Kecskemét, 1893. július-december (22. [21.] évfolyam, 27-53. szám)
1893-07-02 / 27. szám
27. szám, pártbeli tagok újabb ékeket ne verjenek közénk, amelyek esetleg a kiegyenlítést meggátolhatnák, vagy legalább megnehezíthetnék. Ebből láthatják t. polgártársaink, hogy a kilépettek akarják őszintén Kossuth Lajos tanácsát, óhaját követni; az elvi alapon való egyesülést mielőbb létesíteni s a fölindult kedélyek megnyugtatásával az egész párt összes híveinek békéjét helyreállítani. E becsületes törekvésnek csak halasztás által való meggátlása is, majdnem egyértelmű a békére nyújtott kéz visszautasításával. Épen ezért Juszh Gyula elnök úrtól a kellőleg összehívott pártköri tagok értekezletének határozatához felebbeznek a kilépettek. És ha ez is megerősíti az elnök magánnézetét, úgy azt kell hinnünk, hogy a pártkörben benmaradottak nem akarják Kossuth bölcs tanácsát követni, nem merik a kibékülési tanácskozások fonalát fölvenni s igy békét hirdetve, annak ellene vannak! A kilépettek mindent megtettek, amit a párt valamennyi igaz hive s Kossuth is megkívántak. Aki nem e szerint cselekszik — az az igazi pártbontó . . . A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt ünnepe. — 1893. junius hó 25. — Kitka szép napja volt a kecskeméti függetlenségi és 48-as pártnak e napon, amely méltó a megörökítésre. Annyi ellenséges hang, közlemény s állásfoglalás után, annyi rágalom, vádaskodás, kicsinylés után minden, de minden a legszebben, a legjobban sikerült. Az eseményekről lapunk szűk keretéhez mérten a következőkben adunk számot: A bevonulás. Az ünnep színhelyeihez vezető utczákat mindenfelé zászlódísz borította. A Czegléd felől érkező vendégeket díszes lovas bandérium fogadta. Remek látványt nyújtottak a déli szép ifjak borjúszájú ingben, lobogó gatyában, amúgy istenigazában megülve szép paripáikat. A bevonulás alatt lelkes közönség csoportosult az utczákon s nézett ki az ablakokon, éljenzéssel és kendőlobogtatással üdvözölve az érkezőket. Nehogy részrehajlással vádoltassunk s miután a beszámoló képviselő egyszersmind e lap felelős szerkesztője is, a továbbiakat az „Egyetértés“ után közöljük a következőkben : Horváth Ádám beszámolója. Kossuth Lajos üzenetének a híre már június 24-én el volt terjedve Kecskeméten s abban a reményben, hogy ezt az üzenetet Eötvös Károly fogja előterjeszteni, az egész város nagy érdeklődéssel várta a 25-ikét. A reggeli órákban tömegesen vonult ki a nép a pályaudvarhoz, fogadni az érkező országos képviselőket s a pártgyűlésre bejelentett kiküldöttek csoportjait. Délelőtt fél kilencz órakor robogott be a pályaudvarba az első vonat a várvavárt vendégekkel. Az érkezőket a kecskeméti függetlenségi és 48-as párt megbízottjai fogadták s diszbandériummal kisérték be a párt helyiségébe. A Körmöczy-féle vendéglőben történt bemutatások és ismerkedések után az egész gyülekezet zeneszó mellett vonult ki az úgynevezett belső sétatérre, meghallgatni Horváth Ádám beszámolóját. Elől a párt díszes lobogóját vitték s a nyomában jövők serege lépten-nyomon szaporodott, úgy, hogy végül a sétatéren, a beszámoló helyén, egész kis néptenger verődött össze a szónoki emelvény körül. Horváth Ádámon kívül ott voltak gróf Károlyi Gábor, Beniczky Árpád, Tóth János, Uray Imre, Pogrányi József, Szurjyán György és Luby Géza országgyűlési képviselők is. Szappanos István kecskeméti pártelnök üdvözölte a jelenvalókat, békességre és egyetértésre intette a hallgatóságot s felszólította a kerület képviselőjét beszámoló beszédének