Kecskeméti Lapok, 1873. január-június (6. évfolyam, 2-26. szám)
1873-02-23 / 8. szám
kezési, szabályozási és mérnöki osztályok, úgy az útibiztosi hivatal is Bulinyi Frigyes úr házában ; az iskolai szék és a régi számadásokat vizsgáló bizottság pedig a r. kath. egyház új épületében vannak elhelyezve, amely helyiségekért bizony meglehetős nagy összeget kénytelen a városi közönség haszonbér fejében fizetni. Sokáig tehát egy új városház építése sem halasztható. Hozzátehetjük még az elmondottakhoz, hogy egy honvéd laktanya építésére már kötelezte magát a városi közönség, célszerű kórházat és szegények házát pedig szinte előbb utóbb kell építtetni. Mindezen szükségletek fedezése oly nagy összegeket fog igénybe venni és azok között vannak (illetőleg majd mind olyan) oly hasznos, szükséges és továbbra már nem halasztható beruházások, hogy valóban nem lehet nem csodálkozni azok felfogásán , akik azért akarják a városi közönség pesti házait fölépíttetni, vagyis más szóval azért nem akarják a pesti házakat eladni, nehogy a későbbi nemzedék a törvényhatóság mostani bizottságáról azt mondhassa el, miszerint az a közönségnek egy ingatlan birtokát eladta. Én édes Istenem! mily rövidlátás, és mily nagy öncsalódás képezik ezen felfogás alapját! Hát váljon kárhoztatható-e és pazarlónak mondható-e azon magánember, aki egy rendes lakásától távollevő birtokát, amelynek kezelése csak úgy fizetné ki magát, ha arra értékénél többet költene, eladja azért, hogy annak árát a lakásánál levő birtokaiba ruházza be, amely beruházást máskép — ha csak kölcsönvett pénzen nem—nem lett volna képes megtenni; arról pedig meg van győződve s az tisztán áll előtte, hogy azon beruházások hasznosak és szükségesek. Legyen szabad még két körülményre reflectálni. Az egyik az, hogy a pesti hazai első takarékpénztár kijelentette, hogy addig, míg pénzválságtól lehet tartani, vagyis míg a magyar kormány és az osztrák nemzeti bank között jelenleg folyamatban levő tárgyalások és alkudozások jobbra vagy balra el nem dőlnek, olyan nagy összegű kölcsönöket, mint amilyent Kecskemét város is akar fölvenni, nem utalványoz ki. A másik pedig az, hogy azon 10 év, amelynek elteltével az osztrák nemzeti banktól 1864. évben fölvett 300.000 frt. kölcsönből még fönt levő tartozás viszszafizetésére nézve új egyezkedésnek lesz helye, a jövő 1874. évvel beállván : váljon mer-e valaki az iránt jótállást vállalni magára, hogy az eddigi törlesztési további folytatásába az osztrák nemzeti bank újra beleegyezik. És ha nem, quid tunc? Jó lesz tehát ezen eshetőségre is gondolni. Mindezeknek a facitja pedig az, hogy talán célszerű lenne még egyszer meggondolni és megfontolni, hogy fölépíttessenek-e a városi közönség pesti házai, vagy eladassanak. Hogy mi az eladás mellett vagyunk , a fentebbiekből eléggé kitűnhetik. V. V. Csaba Pál gyilkossági bűnügye a kecskeméti kir. törvényszék előtt február 15-én tárgyaltatott; elnök Graál Ferenc, bírák Tormási Mihály és Ihász Kárton; előadó Horváth Béla, vádló Madarassy Lászó kir. ügyész, védő Magyar László ügyvéd; a törvényszéki helyiség tágas terme egészen megtelt hallgatósággal. A tárgyalás a vádlott, tanúk és szakértők kihallgatása és az okmányok hitelesítésével 9 órakor megkezdettén, azokból a nagy érdekeltséget keltett bűnper történetével megismerkedtünk. Csaba Pál cipészmester 29 éves, három év előtt nőül vevén Olvidi Esztert, mely házasságból egy egyemneke született, kevéssel később házához vette neje nővérét aködi Juliannát, kinek gyámja is volt. Csaba Pál és neje közt gyermekük születése után bizonyos hidegség és közönyösség fejlődött ki, Csaba Pál neje hidegsége által is ingereltetve, közte és szép sógornője közt benső titkos szerelmi viszony fejlődött ki, mely viszony folytán Ölvödi Julianna Csatától teherbe esett. Négy havi terhesség után állapotát Csabának fölfedözvén, szégyenében magát elöl ii határozta el, mely szándékáról Csaba Pál lebeszélvén, egyelőre megnyugtatta sógornőjét. Nemsokára Csaba Pál nejének is tudomására jutott testvére állapota és férjével viszonya