Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
KW.WP-MÄftYAR0RS2 AiS ' Külpolitikai összefoglaló A szovjet-amerikai tárgyalások első munkaülése OB Általános sztrájk Olaszországban ÚK Változások a CDU vezetőségében Sír NDK kormánynyilatkozat az ENSZ-ben A hétfői ünnepélyes megnyitó után kedden sor került a stratégiai fegyverkezés korlátozásával kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalások első munkaülésére — ezúttal az Egyesült Államok helsinki nagykövetségén. A megállapodás szerint ugyanis a tanácskozásokat felváltva a szovjet és az amerikai nagykövetségen tartják és az elnök személye is hasonlóképpen váltakozik. Ennek megfelelően az első ülésen Gerard C. Smith, az amerikai delegáció vezetője elnökölt. Urho Kekkonen finn köztársasági elnök egyébként fogadta a két küldöttség vezetőit és tagjait. A vendéglátó ország államfője ezzel a gesztussal is kifejezte azt a meggyőződését, milyen jelentős esemény a két nukleáris szuperhatalom tanácskozása a legpusztítóbb és egyben legköltségesebb fegyverek gyártásának és alkalmazásának korlátozásáról. Itália kék ege alatt politikai értelemben is meleg volt az ősz és most, a télbe átcsapó időjárás hideg szele sem hűtötte le a forró indulatokat A világ nagy hírügynökségei és rádió- valamint televízióállomásai nagy szenzációként jelentették, hogy az olasz szakszervezetek november 19-re, szerdára általános munkabeszüntetést hirdettek. Régóta tartó és egyre súlyosbodó szociális feszültség öltött ilyen komoly méreteket Olaszországban. Az olasz dolgozók hatalmas tömegei úgy érzik, messze nem megfelelő arányban részesülnek a vállalkozók profitjának növekedéséből, miközben a megélhetési költségek gyorsan növekednek. A nyugatnémet kereszténydemokrata unió, a CDU kongresszusának második és utolsó napja az elsőnél is jobban tükrözte a kormányzástól két évtizede először megfosztott párt idegességét. Bár, mint várható volt, újra Kiesingert választották országos elnökké, a parlamenti fő frakció vezére, Barcel, félreérthetetlen támadást intézett az exkancellár ellen, amikor a párt „hibás választási taktikájáról” beszélt. A jelek szerint a választási kudarcból legalább egy tanulságot levont a CDU: azt, hogy a felnövekvő új nemzedékre teljesen hatástalan a vaskalapos régi gárda frazeológiája. Kiesingert meg kellett választani, mert a CDU nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a folyamatosságnak legalább ezt az illúzióját félredobja, így ellenjelöltet nem is állítottak. A szűkebb pártvezetés személyi összetétele ugyanakkor meglehetősen pontosan tükrözi a választók csömörét: az öt alelnök közül mindöszsze Schröder maradt meg a nagy befolyást biztosító székben, négy helyre viszont új, az ifjúság számára relatíve elfogadhatóbb személyiségek kerültek. Ahhoz persze, hogy a CDU eredményesen vehesse fel a harcot, Brandt kiskoalíciója ellen, s a most befejeződött kongresszuson eszközölt változások távolról sem bizonyulnak majd elegendőnek. A Lengyel Népköztársaság állandó ENSZ-képviselőjének kérésére az ENSZ közgyűlésének hivatalos dokumentumaként tették közzé Otto Winzelnek, az NDK külügyminiszterének a Közgyűlés elnökéhez intézett levelét és az NDK kormányának nyilatkozatát a gazdasági és szociális tanács jelentésével kapcsolatban, amely a nácizmus és a faji megkülönböztetés ellen hozandó intézkedésekkel foglalkozik. Az NDK kormánynyilatkozata üdvözli azt a határozatot, amelyet a gazdasági és szociális tanács fogadott el a háborús bűnösök és az emberiség elleni bűntetteket elkövető személyek megbüntetésével kapcsolatban. A nemzetközi jog elveivel összhangban és 1945 májusa utáni időszakban az NDK területén 12 821 személy ellen folytattak bírósági eljárást és hoztak ítéletet az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért. Ez azt jelenti, hogy az NDK-ban kétszer annyi személyt ítéltek el ilyen bűncselekmények elkövetéséért, mint az NSZK- ban. Az NDK kormánya kötelességének tartja felhívni a közgyűlés figyelmét arra, hogy az NSZK-ban újabb intézkedéseket tettek a háborús bűntettek és az emberiség elleni bűncselekmények körésének szabotálására. 