megtartására. Lelkesült éljenzés mellett lépett az emelvényre Horváth Ádám. Beszédét azzal kezdte, hogy a béke olajágával jött választói közé, távol minden legcsekélyebb szándéktól, mely a pártbontást vagy az egyesülés létrejöttének akadályozását czélozná. (Éljenzés.) Abban, hogy beszédét korábban tartsa meg, akadályozta betegsége s elfoglaltatása a kilenczvenéves Kossuth Lajos ünnepeltetése alkalmából kiküldött rendezőbizottságban. Sietnie a beszámolóval különben sem lehetett nagyobb oka, mert választói értelmességéről felteszi, hogy az ő magyarázatai nélkül is megtudták ítélni, mikép a függetlenségi és 48-as párt mindig híven teljesítette kötelességeit. Ő most is ahhoz a programaihoz ragaszkodik, amelyet választói előtt annak idején kifejtett. (Éljenzés.) Most alkalma nyílnék sok rágalmat visszautasítni, de csak a félreértések eloszlatására szorítkozik, mert előtte Kossuth akarata szent s az ügyet jobban elmérgesitni különben sem óhajtja. Ő és társai Eötvös Károlylyal (éljenzés) kiléptek — nem a pártból, hanem a pártkörből, nem azért, hogy új pártot alakítsanak, hanem azért, mert bizonyos irányzatokkal, bizonyos egyénekkel nem vélték kivihetőnek elveik győzelmét. Óhajtja a kibékülést, tehát hallgatni fog a személyi dolgokról. Kiléptek a pártkörből, mert , elveikre nagyon féltékenyek s ezeknek tisztaságát óvni tartoznak még azokkal szemben is, akik esetleg barátaiknak vallják magukat. Ismerteti ezután a szónok Eötvös ismert álláspontját úgy, amint ez a Kossuthoz intézett s lapunkban egész terjedelemben közölt előterjesztésben van kifejtve. Elmondja, hogy az ország közvéleménye a demokratikus elvek mellett nyilatkozott, annál sajnosabb, hogy a szakadás mégis megtörtént. Hivatkozik Kossuth újabb kijelentésére, melyekből látszik, hogy a kilépettek elvét mindenben helyesli. (Éljenzés.) Előadja ezután szónok Eötvös turini útjának részleteit. Kossuth — úgymond — akarja a kibékülést, de nem a színpadi ölelkezést, hanem az elvi alapon való maradandó egyesülést. (Helyeslés.) A kilépettek megfogadták Kossuth tanácsát, és nem hánytorgatták a történteket, mert nem volnának méltók a választók bizalmára, ha e tanácsot nem fogadták volna meg. Kossuth megírta, hogyha ezen az alapon nem jöhet létre egyezség, majd megírja az ő véleményét. Azt hiszi, hogy a kibékülésnek Kossuth által kijelölt feltételeit a párt tagjai mind elfogadják, mert Kossuth akarja. A kilépettek rajta lesznek, hogy a béke helyreálljon, de „nem minden áron“. Egyetlen egy elvüket nem áldozzák föl. Kecskemét polgárai előtt nem kell védekezniük, ama vád ellen, hogy a kormány szekerét tolják. A kormány eltulajdonított egyszer egy csomót a függetlenségi párt reformtörekvéseiből s azokat meg akarja valósítani. Ők akarták ez elvek megvalósulását és most ellenezzék? (Tetszés.) Végül ígéri a képviselő, hogy ő továbbra is marad az, aki volt s tántoríthatatlanul fog küzdeni a haza függetlenségéért és szabad haladásáért. (Hosszantartó éljenzés.) Pogrányi József meleg köszönetet mond a választóknak a lelkes fogadtatásért. Uray Imre kijelenti, hogy ő nem azért jött Kecskemétre, hogy békét vagy haragot hirdessen, hanem azért, hogy megmondja, hogy nekik, a kilépetteknek igazuk van. Addig lesz a pártnak tekintélye, míg a programaiból egyetlen betűt sem fog engedni. Nem bánja őt akárki, csak csinálja meg az egyházpolitikai reformokat. Meghajlik Kossuth előtt, mert az ő akarata parancs. Viszszateszi hüvelyébe azt a kardot, melyet Kecskeméten ki akart