Kecskeméti Ujság, 1913. február (6. évfolyam, 24-47. szám)
1913-02-01 / 24. szám
Kecskemét, 1913. február 1. Ara 2 fillér. Szombat, VI. évf., 24. sz. (1116.) sze rk..ztő e. laptulajdonos: Előfizetési ár helyben . 8 korona Politika! napilap. inn ..13. a Vidékre.........................14 korona r r ER. RcTI OYULft Telefonszám 175. Híd Ifid !■ (R.) Megmérettek és könnyűnek találtattak. Az ellenzék „vezér“-„férfiai“ az európai események kritikáját nem bírták kiállani. Az európai színvonalt meg nem ütötték. Az európai eseményeket meg nem értették. Meneteket. Mennyi illúziót vesztettünk megint ! Voltak politikusaink, akiket nemzetieknek hittünk s ott vannak most, ahol Bokányi és Kristóffy van. Voltak politikusaink, akiket européereknek hittünk s ott vannak, ahol Justh Gyula. A szó, a beszéd, az érv, nemzeti volt, a stílus európai: a tett olyan, mint a többié. Balkániak a balkániak pártján — ennyi az egész. Feudális magánjogi szempontból nézve a közügyeket, fölrobbantani óhajtva az uralkodó osztályt, mihelyt nem tolja az ő szekerüket, pártját fogni horvátnak, szerbnek, nemzetközinek, mihelyt remélhet általa egy pár szavazatot. Meneteket . . . Milyen siralmas ez. Egy Apponyi Albert fényes politikai pályájának milyen siralmas vége! Hogy ragyogott, hogy fénylett egykor ez a név. Milyen hatalom volt és milyen erkölcsi erő! És most „ elfeledkezik “ alkotmányfelfüggesztő javaslatokról, melyeket négy évvel ezelőtt aláírt maga is. Mekkora út a lejtőn ! Mekkora sülyedés! És a naiv, hiszékeny, idealista közönségnek — mily kiábrándulás. Sóhajtva kérdezik s alig merve maguknak felelni rá: hát ezek azok a nagy, nemes, önzetlen férfiak, akikért egykor lelkesedtünk ? Hát ezek azok a nagy hősök, akiket bálványoztunk egykoron ? Ezek, akik az első szeszélyre, hiúságuknak első megsértésére hitehagyottakká váltak? Hiszen ezek a pártérdek és pártszenvedély rabjai, azontúl nem lát egyik se. — Ezek a nemzet minden nagy érdekét feláldoznák emiatt. Bizonyára úgy van, urak. Bizonyára úgy van, nemes idealista ábrándozásni hittetek nekik. Mint az anekdota naiv csizmadiája hitte, hogy jellemtelen a Jágót játszó színész: ti is összetévesztettétek a színészt a szereppel s backfish-módra — hősként imádtátok a hőstenort! Bizonyára. Férfiakat nem szavaik után kell megítélni, hanem tetteik után. És akik felizgatták volt egy egész nemzet közvéleményét lelkiismeretlenül oly jelszavakért, melyről tudták, hogy megvalósíthatlanok; hogy ne játszanának most oly jelszavakkal, amelyekről tudják, hogy részthozók. Ne kárhoztassuk őket. Egyik cinizmusuk kijavítja a másikat. Igaz, hogy hirdették a vezényszó elvét, de szegre is akasztották. Igaz, hogy kívánják a választójogot, de f el vannak határozva meg nem valósítani. Mint a mucsai két doktor, akik közül az egyik csak a diagnózist hibázza el s igy nem jó a rendelés; mig a másik elhibázza a diagnózist, de elhibázza az annak megfelelő rendelést is s igy véletlenül mégis éppen jó a rendelés. A politika igy egész jó — csak éppen az etnika hiányos egy kicsit. A magyar nemzet azonban — úgy véljük — megunta e komédiát: államférfiakat akar és nem színészeket. Férfiakat, akik elveket hoztak a köztérre, nem hiú színészeket, akik hálás szerepet keresni jöttek oda s akik színész módjára abban keresik dicsőségüket, hogy minél több és egymástól minél elütőbb szerepben mutassák egyéniségüket, oly tökéletesen különböző lévén a különböző szerepekben, hogy észre sem vesszük, hogy mindannyiukat ugyanaz játsza el. Mi, akik úgy vagyunk meggyőződve, hogy vannak még elvek és vannak még meggyőződések, szánalommal s sajnálkozással fordulunk e látványtól el. És