Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-20 / 144. szám
Az érettségiző — A limes Nyíregyházáról kért adatot — Krúdy Gyula hetven évvel ezelőtt érettségizett Nyíregyházán. Szokatlan vizsga volt. A tizennyolc éves fiatalembert nem sokkal az érettséget jelző bizonyítvány elnyerése előtt közös apai és tanári erőfeszítéssel kellett visszacsábítani Debrecenből, ahol a Debreceni Ellenőr kész örömest kínált riporteri állást neki. Amikor később, júniusban Krúdy matematika és latin dolgozatok fölött görnyedt, tanárai naponta olvashatták novelláit, tudósításait és kritikáit a különböző lapokban. Alighanem ő volt az Ag. Hitv. Ev. .Főgimnázium — a mai Kossuth Gimnázium elődjének *— legkülönösebb és később a legmagasabbra emelkedett maturandusa. Tanáról, és tanítvány Krúdy tanterme a mai igazgatói szoba és az iroda helyén volt. A szatmári és podolini kisgimnázistáskodás után felsősként járt ide. A katolikus Krúdy az evangélikus gimnáziumba. Roszszul tanult. Őszintén unta, hogy padokat kell koptatnia, de az iskolára később szinte megható szeretettel emlékezett. Ha a rossz diákok, szigora ellenére, lelkesednek iskolájukért, ott a tanintézetnek alighanem jeles bizonyítványt lehet kiállítani. A nyíregyházi gimnázium tanári karának színe java Felvidékről származott, sokkal polgárosultabb, felszabadultabb szellemű vidékről, mint a dzsentri Nyíregyháza. Krúdy tanárai közül három író, egy lapszerkesztő volt. „A tegnapok ködlovagjaiban” és „A vörös postakocsiban” egyaránt nagy szeretettel ír róluk. Stílusára tanárai szerencsére nem hatottak, a tanítvány mindegyiküknek fölébe kerekedett, de az irodalom, a könyvek szeretetére megtanították. Krúdy ekkor még sokat és jókat olvasott. Lefter tanár úr adta legelőször kezébe Dickens könyveit, Porubszky tanár úr pedig a Nyíregyházi Hírlap szerkesztője —rendszeresen közölte novelláit. Hosszú évekkel később így írt róla: „Hogy író lettem, neki köszönhetem.” És „ ... rajtakapom magam, hogy néha azért szeretném kivágni a rezet írásaimban, hogy az öreg Porubszky ott Nyíregyházán meg legyen velem elégedve.” A Times jelentkezik Ha az írásairól faggatták, a fiatal Krúdy — egyébként még szálfatermetű apjánál és nagyapjánál is hallásabb óriás — épp olyan zárkózott volt, mint a későbbi idősebb. Az egyetlen őt érdeklő területen, az íráson, már ekkor megmutatta fantasztikus munkabírását. Az Orsová című lapott VII-—VIII. gimnazista korában valósággal megtöltötte, a debreceni újságokba pedig tíz hónap alatt majdnem száz novellát adott. Szerkesztette a nyomtatott Gimnáziumi Híradót, majd egy egészen sajátszerű vállalkozásba kezdett. Néhány barátjával megalakította a Nyíregyházi Sajtóirodát, afféle helyi MTI-t, és ők látták el szabolcsi hírekkel a fővárosi lapokat. Hír nem mindig lévén, maguk is fabrikáltak. Egy alkalommal például a Pesti Naplót szórakoztatták valamilyen vérfagyasztó katasztrófa leírásával, amiről később kiderült, hogy nemcsak nem történt meg, hanem a színhelyként megadott falu egyáltalán nem is létezik a magyar térképen. Igazi szenzáció volt azonban, amikor 1894. szeptemberében Tuzséron egy hipnotizőr sarlatánkodása következtében meghalt a fiatal Salamon Ella. Krúdy a gimnáziumi óráknak fittyet hányva, tüstént a helyszínre utazott és riportsorozatban aratta le a szenzációt a békeévek szenzációra éhes hivatásos újságírói elől. Az eset híre bejárta a világsajtót. A New York Herald és a londoni Times egyenesen a nyíregyházi diákok sajtóirodájától kért távirati tájékoztatót. A nyolcadikos Krúdy — megfelel a mai negyedikesnek — szívesen csatangolt a sóstói erdőben, a Bujtosliget fái alatt, vagy csónakázott a borbányai Ökörszavon. Még szívesebben darvadozott kiskocsmák asztalánál a jóval idősebb Kálnoky László ügyvéddel, Dálnoki