országoshírű Déri-Múzeum első igazgatója meghalt. A címben jelzett füzet pályájával, múzeumi működésével és irodalmi munkálkodásával ismertet meg. Találó színekkel állítja elénk a Hortobágy-puszta legkiválóbb ismerőjének jellegzetes egyéniségét. Tanárnak készült. A budapesti egyetemen a világháború előtti évtizedben végezte történelmi és földrajzi vonatkozású tanulmányait. Lóczy Lajos tanítványa volt s az ő hatására kezdett behatóbban foglalkozni a földrajzzal. Mint kezdő tanár Szegedre került s ott csakhamar benső barátságot kötött Tömörkényi Istvánnal és Móra Ferenccel, akik a szegedvidéki népélet tanulmányozásával akkor már országos hírnévre tettek szert. Munkamódszerük hatással volt a fiatal tanárra s azt az elhatározást érlelte meg benne, hogy ugyanezt fogja cselekedni ő is a Hortobágyon. Ebben az igyekvésében segítségére sietett a sors is, amennyiben a debreceni kollégium tanítóképző-intézetéhez meghívták tanárnak. Sőregivel való bensőbb ismeretsége ekkor kezdődik. Ettől kezdve monográfiánk szerzője gyakran dolgozott együtt a boldogemlékű kutatóval. Jól ismerte a családi körülményeit, a civil társadalommal való kapcsolatát, honi és külföldi (észak-, déleurópai, egyiptomi és kisázsiai) tanulmányútjait, valamint munkamódszerét. Ezenkívül nem egy alkalommal pillanthatott be lelke mélyebb, elrejtettebb rugóiba is (pl. az egyetemi katedrára való törekvése, a különféle egyesületekben való szereplésének oka stb.). Mindezek az ismert tények és intimitások szerencsés képpé olvadnak s a kis monográfiát magasan kiemelik a már annyira megszokott életrajzok fölé. A munka olvasása közepette egy dinamikus feszültségekkel teli kor- és életkép rajzolódik elénk, amelyben szívesen gyönyörködnek nemcsak azok, akik szerencsések lehettek ennek a sok őlvonással megáldott kutatónak a benső barátságát élvezni, hanem a távolabb állók is. A szép kiállítású füzet egyébként a Debreceni Városi Nyomda tökéletes felszerelését és fejlett ízlését dicséri. Kari János Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos működése. 1859—1934. Szerkesztette: György Lajos. (Cluj-Kolozsvár, 1937. EME kiadása.) 344 (2) 1.40. Mult és jelen küzdelme tárul elénk e hatalmas beszámolóból. Gróf Mikó Imre elgondolását egy magyar tudományos egyesület felállításáról az abszolutizmus gáncsolta el. Helyette alakult meg a «Múzeum-Egyesület», amelynek keretében a «honismeretre vonatkozó tudományokbéli értekezések és felolvasások tartatnak. A közönség áldozatkészsége szünetlenül gyarapította a múzeumi anyagot s szépen folyt a tudományos