Pestmegyei Hirlap, 1892 (5. évfolyam, 1-33. szám)

1892-10-01 / 1. szám

1. szám. t.-széki bíró, d­r. Kovács Mihály orvos, V­a­j­d­a Viktor, Bodrogi Lajos és V­i­r­á­n­y­i Ignác főreális­­kolai tanárok, Sánt­ha Károly jeles költőnk, Baán János, Kacér J. Ödön, T­o­r­m­­á­s­sy Sándor, N­é­v­y Gyula, Varga Vendel, M­a­d­o­c­s Ká­roly, Sohly­a Antal, Kiss Jó­zsef és Tóth István tanítók, s többe­ket, kik részint álnevek alatt, részint névtelenül fognak cikkeikkel az ol­vasók gyönyörködtetésére állni. Mint a megye minden érdekét fel­ölelő lap, összeköttetésben vagyunk továbbá a központi közigazgatási szék­hellyel, Budapesttel; összeköttetés­ben vagyunk megyénk minden járási központjával, városával és községével, honnan a leghitelesebb forrás­ból kapjuk a megyei, járási, városi és községi közigazgatásra vonatkozó értesüléseinket. S hogy lapunk az egész megye vi­dékéről hozhasson minden­napi ese­ményről pontos és bő tudósítást, me­gyénk minden városában saját tudó­sítóink vannak, kiknek tollából bármely eseményről frissében értesítést nyer­nek olvasóink . . . így indul útnak a „Pestmegyei Hírlap“. Természetesen, a haladás el­vénél fogva, azon leszünk, hogy munkatársaink sorába mindenkor mi­nél több jeles tollú irót nyerjünk meg továbbra is s igy lapunkat minél tar­talmasabbá, érdekessé és értékessé tegyük S ezzel szemben csak a közönség pártfogását kérjük, s e közönség ér­dekeinek mindenkor hű orgánuma leend lapunk, a „Pestmegyei Hírlap“! Rovataink. Elmondtunk fentebb, hogy mit akar a Pestmegyei Hírlap. Elmondtuk, ho­gyan indul útnak a Pestmegyei Hir­lap. S itt elmondjuk, tájképen fogja hasábjain, keretén belül, szolgálni ol­vasóit a Pestmegyei Hirlap. Rövid tájékoztatót, tükröt akarunk olvasóink elé adni, hogy lapunk tar­talmával előre megismerkedjenek. S e tartalmat pedig az alábbi mó­don fogjuk mindenkor közönségünk szá­mára egy összetartozó, csinos egész­ben bemutat­ni. Lapunk főhelyén lesz a vezér­cikk. Foglalkozunk benne minden megyei kérdéssel, mi a közérdeket il­leti; különösen pedig közigazgatási kérdésekkel, melyek megyénk egyes városai, községei kormányzási ügyeire vonatkoznak. Minden társadalmi és közművelő­dési esemény és eszme tárgyalva lesz lapunkban mindjárt a vezércikk után második és harmadik cikkben. Nevezetesebb társulati, egyleti ese­ményekről, nyilvános gyűlésekről bő tudósításokat hozunk egy külön e célra rendelt rovatban.­­ Állandóan szólunk Irodalom­ és művészet cím alatt irodalmi és művészeti eseményekről s itt lapunk olvasói fellelhetik az új könyveket, bírálatukkal együtt s minden neveze­tesebb eseményről értesülnek, mi a szép művészetek körében történik. Tanügyi rovatunk foglal­kozik a tanügyi és közművelődési ál­lapotokkal. Hír­ r­ova­tunk terjedelmes alak­ban és bő tartalommal felölel minden nevezetes napi hírt, mi nemcsak me­gyénk egyes városaiban és községeiben, de az ország fővárosában s egyéb vi­dékein történik, s rövid híreink­ben kivonatát adjuk a más országbeli újdonságoknak. S ez képessé teszi la­punkat arra, hogy napi­lapot pótol­hasson s minél jobban elterjedjen. C­s­a r s­o­k czím alatt minden számunkban állandó regény-közleményt hozunk s olvasóinknak ezzel érdekfe­­szitő olvasmányokat nyújtunk a leg­jelesebb írók tollából. Közgazdasági ügyekkel közgaz­dasági rovatunkban fog­lalkozunk. Itt közöljük mindig a me­gyei városok és községek piacainak árfolyamát is. Szerkesztői üzeneteink­ben állandóan kész szolgálatára ál­lunk olvasóinknak, ha bármely kér­désben hozzánk fordulnak. Végre t­á­r­c­á­n­k­b­a­n rövid el­beszéléseket, rajzot, apróságot hozunk mindenkor érdekesen, változatosan; alkalomadtán egy-egy csinos költe­ményt s csevegéseket egy-egy fonto­sabb napról s heti tárczát a lefolyt hétről. Ezek lesznek rovataink. Minden ol­vasónk megtalálhatja tehát lapunkban kedvelt olvasni valóját s jól esik re­mélnünk, hogy a Pestmegyei Hírlap ennek révén állandó vendége, megszo­kott jó barátja lesz minden pestme­gyei családnak ! lelik. Nem erősítem ugyan, hogy ez jó lesz, de vigasztal az a tudat, hogy lesznek, kik megbocsájtanak érte,­­ az asszonyok. Az első csillagvizsgáló bizonyára egy sze­gény szerelmes legény lehetett. Egy szegény szerelmes legény, kit elszakítottak valami szörnyű intrikával a babájától. A szegény szerelmes legény nagyon hozzá volt szokva, hogy a babája két szemébe nézzen, s szo­morú magányában mikor nem juthatott eh­hez a kétségen kívül boldog állapothoz, csendes, derült