Alföldi Hiradó, 1908. november (1. évfolyam, 81-105. szám)
1908-11-01 / 81. szám
, hogy az állást, milyet majd künn az életben, a társadalom keretében hivatva lesz elfoglalni, méltóan be is tölthesse. Ebben összpontosul a szülők és az iskola közös célja elméletben. Az elmélet azonban nem elég az üdvösségre, ennek mindig összhangban kell lennie a gyakorlati eljárással. Kérdés már most, várjon: ez a gyakorlati eljárás megfelel-e mindennek? Mily eredményre jutunk, ha az iskola életét a közös célra való törekvéssel egybe hasonlítjuk?! Nem akarunk rá egyszerre felelni, ha nem vonjuk le az előzményekből a következményeket. Kezdjük mindjárt az első lépésnél, vagyis a beiratásnál. Mindjárt itt szomorú tapasztalatra jutunk, amennyiben meggyőződtünk a roppant közönyről, melylyel nagyon sok szülő saját gyermeke iránt viseltetik, úgy, hogy a minisztérium a középiskolai rendtartásban hivatva érezte magát a következőket kimondani: „Minden tanuló első felvételére atyja vagy gyámja, illetőleg azok valamely külön megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni.“ No ehhez már nem kell kommentár. Ez a pár sor érthetőbben beszél, mintha köteteket írnánk össze. Szomorú jele ez az annyiszor hangoztatott civilizációnak, mikor még azt is úgy szólva, meg kell parancsolni a „jó gondos“ szülőknek, hogy gyermekeiket ne bocsássák el, mint a gazdátlan jószágot, hanem maguk vezessék a beiratáshoz. telve elmondja nyugvó kedveseiért az imádságot. Requim aeternam doma eis Domine ! Keressétek fel kegyelettel és megemlékezéssel drága halottaitok sírját, ejtsetek felettük egy könnyet, mondjatok el a sir felett egy buzgó imát, hogy a szeretet és áhitat ölelkezve repüljön Isten trónjához. Boldogok a kik megvigasztaltatnak ! A könny és az ima megkönnyíti fájdalmainkat. Ily nagy nap fájdalmának hatása megszoktatja velünk a temetőt, mely elvégre legutolsó menedéke küzdelmes életünknek. A halál az egyenlőség eszméjének igazi megvalósítója, itt mutatja be, mennyire kevéssé indokolt az emberek nagyzása, feltűnés utáni vágya, nyugtalan ki nem elégíthető hiúsága és büszkesége, egy lehelet tőle s az ember életének fáklyája kialszik s halandó része a föld alá rejtetik. A temető mindent eltemet! Akik dicső tetteikkel történeti névre tettek szert, akik tudományuk világával ragyogták be a földtekét, akik magas állásukban nemzetek, sőt a világ sorsának voltak intézői, vagy akik csendes kis körükben teljesíték kötelmeiket, akik zajtalan munkával mozdították elő a közjót — egy sorsban részesültek e földön, egyenlőkké tette őket a halál; ott nyugosznak, ott porlanak egymás mellett a hantok alatt. De él ez elszomorító képpel. Ti mindnyájan, kiket a halál elsöpört, legyen veletek béke és lengjen áldás hamvaitok felett. Requiescant in pace! ALFÖLDI HÍRADÓ. (81. sz.) 1908. november 1. Mit akarnak a szerbek? A fegyverkiviteli tilalom csütörtökön megjelent. Ez, valamint az a beszélgetés, amelyet Aehrenthal külügyminiszter a függetlenségi pártkörben Bálla újvidéki főispánnal folytatott s amelyből minden tartózkodás mellett is egy s más kiszivárgott, megerősíti azt, hogy a szerbek folytonos tüntetése nem olyan ártatlan dolog. Más, magas hivatalos személyiségek nyilatkozatából is kitűnik, hogy a külügyi és hadügyi