Kecskemét, 1904. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1904-07-03 / 27. szám
1904. — 27. sz. KECSKEMÉT • Nem mutattam még rá, miféle csodabalzsamokkal óvták az alapítók zenekarukat a kecskeméti egyesületekben dúló elmúlás-kór ellen. Mirabile dictu zeneegylet és 25 esztendő ! Hiszen, mióta az Uribanda megszületett, már két testvérjét is elparentáltuk, az egyiknek pláne úgy várták a tagdíjtól borzongó tagok a kimultát, mint a tékozló unokaöcsi gazdag paklijáról a gyászos jelentést. Mi tartotta hát meg? Kedves bandista kollégáim lesajnálnának naiv magyarázatommal, ha jól megszerkesztett alapszabályokra hivatkoznám. Mert volnának ilyenek is, ám ezek azért hozattak, hogy senki meg ne tartsa. Nem is olvasta azokat a banda egy tagja sem, magam is csak a hivatalos krónikás kötelességéből. Mert a banda egy akaratot nem ismer, s annál kevésbé respektálja egynek akaratát. Olyan mint a fejetlen köztársaság, a feje csak arra való, hogy annak parancsoljon. Hanem fennmaradását biztositá a rajongás, mellyel minden tagja egyaránt hódolt a muzsika csábos múzsájának. S biztositá az a benső, közös lángban egybeforrott baráti érzelem, mely mint egy testnek a részeit, harmonikus együttérzésben fűzte a tagokat a szeretett vajdához és viszont. S e közös barátság összetartó erejére nem egyszer kellett támaszkodni. Hiszen többször fenyegették erős válságok. A tagok a körülményekhez képest sokszor változtak. Egyik-másik kivált, többen elköltöztek. S fájdalom, hat lelkes muzsikus örökre elszakadt amaz örök országba, hol a seraphok és cherubinok harmóniájánál álmodoznak az itt hagyott jó komponistákról. A zenekar tagjai között kifejlődött baráti ragaszkodás oly erős volt, hogy akiket hivatásuk más térre szólított is e kedves körből, mindig éber figyelemmel kísérték lépéseit. Boldogult Pintér Kálmán kegyesrendi tanár, midőn rendkormánya szavára e várostól s kedves bandájától meg kelle válnia, a távolból is ép oly meleg érzéssel ápolta a barátság szálait, melyek keblében csak akkor szakadtak meg, mikor nemesen lángoló szive utolsót dobbant. Megkapó közvetlenséggel sugárzik ki az ő mély ragaszkodása egyik kedves költeményéből, melyet a 10 éves ünnepélyre küldött, mikor 1889 május 1-jén a zenekar jubilált. „ . . . . köztetek éltem! Föl van írva minden mozzanat elmémben ; Mert akit e banda tagjává fogadott, Nem felejti az a sok szép órát, napot. Hogy összestimmolt a szerszámunk s a lelkünk! Közös barátságban közös hangra leltünk, S ez a közös hang volt bandánk ideálja, Mindenik nótánknak szép harmóniája.“ Vagy kell-e még beszédesebb szószólója e vonzó, őszinte érzésnek, mint a mi kedves vendégeinknek, Preszler Miklós mérnök úrnak és dr. Tassy Pál koronaügyészhelyettes úrnak megjelenése!lm, a vajda hivó szavára eljöttek közénk, itt vannak újra, hogy régi szeretteiket köblökre ölelve, újra éljék át azt a sok tarka, színes álmot, melyek lelkükben itt, e szerető baráti körben szövődtek. Ilyen erős kötelékek, közös ideálnak közös kultusza volt zenekarunk főbástyája, melyen a közöny és unott fásultság bomlasztó erői megtörtek. Fontos tényezőnek tekintem azt a keresetlen egyszerűséget és természetes kedélyt, ami minden ténykedésére rányomja bélyegét. Igazi ős bohémek, a bohémia minden affektált szenvelgése nélkül. Avagy tessék, hölgyeim és uraim, végig mustrálni e délceg törzseket, kiknek árnyékában mi ifjabb generáció cincogunk, mind jól táplált, mily természetesen egyszerű, partriarchális alakok, öregedő fővel, ifjuló lélekkel. Ezeknek nem hetvenkednek ajkaik felett széttorzott bajuszszörnyek művészi allure-ökkel, a troubadour lengő fürtéi sem ágaskodnak halántékuk felett (Koller Feri barátom ne érezze magát találva, neki nem tiltják adonisi fürtjeit bandahagyományok, lévén ő csak kültag.) Györffy Balázs bátyánk próbálta meg egyszer, hogy a secundprimben Gyenes István bátyánk előtt imponáljon (mert az még mindig opponál vele szemben) használni Farkas Ignác pomádéját, de nem érte meg a kúra végét hajasan. Vidám jelentekben, pajzán csínyekben bővelkedtek a közgyűlések. Ezek kezdetben a tagok rovására háznál, vagy szőlőben tartattak, legfőképpen azonban a mükerti kirándulások vonzottak, kivált Maecenásokat. Egy