Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)

1883-06-03 / 8. szám

Előfizetési ár: gesz évre . . . 4 írt élévre............2 írt egyedévre ... 1 írt gyes szám ára 10 s­r. Előfizeth­etns bármely Dstalavatalnál. Szerkesztőség: I. tized, homoki­ utca 92. szám. A lap szellemi fe­lét illető közlemények le­címezendők, nem­­elönben a hirdetések, fik­tori közlemények , reklamácziók is. Kéziratok nem adat­ik vissza. 3- ssszám. lE­ecsüsemét, 1333. j’U.nnias 3. A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. MIEGIELEN KUNDEN VASÁRNAP REGGEL. Hirdetések és nyílt­téri közlemények jutá­nyos árakon számít­tatnak. Többszöri hirdeté­seknél lényeges enged­mény adatik. Hivatalos hirdet­ményekért 3 írt szá­­mittatik. Bélyegdij 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki­ utca 100. sz. Minden pénzbeli kül­demény ide címezendő, Héjjá­s József ne­vére. — .1.1 .IT. .чип..'-а..ц.сти.1'.Ж»Г.-И»ДГУЛТ1ГПТ-—Я—mw Tehermentes birtok-minimum. II. A hazafias magyar arisztokráczia odala mellé nekünk hazafias érzelmű agy számú, művelt és tevékeny kö­­­posztály szükséges, mely fajunknak isze, a nemzeti műveltségnek, tudo­­mánynak, művészetnek és haladán­­ok gyámora legyen s egyensúlyt ké­­ezzen a társadalomban, a hatalmi elkapások, a pénzüzérek zsaroló esz­­m­e és a tömeg tudatlansága és jó­­iszeműsége között. Arra azonban, hogy a középosztály szép hivatásának s rendeltetésének megfeleljen, a család régi nevén ki­ül anyagi erő, az öröklött na­­gobb birtok megmentése, vagy újabb­rszágszerzés kívántatik. Valamint a lélek bármily magasz­­os és művelt legyen is, egészséges est nélkül e földön hatni nem képes,­gy a nemzettest egyik alkatrésze — agyontalanul s személyes érdemek él­k­ül — nem képes a társadalom munkás tagja lenni s annak iránya­ijelölésére hatást gyakorolni. Hogy tehát a középosztály mint emzeti életszükség, léte és társ­­­almi jótékony hatása lényeges fel­ételének örvendhessen, nézetem sze­rnt két országos rendszabálytól függ. Egyik az, hogy a birtokos keze bi­­ányos határig megköttessék annyi­an, nehogy egy pazarló utód köny­­yelműen egészben elfecsérelhesse n­emzetséget alapitó ősök hagyo­mányát. Másik az, hogy a gazdálkodást mindennap megrendítő események tán — sikeres eszköz nyujtassék lelő kölcsönök utján czélszerűen endezhetni s jövedelmező karba he­­lyezni. Ez pedig szintén az úgynevezett zárt j­ószágok , vagy birtokminimum lapítása, és a már fennálló hazafias s tiszta kezek által kezelt országos alzálogintézetek segédkezése vagy gy nagy nemzeti kölcsön­bank léte­­stése által érhető el. A megrendült magyar birtokviszo­­nok jelen állapota azon veszélyes betegséghez hasonlít, mely a legügye­­ebb orvos keze alatt csupán a r­o­­konok gyengéd és szeretet­­eljes ápolása mellett gyó­­g­­t­ható meg. „A magyarországi földbirtok leg­­lcsóbb, legbiztosabb, leghumann­­abb hitelezője: Magyarország.