Katolikus Szemle 9. (1957, Róma)
4. szám - Simonfay Ferenc: Nemzeti kommunizmus?
NEMZETI KOMMUNIZMUS VAGY SZABAD SZOCIÁLIS REND? A nemzetközi problémák megoldására irányuló újabb diplomáciai kísérletek és döntések tüzetesebb vizsgálata során annyi fatális tévedést, helytelen intézkedést tapasztalhatunk, hogy attól kell tartanunk, hatásuk nem marad az érdekelt országok keretén belül, hanem előbb-utóbb szélesebb körben, esetleg világpolitikai viszonylatban is éreztetni fogja káros következményeit Nehéz eldönteni, hogy a közelmúlt és a jelen súlyos tévedéseiért, sőt tragédiáiért kit, vagy mit terhel nagyobb felelősség. Korunk társadalmának szelleme, érdektelensége, önzése a bűnös, vagy talán az emberi tudatlanság és hiszékenység? Az emberiség és a nemzet igazi érdekeit legtöbbször figyelmen kívül hagyó gazdasági vetélkedést s az ebből fakadó felelőtlenséget kell-e hibáztatni, vagy pedig az ítélőképesség hiányát, a megalkuvást és a gyávaságot? Talán a hazugság és megtévesztés propagandája jutott olyan tökéletességre, hogy csak kevesen, többnyire csak maguk a megpróbáltatottak tudnak tisztán látni s tudnak helyesen ítélni arról, hogy mi a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a becsületes és a becstelen, a jogos és a jogtalan, az emberi és az embertelen? Vagy éppen a technika fejlettsége teszi gépiessé s szoktatja le a személyes gondolkodásról az embert? Arra nem is akarunk gondolni, hogy az emberiség, s éppen a nyugati emberiség olyan fáradt, hogy sem múltjából nem akar tanulni, sem jelenjének döntő problémái nem érdeklik. Pedig a nemtörődömség, az állandóan tudomásul nem vett tények, a le nem vont következmények, a maguk kényelmének érdekében barátaik rovására tett engedmények előbb-utóbb bumerángként visszahatnak a mulasztások elkövetőire. Sajnos, ez a felületesség vagy közöny, megalkuvás vagy a helyes ítélés hiánya nemcsak a közvéleményben érezhető, hanem olyanoknál is, akik a népek sorsát irányítják vagy a világ közvéleményét lennének hivatva a valóság és az igazság szellemében irányítani. Ami pedig már tragikus: téves elképzeléseikkel vagy érdekeikhez illő tervekkel más népek sorsát, életformáját, igényeit és céljait akarják megváltoztatni, az érdekeltek megkérdezése és beleegyezése nélkül, sőt sokszor azok érdekeivel és akaratával ellentétben. Ezt a tanulságot vonhatjuk le a második világháború és a szerencsétlen békekötést követő 12 esztendő világpolitikai eseményeinek és döntéseinek szemlélete során, s ezeknek a múlt és jelen tévedéseknek keserves árát fizetjük mi is, magyarok. Jövőnk igazságos kialakulásának reménye el-elhalványul, amikor népünk szabadságának és függetlenségének biztosítására már bíztató ígéretet sem kapunk, sőt sorsunk rendezéséről homályos és bizonytalan, félmegoldásokon megfeneklő javaslatokat hallunk vagy olvasunk, mint a New York Times legutóbbi számában is. E világlap egyik külpolitikai szerkesztője, Harrison E. Salisbury cikksorozatban ismertette a közép- és keleteurópai, bolsevizált országokban tett látogatásának során szerzett tapasztalatait. Salisbury, úgy látszik, a Moszkvában töltött többéves tudósítói beosztása következtében, vagy a helyzet és az előzmények kellő ismerete hiányában nem tud objektíven ítélni és a valóságnak megfelelő képet formálni a látottakról. Erre vall az a megállapítása is, hogy a népi demokráciákban a kommunista rendszer szociális fejlődést hozott és a háború előtti viszonyokhoz mérten az életszínvonal javulását eredményezte. Ez a megállapítás Magyarországra, Romániára vagy Csehszlovákiára vonatkozólag teljesen téves. Salisburry elismeri, hogy a kommunista rendszerben élő népek gyűlölettel beszélnek az orosz bolsevizmusról, utálják a kommunizmust és még mindig baráti érzéseket táplálnak a nyugati ország