mükerti görbe éj után táncoltatta meg boldogult Kis Pál az Uribanda muzsikájára Bandiékat. Elképzelhető, mily mulatságos tableaut nyújtott Bandi, amint hosszú bőgőse karjaiban libegett a „schnellpolká”-ban. Táncolni pedig muszáj volt, mert Kis Pál bátyánk a szemérmesebbeknek ugyancsak verte a taktust a hátán egy összesodort abrosszal. Nagy szerepet játszott a huszonöt év történetében az adósság is. Ez volt talán a legerősebb összetartó kapocs. Jaj volt a könnyelmű pénztárnoknak, ki a közgyűlésen plusszal mert előhozakodni! A banda azonnal folyóvá tette egész pénztárát. Volt eset, midőn a vajda szórakozottságból egy hatvan aláírással ellátott váltót — ily nagy volt a banda fizető szándékai iránt a bizalom s viszont másrészről az áldozatkészség — kifizetett s persze elfeledte. Nosza volt aztán megriadás: feloszlik a banda, nincs váltó! Persze a nagybőgősök mindjárt constatálták a gyantahiányt s jön újra adósság. Utoljára emelem ki a leghatóbb tényezőt, — erről kellett volna legelőször szólnom, — az alapító tagok önzetlen munkálkodását, áldozatkészségét. Az ő tiszta, önzetlen lelkesedésük lobogásánál izmosodott, szilárdult e zenekar annyira, hogy ma, e fényes társaság előtt, huszonöt esztendei munkásság eredményeiről számolhatok be. Első helyen kell nyújtanom koszorúmat kedves vajdánknak, dr. Szeless Józsefnek. Kiváló zenei képességével, tüzes, izzó temperamentumával lelke volt a zenekarnak alakulásától kezdve s ha a szükség kívánta, áldozni is kész volt érette. Nevével össze van forrva a zenekar eszméje. Őszinte elismeréssel kell méltatni a hasonlóan lelkes alvajda, Györffy Balázs érdemeit, ki még a násznagy tisztét is csak úgy vállalja el, ha zeneórába nem ütközik betöltése. Az alapvetés dicsőségét is ő vallja büszkén magáénak s most is kegyelettel őrzi az első összehívót. Vizet hordok a tengerbe, ha a Baktayakról óhajtok magasztalon szólni. Baktay család és Uribanda már egészen egy fogalom. Baktay bácsi hangszerelt, dirigált, Mihály komponált, Albert jegyzősködött, mindhárman pedig vetélkedtek minél erősebbé, népszerűbbé tenni a bandát. A népszerűsítés érdeméből jelentékeny részt, talán az oroszlánrészt kell juttatnunk Füvessy Imrének, ki mint a felpofozó bizottság végrehajtója, egyszerűen jelképelte, ki bandáját ócsárolni merész volt. Gyenes István is csak akkor opponált igazán, ha a banda hírét veszedelem környékezte. Pásthy Károly a maga csendes munkásságával és hangos brácsával szerzett babérokat. Tisztelt közönség! Kedves bandatársak! Midőn hoszszúra nyúlt szómat befejezem, egyszersmind huszonöt év zárókövén egy új negyedszázad krónikájának alapját letesszük, zárjuk be ünnepségünket az emlékezés ez ünnepén forró óhajtással, munkálkodjék továbbra is e nemes egyesület, művelve a zene magasztos céljait, a köznek ügyét s forrassza össze annak tagjait továbbra is eggyé a munkás szeretetet, hogy újabb huszonöt esztendő se legyen erős megbontani, amit ők alkottak. FÜGGELÉK. I. A Kecskeméti műkedvelők Zenekarának tagjai megalakulása óta, 1879-ben. Ifj. Baktay Mihály, Heskó József, dr. Szeless József (I. prim hegedűsök); Gyenes István (II. prim hegedűs); dr. Schwarz László, Ujszászy Imre (fuvolások); Baktay Albert, id. Baktay Mihály karmester, Györffy Balázs, dr. Tassy Pál (kontrások); Kovács Béla, Pásthy Károly (mély hegedűsök); Dékány Mihály (kisbőgős); Gotsch József, Salamon Dénes (nagybőgősök). 1889-ben: Baktay Albert, ifj. Baktay Mihály (I. prim hegedűsök); Gyenes István, Györffy Balázs, Szigethy Zoltán (II. prim hegedűsök); Horváth Béla (cimbalmos); Füvessy Imre Pásthy Károly (mély hegedűsök); id. Baktay Mihály karmester, dr. Kiss János, Kocsis József, dr. Tassy József (kontrások); Dékány Mihály, Horváth György (kisbőgősök); Gotsch József, Mikó László, Tóth István (nagybőgősök). 1904-ben. Baktay Albert jegyző, ifj. Baktay Mihály, Kozma András, dr. Szeless József vajda (I.prim hegedűsök); Gyenes István, Györffy Balázs alvajda (II. prim hegedűsök); dr. Réthey Ferenc (cimbalmos); Füvessy Imre, Pásthy Károly (mély hegedűsök); id. Baktay Mihály (meghalt június 19-ikén), Farkas Kálmán pénztáros, dr. Garzó Béla, Katona József, Soós Ferenc (kontrások), Balog Dénes, Geday Sándor (nagybőgősök).