rántani. (Helyeslés.) Dicsérettel emlékezik meg azután Horváth Ádámról, a kerület elvhű, tántoríthatatlan képviselőjéről. (Éljenzés.) Most Károlyi Gábor grófot akarja hallani a választó közönség, Károlyi engedett a felszólításnak. Önök szónokot vártak, mondá Eötvösre czélozva s kaptak egy közbeszólót. (Éljenzés.) Eötvös ugyanis nem jöhetett el, mert — mint orvosa sürgönyzi — beteg lett s ideutazása még veszedelmesebbé tehetné egészsége állapotát. A szónok ezután a pártból való kilépés ügyéről szól. Ha — úgymond — a bennmaradottak be tudtak vádolni minket, hogy nem engedelmeskedünk Kossuthnak, mi megmutattuk, hogy igenis tudunk és most rajtuk van a sor megmutatni, hogy ők is tudnak-e? (Tetszés.) Pontonkint magyarázza ezután Kossut feltételeit. Mikor a delegáczióbalépés helytelenítéséről szól, szenvedélyes közbeszólások kisérik szavát: ,,Oda bemenni lehet, de kijönni nem lehet!“ Zúgó helyeslés követi abbeli magyarázatát, hogy a kormányzó veszedelmesnek tartja úgy az Ugronnal, mint az Apponyival való fegyverbarátságot. Én — így folytatja aztán — kormánypárti nem voltam soha, nem is akarok, nem is leszek. A kormánynak barátja sem voltam s most sem vagyok. De ha a kormány valami tisztességes dolgot akar csinálni, vajon miért bántanám? (Úgy van!) Amint azonban a kormánypártot elitélem a maga politikája miatt, és úgy elítélem az Apponyi pártot is, amely egyszerűen bitorolja a „nemzeti“ nevet, mint Bitay bitorolta, „az ország bárója“ czímet (Nagy derültség, hosszantartó tetszészaj.) Az Ugron-féle pártról nem is akarok beszélni. Az, aki bemegy a delegáczióba, már el van végzve. (Helyeslés.) Rontani nem akarom a békülést, de a békülés mindkét részről szükséges. Teljes kibékülésre van szükség. (Helyeslés.) Ha kívánták a benmaradottak Kossuth tanácsát követni, no hát, most már kövessék. De ha nem követik, mi úgy is követjük. És ha ki nem békülhetünk, akkor mi vagyunk a függetlenségi párt és ők legyenek, amik akarnak. (Zajos tetszés.) Engem Székesfehérvárról kitettek, mert azt mondták rólam, hogy a papi vagyon szekularizáczióját akarom. Fájt ez a papoknak, különösen a püspöknek. (Derültség.) Eljöttem onnan a czeglédiekhez és ők megválasztottak (Éljenzés), mert őket nem bántja az, hogy én a szélsőbalnak legszélsőbb tagja vagyok. ígérem, hogy az is maradok mindenkor. (Hosszantartó éljenzés.) Ezzel a beszámolón a beszédek sora bezárult. Szappanos István pártelnök megköszönte Horváth Ádámnak és a többi képviselőknek a tájékoztatást s a közönség ugyancsak a pártkör lobogója után megindult a város felé, a társasebédre. A Körmöczy-féle vendéglő nagytermében volt terítve. De a résztvevők nem fértek el a teremben s a közönség egy része az udvaron és verandán terített asztaloknál foglalt helyet. Emelkedett hangulat mellett nyitotta meg a felköszöntők sorát Szappanos pártelnök, éltetve Kossuthot. A lelkesült éljenzés elhangzása után ugyancsak Kossuthért emelt poharat Horváth Ádám országgyűlési képviselő, a hála és tisztelet szavaival emlékezve meg a függetlenségi párt vezérlő szövetnökéről, melynek világossága egyedül képes a koronkint beálló homályban a helyzetet földeríteni. Törpék vagyunk mi, mondá többek közt, nagy nemzetekkel szemben, de a gondviselés kárpótolt minket Kossuthtal, aki ma is, 91 éves korában is, oly nagy szerepet játszik hazánk történetében. Ő állította fel azt a sarokkövet, amely méltán párja a régebben lerakott sarokkőnek. Legutóbbi leveleiben s nyilatkozatában, a régi s függetlenségi sarokkő mellé lerakta a szabadelvűség