éjszakákon a csillagokat né­zegette, — mert azok hasonlítottak nagyon, de nagyon ragyogó fényességükben az ő ba­bája két szép szeméhez. Én bámulom ugyan Flammarion Kamil­lt, a mai kor legnagyobb csillagászát, hanem az igazat megvallva, nem olvastam még el egyetlen sorát sem írásainak. De annak a szegény szerelmes legénynek gondolatait, a­melyek akkor támadtak lelkében, a mint bús árvaságában az égbolt csillagait hason­­lítgatta össze tőle messzire szakadt babája két szeme szépségével, szívesen olvasnám, ha különben ortográfiai hibákkal telien vol­nának is papírra vetve. Elismerem, hogy nincs szebb tudomány a csillagvizsgálásnál, de csak úgy, ha két szép szem tündöklő egén gyakoroljuk azt. És bizonyára elolvasnám csekélyke magam is Flammarion Kamill elmeszüleményeinek utolsó szavát is, ha ezen a tündöklő égen szerzett prakszisát mondaná el bennük. Pe­dig az ő ritka ügyes tollához, virágos stílu­sához s fennséges gondolatvilágához szebb tárgyat keresve sem találna. Költő tollához, festő ecsetéhez, szobrász vésőjéhez nincs is méltóbb tárgy két szép­séges szép szemnél, az asszonyszemeknél! ... Valami excellenciás urat fogadtak egy­kor. Díszes, szép közönség állt a perronon várakozva s a pályaudvarnak a sínek mel­lett elvonuló árnyas fasorában fel-alá hul­­­­lámzott a tömeg. Fiatal leányok, fiatal asz­­szonyok. Láttam közöttük feketeszeműt nem egyet. És azoknak a fekete, éjsötét szemeknek izzó volt a fényük, égető a sugaruk. És azokban a fekete szemekben megtaláltam az ég vil­lámait, felleltem a szikrát lángra lobbantó vulkántüzet. És azokban a szemekben lát­tam a menybolt minden csillagát, most su­gárzó nappá tömörülve, majd eloszolva mil­lió fényparányává. De láttam közöttük egyet, egy kéket. Karcsú, sugármagas fiatal asszony oválalaku tejfehér arczából ragyogtak elő. Bennük a tavaszi derült ég összes kéksége; rajtuk a bárányfelhő, mely nem töri meg a nap fél­­­nyét, sőt maga is ragyogó lesz tőle; s mé­lyükben a tenger mélysége, ezernyi ezer is­­­meretlen, csodás titkával. És egy cseppet se vágytam az ünnepelt excellenciás úr dicsőségére, de irigyeltem azt a boldog halandót, kire az a két szem ragyogott, s ki megismerhette csodás titkait. Máskor meg az orient-express robogott el a mi szegényes omnibusz-vonatunk mel­lett. És az egyik kupé­ ablakából újra lát­tam egy pillanatra két szép szemet, asz­­szonyszemet. Az is kék volt s szakasztott olyan, mint az a két másik. S mélyükben ott­honolt az a csodálatos titokzatosság is. S nem láttam bár mellette senkit, nem tudtam bár, hogy asszony, mégis meg voltam győződve, hogy az. Mert az a boldog titokzatosság, az a csodás ismeretlenség csak asszony szemében van meg, s csak egy szerencsés földi lény ismerheti ki szépségeit, kit az asszonyszív szeret. S csodálom bár a leányszemet, de az asz­­szonyokéit bálványozom. És ha jártam a nyüzsgő emberárban s láttam még több kék szemet, még több fe­ketét, barnát, kökény és tengerszinűt, szürkés, sárgás fényűeket, mindig felismertem bennök, hogy piros-pozsgás leányarczból, vagy hab­fehér, kedves asszonyképből ragyognak-e rám. Ha láttam őket derülten, boldogan, PESTMEGYEI­­HIRL­AP. 3. Irodalom és művészet, én világom, - Költemények. Irta: HORVÁTH ELEMÉR. - Ára­­ írt. A mai kor poétáit is a modernizmus elvei szerint mérlegelik. S van egy tábor, mely csak azokat tartja, hireszteli jó poé­táknak, kik a modernizmust tűzték jeligéül verses könyveikre s szerelmet, hazát, bol­dogságot, életet és mindent modernül éne­kelnek meg. S ez a modernizmus keveréke egy kis realizmusnak, egy kis pesszimizmus­nak, egy kis epikureizmusnak, feleresztve affektált grandezzával kendőzött pikantériá­val s erőltetett szókimondással. Olyan század végére illő, kiforratlan, de forrongó valami ez a modernizmus, mely iskolának nem hagy ugyan maga után állandó ered­ményt, de átmenetnek elég jó. Nos hát az „Én világom“ írója nem tar­tozik a modernizmus hívei közé. És mégis jó poéta. Nem találunk benne semmi nagy realizmust, pesszimizmusa sem világrendítő, affektáltság nem vezeti soha s nem híve az epikureizmusnak, pikantériának. És mégis jó poéta. A század végének fia ő is; kifor­ratlan, de forrongó tehetség, ki énekel a szerelemről, a hazáról, a szülőkről, az élet­ről,­­ de mindenütt szíve szerint énekel egyszerűen, mesterkéltség nélkül, igazán. És épen ezért jó poéta. Az „Én világom“ első kötete Horváth Elemérnek. S ez első kötet sikerével a fiatal

Next