Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1869

I. Néhány lap államéletünk s alkotmányunk viszontagságainak könyvéből. (884—1790.) I. A nemzet életrevalóságának jelei. — A népek törté­netében semmi sem bizonyosabb annál, hogy minden nép ere­dete, első viszontagságai fejlődése, szóval: őstörténete bizony­talan , homályos, nemzeti mondákba s hitregékbe burkolt. Ez általános szabály alól a magyar nemzet történetét sem vehet­jük ki. Tagadhatatlan, a magyar nemzet őstörténetével sokat foglalkozott a tudósvilág; sok, a­mit részben bel-, részben külföldi történészek összeírtak e tárgyban, és ha némi meg­állapodásra jutott is a jelenkori történettudomány, az — álta­lános hit szerint — csak látszatos; az események valódisága, a történeti igazság még mai napig sincs teljességgel földerítve, vagy ha föl is volna, azt nem tudjuk, hogy úgy van-e elvi­­tázhatlanul? De szakítanunk a sötét múlttal a bizonytalanság ürügye alatt és oly nevetséges és kárhozatos lenne, mint agyszülte képzelmekkel tölteni be az űrt. Ha mellőznék az őskor homályos történetét, elvágnék utunkat, melyen tovább haladhassunk; nem tudnék megfejteni a rejtélyt, midőn a nemzet céltudatos életéhez, férfikorához eljutunk. Vagy hol találunk népet, mely minden előzmény hiányával a magaslat tetőpontjára emelkedett? Századok készítik elő minden nemzet dicsőségét, hatalmát, de e századok többé-kevésbbé homályosak. És ki merné józanon állítani, hogy a görögök története csak a marathoni diadallal kezdődik? Több század fontos esemé­nyei előzték meg e kort anélkül, hogy kritikailag beszélhet­nénk róluk. Vagy ki higyje, hogy Róma úgy keletkezett, miként azt Titus Livius naivul, hagyományok alapján, meg­írta ? Az etelközi vérszerződést is megelőzte a kor, mely elő­készítette. Vakmerő, esztelen állítás, hogy vad, inkább állathoz hasonlító, kóbor népcsorda, minden műveltségi fokozat mellőzé­sével, egyszerre alkotmányos nemzetté vált. Ez óriási ugrás lett volna, pedig: „A társadalom csak úgy, mint a természet, nem szereti az ugrást és a rögtönzést.“ De térjünk át tárgyunkra. A magyar nemzet bölcsőjét Ázsiában kell keresnünk és pedig — nemzeti mondáink alapján — azon vidékeken, honnan az istenihlette Mózes a vízözön után a népeket más világtá­jakra költözteti. E tájakon Perzsiával is találkozunk, honnan Hunor és Mogor testvérek, kiktől a húnok és magyarok szár­maztak, az Azov tenger vidékére költöznek. Nemsokára „Les gens instruits savent fort bien que 1’ histoire se fait, mais qu’ on ne la fait pas; qu’ on peut 1’ éerire, mais qu’ on ne la compose point.“ Michaud. i­ nőrablást követnek el, Dulának, az alánok fejedelmének, két­­ leányát ragadván magukkal. E két nő ősanyjává lesz a hatal­­­­mas hún és magyar nemzetnek. A gyors elszaporodás kiköl­­i, főzésre birja a két nemzetet; elfoglalják Scythiát, mely alatt­­ a régi és középkori irók egész éjszakkeleti Európát s éj­szaki­­s Ázsiát értik. E mondák alapján tehát a magyar nemzet ősapáinak­­ bölcsőjét Perzsiában kellene keresnünk, de tekintetbe véve is Mózes iratainak félreismerhetlen befolyását e krónikás elbeszé­­l­­lésre, valamint azt is, hogy a testvérek ezen állítólagos kiköl­tözése messze a történeti időn túl esik, rá nem sokat építhe­tünk. Szintúgy nem azok véleményére, kik még távolabb időben s messzebb vidékeken keresik a magyar nemzetet és a­ ősi hazáját. Annyi igaz, — Horváth Mihály állítása szerint — , hogy az Azov tenger éjszakkeleti síkjai, a Don és Volga I vidéke nem volt a magyarok bölcsője; de hogy Horváth Istvánt Perzsia­ és Syriába kövessük azért, mert e tájakon hajdan­­ „parthus“ nép lakott, mit ö „pártosának értelmezett, hálátlan­ur munka lenne ránk nézve, valamint az is, hogy a még sötétebb I pelasg kort bolygassuk, vagy Aegyptus négyezeréves gúláiról ,­s az egykor hatalmas Meroe romjairól leolvassuk a magyarok I ősi dicsőségét és képzelt hazáját. — Jerney ugyan mélyebben­­ pillant a dologba, midőn a magyar nemzetet szintén Perzsiá­ban „parthus“ név alatt keresvén, történeti s nyelvészeti tanul­mányokkal igyekszik állítását bebizonyítani, melyet azonban nagyrészt azzal is vont le, hogy a Kr. u. III. században költöz­teti ki a magyar népet Perzsiából a Kaspi tenger, a Kauká, hegylánc és a Don közt fekvő síkra. Vagy hihető-e, hogy az egymilliónál is nagyobb számú magyar nép kiköltözése is elhallgatta volna az ezenkori történetírás ? De tegyük föl, hog­yl, kitűnő történetíróink mégis határozottan szakítottak ez ör­vénynyel, mely labyrintba vezet — eddig legalább — Ariadr­­ fonalának reménye nélkül. Ha tehát Scythia nem is tekinthető a magyar nemzet ön­hazájául, s ezt keresni, Horváth Mihály szerént, hiú törekvé­­s marad is tán mindenkorra, annyi kétségtelen tény, hogy a nemzet közvetlenül Európába költözése előtt a Közép­l­i­gától keletre az Ural hegylánc mellékén lakott. . ..

Next