sarokkövét. Ő mondta ki, hogy a függetlenségi magyarnak szabadelvűnek is kell lenni. Horváth fölköszöntője nagy hatást tett. A magasztos példájú szent öreg nevének említésekor a szemek fölcsillantak, könnyekkel teltek meg s hosszantartó, harsogó éljenzés zúgott föl a teremben és az udvaron. Gulácsy Gyula, volt országgyűlési képviselő, most kecskeméti polgár, Eötvös Károlyt köszönti fel. Az ő dicsősége a mai nap, nemcsak itt közöttünk, hanem az egész országban. Kossuth Lajos csókja Eötvös Károly ajakán az egész nemzetnek szól. Amikor Eötvöst említi, érti a vele tartó képviselőtársait, akik meg akarják a pártot az igaz úton tartani. Eötvös jobban megerősítve hangoztatja a függetlenségi eszméket. Élteti Eötvös Károlyt. Tóth János mezőtúri képviselő Horváth Ádámot élteti. Kovács István kecskeméti ügyvéd élteti a képviselőket, kívánja, hogy állítsák helyre a párt békéjét s legyenek bük a függetlenségi elvekhez. Makai Zádor, a dévaványai függetlenségi párt elnöke, a pártegyenetlenség káros hatását fejti ki. A haza függetlenségére üríti poharát. Gróf Károlyi Gábor az ellen tiltakozik, hogy ők viszálykodnak. A torzsalkodók nem ők. Élteti a vidéki pártelnököket. Makai Zádor magyarázza szavait: Ő nem is vádolta Eötvöséket torzsalkodással. Ő azokat vádolta, akik az elsőségért versenyeznek, de Eötvös, hogy a hazát szolgálhassa, le tudott mondani az elsőségről. Pogrányi József képviselő a párt egyetértéséért üríti poharát. Aigner érsekújvári polgár a nemzeti párti sajtót korholja, mert ez szítja a függetlenségi párt viszálykodását. Ha az Eötvössel tartó képviselőket azzal gyanúsítják, hogy nekik az osztrák császár nem kell magyar királynak, az előttünk önökre nem gáncs, hanem dicséret. Az önök eljárását én helyeslem. (A jelenlevő képviselők helyükről felkelve üdvözlik a szónokot.) Fischer Gusztáv czeglédi ügyvéd a legigazibb demokratát, Károlyi Gábort köszönti fel. Weber Vilmos élteti Czegléd, Kőrös és Kecskemét képviselőit. Kupa Árpád a mezőtúri kerületből a függetlenségi eszmék jövőjéért emelt poharat. Még számos felköszöntő volt. Az országos pártértekezlet. Kevéssel a társasebéd után az összes jelenvalók felkerekedtek s kocsikon és gyalogszerrel vonultak ki a városi műkertbe, hová az országos pártértekezlet volt kitűzve. Beláthatatlan kocsisor haladt végig az odavezető főúton, élén a 48-as zászlóval s válogatott kecskeméti legények festői lovasbandériumával. A kocsik sora egyre szaporodott: az ép elhaladó utolsó kocsikhoz még mindig csatlakozott egyik-másik mellékutcánál egy-egy újonnan érkező fogat. De a közönség nagyobb része gyalog ment a gyűlés színhelyére. Az értekezletnek a programja szerint délután két órakor kellett volna kezdődnie, de a választókerületek kiküldöttjei a nyilvános értekezlet megnyitása előtt zárt értekezletet tartottak, hogy egyetmást maguk között tartózkodás nélkül megbeszélhessenek. Háromnegyed óráig tartó tanácskozás után a közönség előtt kihirdették, hogy a nyilvános értekezlet kezdődik. Seregestül tódultak a jelenvalók a szellős, tágas, pavillonszerü nagy terem fedele alá. Szappanos István, az értekezlet összehívására kiküldött kecskeméti vezérbizottság elnöke, hoszszabb beszédet mondott megnyitóként. Üdvözölte aztán az egybegyűlteket s felhívta a gyűlést, hogy válasszon elnököt és két jegyzőt. Elnöknek egyhangúlag Szappanost, jegyzőink Aigner Adolfot Érsekújvárról és Kovács István kecskeméti ügyvédet választották meg. A lefolyt ülésszakban — mondá ezután Szappanos elnök — nem mondhatom, hogy