Kecskeméti Napló, 1915. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1915-01-01 / 1. szám
2. oldal. A soha nem tapasztalt szorongó érzések lepik meg szivemet az uj esztendő hajnalán. Milyen értelem nélküli most a „b. u. é. k.!“ Mintha valaki fakarddal menne modern seregek sorai ellen. Az 1915-re sehogysem illik rá a sablon, a „b. u. é. k.“. Lehetetlen észre nem venni, hogy sokkal súlyosabb kérdések megoldásához van most kötve jövőnk, boldogsága, hogy sem a legnagyobb jóakarat mellett is döntő befolyással lehetne rá az egyéni jókívánság. Majd ha a kérdések megoldódnak, mert bizonyosan meg fognak oldatni akkor majd állíthatunk fel fokozatokat és kívánhatunk ennyit, vagy anyit egymásnak a boldogságból. Addig azonban hatalmasabb erőt, valami absolut tényezőt keresünk, a kinek, vagy a minek segítségével a bizonyosan elkövetkező döntést a javunkra billenthetjük. Ez ma a rendkívüli időkhöz egyedül méltó „b. u. é. k.“ És ezt a sablontól való szükségszerű eltávolodást senki sem értette meg jobban és senki sem fejezi ki impozánsabban, mint a katholikus Anyaszentegyház. Új év napján az országokban kiterjedő meghódolás és tömegimássás erejével felajánlja. Jézus szent szivének oltalmába kéréseinket, vágyainkat, reményeinket. Felajánlja ezt a mi forrón szeretett magyar hálánkat, ennek a hazának minden hű gyermekét, minden talpalattnyi földjét veszedelmét, szenvedéseit, küzdelmeit, hogy mindebből, mint az Istennek felajánlott áldozatból sarjadozzon ki ez új esztendőben a magyar honnak és a magyar nemzetnek békés boldogsága. Nem fönséges ez a gondolat ? Nem érezzük, hogy most igazán semmik vagyunk az Isten nélkül ? Nem árad-e lelkünkbe a reménynek és bizalomnak jótékony sugara, mikor látjuk, hogy az egyház Jézus sz. szivén, mint az isteni szeretet simbolumán keresztül akar a Mindenható jóakaratához férkőzni mi érettünk ? Ne csak lássátok tehát, hanem csatlakozzatok a fenséges gondolathoz! imádságban találjon benneteket az uj esztendő első napja, mely a múlt év szenvedéseitől sötét éjjelét váltja fel. Sötét a hajnal is. Sehol sem látni derengő világosságot. Az egyház azonban világosságot akar. Egyelőre megelégszik a remény halovány, de éltető sugaraival, melyek Istenember szerető szívéből áradnak az imádságba merült magyar nemzetre. De ha állhatosan és minél tömegesebben imádkozunk naponként, az értük lobogó isteni szeretetből majd mindig több erőt kölcsönöznek a sugarak, mindig világosabb lesz, míg végre teljesen kibontakozik az újév várva-várt napja. Majd szétömleszti fényes sugarait e diadalmas ország völgyein-bércein rásüt az egyszerű kunyhókra, a palotákra, megfüröszti jótékony melegében a hazának minden gyermekét... és ragyogni fog boldogságunk rég nem látott napja. Jézus szentséges szíve! Halld meg ma a hozzád fohászkodók millióit. Add meg, hozd el nekünk ebben az esztendőben, minél előbb az igazi, a hiányzó boldogságot! ... K. J. Januárius 1. „Január az első hónap, Hideg van és rövid a nap“ E versikében szereplő „Január“ szó tulajdonképen csak poetikus sicentia, de egyébként hibás s hamis, mert a helyes elnyerés : januárius. Januáriust vízöntő havának is szokás nevezni, mert a nap, látszólagos pályafutásában januárius 20-án a vízöntő karjaiba siet. Egyébiránt hívjuk a januáriust még Télhónak is, mert asztronómiai számítás szerint, erre a hónapra kell, hogy a tél legnagyobb része essék. Némelykor azonban, Természet önagysága, akárcsak mint valami szeszélyes makrancos dáma, megtréfálja s kijátsza a tudós asztronimusokat s decemberben vagy februáriusban udvarodat magának Tél urfival, mig januáriust, a tavasz bájos vagy esős leányával szórakoztatja. Úgy látszik tehát, hogy némelykor a természetben is lehet ugrás. No nem hiába januárius egy első hónap, de van is annyi neve, mint valami szegényebb sorsú spanyol grandnak vagy kínai mandarinnak A szántó-vető ember szereti, ha januárius hideg és száraz, mert hát a közmondás is azt tartja, hogy ha kevés a víz januáriusban sok lesz a bor; ha pedig sok a víz, úgy kevés borra van kilátás. A mai időjárás mellett, félő, hogy januárius esős lesz. No de bizzunk szent Vince napjában, mely ha napsugarasan s derülten mosolyog reánk, úgy azt tartja a magyar ember, hogy sok és jó borunk lesz , mert ha fénylik Vince, tele a pince. Januáriusban a csillagok pompásan ragyognak. E planéták közül a Venust és Jupitert, távcső nélkül is láthatjuk. Aki nem hiszi, ne sajnálja a fáradtságot s próbálja meg egy-két éjszakát átvirrasztani. A vadász emberek tudják, hogy januárius hónapon túl nem igen lövöldözhetnek s ha mégis megteszik, legfeljebb bakot lőhetnek. Foglyot meg éppenséggel