Katolikus Szemle 19. (1967, Róma)
1. szám - Békés Gellért: Szellemi Magyarország
BÉKÉS GELLÉRT SZELLEMI MAGYARORSZÁG «Hogy is vagyunk most egymással mi magyarok, kintiek, bentiek? » — kérdi 1962-ben a hatvanesztendős Illyés Gyula verses válaszának első sorában, amit Zilahy Lajos születésnapi köszöntő versére írt. A kérdés — mint egy ezüst pikkelyű hal, mely fölfölveti magát a folyó sodrából — újra meg újra elővillan versének áramló sorai közül. « Hogy is vagyunk hát egymással mi magyarok? » — kérdi ismét, de maga is jól tudja, hogy erre a kérdésre — a történeti előzmények szálainak kuszasága miatt — aligha lehet egyszerűen és közvetlenül válaszolni. Illyés tehát példákban beszél. Ki tudná megmondani, mit érzett a száműzött Rákóczi, mit éreztek hívei, amikor török gályán Marseille-ből Rodostó felé hajózva, a gályamélyből egyszercsak hazai dallam ért föl fülükhöz: magyar gályarabok éneke. Zay úr lenézett, majd — mit tehetett? « bámult soha a tengervíz felett». Mindenki hallgatott. . . « Hogy is vagyunk hát egymással mi magyarok? » — kérdi újra Illyés. A gályarabok? Minek az ilyen súlyos gondolat. Elég, ha egy magyar labda bemegy az ellenfél kapujába, ha megszólal egy magyar nóta, ha emlékezetünkben fölmerül Háry János vagy Ludas Matyi alakja, ha egy idegen világváros forgatagában váratlanul «jónapot »-tal köszöntenek — hogy valami megmagyarázhatatlan érzés facsarja el szívünket. Honvágy — mondja Illyés Gyula: . . . honvágy, nem is egy ország, s nem is egy földrajzi ország iránt . Dehát mi iránt és hova lobogott ez a láng? Én jobban látom.