“ A „magyar nemzeti kölcsön“ esz­­méje megtaníthatott mindnyájunkat, mily hathatósan segíthet magán, h­a­­ározott s erős akarat mel­­ett a társadalom. Térjünk mindezen kitérések után issza tárgyunkhoz, a „minimum“ érdéséhez. A „legnagyobb magyar“ gróf Szé­chenyi István a magyar nemzet anyagi jóléte és szilárdságának bölcs refor­mátora mondta ki először a megyék különösen pedig Pest megyének gyű­lésén a „minimum“ szót. Előre látta a nagy férfiú, eljövend az idő, midőn puszta születési rang és kiváltság hazánkban sem leend elegendő féljogosítás a törvényhozói hatalom gyakorlására. Nemzetének határtalan szeretete volt a „legnagyobb magyar“-nak az általa indítványozott „minimum“ egyik legbensőbb rugója. Mert tudta, hogy ha a kérlelhet­­len haladó idő egykoron a születési kiváltságot megingatja, és a val­lásszabadság nélküli eman­­czipácziót minden korlát és jogfentartás nélkül életre hívj­a, s ez által a polgári jogoknak bármiként hiteles és csalékony mér­leggel lett kiegyenlítésére s gyakor­lata szabályozására kerülend­ő sor,­­ akkoron a magyar nemességnek, te­hát a középosztálynak is a nemzet és nemzetiség e legtisztább és leg­erősebb magvának, e vegyes ajkú és fajú országban, mindenekfelett a birtok biztosíthat leginkább és leg­tartósabb túlnyomó, a nemzetre üd­vös, az országra kívánatos befolyást! Igaz, hogy úgy van a magyar aris­­tokratia, a középosztály, úgy ma a földbirtokosság nagy része, mint a nagy franczia államférfi Guizot 1820- ban „Du gouvernement de la France depuis la restauration et du minis­­tére actuel“ czim alatti munkájában igen jellemzőleg és találólag a zsidók helyzetét és állapotát rajzolja, miko­ron t. i. ezek Jeruzsálembe vissza­érkeztek. „Mikor a zsidók — igy szól beve­zetésében a szerző — Judás Macha­­beus vezérlete alatt Jeruzsálembe visszaérkeztek, a falak le voltak döntve, a házak nagy része hamuvá égve, minden felforgatva és lerontva. Újjáépíteni kellett mindent s a kapu előtt volt az ellenség. Azon egy időben újra kellett te­remteni és védeni is a várost s a nép a háború és a béke fáradalmait egy­szerre szenvedte, hol a vakoló kana­lat a karddal, hol a harczot a mun­kával cserélvén fel.“ Hasonló feladat a mienk. Azonban ez a komoly akarattól, a cselekvéstől ne rettentsen vissza és ne különösen az arisztokrácziát és középosztályt, melynek hivatása ott felvenni a fonalat, hol az a „legna­gyobb magyar “-nak alkotó kezei kö­zül — a magyar nemzet mély gyá­sza napjaiban — oly szomorú vég következtében kiesett. A kibontott zászlón azon szavak is vannak a többek közt írva: „ a ma­gyar középbirtokosság rohamos pusz­tulásánál pedig aggódva kell felvet­nünk azon kérdést: birhat-e a he­lyébe tóduló azon feltétlen áldozat­kész ragaszkodással a magyar nem­zeti és állami eszméhez, mely által középnemességünk stb. ezt az orszá­got a századok viharjain keresztül fentartani és megerősíteni képes volt ? “ Vegye fontolóra e szavak hordere­­jét és a létező viszonyokkal számolva vegye az elejtett fonalat és zászlót kezébe a magyar birtokosság és te­gyen — és pedig haladék nélkül azon irányban, melyet a nagy reformátor és legnagyobb magyar — minden melléktekintetek mellőzésével — be­ható és biztos alapon való megoldá­sára nézve kijelölt. Ma a „ birtokminimum “ kérdése a létes vagy pusztulás kérdésének a maximuma. Czikkeimben rámutatni igyekszem azon legégetőbb közös napi bajokra, melyek az országos nyomor legmé­lyebb forrását képezik. Azonban lehetnek sokan, kik a kor­látlan szabad földdarabolásból levont következtetések és ezen felül idézett példákkal sem látják eléggé igazolt­nak az elaprózott föld által előállt nyomort, nélkülözést és az ezekkel karöltve járó tudatlanságot és eler­­kölcstelenedést: intő például röviden idézem azon birtokforgalmi adatot, mely bizonyítja, hogy hazánk földje ma már nem ingathatlan