Kecskemét, 1883. július-december (11. évfolyam, 53-105. szám)
1883-11-08 / 90. szám
1883. — 90. szám. KECSKEMÉT. November 8. .„noemli tangere“-nek állítanak, magukat pedig (tisztelet az elfogulatlan kivételeknek) a bennük tényleg meglevő hibáktól teljesen menteseknek hisznek és semmi reparálni valót el nem ismernek. Ez a kétszerkettőnél bizonyosabb ! No most már az a kormány, amelynek a zsidó hatalom támogatására a jelen desperát gazdasági viszonyok között nélkülözhetően szüksége van, bizonyára óvakodni fog a zsidóságot maga ellen zúdítani, pláne a választások előtt. Márpedig okvetlenül maga ellen fogja zúdítani a legcsekélyebb reformintézkedéssel is. Ezért nem mer a kormány a zsidó-kérdésben határozott szint vallani, ezért bízta Tisza Kálmán híres nagyváradi toasztjában nagy kegyesen a társadalomra a kényes kérdés megoldását. És ezért fog keserűen csalódni dr. T. P. úr, ha azt hiszi, hogy elég azoknak a szép eszméknek és üdvös elveknek egyszerű papírra tevése, az azoknak megvalósítására szükséges eszközök megjelölése és ezen eszközök foganatba vétele nélkül is. Mert valamely elvet felállítani, de az arra vezető eszközöket nem akarni, ez annyi mint magát az elvet is csak szinleg helyeselni. Antisemita szájíz szerint beszélni nyíltan, az antisemita árnyalatok lekenyerezésére , de azért megsúgni a zsidóknak titokban, hogy „ne féljetek, csak beszélünk, de nem harapunk ám!“ Nohát ezt az ámítást, ezt a perfidiát föl tudjuk tenni az ámítás politikájának nagy mesteréről Tisza Kálmánról, de nem tudjuk föltenni a kecskeméti kormánypártról. Ám ha nem tudjuk föltenni, akkor el kell fogadnunk ennek az álláspontnak konzekvencziáját is, akkor ki kell mondanunk azt is, hogy a „K. L.“ pártja ép oly antisemita, mint mi vagyunk, azzal a külöbséggel, hogy mi tenni is akarunk valamit, és meg is mondjuk hogy mit, ők pedig egyelőre csak beszélnek, de hogy mit kellene tenni, azt vagy nem tudják, vagy mondani nem akarják. Az eredmény pedig mindenképen az, hogy amikor „L.“ úr az „álarctos antisemita“ jelzőt kimondta ránk a „K. L.“ második oldalán , akkor még bajosan tudta, hogy dr. T. P. úr ép oly antisemita programmot ad ki a lap első oldalán, amely lényegében ugyanazonos a miénkkel, az általunk már megelőzőleg kifejtettekkel. Tessék hát csak bizvást megtartani azt a jelzőt „L.“ úrnak magának, aki még akkor is alakoskodik, amikor előtte dr. T. P. a kardinát már leeresztette. Ennyit „L.“ úrnak. A „vad“ antisemitáknak pedig annyit, hogy a mi politikánknak programmja Magyarország függetlenségének nagy elve! E mellett minden kérdés, — tehát a zsidókérdés is, — alárendelt dolog. Aki igy gondolkozik, — az velünk! De akinek első és mindenekfölött való az antisemitizmus, amelyért ha máskép nem megy, még Magyarom ág függetlenségét is feláldozni kész, — az ellenünk! Tessék választani! Dr. Kovács Pál. f ii» A VÉRPAD TITKA. — NÉMETBŐL : ME 7. E I RF//.SÖ — A roquettei fogház egyik czellájában 1864. évi junius 4-én mereven maga elé tekintve ült Pommerais orvos, mérgezés miatt elitélve. A 34 éves középtermetű szép férfi arczán félelemnek nyoma sem volt látható. Halálra volt ítélve, jóllehet védője felebbezett, de sem ennek, sem a kegyelmi kérvénynek hely nem adatott, sőt már a bakó értesíttetett is, hogy 9-én korán reggel lesz az ítélet általa végrehajtandó. Amint így, -- mindezekről még mit sem tudva, mozdulatlanul ült az orvos, egyszer csak felnyílik a börtönajtó és Velpeau a hírneves chirurgus és tanár lép be. Az elitélt saját székével kínálta meg vendégét, ő maga pedig egy fapadra helyezkedik, amelyen már oly sokan számlálták utolsó perczeiket. Rövid szünet után így kezdi Velpeau: — Orvosok között fölösleges minden sajnálkozás, én is halálra vagyok ítélve testi szenvedéseim által, csak még az a kérdés hogy 2 vagy 28 évig élek-e, tehát minden bevezetés nélkül térjünk egyenesen a dologra. — Tehát egészen veszendőben van ügyem? kérdé Pommerais. — Attól tartanak, hangzik a válasz. — Tán már végórám is meg van határozva ? — Azt nem tudom, de mindenesetre számíthat még néhány napra. — Nem. — Én épen ma figyeltem meg ismételten és mondhatom, hogy