nem szabad lőni, nyúlra pedig csak rövid ideig vadászhatunk. E hónap első napjára esik az uj év. A boldog új év. No ez magába véve, még nem volna valami nagy baj, sőt örömszámba is mehetne, ha a jó kívánságok özönes súlya alatt össze nem roskadunk s nem kívánnánk ! hogy ez a nap hamarosan elmúljék. Igen, uj év napján, nemcsak a legszebb , hanem legjövedelezőbb társadalmi állás ! levélhordónak, kémény- és utcaseprőnek, lámpagyujtogatónak, újság kihorgónak, pincérnek, házmesternek, lakájnak, portásnak, hivatalos egyéb szolgának lenni. Valóban, mélyen megható az a forró rokonszenv, mellyel e derék s önzetlen emberek irántunk kulturemberek iránt viseltetnek. És e nagy rokonszenv s figyelem, mely!lval e derék emberek béknünket megkörnyékeznek, meg is termi édes gyümölcseit, amennyiben csak dől a lázsiás, meg a csengő korona feneketlen zsebükbe. Ezek tehát, januáriusban bőségesen aratnak, még pedig annélkül, hogy vetettek volna.’Estére kelvén pedig az idő, a kéményseprőtől kezdve végig valamennyi egy ipari ágat űző mesteremberré t. i. kefekötővé lesz , s kisül, hogy az újonc kefekötők egytőlegyig pompásan értik a mesterségüket. " A régi rómaiak uj éve, márciusban kezdődött. Azt tartották s talán nem is épen s helytelenül, hogy a természet is ekkor kél uj életre s virulni, zöldülni kezd minden. A szép természet fakadásával akartak ők is, uj életet, uj évet kezdeni. Különben az uj év rómaiaknál is, ünnepszámba ment s annak jeléül, gazdag áldozatokat mutattak be Jupiter tiszteletére. Nem feledkeztek meg azonban egymásról s sem s ajándékokkal kedveskedtek egymásnak úgy vélekedvén, hogy apró ajándékok tartják fönn a barátságot. Igazuk is lehetett talán , mert hiszen harmadfél ezred év után is még ma sem múlta egészen idejét ez a praktikus felfogás. Dixi. .. Szám, T. c. Olvasóinkhoz! Lapunk a mai nappal életének IV. évfolyamába lépett, tehát túl van azon a koron, melyben legnagyobb a halandóság, mert legkönnyebb a kimúlás. A kritikus határt átlépve, Istenbe erős bizalommal tekintünk a jövőbe, melytől további erősödést, izmosodást várunk, hogy azokat az ideálokat és közös nagy érdekeket, melyek a Kecskeméti Naplónak életet adtak, minél hatásosabban szolgálhassuk. Kitűzött céljainktól épúgy nem fogunk eltérni ezután sem, mint ahogy következetesek voltunk eddig is Kecskemét város gazdasági és kulturális fejlődésének munkálásában, az egyéni és közös érdekek védelmezésében, az objektív igazság hirdetésében és a hibák részrehajlatlan kritikájában mindig szem előtt tartva a keresztény világnézet hazafias és ésszerű elveit Ez a Programm a mi reményeink záloga. És amikor ennek a munkaprogrammnak mintegy fogadalomszerű megismétlésével vágunk neki a IV. évfolyamnak, nem mulaszthatjuk el mélyen tisztelt olvasóközönségünk régi jóakaratát és támogatását a jövőben is kérni Csak közös erővel haladhatunk előre és a győzelem csak öntudatos, megértő munkának lehet gyümölcse. Ebben a reményben köszöntjük minden egyes Olvasónkat és őszinte szeretettel kívánjuk, hogy az új esztendőben mindnyájunkra ragyogjon föl a tartós, zavartalan boldogság várva-várt napja. Hazafias üdvözlettel a szerkesztősége és kiadóhivatala. Mit adjunk újévre? Maholnap itt lesz az, újév. A legszomorúbb eddigi életünk folyamán, „a régi jó világban“ már ilyenkor azon törtük a fejünket, hogy minő kellemes meglepetésben részesítsük szeretteinket. De ma ? Óh nagy Isten! Milyen új esztendőt virrasztasz föl most mireánk! Az iszonyú háborút leverő hatása alatt tán el is feledkezünk az idén a hagyományos üdvözlésekről és ajándékozásokról. Hisz ez még a legkisebb baj lenne. Száz és egy ok miatt elengedték volna sokan még a békés viszonyok között ezt a divatot. Mind többen váltják meg már jótékony célra az újévi ajándékozást. Ha valamikor, úgy most igazán időszerű lenne az üdv s szerencse kívánatosa „B. u. é. k. özönének gátat vetni s az erőltetett ajándékozásoknak határt szabni. Azaz, hogy: mégse! Most ez egyszer küldjünk újévi, de igazán alkalmi, édesbus szerencsekivánatokat és nyissuk meg ajándékozásra szíveinket. De kizárólag a mi legszentebb ügyünkkel, a háborúval összefüggő nemes célok érdekében. Újévi ajándékmegváltás fejében bizonyára most is nemes vetélkedéssel hozzák, — akiknek Isten többet adott — az ő könyöradományaikat a Kada Gyermek Otthon s a Vörös Kereszt javára. Sohasem rokonszenveztem túlságosan az újévi képeslevelezőlapokkal. A sok szép kártya közt még több az ízléstelen, tivornyázó alakok, kövér disznóságokat ábrázoló képek tömege. Hol itt az erkölcsi vonás! Él velük! Még boldogabb időben sem volt méltó az ilyen léhaság a terjesztésre. Hát