valami barátságos, inkább sajnálatos mozzanat esett az országos függetlenségi pártkörben, ami mélyen megszomorította a függetlenségi és 48-as választópolgárokat. Nehogy elposványosodjék és elmérgesedjék ez az ügy, eszébe jutott a kecskemétieknek országos értekezletet hívni össze az ellentétek kiegyenlítése czéljából. A függetlenségi párthoz tartozott nyolcvan képviselőhöz, lapokhoz, egyesületekhez 1171 példányban meghívót küldött szét az elnök. Mindent elkövetett tehát, hogy mindenki, akit illet, vegyen róla tudomást. Igen sok egyesület küldött ide képviselőt, tehát konstatálja, hogy méltán nevezheti ez értekezletet országos értekezletnek. Felhívja Kovács István előadót a függetlenségi és 48-as párt országos programmjának az értekezlet tárgysorozata szerint most következő felolvasására. Kovács István előadja, hogy sajnálattal vette tudomásul az egyenetlenkedést a kecskeméti függetlenségi és 48-as párt, és akciót indított az iránt, hogy a párt programmja mindig átalánosíttassék , hogy ilyen formán mintegy a választók adjanak utasítást a képviselőknek és ne a képviselők mondják el, hogy ők mit akarnak. (Ellenmondások.) Felolvassa ezután a függetlenségi és 48-as párt 1884-ik programmját. A polgári házassági kérdésről szóló passzus után harsogó éljenzésben tört ki a gyűlés. Élénken éljeneztek a választási jog kiterjesztéséről s a főrendiház átalakításáról szóló tételek után. Ezek azok a pontok — mondá végül az előadó — melyeket a kecskeméti függetlenségi és 48-as pártvezérség azért terjesztett az országos pártgyűlés elé, hogy országos elfogadásuk útján minden további bizonytalanság elháríttassék és a képviselők többé ne legyenek abban a helyzetben, hogy a párt elveitől eltérhessenek s e kérdésekben zavarokra adhassanak okot. (Zaj.) Nyújtó Pál, református tanító Czeglédről, óhajtaná, hogy ezt a programmot minden egyesülettel közöljék. (Zaj.) Az itt levő 32 küldöttről nem tudja, váljon ezek függetlenségi egyletek vagy pártok kiküldöttjei-e. Azzal szemben, ami most a központban folyik, nem tartja tanácsosnak e programm felett ezúttal dönteni. (Helyeslés.) Aigner Adolf hozzájárul az utóbb mondottakhoz. Szerinte nincs más tennivalója e részben a pártgyűlésnek, mint konstatálni azt, hogy ezeket a pontozatokat, mint tudvalevőleg az országos párt programmjának a pontjait, meghallgatták, emlékezetükbe vésték és e tekintetben minden határozathozatal nélkül egyszerűen tudomásul vették. (Éljenzés.) A pártgyűlés Aigner előterjesztését magáévá teszi. Gulácsy Gyula az országos értekezlet átalános czélját ismerteti. Egyebek közt így szól: Minden erővel hassanak oda, hogy az egyetértés és egyesülés állandó legyen a szétváltak között. „A magyar ne bántsa a magyart.“ Lelke rajta annak, aki a pártválságot előidézte, fátyolt boritnak az egészre. De föl kell tennem egy kérdést: meddig tart még a viszálkodást közöttük? Vájjon nem állhat-e be az a helyzet, hogy az örökös viszálkodás miatt a választók bizalma meginog bennök s nem haladnak velők azon az úton, amely a párt szétbomlására vezet. T. képviselő urak! Az önök viszálkodásai bennünket elvhűségünkben megingatni nem fognak! Hallgassák meg kérő szavunkat s kövessék Kossuth tanácsát! (Helyeslés!) Minden indítvány megtételétől elállok, mert van egy más indítvány, mely csaknem ugyanazt mondja, amit én mondani akartam. Ehhez én hozzájárulok, de indokolását az indítvány benyújtójára bízom. Reméljük, hogy az illetők meg fogják találni azt az eszközt, amely a pártot