nagyon tökéletes műszer. Az éles bárd egy harmad másodpercz alatt vágja keresztül a nyakat, és így e villámgyorsaságú vágásnál alig érezhet az ember másként, mint a katona, kinek karját a repülő golyó elszakítja. Idő hiánya miatt homályos és elenyésző az érzés. — De vannak utófájdalmak, - hiszen mindkét vágási felület érzékeny, és nem teszi-e épen a gyorsaság fájdalmasabbá a halált, mint a kötél általi ? — Nekem erős meggyőződésem, — mondá Velpeau, hogy oly rövid idő alatt nem jöhet létre fájdalom, mert az érzés, ha már fájdalmas is, csak imaginár lehet; nem hihető, hogy a szív és agyvelő közötti összekötetés oly gyors megszakításakor még fájdalmas érzés keletkezzék. — Hiszen az emlékezés és akarat szerveit nem érinti a bárd, és sok bizonyíték van már, hogy a lefejezett nem veszti el azonnal eszméletét. Mennyit beszélnek levágott fejekről, melyek a hozzájuk intézett kérdésre tekintetüket a kérdőre irányzák. Nem emlékszik ön Brest matróz fejére, amely a levágatás után egy órával a fogai közé helyezett irónt elharapta ? Hogy pedig ez még folytatólagos eszmélet-e — azt már talán 8 nap múlva én is tudni fogom. — Öntől függ, hogy az emberiség erről bizonyosságot szerezzen , mondá Velpeau ünnepélyes lassúsággal és nem tagadom, hogy éppen e miatt jöttem. Legkiválóbb kartársaim küldötteként a császár különös felhatalmazásával vagyok itt. — Magyarázza ki magát teljesen. — kérő Pommerais. Politikai szemle. KÜLFÖLD. — Szerbia alkotmányának felfüggesztését jelentik az újságok, tehát egy olyan hírt, mely politikai körökben mindenütt nagy izgatottságot szült annál is inkább, mert a közfigyelem ma már egészen a keleti viszonyokra irányult. Nemrégiben történt, hogy Zajcsaron a nép föllázadt s katonaság közbelépését tette szükségessé. Az ország politikai vezéregyéniségei nem nagy súlyt látszottak a dolognak tulajdonítani, egyszerű kis zavargásnak tulajdoníták, mely amily gyorsan keletkezett, oly gyorsan el is múlik. Ámde az országban a hangulat mind ingerültebbé, a helyzet mind komolyabbá vált, úgy hogy ma már Csesztobrodicza és a bányai kerület is a fölkelők pártjára állt, akik egy zászlóalj katonaságot már meg is vertek. A kormány a skapstinát már régebben feloszlatta s e törvénytelen lépést megtoldotta még egygyel. Miután előbb csak a zajcsari kerületben hirdettek ki ostromállapotot, felfüggesztették az egész országban az alkotmányos állapotot, behozták a cenzúrát, a gyülekezési jogokat minden politikai társulattól megvonták, szóval tökéletes ostromállapotot hoztak be egy egyszerű királyi ukázzal. E királyi ukáz intézkedéseinek okául azt hozza fel, hogy az országban „komoly a helyzet“, s hogy a lapok visszaélve a sajtószabadsággal, azt az államra veszélyes eszmék terjesztésére használták föl, minek következtében az államot kényszerhelyzetbe hozták, úgy hogy ez komolyabb baj megakadályozása végett ily eszközhöz volt kénytelen nyúlni. A lázadások csakugyan komoly színben tüntetik föl a helyzetet, ami azonban ostromállapot hirdetésére nagyon gyenge indok. Az angol városokban, London kivételével, 1-én választották meg a községi tanácsosok egyharmadát. E választások a nép hangulatát illetőleg igen fontosak, és most a konzervatívokre voltak kedvezők, jóllehet a liberálisok még mindig többségben vannak! Szintén a hó 1-én komoly zavargások történtek Lodonderryben, amelyek kitörésére az orangisták és a nationalisták egymás iránti gyűlölsége szolgáltatott alkalmat. Mr. Dawson, parnellista képviselő és dublini lordmayor e napon akart felolvasást tartani a városháza termében. Az orangisták már megérkezése előtt bevonultak zászlókkal és zeneszóval a városházába s azt megszállva, irtózatosan átkozták, szidták Dawsont. A községtanács erre elhatározta, hogy nem fogja megengedni D.