Kecskeméti Lapok, 1873. január-június (6. évfolyam, 2-26. szám)

1873-02-23 / 8. szám

kezési, szabályozási és mérnöki osztályok, úgy az útibiztosi hivatal is Bulinyi Frigyes úr házában ; az iskolai szék és a régi száma­dásokat vizsgáló bizottság pedig a r. kath. egyház új épületében vannak elhelyezve, a­mely helyiségekért bizony meglehetős nagy összeget kénytelen a városi közönség haszonbér fejében fizetni. Sokáig tehát egy új városház építése sem halasztható. Hozzá­tehetjük még az elmondottakhoz, hogy egy honvéd laktanya építésére már kötelezte magát a városi közönség, célszerű kórházat és szegények házát pedig szinte előbb utóbb kell építtetni. Mindezen szükségletek fedezése oly nagy összegeket fog igénybe venni és azok kö­zött vannak (illetőleg majd mind olyan) oly hasznos, szükséges és továbbra már nem halasztható beruházások, hogy valóban nem lehet nem csodálkozni azok felfogá­sán , a­kik azért akarják a városi közönség pesti házait föl­építtetni, vagyis más szóval azért nem akarják a pesti házakat eladni, nehogy a későbbi nemzedék a törvényha­tóság mostani bizottságáról azt mondhassa el, miszerint az a közönségnek egy ingat­lan birtokát eladta. Én édes Istenem! mily rövidlátás, és mily nagy öncsalódás képezik ezen felfogás alapját! Hát váljon kárhoztatható-e és pa­zarlónak mondható-e azon magánember, a­ki egy rendes lakásától távollevő birtokát, a­melynek kezelése csak úgy fizetné ki ma­gát, h­a arra értékénél többet költene, eladja azért, hogy annak árát a lakásánál levő birtokaiba ruházza be, a­mely beru­házást máskép — ha csak kölcsönvett pén­zen nem—nem lett volna képes megtenni; arról pedig meg van győződve s az tisztán áll előtte, hogy azon beruházások haszno­sak és szükségesek. Legyen szabad még két körülményre reflectálni. Az egyik az, hogy a pesti hazai első takarékpénztár kijelentette, hogy addig, míg pénzválságtól lehet tartani, vagyis míg a magyar kormány és az osztrák nemzeti bank között jelenleg folyamatban levő tárgyalá­sok és alkudozások jobbra vagy balra el nem dőlnek, olyan nagy összegű kölcsönö­ket, mint a­milyent Kecskemét város is akar fölvenni, nem utalványoz ki. A másik pedig az, hogy azon 10 év, a­melynek elteltével az osztrák nemzeti banktól 1864. évben fölvett 300.000 frt. kölcsönből még fönt levő tartozás visz­­szafizetésére nézve új egyezkedésnek lesz helye, a jövő 1874. évvel beállván : váljon mer-e valaki az iránt jótállást vál­lalni magára, hogy az eddigi törlesztési to­vábbi folytatásába az osztrák nemzeti bank újra beleegyezik. És ha nem, quid tunc? Jó lesz tehát ezen eshetőségre is gon­dolni. Mindezeknek a facitja pedig az, hogy talán célszerű lenne még egyszer meggon­dolni és megfontolni, hogy fölépíttessenek-e a városi közönség pesti házai, vagy ela­dassanak. Hogy mi az eladás mellett va­gyunk , a fentebbiekből eléggé kitűnhetik. V. V. Csaba Pál gyilkossági bűnügye a kecskeméti kir. törvényszék előtt február 15-én tárgyaltatott; elnök Graál Ferenc, bírák Tor­mási Mihály és Ihász K­árton; előadó Horváth Béla, vádló Madarassy Lászó kir. ügyész, védő Magyar László ügyvéd; a törvényszéki helyiség tágas terme egészen megtelt hallgatósággal. A tárgyalás a vádlott, tanúk és szakértők kihallgatása és az okmányok hitelesítésével 9 óra­kor megkezdettén, azokból a nagy érdekeltséget keltett bűnper történetével megismerkedtünk. Csaba Pál cipész­mester 29 éves, három év előtt nőül ve­vén Olvidi Esztert, mely házasságból egy egyemneke született, kevéssel később házához vette neje nővérét aködi Juliannát, kinek gyámja is volt. Csaba Pál és neje közt gyermekük szüle­tése után bizonyos hidegség és közönyösség fejlő­dött ki, Csaba Pál neje hidegsége által is ingerel­­­tetve, közte és szép sógornője közt benső titkos szerelmi viszony fejlődött ki, mely viszony folytán Ölvödi Julianna Csatától teherbe esett. Négy havi terhesség után állapotát Csabának fölfedözvén, szé­gyenében magát elöl ii határozta el, mely szándé­káról Csaba Pál lebeszélvén, egyelőre megnyugtatta sógornőjét. Nemsokára Csaba Pál nejének is tudo­mására jutott testvére állapota és férjével­ viszonya és férjének kijelentette, hogy a leányt a háztól eltávolítja, azonban nagyobb üldözésben egyiket sem részesítette, de a helyzet mind­hármukra igen kellemetlen lett. 1872. évi november 4-én, Ölvödi Eszter az inas gyermekkel a piacra ment élelmi cikkek be­vásárlása végett, azonban az inas­ gyermeket hamar azon izenettel küldte vissza, hogy addig haza nem megy, még a dolgát el nem végzi, mely izenetből Csaba Pál azt gyanította, hogy neje többé haza sem megy és el akar tőle válni. E gondolattal iz­gatva elment Hábel és később Dékány sör­korcs­májába, hol 12—14 pohár sör elfogyasztása köz­ben elhatározta magát elölni. Haza menvén meg­tudni, ha váljon neje nem jött-e haza, ott sógor­nője szinte öngyilkossági szándékát közli vele, mire Csaba Pál azt felelte, hogy ő majd megöli és magát is utána, a leány beleegyezett, megnyu­godott ez elhatározásba. Ezután Csaba Pál elment „Kertész és Eisert“ boltjába, revolvert vásárolni és a többi idejét a revolverreli bánásmód betanulásá­ban és begyakorlásában töltötte, a vasúti indóháznál, úgy Beretvás vendéglőjébeni étkezése alatt borozott, minden ismerősét, kivel találkozott, másnapi teme­tésére meghívta, vagy elbúcsúzott tőlük. Ez, idő alatt o­tthon Ölvödi Juliánná gyufát evett, három csomag gyufának a végeit kiflibe ette meg, mit a háznál levő cipész segédek és ina­sok észre­vévén, három pohár tejet itattak meg vele és orvosért szaladtak. Ekkor érkezett Csaba Pál haza, kinek az ud­varon elébe jövő Biró Sándor segéd tudtul adta, hogy sógornője gyufát evett, mire Csaba Pál azt kérdezte: „él-e még?“ Csaba bement a szobába és a divánra sógornője mellé ült, kérdvén tőle, hogy „mit csinált?“ A kűn maradtak nem sokára látták, hogy Csaba felkel, felső kabátját leveti, a revolvert előveszi és a divák­on ülő leányra két­szer rálőtt, először nyakán, másodszor mellén ta­lálván, azután újra csattogtatni kezdé a revolvert, saját mellének szegzi, elsül, de nem talál, többé azután nem tudta elsütni. Ölvödi Julianna erősen vérezve a divánon eldőlt. Csaba Pál a műhelybe kijött és fiát kérdezte, e közben a szobából hörgő és nevét kiáltó hangja hallatszott a leánynak, mire Csaba kirohant és egy felkapott fejszével a szobába rohan és a vérző leány fejére két ütést tett, mire a leány a földre zuhant. Csaba Pál a műhelybe visszajővén, de ismét sógornője haldokló hangjait hallván , újra a szobába rohant és újabb ütésekkel éltét végkép kioltotta. Midőn sógornője meghalt, újra a műhelybe ment és ott zavartan össze-vissza beszélni kezdett, midőn meghallja, hogy a rendőrök már jönnek, kirohant az udvarra és magát hanyatt az ottani mély kútba dobja. Az őrök megérkezvén Csabát keresték, mig végre a kútban háttal felfelé for-­­­dulva megtalálták és kihúzták. Ölvödi J­uliánna másnap felboncoltatván, m­é­­hében egy nyolc hónapos magzat, gyomrában pedig a vegykémlet megállapítása szerint, oly mennyiségű foszfor találtatott, hogy e méregtől néhány óra múlva különben is meghalt volna. Ez röviden a tényállás. Csaba Pál minden hozzá intézett kérdésre egész lemondással, leverve, de határozottan és nyugodtan felelt, a közönség inkább szánta, mint megvetette e valóban szerencsétlen embert, ki fél napon át a félvárost bebarangolja, mindenütt elmondja öngyil­kossági szándékát és nem találkozik senki, ki ebben őt meggátolja. Csaba vallomásában tettét szépíteni, magát menteni meg sem kísérletté, és mi eléggé jellemzi, hogy midőn egy alkalommal az elnök figyelmez­tette, hogy a tanúk másként vallanak, azt felelte: nem tudom, lehet, az elnök újra figyelmezteti, hogy csak gondolkozzék, Csaba így szólt: ,,tekin­tetes törvényszék, én gyónok most és nem vallok.