Homok, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)
1921-02-23 / 43. szám
Kecskemét 1921 február 23 Szerda II. évfolyam # 43. szám ^»IfftiiEP «fflfek, ^r^0^mxT jXffc &Bjg3& jfckJjBBflgap iwpware. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP ^^^-.,.^.>^»vc^,r-».-..^^-^^-r.,^l1^gniTwrr|lflTtTinffTnr,11pn,.[|Tfa((trTI|ll|,wl nm mi ni i^mmi mi >iiii>iiiOTwwsCTraiwrngr»iraB *« Szerkesztőség és kiadóhivatal: III. kerület, Széchenyi tér 6. sz. Telefonszám: 127. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZIGETHY JÓZSEF A Kecskeméti Kisgazda és Földmives Párt, a Gazdasági Egyesület és a Szőlősgazdák Egyesületének hivatalos közlönye Előfizetési árak: Egész évre 240 K. Fél évre 120 K. Negyed évre 60 K. Egyes szám ára: 1 K Szűkölnek a kuvaszok! Egy jajszavakba temetett gyűrű fogja körül ezt a megtépdesett, ezer részt kiállta de soha le nem tört országot. Csak az a fájdalom, hogy akiknek ajkáról elhangzott ez a jajszó, ez a kétségbeesett kiáltás, azok tulajdon véreink, húsunkból való hús. Délen a szerbek, a maroknyi nemzet tör hegemóniára és falánk sáskahad módjára emészti fel a jó bácskai testvér termését. Nyugaton az osztrák nyújtogatja csápjait a zsíros magyar konc után, amit kiütött kezéből a pludrás cseh, aki feneketlen torkával benyeste a jó felvidéki nép összes élelmiszerét, hányástól, erdőstől együtt. És keleten, a „hegyi francia“ a „vitéz“ oláh faj már nem tud mit felszívni, tehát legújabban a magyar hó tulajdonosokon akar olyan ért vágni, hogy az örökölt ősi kúriák gazdái az utolsó csepp vérüket is hullajtsák a vérszomjas fenevadak serpenyőjébe. Kell a pénz! — adta ki a jelszót rumuny kormány és hűséges pribékjei, most ezt tűzzel-vassal keresztül hajtják. Kell a pénz! Mert jön az orosz bolsi és nem lesz mivel feltartóztatni Az oláh kormánynak magának nincs miből meghizlalni a katonákat, tehát törvényjavaslatot készített, hogy az oláh részvénytársaságok munkásai ezentúl arányosan részesedni fognak az üzemek jövedelméből. S mivel „Nagyrománia“ naprólnapra zuhan a lejtőn lefelé s mindjobban közéig az államcsődhöz, mert sem forgalma, sem fegyelmezettsége nincs, sok a műveletlen földje, az erőszakos földreform teljesen megakasztotta a gazdálkodást, így két hónap óta már búzában is hiányt szenved, tehát egy újabb zsaroló merényletet tervez a magyar háztulajdonosok ellen az 1919. évtől visszamenő 30 százalékos pótadóval. S aki nem fizeti meg, attól egyszerűen elveszik a házát és eladják az oláh királyság területéről beözönlötteknek. Ezt a célt pedig könnyű szerrel el fogják érni, mert a két évre 600 százalékot kitevő adó kifizetésére mindössze egy havi határidőt adtak, s ennek elteltével végrehajtanak. De meg kell jegyeznem, hogy ez a pénz, ami így befolyik Erdély területéről, csak egy csöpp lesz abban az adósság tengerében, melynek hullámai már Bukarestet is nyaldossák, így van ez jól! Isten nem ver bottal. Elkövetkezik még annak az ideje is, hogy az a sok jött-ment koldus eb, akik az antant pórázán vezetve rászabadultak országunkra, jóízűen fogják egymás csontját ropogtatni, míg az utolsóra nem kerül a sor. Akkor meg csak akad egy husáng valamelyik kerítésből, amivel leüssük a megmaradt kóbor