és férjének kijelentette, hogy a leányt a háztól eltávolítja, azonban nagyobb üldözésben egyiket sem részesítette, de a helyzet mindhármukra igen kellemetlen lett. 1872. évi november 4-én, Ölvödi Eszter az inas gyermekkel a piacra ment élelmi cikkek bevásárlása végett, azonban az inas gyermeket hamar azon izenettel küldte vissza, hogy addig haza nem megy, még a dolgát el nem végzi, mely izenetből Csaba Pál azt gyanította, hogy neje többé haza sem megy és el akar tőle válni. E gondolattal izgatva elment Hábel és később Dékány sörkorcsmájába, hol 12—14 pohár sör elfogyasztása közben elhatározta magát elölni. Haza menvén megtudni, ha váljon neje nem jött-e haza, ott sógornője szinte öngyilkossági szándékát közli vele, mire Csaba Pál azt felelte, hogy ő majd megöli és magát is utána, a leány beleegyezett, megnyugodott ez elhatározásba. Ezután Csaba Pál elment „Kertész és Eisert“ boltjába, revolvert vásárolni és a többi idejét a revolverreli bánásmód betanulásában és begyakorlásában töltötte, a vasúti indóháznál, úgy Beretvás vendéglőjébeni étkezése alatt borozott, minden ismerősét, kivel találkozott, másnapi temetésére meghívta, vagy elbúcsúzott tőlük. Ez, idő alatt otthon Ölvödi Juliánná gyufát evett, három csomag gyufának a végeit kiflibe ette meg, mit a háznál levő cipész segédek és inasok észrevévén, három pohár tejet itattak meg vele és orvosért szaladtak. Ekkor érkezett Csaba Pál haza, kinek az udvaron elébe jövő Biró Sándor segéd tudtul adta, hogy sógornője gyufát evett, mire Csaba Pál azt kérdezte: „él-e még?“ Csaba bement a szobába és a divánra sógornője mellé ült, kérdvén tőle, hogy „mit csinált?“ A kűn maradtak nem sokára látták, hogy Csaba felkel, felső kabátját leveti, a revolvert előveszi és a divákon ülő leányra kétszer rálőtt, először nyakán, másodszor mellén találván, azután újra csattogtatni kezdé a revolvert, saját mellének szegzi, elsül, de nem talál, többé azután nem tudta elsütni. Ölvödi Julianna erősen vérezve a divánon eldőlt. Csaba Pál a műhelybe kijött és fiát kérdezte, e közben a szobából hörgő és nevét kiáltó hangja hallatszott a leánynak, mire Csaba kirohant és egy felkapott fejszével a szobába rohan és a vérző leány fejére két ütést tett, mire a leány a földre zuhant. Csaba Pál a műhelybe visszajővén, de ismét sógornője haldokló hangjait hallván , újra a szobába rohant és újabb ütésekkel éltét végkép kioltotta. Midőn sógornője meghalt, újra a műhelybe ment és ott zavartan össze-vissza beszélni kezdett, midőn meghallja, hogy a rendőrök már jönnek, kirohant az udvarra és magát hanyatt az ottani mély kútba dobja. Az őrök megérkezvén Csabát keresték, mig végre a kútban háttal felfelé for-dulva megtalálták és kihúzták. Ölvödi Juliánna másnap felboncoltatván, méhében egy nyolc hónapos magzat, gyomrában pedig a vegykémlet megállapítása szerint, oly mennyiségű foszfor találtatott, hogy e méregtől néhány óra múlva különben is meghalt volna. Ez röviden a tényállás. Csaba Pál minden hozzá intézett kérdésre egész lemondással, leverve, de határozottan és nyugodtan felelt, a közönség inkább szánta, mint megvetette e valóban szerencsétlen embert, ki fél napon át a félvárost bebarangolja, mindenütt elmondja öngyilkossági szándékát és nem találkozik senki, ki ebben őt meggátolja. Csaba vallomásában tettét szépíteni, magát menteni meg sem kísérletté, és mi eléggé jellemzi, hogy midőn egy alkalommal az elnök figyelmeztette, hogy a tanúk másként vallanak, azt felelte: nem tudom, lehet, az elnök újra figyelmezteti, hogy csak gondolkozzék, Csaba így szólt: ,,tekintetes törvényszék, én gyónok most és nem vallok.