alap, hanem ingó portékává fajult, s az üzlet, a zsidó spekuláczió éppen oly ingó tárgyává tette, mint a börze papírjait és a szédelgés egyéb portékáit. Most minden egyes évben a sta­tisztikai adatok szerint gazdát cserél hazánkban 211,791 birtok, több mint 200 millió forint értékben. Ezek közül csak végrehajtás, tehát kényszereladás útján ugyancsak egy évben 20,000-nél több birtokválto­zás történik közel 20 millió forint értékben. Ennek következtében a birtok ér­téke különösen 1873. évtől a szédel­gés, t. i. a magasabb és raffinirozott csalás e sok időre emlékezetes korá­tól oly nagy mértékben hanyatlott, hogy mig 1875-ben az eddig is már leszállt érték szerint egy elárverezett birtoknak ára átlagosan 1115 forin­tot tett ki, ma már ez alig 700 frtig halad. De vessünk csak egy tekintetet jog­rendszerünk oltalma alatt divattá vált fosztogatás és uzsora folytán előállt ijesztő képre és illeszszük a fentebbi mellé csak egy szerény adatként a következőket, ugyanis: A magyar földekre egy év­ben közel 150 millió forir­t­­nyi új teher kebeleztetik be és 1875-től számítva 1879-ig, tehát 4 év alatt éppen 720 millió fo­rint tábláztatott be, melyből csak 373 millió töröltetett. Ez azon tenger, melynek borzasztó hullámai csapkodnak nemzetünk feje felett.­­ És valamint hajdan a bibliai monda szerint a véres tenger elnyelte Fáraó népét: most e magasabb szédelgés, az uzsora, a börze törvényileg bizto­sított üzelmeinek tengere fogja a sza­bad föld eszméjének korlátlan uralma alatt — a magyar nemzet valódi al­kotó elemének nagy részét elnyelni, ha idejében és pedig haladék nélkül nem gondol és nem állít elő életmen­tésére szolgáló eszközöket a höm­pölygő árral szemben. Én azt hiszem, hogy a fentebbiek folytán bebizonyítottam, hogy a kis­­birtok az államra nézve csak azon mértéknél kezd jövedelmezni és hasz­nos lenni, midőn az elég nagy terje­delmű, végre hogy abban a rátelepe­dett család anyagi és szellemi jólété­nek minden eszközét polgári állásá­hoz képest feltalálhassa. Nehogy azonban csak fél munkát teljesítsek, azon itt-ott felmerült el­lenvetésekre, hogy a birtokosztályo­zási és osztozkodási törvényes be­avatkozásban a jövedelem szabályo­zása és szoczializmus lappang, ekként mi történik a gyermekes, a számos családtag— „minimum“­­ birtoko­sával, röviden következőkben felelek: Nem kétlem, miszerint oly birtok tulajdonosa, ki családi jólétet bizto­sít, arra is talál módot és alkalmat, hogy azon gyermekek, kik a birtoko­kat nem örökölhetik, egyéb kereset­­ágakban és mesterségekben nyerhet­nek illő kiképeztetést. Ugyan mit csinál a nagy számú állam, megyei és községi hivatalnok és gazdatiszt gyermeke, kik nemcsak egyebet nem, de még atyjok állását is ritkán örökölhetik . Mit tesznek a vendéglősök, gyógy­­szerészek és igen sok kézi iparosok gyermekei, kiknek — esetleg — ha atyjok iparágát tanulták, csak egyike veheti át az örökségül hagyott üz­letet . Hajlamaik és körülményeikhez ké­pest keresnek pályát a hazában ott, hova őket a sors vezeti. Innen kell levonni a „birtokminimum“ által oszthatlanná vált örököseire is — al­kalmazható észszerű következtetést. Egy fogja a birtokot átvenni és ez a többit, kik más után kénytelenek jövőjükről gondoskodni, tartozik az örökség értékéből kielégíteni. S ha ezt nem bírja ? Ez igen sajnos,­­ de akkor a jó­szág eladatik annak, ki azt együtt

Next