1919 augusztus 5-én az NSZK-ban hatályba lépett a büntető törvénykönyv kilencedik módosítása, amely szerint a népirtás bűntette nem évül el. Ez azonban gyakorlatilag nem érinti a nácikat és a háborús bűnösöket, mivel nem rendelkezik visszamenő hatállyal. Humphrey vádolja a Nixon-kormányt A szólásszabadság korlátozására tett kísérletekkel vádolta meg a Nixon-kormányt Hubert Humphrey volt alelnök. A demokrata párt tavalyi elnökjelöltje kijelentette: a kormány a legalantasabb ösztönökre igyekszik apellálni a hírközlő szervek ellen indított kampányban és meg akarja gátolni az ellenvélemény szabad kifejtését. Humphrey most kijelentette, hogy a kormány átfogó, előre kitervelt kampányt kezdett a szólásszabadság korlátozására, s ebbe beleillik az a magatartás is, amelyet a háborúelleni tömegmozgalommal szemben tanúsít. A volt alelnök azt mondotta, hogy Agnew és társai „kinyitották pandora szelencéjét, amely az elnyomáshoz és a reakcióhoz vezethet az országban”. Humphrey kezdeményezésére a demokrata párt országos bizottsága megfigyelő csoportot hozott létre „a szólásszabadság korlátozásának ellenőrzésére”. Humbrey szólt a dél-vietnami helyzetről is. Állást foglalt a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok „rendszeres és gyorsított” kivonása mellett, s kijelentette, hogy „támogatja Nixon elnök ez irányú erőfeszítéseit”. Humphrey szerint a kivonást nem szabad alárendelni semmiféle saigoni vétónak. Nixonnak tűzszünetre kell törekednie, mivel — fűzte hozzá Humphrey — ez az egyetlen út, amely politikai megoldásra vezet. Ezzel öszszefüggésben szót emelt a választások megtartása mellett Dél-Vietnamban. Ez irányú elgondolásait azonban nem részletezte. 1 "v............ ■:...... Izraeli terror Rudnyánszky István, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli megszálló hatóságok, mint ismeretes, kollektív „büntetésben” részesítik azokat a családokat, falvakat és üzemeket, amelyeknek tagjai, illetve lakosai és dolgozói közt ellenállók vannak. Az eddig alkalmazott házrobbantásos megtorlást kiterjesztik és az ellenállók hozzátartozóinak házait is lerombolják, sőt több esetben a szomszédokét is felrobbantották. Gázában a katonai kormányzó azzal fenyegetőzött, hogy az ellenállók családjának nem csak házait rombolják le, hanem elpusztítják narancsültetvényeit is. A gázai övezetben a narancsligetek a lakosság fő megélhetési forrásai. Dajan egyik legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, hogy a kollektív megtorlás elrettenti a lakosságot az ellenállók támogatásától, ezért alkalmazása szükséges. Az izraeli kormány hétfőn megvitatta a kollektív megtorlás alkalmazásával összefüggő kérdéseket. Ezt a politikát Dajan hadügyminiszter hirdette meg és anélkül alkalmazza, hogy a kormány döntését kérte volna. Abba Eban külügyminiszter bírálta Dajan eljárását és kijelentette: Dajan nem veszi figyelembe, milyen képet alkot a nemzetközi közvélemény Izraelről. A kollektív megtorlásról folytatott izraeli vitához az Ahram megjegyzéseket fűz Kifejti, hogy az arab ellenállás miatt Izrael kénytelen megszigorítani biztonsági intézkedéseit és ennek keretében került sor Dajannak arra a bejelentésére, hogy a támadások körzetében tartózkodó arabokat cinkosoknak tekintik, és kollektív büntetésben részesítik. Ez a politika megfelel annak az irányvonalnak, amelyet