ismét, egyesítheti. Határozottan heelyeslem Eötvös Károly és társai kilépését a pártból. (Éljenzés.) Így tesz a becsületes férfiú, aki folytonosan önérzetében lett sértve. Sokkal jobb az Isten előtt való törvényes elválás a házasságban is, mint az örökös veszekedés. Isten engedje, hogy egyesüljenek ismét, s legyenek jó házastársak. A mi elveink tiszták, világosak, melyeket csak az elborult szem nem lát, csak az elborult elij nem ért. Kecskeméten tiszta bor terem, nem aféle szolnoki vinkó. Ezt töltsük a pohárba. Juttassák győzelemhez a pártot, melynek Kossuth a megalkotója s Eötvös Károly egyik prófétája. (Éljenzés.) Kupa Árpád, mielőtt a meglevő indítványt benyújtaná, felolvasni kéri Kossuthnak Eötvöshöz és gróf Károlyihoz intézett szavait. (Kovács István előadó olvassa az Egyetértésben már egész terjedelemben közölt nyilatkozatot. Nagy éljenzés.) Kupa Árpád kifejti, hogy a párt, mely a nemzet szivével, aspiráczióival azonos, ma oly helyzetben van, hogy ő indokoltnak találja az alább előterjesztendő javaslatot. Kikel a nemzeti párt ellen, mely tervszerű harczot folytat a függetlenségi és 48-as párt ellen. Elmondja a véleményét Apponyiról, aki csak beszél, de tettet soha sem tud felmutatni. Szerinte a függetlenségi pártnak egynek kell lennie a szabadelvűséggel. Bízik azoknak a képviselőknek a becsületességében, akik a párt tagjai, közbecsülettel viselik s annak idején becsülettel adják vissza a mandátumukat. Ezután felolvassa a következő indítványt: „Mondja ki az országos értekezlet, hogy a függetlenségi és 48-as párt csak úgy tehet eleget magasztos hivatásának, ha a Kossuth Lajos kormányzó által adott, legutóbb Turiuból hozott utasítás szerint jár el működésében és pártszakadást csak az esetben ismer el, ha lesznek, akik emez utasítás ellen fognak működni.“ Aigner Adolf így szól: Ártunk a függő párt érdekének azzal, ha az ismert cselekményekkel szemben nem hozzuk tisztába azt, hogy mit tartunk mi a kilépésről. A kilépésnek kükülönös jelentőségét tulajdonolai nem lehetne, ha nem volnának személyes okai. Madarász József elég jó függetlenségi, a pártkörnek legutóbb egyáltalában nem volt tagja és mégis ebből ránézve semmiféle következtetést le nem vontak. Kell, hogy a párt az egyházpolitikai reformokat a saját tisztességének megóvása szempontjából is pártolja. Ebben akadályozták Eötvöséket a körben azok, akik a megyegyűlésen nyíltan kijelentették, hogy nem fogják támogatni a javaslatokat. Ki kellett lépniök, megmutatni , hogy kell eljárni azoknak, akik tanúságot, akarnak tenni róla, hogy hívei Kossuthnak (Éljenzés) és követik Kossuthot (Éljenzés). Vajjon mi nagyobb érdek : az-e, hogy Wekerlének kellemetlenséget okozzunk, vagy az-e, hogy az országnak hasznot tegyünk ? Helyesen tették, amit tettek s aki nem így cselekszik, az nem tett helyesen. (Helyeslés.) Ezt meg kell mondanunk nekik, mert ha mi, a választók nem tesszük, miből merítsenek ők erőt eljárásukhoz? (Zajos helyeslés.) Ha ezt nem teszik vala, én irántuk én oly kevés bizalommal leszek, mint vagyok azok iránt, akik ezt nem tették. (Kitörő helyeslés.) Többre becsülöm az elvek hű követőjét, mint bármely egyesülést e nélkül. Ami Apponyit illeti, ez a kiváló ember, aki tehetség dolgában bátran mérkőzhetik más párt vezérférfiaival is, bár annyi súlylyal kellene annyi befolyást gyakorolnia környezetére, hogy a nemzeti párti lapok a függetlenségiek tisztogatásait hagyják abba. Amennyiben Apponyi ezt mégsem teszi meg, eljárását bizony nem helyesel- KECSKEMÉT 1893. julius 2.