-nak felolvasása megtartását a városházában. Az ez alatt megérkezett Dawsont hívei a naczionalisták fogadták s kisérték a szállóba, kiket útközben az orangisták többször megtámadtak, s mi Pommerais megtorta a rabzubbony ujjával homlokát és folytatá. — Legyen! hiszen el valók rá készülve. Minél előbb, annál jobb. — Minthogy még a dolog nem bizonyos, egy föltételes ajánlatot teszek önnek; ha szerencsére kedvez, annál jobb. Ha pedig nem........... A nagy sebész itt elhallgatott. — Ha pedig nem ? kérdé Pommerais. Velpeau egy igen finom orvosi műszert vett elő, a fogoly üteréhez tette s mondá: „ütere ritka nyugodtságát, érzésének és gondolkodásának higgadtságát mutatja és igy bátran teszem ajánlatomat önnek, ki nemcsak éles eszéről, hanem tudományának alaposságáról is ismeretes, és bármily különösnek tűnjék is az fel, hiszem, hogy megfogja hallgatni.“ — Teljes odaadással figyelek, — felesé Pommerais. — Ön bizonyosan tudja, hogy a modern physiológia jelenlegi legérdekesebb kérdése azt tudni, váljon marad-e az agyvelőben legkisebb szikrája is az emlékezésnek, a reflexiónak, akkor, midőn a fej a testtől elválasztatik. Ezen váratlan bevezetés egy kissé különösnek tűnt föl a fogoly előtt, de összeszedte magát s igy felelt: — Midőn belépett orvos úr — épen ezen problémával foglalkoztam, mely rám nézve is leginkább érdekes. — Ismeri az erre vonatkozó legújabb adatokat ? — Igen, sőt olvastam is néhányat az önéi közül. — Ismeri-e teljesen a guillotint chirurgiai szempontból ? Választási mozgalmak. A függő párt vezérbizottsága által fölajánlott jelöltséget lapunk szerkesztője — amiként már említettük — jelen viszonyai között el nem fogadhatván : a bizottságnak gondoskodni kellett oly alkalmas jelöltről, aki megfeleljen mindazon kívánalmaknak, amelyeket a felső kerület általános és speciális viszonyai igényelnek; és ezenfelül azt a követelményt is felállította a bizottság, hogy ha már nem helybeli egyént léptet föl, akkor az illető jelöltnek messze ki kell magaslani a középszerű tehetségek színvonala fölött. A körülmények és viszonyok latbavetésével és érett megfontolás után a vezérbizottság egyhangú megállapodással dr. Halász Gézát, az országos függőkör alelnökét, jelenleg a ráczkevei kerület országgyűlési képviselőjét s a függetlenségi elveknek régi kipróbált bajnokát kívánta megtisztelni azzal a bizalommal, hogy neki a felső kerület képviselői mandátumát felajánlja. A bizottság ezen egyhangú határozata alapján Mádi János bizottsági tag bízatott meg azzal, hogy dr. Halász Gézával a jelöltség elfogadása iránt a párt nevében előlegesen értekezzék. Mádi János e megbízatás folytán folyó hó 3-án föl is utazott Budapestre, s ott Halász Gézával értekezvén, a vezérbizottság f. hó - én tartott teljes ülésében referált küldetése eredményéről s örvendetesen jelenté a pártnak, hogy dr. Halász Géza a jelöltséget elfogadni hajlandó. A bizottság örömmel veszi tudomásul a jelentést s egyértelműig nagy lelkesedéssel dr. Halász Gézát Kecskemét város felső kerülete képviselőjelöltjének kikiáltja s megbízza a bizottság elnökét és jegyzőjét, hogy dr. Halász Gézát ez egyhangú kikiáltásról levél útján a párt nevében hivatalosan is értesítsék, s öt városunkba programm-beszédjének megtartására, illetve lejövetele idejének megállapítására ünnepélyesen fölkérjék. A felső kerületben van e szerint már a függő pártnak képviselő-jelöltje és pedig olyan jelöltje, aki úgy a megyében, mint a fővárosban, valamint általában a nyilvános élet mezején ismert nagy befolyásánál és széleskörű összeköttetéseinél fogva, megválasztatása esetén — amihez pártunk szilárd, tántoríthatlan és semmiféle fölforgató tendencziák által meg nem vesztegethető elvhitsége folytán semmi kétség nem fér — városunknak nemcsak országos, hanem helyi érdekeit is nagy mértékben előmozdítani hivatott. don Dawson kocsija a városháza előtt elhaladt, a naczionalistákra rá is lőttek és valóságos kőzáport zúdítottak rájuk, minek folytán többen megsebesültek. Négy óra tájban az orangisták kivonultak a városházából és elzárt sorokban vonultak végig az útczákon, nem egyszer összetűzve a katholikus lakossággal Végre a katonaság megtisztíta az utczákat és Dawson megtarthatta felolvasását a nemzeti intézet termében. Az angol lapok mind sokat foglalkoztak e véres eseménynyel, s jóllehet el nem titkolhatták, hogy a kezdeményezők az orangisták voltak, mégis az izrek iránt táplált gyülölségtől indíttatva, féligmeddig az orangistáknak adnak igazat. r. v.