Izrael az 1967-es agresszió óta követ. Izrael a „fait accompli” gyakorlatát folytatja a megszállt területeken. Bekebelez arab területeket, folytatja a mezőgazdaság kolonializálását, a megszállt körzetek gazdasági kiaknázását. A lakosság számára tűrhetetlen helyzetet akar teremteni, hogy rákényszerítse az elmenekülésre — írja a lap. WGS. november 1. Külpolitikai széljegyzet: A helsinki párbeszéd A Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői november 17-én találkoztak Helsinkiben, hogy egyeztessék a fegyverkezési hajsza megállítására összehívandó értekezlet kérdéseit. A találkozót az előzetes jókívánságok özönével halmozzák el. Sok állam kormánya, az ENSZ — U Thant személyében — a Béke-világtanács, és a világsajtó üdvözölte a két nagy párbeszédét. A New York Times október 27-i számában így írt: „Az előzetes helsinki tárgyalások fordulópontot jelenthetnek az emberiség történelmében.” Természetesen nem mindenki ért egyet ezzel a találkozással. Katonai nyelven szólva „megelőző akciót” folytatnak a hadiipari komplexum emberei. Pedig ebben az esetben az USA nemzeti érdekeinek megfelelően, presztízsveszteség nélkül jelentősen csökkenthetnék a hadikiadásokat és a fennmaradó összegeket a belső problémák rendezésére fordíthatnák. Az ellentámadás négy irányba indult. Az első irány, hogy igyekeznek elültetni egy gondolatot. A Szovjetuniónak nem szabad hinni, ismételgetik, és Amerika biztonságát csak katonai erejének szüntelen növelése garantálhatja. A Pentagon különböző katonai intézkedéseket, megbeszéléseket tervezett, amit meghiúsíthat a helsinki megbeszélés. Ha abból indul ki valaki, hogy a partner nem hisz neki, akkor ő sem hihet a partnerének: ez a bizalmatlanság láncreakciója. Ebben az esetben a megbeszélés sikertelensége biztosított. Másodszor, javasolták, hogy a megbeszélés sorsát kössék össze más nemzetközi kérdésekkel. Ez azt jelentené, hogy az egyéb kérdésekkel terhelt tárgyalás elsüllyedne a mélybe. Az amerikai adminisztráció véleménye szerint ugyanis a gyakorlatban elválaszthatatlanok egymástól az egyes nemzetközi kérdések. Az ilyen jellegű magyarázat maga is magyarázatra szorul. Magától értetődő, hogy világunkban szinte minden kölcsönös kapcsolatban áll egymással. A ilyen dialektikus szemlélet nem nyomhat el egy másik szemléletet, hogy a konkrét kérdéseket konkrétan kell vizsgálni. Jelen esetben a megbeszélésekről csak úgy eshet szó, ha nincsenek előzetes kikötéseink. Ebben az esetben számíthatunk a sikerre. Harmadszor, olyan híreket szellőztetnek, amely szerint Washington és Moszkva között megegyezés készül harmadik országok feje felett és azok bőrére. Most ne is beszéljünk arról, hogy a Szovjetunió ilyen megállapodást sohasem hajlandó kötni. Egyszerűen állapítsuk meg, hogy a szovjet—amerikai megállapodás a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról a világ többi országainak is érdeke. Végül negyedszer, a nyugati sajtóban pesszimista jóslatok jelennek meg az akadályokról, amelyek egyeseit szerint leküzdhetetlenek. Kétségtelen, hogy a megbeszélés közelről sem hétköznapi, de ha a kívánság megvan, a siker nem marad el, így nyilatkozott Harrimann ismert amerikai diplomata is, aki talán a legtöbbet tárgyalt a szovjet kormányképviselőkkel. „Természetesen az atomfegyver elterjedését megakadályozó szerződés elkészítése során is voltak gyanakvó pillanataink, mégis, két hét alatt sikerült tető alá hozni Moszkvában a megállapodást” — mondotta Harrimann. Ami a Szovjetuniót illeti, álláspontja a helsinki tárgyalások tekintetében félreérthetelen. Mi az általános és teljes leszerelés mellett vagyunk, ide vonatkozó javaslataink listája egymagában is tekintélyes. Mi olyan komolysággal és felelősséggel mentünk