kormány szükségesnek tartja bizonyos intézkedések megtételét, amelyek máris foglalkoztatják a magyar kormányt és a Szerbiával szomszédos közigazgatási hatóságokat. Hogy Szerbia konokul folytatja jogtalan követelőzését, az mindenesetre szükségessé teszi, hogy megtegyük az előkészületeket a netán bekövetkező bajok elhárítására. Mert ne kerteljünk, hanem mondjuk ki, hogy Szerbia egyes vezető emberei olyan alakok, akik oktalan, előreláthatólag a nép romlását előidéző háborúra tüzelik a szerencsétlen, műveletlen népet, emelett folyton a leggyalázatosabb sérelmeket koholják, miniszterelnöküket vigéontra küldik Európába, ahol az első hideg fogadtatást Berlinben tapasztalhatta. Az olyan vezető körök lojalitásában nem bízhatunk s mivel látjuk, hogy minden jó tanács ellenére is folytatják a harcra szitást, készen kell lennünk arra, hogy rabló módjára csakugyan betörnek Boszniába. Az ottani desperációk száma, tekintve ennek a teljesen megbízhatatlan elemnek vak elbizakodottságát, elég nagy arra, hogy jelenlegi haderőnket Boszniában kellemetlen helyzetbe hozza. A betörőkre nézve vereséggel végződnék, az igaz, de mire való volna könnyen hivőségből csak egyetlen katonánk vérét is hiába ontatni ? Föl kellene hát lépni most teljes erővel, hogy az a szájhős banda jó ütést kapjon eleve szószátyár szájára. A szerbek folytonosan törik a borsot orrunk alá. Csak úgy, mint Brankovics idejében, amikor eladták magukat a töröknek, most is önnön érdekük ellen ránk vicsoriztatja fogukat fékezhetetlen ostoba szenvedélyük és csúnya kapzsiságuk. Nem bánják a verést sem, mert valahányszor elnásságolták őket, Európának orosz láncon vezetett diplomatamajmai egy darab török földet dugtak a szájukba. Ez a korszak azonban remélhetőleg elmúlt, mert ma nem az a mumus többé Oroszország, akinek arcfintorgatásától megijednének. Ideje lenne tehát végre visszaszorítani azt a fészkelődő, szájaskodó hadat a maga territóriumába, mely Európa esztelen kegyelméből még mindig nagyobb, mint amennyi jogszerűen megilletné. Ha 1885-ben nem lép közbe Ausztria- Magyarország, Battenberg Sándor Belgrádig porolta volna hátukat Ugyanazt a házat, amelyet már kiporolt Abdul Kerim is. Hősiességük csak szájukban van. Akkor elbánhattak a törökkel, amikor azt minden oldalról kikezdték az északi kolosszus védelme alatt, de még a mindenfelől szorongatott török is rájuk vert az orosz-török háború előtt és alatt. De azért mégis kaptak koncot. S azt hiszik, most is úgy lesz. Ebből a föllengzésből ki kell gyógyítani őket! Nehogy kedvük legyen betörni abba a határba, amely sohasem volt az övék s betörjék azonnal a fejüket. * Puskapor szaggal van tele a levegő. A gyengébb idegzetűek már látni vélik a végtelen hosszú oszlopokat, amelyek félelmetes határozottsággal és komolysággal kígyóznak végig a poros országutakon, csilingelő bandaszóval, a forrongó Szerbia szívébe. A komoly lapok nem győzik cáfolgatni a rémhíreket, a közönség annyira fél a háborútól, hogy szinte várja. A háború! Tegnap még nyugodt, fölényes mosolylyal olvastuk az ősök dicső véres küzdelmeit és a pamlagra heveredve, talán még lelkesedtünk is értük. De ma? Amikor egy-egy kipattanó szikra lángra lobbanthatja a pislogó zsarátnokot és európai háborút idézhet föl? Ma már nem