Gaál Gyula színészszel, két már életükben elfeledett íróval. Kedvence Andersen volt, az Ezeregyéj meséi és Münchausen báró kalandjai, a későbbi saját álomvilág előhírnökei. Egyelőre azonban nagyon is evilágbeli kritikákat írogatott Gárdonyi, Herczeg Ferenc, Justh Zsigmond, Thury Zoltán, Gozsdu Elek könyveiről, ontotta a tudósításokat és két másik nagy kedvencét, Puskint és Turgenyevet olvasta. Érettségi előtt Debrecenbe szökött, nem sokkal érettségi után pedig föl Pestre, hogy amihez már tizennégy (!) éves korában megtette az első lépéseket, bevonuljon a magyar irodalomba. Az érettségin egy kivételével valamennyi tárgyból elégségest kapott. A kivétel a magyar nyelv és irodalom volt. Abból „jó”-ra érdemesítették. O. I. Feltárják a vámosatyai várat A középkorban Vámosatyán is volt vár. Helyét benőtte a bozót s évszázadokon át a rókák tanyáztak a föld alatti helyiségekben. A múlt évben figyeltek fel rá, s a falmaradványok mellett megtalálták a kutat. Közben megjelentek az illetéktelen kincskeresők is. Kincset ugyan nem leltek, de kibontották a kéményt. Ilyen előzmények után ez év májusában megkezdték a vár feltárását. A munkának még csak egy részét végezték el, máris érdekes kép bontakozik ki a régészek előtt. A kör alakú kutat körülbelül öt méter mélységben tisztították ki. Amikor a környékét is kibontották kiderült, hogy a kút egy 3,6x6,7 méteres nagyságú szobabirkában van. A kőfal, vastagsága 1,4 méter széles. A feltört falak magassága a földszinttől számítva körülbelül 8—9 méter lehet. A nyugati falon láthatók a lőrések is. Az ásatások során nagyméretű téglából kirakott boltozatra bukkantak, amiből egy-két méter széles ugyancsak bolthajtásos nyílás tűnt elő. Minden bizonnyal ott lehetett az átjárás a szomszédos helyiségbe. A vár teljes feltárása érdekes látványt nyújt majd a látogatóknak Soltész Albert: Duna-parti házak. (Rajz). A televízióból — jóbarátaink Kazimir Károly — Tavaszt mutatott a naptár akkor, de afféle jellegzetesen őszies, esős tavaszt. Fáradtságot és kedvetlenséget árasztó délelőtt volt. Tíz órakor kezdődött a próba — Tennesse Williams Orfeusz alászáll című drámájára készültünk —, de rosszul ment. A nyomott hangulat mindenkire ráragadt. Kazimir látta ezt és gyorsan szünetet rendelt el. Ekkor valaki leült a zongorához játszani. Nagyon szépen játszott, percek alatt köré gyűlt a darab egész társulata és a hangulat hamarosan megváltozott Egyetlen jeleneten se dolgoztunk tovább, az egész délelőtt a zongorajátékkal telt el, de mindenkinek kellemessé vált a közérzete és másnap olyan kitűnően ment a próba, mint soha azelőtt... Bulla Elma, a Vígszínház kiváló művésznője mesélte el ezt a néhány évvel ezelőtti epizódot, a színház akkori rendezője, Kazimir Károly jellemzésére. Azt mondta róla — és ezt kívánta illusztrálni az ismertetett epizóddal —, hogy nemcsak ötletgazdag, fantáziadús, sistergő-lobogó, mindig valami újat, mást akaró rendező, de jó pszichológiai érzékű vezető is, aki sokszor rögtönözve, meg tudja változtatni a kis közönség hangulatát. Miskolcon kezdte rendezői működését, s mindjárt az első évadban figyelemreméltó tettel. Az Antigonét áhította a Miskolci Nemzeti Színház színpadára ,később budapesti vendégszereplésre is sor került. Azokban az években kezdett hozzá a klaszszikus görög dráma magyar színpadi „rehabilitálásához”, amikor az a hiedelem akadályozta a többezer éves szerzők műveinek bemutatását, hogy unalmasak, s a mai közönségnek nem kellenek, mert senki se figyelne oda rájuk. Kazimir ezt a színházi babonát űzte el. Nemcsak a miskolci Antigonéval aratott országos sikert, hanem utána az első körszínházi Oidiposz előadással is. Akkor még a Ligetben működött a Kazimir teremtette Körszínház, Básti Lajos és a többi