“ Rósz hatást tett a hallgatóságra és növelte szánalmát Csaba iránt napának és nejének határozott ellenes vallomásuk. Midőn az elnök figyelmeztette őket, hogy atörvény megengedi, miként a vádlott mellett vagy ellene tanúskodhatnak, úgy attól fel is menti őket; mindkettő kijelentette, hogy tanúskodni akar. És a nő férjét vádolta — bár Csabát minden tanú rendes, munkaszerető, szorgalmas, józan és jó magaviseletűnek, szóval tiszta múltúnak, a családi életben is jó embernek tanúsították — addig neje azt állította, hogy csak 3 hétig éltek jól, azután minden vádakkal halmozta, mulató, részeges, civódó és tékozlónak s őtet bántalmazónak, durvának festette. Régi történet, mely mindig új marad, ismét egy női jellem, mely mindent meg tud nemes szívvel, lemondó türelemmel bocsájtani, csupán egyet nem, a hűtlenséget, ezért képes minden boszúra. Az anya pedig még a temetési költségeket is követelte. Vádló kir. ügyész átgondolt vádbeszédében a lefolyt drámának elmondása és indokainak szigorú bírálatos előadása után így végezte be vádbeszédét: ,,E bűntény elkövetésénél tehát sem kölcsönös szeretetbeli összebeszélés a meghalásra, sem semminemű oly körülmény, mely csak némileg is megbocsáthatóbb színben tüntethetné fel a gonosztevőt, mentő körülmény fel nem hozható. De tekintve azon előre feltett gonosz szándékot, mely Csaba Pálban akkor jelentkezett, midőn előre kijelenté a leánynak, hogy majd ő fogja megölni; tekintve azt, hogy e célból előre revolvert vásárolt, s azzal előbb gyakorlat kedvéért próbalövéseket tett; tekintve azt, hogy a gyilkosságot mily kegyetlenséggel s több ízben neki fogva hajtá végre, e bűntény legszigorúbb beszámításának tekintendő. A hiéna, mely a sírból ássa ki a halottakat, kész inkább elveszni, mintsem társát szaggatni szót; s íme, akadt most egy ember, ki kegyetlenebb volt minden vadállatnál! A bandita, a rablógyilkos, ki megfosztja áldozatát életétől és vagyonától, kisebb bűnt követ el, mint mennyit Csaba Pál elkövetett, mert Csaba Pál ezeken kívül áldozatának még becsületét is elvette! És e becstelenítést, e kegyetlen gyilkosságot épen azon leányon követte el, kinek gyámja volt, ki ápoló gondjaira bízatott, kinek alig volt az életben egyéb támasza, mint épen ő! Tekintetes kir. törvényszék! A fentebb elősorolt bizonyítékok alapján indítványozom, hogy Csaba Pál az Ölvödi Juliánnán elkövetett gyilkosságban bűnösnek kimondassék s az imént elmondott súlyosító körülmények latba vetése után e bűntényért jogerőtől számítandó 15 évi börtönre, hetenkint kétszeri böjt és fogházi munkáltatásra ítéltessék; nemkülönben az eljárási és saját rabtartási költségeiben marasztaltassék.“ Vége következik. Egy önzetlen nagy hazafi s mártír. Az utolsó követválasztási mozgalmak alatt a kecskeméti baloldal elveinek a népnél minél nagyobb mérvbeli beoltása és egyedül üdvözítő tanainak minél nagyobb elterjesztése céljából a fővárosból három mustra szélbal nagy hazafit importált, egy vásár alkalmával meg is jelent a három hűhó hazafi, u. m. Áldor Imre, Tóvölgyi Titus és Bényei, és tartottak hangzatos szónoklatokat a néphez; a kecskeméti szélballaknak legjobban megnyerte tetszésüket, mert legjobban szájuk szük szerint tudott beszélni Tóvölgyi úr, és meg is tették a legnagyobb hazafinak , ám teljék kedvük benne, de kötelességünknek tartjuk ez alkalommal egy — e nagy hazafit eléggé jellemző — cikket a „Budapesti Közlönyéből átvenni és minden megjegyzés nélkül közölni, hogy lássa népünk, minő önzetlen nagy hazafiakat állítanak fel nekik követendő például; Íme a cikk: „A „Magyar Újság“ m. évi november 3-ai 252. számához egy felhívás volt mellékelve, mely a nevezett lap ujdonsági rovatában melegen ajánltatott a közönség figyelmébe. Ezen „Tegyük meg kötelességünket mi is“ felirat alatt megjelent felhívás többi között ezeket mondá Tóvölgyi Tituszról, ki a kormány ellen rágalmazási sajtóvétséget követvén el, az esküdtszék által az ellene lefolyt perben m. évi September 16-án bűnösnek ítéltetett: „Alig van intelligens ember az országban , ki ne ismerné azon drákói szigorral kimondott ítéletet, mely az ellenzéki sajtó egyik legbátrabb harcosát, Tóvölgyi Tituszt érte azért, mert valódi hazaszeretettől áthatott érzelmeit korlátolni többé nem bírvány stb. stb. Majd ugyancsak az érintett sajtóperben az esküdtek által bűnösnek ítélt Tóvölgyi Tituszt így magasztalta ama felhívás: „Különös nemes szív és hazaszeretet kívántatik ahoz, hogy az ember saját szabadságát áldozza fel embertársai szabadságának