lelkesül a nyájas olvasó, hanem lélegzetét viszszafojtva lesi, az események folyását. Irtózatos is a háború! — véli a publikum. Megnyugtatjuk a közönséget és megpróbáljuk vázlatosan lefesteni, hogy milyen is az ország mozgósítás idején ? Egész eltérő ez a kép attól, amit a laikus felizgatott fantáziájával elképzel. A háború ugyanis csak a megrögzött civilekre rendkívüli állapot, míg a hadsereg éppen arra van szánva, hogy háborút viseljen és hogy úgy mondjuk, nálla éppen a békeállapot rendkívüli. Hiszen az egész kiképzés a békében nem más, mint előkészület a háborúra. Ahogy meg jön a mozgósítási rendelet, bizony három nap múlva útrakel az ezred és úgy elhagyja a garnizont, mint ahogy más állomásra helyezték volna. A mozgósításra minden évben előkészülnek, akár van háborúra kilátás, akár nincs. Körülbelül január havában, (ha szükséges még előbb is) megkapja minden ezred a maga mozgósítási tervét. A magyar ezredekre vonatkozólag három mozgósítási tervet adnak évente ki. És pedig hadinyelven szólva „Mobilishrungsplan 1., B., R.“ címmel. Mindháromnak tartalma szigorú katonai titok, mindazonáltal megtartva a titoktartás kötelezettségét nagy vonásokkal vázoljuk a következőkben: Az „I“-vel jelölt mozgósítási terv Itáliára vonatkozik, megkapják elsősorban a tiroli és stájer ezredek. Az „B„- szignumú terv Oroszország (Russie) és a „B“ a Balkáni államok ellen irányul. Most csak a „B“ mozgósítási terv érdekel bennünket. Ez a terv a déli hadtestek számára készült elsősorban és pedig a horvátországi, temesvári és az erdélyi hadtestek ezredeire. Mozgósítás kétféle van, általános és részleges. Általános mozgósítás: az veszedelmes. Akkor falragaszokon, hirdetményeken hívják fel mindazt, akinek némi köze van a hadsereghez, hogy három nap alatt törik-szakad jelentkezzék a legközelebbi katonai parancsnokságnál. A részleges mozgósítás esetén a tartalékosokat, póttartalékosokat és szabadságoltakat hívják be névre szóló behívóval. Ezek közül is az újoncok itthon maradnak, míg a póttartalékosok egy része sem megy háborúba, ezekből tartják fenn a helyőrségi létszámot. Tekintve tehát, hogy az egész Szerbia hadereje alig 200.000 ember, két hadtest bőven elég az egész forrongás elnyomására. Általános mozgósításról tehát szó sem lehet. Érdekes legfeljebb csak az, hogy milyen sorrendben hajtják végre a bemasírozást. Ez teljesen a mindenkori hadvezér dolga, azonban már jó előre el van készítve egy úgynevezett „Aufmarschraum“, amely pontosan közölve van az illető mozgósítási tervekben. Szerbia felé nagyon egyszerű a bemarsolás a Tisza medrében, a hadihajókkal jó előre megszállott Belgrádon át délfelé előre, ameddig csak lehet. Itthon tehát a civilek életében a mozgósítás alig jelentene valami változást. Éppen úgy, mint Oroszországban a hónapokon át tartó háborút végre is megszokta a nép, a kávéházak törzsközönsége is lassanként oly izgalommal olvasná a lapokból a hadi tudósítást, mint egy közönséges szenzációs riportot. m l r m I I ^ E különlegességek rendkívüli nagy választékban kaphatók [jjj 10 ÉE? 5ZinnaZI CUKOrka EGRY P. Fillop csokoládé és cukorka különlegességek — — gyári raktárában KECSKEMÉT, KOSSUTH-TÉR ......................—....... • — VIDÉKI MEGBÍZÁSOK PONTOSAN ESZKÖZÖLTETNEK. . . .