színész szmokingban, estélyi ruhában játszott. Azóta a Körszínháznak állandó helye van a Népstadion mellett, a Jégszínházban, már nem estélyi ruhás, oratóriumszerű előadások, hanem szabályszerű színházi produkciók színhelye minden nyáron- Itt rendezte meg Kazimir először Shakespeare XI. Richárdját, itt Calderón Zalameiai bíróját, itt kerül sor ezen a nyáron ismét egy új felfedezésre: Thomas Mannra, akit magyar színpadon még soha nem játszottak! Igaz, egyetlen egyfelvonásost írt esik, a Savonaroláról szóló Fiorenzát. Megint csak Kazimiré az úttörő érdem, hogy a színpadi Thomas Mannt is bemutatja a magyar közönségnek, a Fiorenzával egy műsorban Mario és a varázsló című kisregény színpadi feldolgozásával. Előreszaladtunk az időben, a görög klasszikusok élesztgetése már a Körszínház idei produkciójához vezetett, s közben nem mondtuk el, miként alakult Kazimir pályája Miskolc után. Budapestre került, először a Vígszínházhoz ahol olyan emlékezetes előadások fűződnek a nevéhez, mint például a Pesti emberek, amely nemcsak az elmúlt évtized egyik legismeretesebb új magyar drámája volt, de egyben az addig csak prózaíróként ismert Mesterházi Lajos színpadi felfedeztetése is. Barátjával és művésztársával, Keres Emillel most már négy esztendeje vezeti Kazimir, főrendezőként a Thalia Színházat. Itt ez is fontos, mikép lett a Paulay Ede utcai Jókai Színházból Thau.. ? Tudatosan vállalt és vallott koncentráció eredménye. Újszerű, forradalmi tartalmú színházat csinálni ev, egész világ, s benne a sajátos magyar színházi kultúra legjobb haladó hagyományait beleolvasztva az újba. Ezért vallják magukat tudatosan a század első évtizede Thália társulatának utódjául. Legnépszerűbb fórumunk: a kétmilliós nézőtáború televízió révén újabban az egész ország megismerte Kazimir Károlyt. Hétről hétre láthattuk a Ki mit tud? zsűrijében, hallhattuk megfontolt, értékes tanácsait, melyekből nemcsak a szereplő fiatalok tanulhatnak. GERGELY SÁNDOR: Pesti hajnal, 1933 A történet hősnője Csége Juliánna. Családi állapota férjezett. Férje már hónapok óta vidéken jár munka után, pedig a pesti utcákat rója lakástalanul. Közben alszik, ahol lehet, s leül pihenni, ahol engedik. Mostanában sokat kell pihennie, mert „áldott” állapotát már hetedik hónapja hordja, nagyonnagyon terhesen. Hogy miből s hogyan él, maga sem tudja. Két napja például semmit nem evett. Pedig a szíve alatt a héthónapos magzat már nagyon követeli a táplálékot. Ezerkilencszázharminchárom júliusának egyik hűvös hajnalán, fél négykor, a Körútra ért Csege Julanna- Éjjel az Állatkert mögött, a vasúti töltés alján aludt, de korán felzavartaa derengés, meg az éhség. Végigvánszorgott az Andrássy-úton, s befordult a Körútra. Sárga arcán, pergamenes homlokán verejték csillant az éhségtől s a bágyadtságtól. A Körúton, a Dob utca sarkán, tejeskocsi állt. A kocsi előtt a két lovacska derűsen ropogtatta ablakját. Csege Juliánna nem a lovakat nézte, hanem a kihordót kereste szeme. De senki sem volt a közelben- A rendőr is, vagy száz lépéssel odébb, a Wesselényi utca táján sétált. Maradék erejének teljes megfeszítésével Csege Julianna a kocsihoz tódult, kikapott a rekeszből egy tejesüveget reszkető ujjával benyomta a vastag papírlapdugót és az üveget a szájához emelte. Ha odébb áll zsákmányával, talán minden jóra fordul! De az első korty tej még le sem csúszott a torkán amikor a kapu alól kijött a kocsis, meg a kihordó és mögöttük a vice. A kihordó az üveget kapta el ez aszszony vértelen szájáról, a kocsis két kalimpáló karját fogta le, a viceházmester meg rendőrért szaladt. Pékkocsi jött nyargalva. Szagos, finom kenyerek, aranysárga vajaskiflik illatoztak ölében- A kocsi leállt a tejes szekér mögé. Semmi keresnivalója sem volt e tájon, őt