“ Rósz hatást tett a hallgatóságra és növelte szánalmát Csaba iránt napának és nejének hatá­rozott ellenes vallomásuk. Midőn az elnök figyelmeztette őket, hogy a­­törvény megengedi, miként a vádlott mellett vagy ellene tanúskodhatnak, úgy attól fel is menti őket; mindkettő kijelentette, hogy tanúskodni akar. És a nő férjét vádolta — bár Csabát minden tanú rendes, munkaszerető, szorgalmas, józan és jó magaviseletűnek, szóval tiszta múltúnak, a csa­ládi életben is jó embernek tanúsították — addig neje azt állította, hogy csak 3 hétig éltek jól, azután minden vádakkal halmozta, mulató, része­ges, civódó és tékozlónak s őtet bántalmazónak, durvának festette. Régi történet, mely mindig új marad, ismét egy női jellem, mely mindent meg tud nemes szívvel, lemondó türelemmel bocsájtani, csupán egyet nem, a hűtlenséget, ezért képes minden boszúra. Az anya pedig még a temetési költségeket is követelte. Vádló kir. ügyész átgondolt vádbeszédében a lefolyt drámának elmondása és indokainak szigorú bírálatos előadása után így végezte be vádbeszédét: ,,E bűntény elkövetésénél tehát sem kölcsönös szeretetbeli összebeszélés a meghalásra, sem sem­minemű oly körülmény, mely csak némileg is megbocsáthatóbb színben tüntethetné fel a gonosz­tevőt, mentő körülmény fel nem hozható. De tekintve azon előre feltett gonosz szándékot, mely Csaba Pálban akkor jelentkezett, midőn előre kijelenté a leánynak, hogy majd ő fogja meg­ölni; tekintve azt, hogy e célból előre revolvert vásárolt, s azzal előbb gyakorlat kedvéért próba­lövéseket tett; tekintve azt, hogy a gyilkosságot mily kegyetlenséggel s több ízben neki fogva haj­­tá végre, e bűntény legszigorúbb beszámí­tásának tekintendő. A hiéna, mely a sírból ássa ki a halottakat, kész inkább elveszni, mint­sem társát szaggatni szót; s íme, akadt most egy ember, ki kegyetlenebb volt minden vadállatnál! A bandita, a rablógyilkos, ki megfosztja áldozatát életétől és vagyonától, kisebb bűnt követ el, mint mennyit Csaba Pál elkövetett, mert Csaba Pál ezeken kívül áldozatának még becsületét is elvette! És e becstelenítést, e kegyetlen gyilkosságot épen azon leányon követte el, kinek gyámja volt, ki ápoló gondjaira bízatott, kinek alig volt az életben egyéb támasza, mint épen ő! Tekintetes kir. törvényszék! A fentebb elő­sorolt bizonyítékok alapján indítványozom, hogy Csaba Pál az Ölvödi Juliánnán elkövetett gyilkos­ságban bűnösnek kimondassék s az imént elmon­dott súlyosító körülmények latba vetése után e bűntényért j­ogerőtől számítandó 15 évi bör­tönre, hetenkint kétszeri böjt és fogházi munkáltatásra ítéltessék; nemkülönben az eljárási és saját rabtartási költségeiben marasz­­taltassék.“ Vége következik. Egy önzetlen nagy hazafi s mártír. Az utolsó követválasztási mozgalmak alatt a kecskeméti baloldal elveinek a népnél minél na­gyobb mérvbeli beoltása és egyedül üdvözítő ta­nainak minél nagyobb elterjesztése céljából a fő­városból három mustra szélbal nagy hazafit im­portált, egy vásár alkalmával meg is jelent a há­rom hűhó hazafi, u. m. Áldor Imre, Tóvölgyi Titus és Bényei, és tartottak hangzatos szónokla­tokat a néphez; a kecskeméti szélballaknak leg­jobban megnyerte tetszésüket, mert legjobban szá­juk szük szerint tudott beszélni Tóvölgyi úr, és meg is tették a legnagyobb hazafinak , ám teljék kedvük benne, de kötelességünknek tartjuk ez al­kalommal egy — e nagy hazafit eléggé jellemző — cikket a „Budapesti Közlönyéből átvenni és min­den megjegyzés nélkül közölni, hogy lássa népünk, minő önzetlen nagy hazafiakat állítanak fel nekik követendő például; Íme a cikk: „A „Magyar Újság“ m. évi november 3-ai 252. számához egy felhívás volt mellékelve, mely a­ ne­vezett lap ujdonsági rovatában melegen ajánltatott a közönség figyelmébe. Ezen „Tegyük meg köte­lességünket mi is“ felirat alatt megjelent felhívás többi között ezeket mondá Tóvölgyi Tituszról, ki a kormány ellen rágalmazási sajtóvétséget követ­vén el, az esküdtszék által az ellene lefolyt perben m. évi September 16-án bűnösnek ítéltetett: „Alig van intelligens ember az országban , ki ne ismerné azon drákói szigorral kimondott ítéletet, mely az ellenzéki sajtó egyik legbátrabb harcosát, Tóvölgyi Tituszt érte azért, mert valódi hazaszeretettől át­hatott érzelmeit korlátolni többé nem bírvány stb. stb. Majd ugyancsak az érintett sajtóperben az esküdtek által bűnösnek ítélt Tóvölgyi Tituszt így magasztalta ama felhívás: „Különös nemes szív és hazaszeretet kívántatik ahoz, hogy az ember saját szabadságát áldozza fel embertársai szabadságának

Next