mi, akik a tekintély hívei vagyunk, akik keserűen támadják a régi bálványok lerontását: mi magunk kénytelenek vagyunk róluk ezen a hangon szólani. Lehet-e másként? Mondhatunk-e mást, mint az igazat? Hiszen ha nem ezt tennék , hozzájuk lennénk hasonlók . . . TARKA. Tévedés. irta: André Boury. Bár a nap már lement, az alkony szürke homályan késett s itt is, ott is világos foltok táncoltak a domboldalon... Még a tehenek tarka foltjai is szembe tűntek, a mint a pásztorok hazafelé terelték a legelőről a csordát. Puskám vállamra akasztva, füttyentettem kutyámnak. A hű állat örömében farkát csóválva ugrott mellém s körülszaglászva zsákmányom, rámugrott, két lábát a mellemre fektetve. — Hazamegyünk, — szóltam. Azonnal abba hagyta hízelgése megnyilatkozásait és engedelmesen kullogott utánam. Fáradt voltam és éhes. Kora reggel óta az erdőt róttam vadat hajszolva s az utszéli korcsmában elfogyasztott villásreggeli ideje messze volt. Szinte éreztem a párolgó leveszes illatát, amint meleg házi cipőimmel lábamon, ott ülök a kerek asztal mellett, a lámpa fényében, a feleségemmel és Suzyvel, a kis leányommal. Az alkony leszáll, de a homályban is, már a távolból is megismertem házam körvonalait. Amint benyitottam, ijedt kiáltás hallattszott: — Ah, Istenem, az úr! . . . már.. . — Hogyan, — szóltam a sápitozó öreg cselédre — a vacsora még nem kész ? Egykettő, sietve nézzen utána. Éhes vagyok, mint egy farkas. S egyenest szobám felé tartottam. De az öreg cseléd utamat állta: — Uram ne menjen be ! — Nos ... az asszonya? Hangom élesen csengett. . . valami rettenetes, kifejezhetetlen sejtelem kinzott s alig hallottam a dadogó magyarázó szavakat: Asszonyom hirtelen rosszul lett, elájult, az orvos azt mondja . .. Égő fejjel rohantam be, de valaki megrohanta a karom . . . Megismertem, Bernard dr. volt és én rámeredtem, anélkül, hogy kérdezni mertem volna. Szelíden bevont dolgozószobámba. — Jobb, ha előkészítem, mielőtt a feleségét látja. Nagyon rosszul van. — De doktor! Hisz az lehetetlen. — Reggel még semmi baja sem volt. Félig aludt, mikor búcsúzva megcsókoltam. Mi történt? Hirtelen baleset? Beszéljen, az égre! Beszéljen gyorsan! Sírni kezdtem. Nem tudtam visszafojtani előtörő könnyeim. — Elszédült reggel a kertben. A cseléd, aki a kis Suzy kiáltozására szaladt oda, eszméletlenül találta, a földön elterülve. Remélem, hogy megmenthetem s elkövettem mindent ez irányban, ami csak hatalmamban volt, de nem titkolhatom ön előtt, hogy állapota fölötte súlyos. Borzasztó gondolat tört elő zokogásomból : — Meghalt? Az orvos pilanatig habozott s ez elég bizonyságot nyújtott. Meginogtam. Utánam kapott, mert azt hitte, végigzuhanok. — Bátorság ! barátom . . . Mi történt ezután, magam sem tudom. A nagy fájdalmak előidézte félöntudatlanságban cselekedtem. S az egészből csak homályos emléket őrzök, amely véres folt gyanánt táncol a szemem előtt. Az emberek úgy mozogtak tekintetem előtt, mint egy kinematográf alakjai. S viszont láttam imádott feleségem Tilos a kénes gyufagyártás. A kereskedelmi magyar királyi miniszter leiratban értesítette a várost, hogy 1913. évi január 1-től betiltotta a kénes gyufagyártást és a tilalom megtartásának ellenőrzésével a kecskeméti gyufagyárra vonatkozólag a kir. iparfelügyelőséget bízta meg. Mivel pedig ugyan e rendelet intézkedett arról, hogy az 1913. január hó 1-ig meglevő kénes gyufák folyó év májusáig hozhatók forgalomba, a törvényhatóságot bízza meg a miniszter, hogy az érdekelt kereskedőket erről értesítse és figyelmeztesse, hogy május 1. után a kénes gyufa minden egyes esetbeni kiárusítása kihágást képez és szigorúan büntetve lesz.