a szomszéd kerületben várták, de a kocsis nagyon kíváncsi ember volt. Látta a furcsa csoportosulást a gyalogjárón, a szomszédos házak vicéi is mind idegyűltek, lármáztak, kiabáltak és söprűjüket lóbálták. A kenyeres, amikor meghallotta a tényállást, káromkodni kezdett. — Te bugris — szólt le tejes kollegájának a bakról. — Nem szégyelled magad? — Ki fizesse meg a tejet, ha ellopják? Én? — védekezett a tejes— Lifteljen innen — mondta a kenyeres kocsis az asszonynak. — Menjen mielőtt ideér a zsaru. — Nem úgy van az — kiabált a tejes. — Lopott. — Ne járjon a szád — mondta egyszerre két vice is. — Te meg mozogj innen — biztatták az asszonyt-De Csege Juliánná nem mozdult. Szeme fátyolosan meredt a benyomódó dugójú üvegre, amelynek tetején bágyadt fehér tejcseppek ültek. Nem mozdult a közeli mellékutca felé, pedig a tejeskocsis marka már levált róla. Csak állt sárgán, tehetetlenül Megjött a rendőr is, kardosan, revolveresen, gumibotosan. És jöttek a kávéházakból s a mulatókból az úri népek. Egy részük részeg volt. És munkába siető emberek is jöttek. Megálltak a járdán a két szekér előtt, Csege Juliánná és a rendőr körül. — Hol a lakása? Mi a foglalkozása? — kérdezte a rendőr- Csege Juliánná csak a vállát vonogatta. A rendőr bólintott és beírta, hogy: Csege Juliánná hivatásos munkakerülő. S feljegyezte a másik tényálladékot: lopott... Csege Juliánna még mindig nem beszélt, egyre csak a tejes kocsis kezében fehérlő üveget nézte— Gyerünk — mondta a rendőr. Az asszony nem mozdult. Szeme a tejes üvegre tapadt. — Te... — mozdult fel a rendőr. — Nem hallottad, mit mondtam? A vicék morogtak és seprőzászlajukat lengették. Az embergyűrű váratlanul megingott. Úriember tört át a sokaságon— Hogy ez... mibe kerül... ez a tej? — kérdezte akadozó nyelvvel. A betéttel együtt hatvan fillér — felelte a tejes. Az úriember aprópénzt kapart elő a zsebéből, a tejesnek adta és átvette érte az üveget. — Ne... ne legyen bűnjel mondta s másik kezével szivart nyújtott a rendőrnek. — Ha nincs bűnjel nincs tényállás és nincs bekísérés, mi?... — mondta s az üveget teljes erővel az aszfalthoz csapta. Sikoltozás, nevetés, mozgás támadt. Csege Juliánna torkán vinnyogva tört ki a sírás... s hirtelen letérdelt, reszkető kézzel gondosan félresöpörte az üvegszilánkokat, eligazította hatalmas hasát, oldalvást feküdt az aszfaltra, a tej tócsa mellé és eleinte áhitatosan, aztán egyre mohóbban a drága folyadékba nyalt. — Az anyád... — emelte gumibotját a rendőr. — Hagyja — mondta az úriember és még egy szivart adott a rendőrnek. Aztán leguggolt és így nézte a ritka színjátékot, amely két Medea-szivarjába, meg hatvan fillérjébe került. Körötte az atropinos színű becsípett úrhölgyek kacagva slelkesen tapsoltak az állapotos asszony csendes színjátékának. A köznépet a rendőr odébb kergette. De a tömeg, v vagy húsz lépéssel távolabb újra összeverődött. Az aszfalton hamarosan elpihent Csege Julianna nyelve. Minden fehér cseppet magába nyelt már és hunyt szemmel feküdt, fáradtan, — Briggy már innen — szól le rá a rendőr. Csege Júliámra, valaha néhány évvel ezelőtt valahol a Tiszaháton sokaknak, legényeknek, lányoknak, apának, anyának: Juli, Juliska, meg Julika... a rendőr noszogató csizmájában kapaszkodva, feltápászkodott. S elment szó nélkül. Köszönet és köszönés nélkül. El rendőrtől, uraktól és hölgyektől. Mondta is a rendőr, méltatlankodva a gavallér úriembernek: — Nem érdemes jót tenni az ilyen népséggel... Csege Juliánna hamarosan eltűnt, még mielőtt a gyülekezet oszlani kezdett. S amikor már nem marad a tett helyen csak a tejes, meg a kenyereskocsis, csattanás hallatszott. A kenyeres kocsis, a bakról lehajolva, verte képen a tejkihordót, aztán lovai közé csapott és tovarobogott. 1965. június 2®. f