ebet. Szij. TÁRCA. Jóska elmegy az erdőbe. Irta: P. Ábrahám Ernő. Gyerekek voltak, öten, ugráltak a szabadsászélről az alomba. Jóskát elfogta a köhögés. — De tudsz köhögni! — mondta a végén Gyurka. — Kati néném is így köhögött, aztán meghalt, — beszélte el Pista. — Igaz, hogy te is meg fogsz halni ? — kérdzte Gyuri. — Igaz, — felelte Jóska. — Az állatorvos is mikor kint járt a múltkor, az is azt mondta. Még az idén meg fogok halni. Ősszel. — Büszkén nézett végig a többin, szinte gőgösen, hogy azokkal semmi sem fog történni. — Oszt nem félsz ? — kérdezte Péter s mind a négyen csodálva nézték Jóskát. — Félni ? Én ? — hencegett az. — Azt mondják, mikor az ember meghal, fáj — magyarázza Gyuri. — Kibírom, — vetette kurta gőggel Jóska. — Én azért nem szeretnék meghalni — folytatta Gyuri. — Semmi az. Az ember elalszik és besétál az égbe. — felelte elgondolkozva Jóska. — Gondolod ? — Biztos. Az öreg Ványa mondta, az pedig mindent tud. Kicsit elhallgattak, gondolkoztak. — Csak hogy jut az ember oda? — mondta aztán eltűnődve Péter. — Mert nagyon magasan van ám az ég. Hiszen mi csak a kékséget látjuk, meg a felhőket, meg a csillagokat. De, hogy belül mi van, nem is tudjuk. — Hát mi volna ? — büszkélkedett a tudásával Jóska. — A jó Isten aranyos trónuson ül, meg Mária a kis Jézuskával, a szentek meg az angyalok és mindent, mindent elmondhat nekik az ember— Te is mindent elmondasz? — kérdezte Gyuri. — Ami eszembe jut. — Azt is elmondod amikor az Andris elvert? — Azt nem. Az a kettőnk dolga. — Hát nem árulkodsz? — csodálkozott Péter. — Nem. — Az apádra sem? — Az apámra sem. — Pedig nagyon kegyeltenül ellátja néha a dolgod. — Azért az apám, — mondta Jóska meggyőződéssel s megint elhallgattak. — Csak egyet szeretnék még, aztán nem bánom, ha meghalok is — kezdte rövid csend után Jóska. — Szeretnék egyszer elmenni az erdőbe, — s nézett a határ aljára, az erdőre. Egy messzi, titokzatos sötét folt volt az erdő, s mind az öten szerettek volna egyszer eljutni odáig, hogy lássák, hogy milyen is együtt a sok-sok fa. — Én majd egyszer elszököm s megnézem — hencegett Gyuri, — de te már sohase fogod meglátni, mert te meg fogsz halni. — Csak az ősszel halok meg, de előbb még megnézem — mondta határozottan Jóska. — Nekem ám sokszor elmesélte az öreg Ványa, milyen is az. Még sok, sok odvas fa is van benne. Meg a lidércek is ott laknak, csak nem szabad utánuk menni, akárhogy imbolyognak is, mert ingoványba csalják az embert. Még az óriásokról is mesélt az öreg Ványa, meg a sárkánykígyókról is, s van, akinek csak három feje van, de három hétfejű, meg tizenkét fejű sárkány is, de az egyik fában van egy tüzes kard s ha azt valaki el tudja venni boszorkánytól, legyőzi vele a sárkányokat is. Csillogott, ragyogott a szeme, mig mesélt s a többi lélegzetfojtva hallgatta. ősz elején aztán leesett a lábáról Jóska. A boglyas kemence padján vackoltak neki s egész nap ott köhögött, kínlódott. Apja, anyja csak néha vetettek neki egy-egy szót. Sajnálták de terhükre volt. PIPASZÓ MELLETT. * Széles körben beszélték, hogy a népszámlálás milyen jó mellékkereset a nyomorgó tisztviselőknek. Mint amolyan fixfizetéses földönfutó és utcát rovó riporter beugrottam a „jó