Helsinkibe, amilyent ez a kérdés megérdemel. G. Geraszimov (APN) Megkezdődtek a magyar—iráni tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) foglalják a perzsa kultúra szerepét a világ kultúrájában. A magyar elnök az elsők között van, akik ezt az értékes könyvet megkapták. Késő este a teheráni opera díszelőadását tekintette meg a magyar elnök és kísérete. A nap zsúfolt fő programjából kiemelkedik még Losonczi Paláénak a teheráni ápolónőképzőben tett látogatása, valamint az, hogy Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes magyar grafikusok és fotóművészek kiállítását nyitotta meg az iráni fővárosban. A lapok általában első oldalon köztik a magyar elnök programját. A televízió minden este beszámol a látogatás eseményeiről. A lapok kiemelik, hogy a magyar-iráni tárgyalások eredményeként bővülnek az ország kulturális és gazdasági kapcsolatai. Gerencsér Miklós: IJUIm, a túk&idalú. Torlán még emlékeznek rám, a boldogtalan Illésre, a ki többek között arról nevezetes, hogy a tönk szélére ,úttal.r Karola viharos szerelme. Most, miután helyreállt lelki kondícióm, ígéretemhez híven folytatni fogom sokoldalú egyéniségem ugyancsak sokoldalú históriáját. Miként a múltkoriban jeleztem, szerényen megismétlem: senkiben nem akarom a végsőkig csigázni a várakozást, de bizton állíthatom, a java csak ezután követ■ezik.Tehát spumnizom magamból tovább az emlékeket, hogy aztán örökre elfelejtsem őket. ILLÉS, A RÓZSALOVAG Már a neve is olyan ígéretesen sejtelmes volt: Adél. Ifjúságom hajnalától lelki passzióim közé tartozott ízlelgetni a női nevek zamatát. Hovatovább teljesen kiölte belőlem a viszontagságos férfikor e költői hajlamot, amikor megtetszettem Adélnak. Nyomban megértettem, a játékos élet váratlan ajándékával állok szemben, de én, aki mindig megvetettem a tartalmatlan kalandokat, inkább a női remények pártfogójaként kezeltem hódolatát. Ilyen finom nevű nő, mint Adél, természetesen nem fejezhette ki tolakodó módon a hódolatát. Épp bandukoltam haza az esős nyári éjszakán, s lassú hárfahangon panaszolta a bánatom, hogy immár a sintér se fogadná el az irhámat, amikor egy esernyőt tartottak a fejem fölé. Nyomban utána illatos leheletre ocsúdtam. — A járásod még mindig olyan ünnepélyes, mint a fekete párducé — szólt a hárfánál is dallamosabban egy női hang az esős éjszakán. — Megismertelek a lépteidről, Illés. Ő volt Adél. Teljes nevén dr. Benedetti Adél, az egyik horgászbarátom ügyvédlánya. Az állomásról sietett hazafelé. Mielőtt összeszedtem volna lélekjelenlétemet esernyője alatt, mosolyogva nevetett fáradt szemembe: — Minél vénebb leszel, annál jobban tetszel a nőknek, Illés. — De csak világosban — próbáltam mérsékelni Adél túlzását — Ezerszer szebb vagyok, ha süt a nap. Tetszett neki a tárgyilagosságom. A további eszmecsere már gyerekjáték volt. Csak andalogni kellett a csendes nyári esőben és mire a lámpasor végére értünk a külvárosi utca macskakövein, kölcsönösen bevallottuk, hogy az élet árvái vagyunk, hogy egyformán mártíromsággal sújt bennünket a csalódás. — Rajtam kívül senki nem értheti meg sóhajaid anyanyelvét Illés — célozgatott Adél, amitől az én bátorságom is emelkedni kezdett. Ilyen volt a nyitány, őszinte, andalító, elrejtve szemérmességünk gyenge hangulatfátyla mögé. Mégis le kellett mondani az azonnali folytatásról, hiszen esett az eső, otthonomba pedig nem vihettem egy valódi diplomás hölgyet, amellett, már hónapok óta nem váltottam tiszta ágyneműt, s méltóságom súlyos kárára lett volna, ha emiatt megesik rajtam Adél szíve. Különben se szerettem soha elsietni a hódítást. Türelmetlenkedjenek azok, akiknek kevés az önbizalmuk. Én a szerelem lassított filmfelvételeit szeretem, amikor bőven van idő az élmények mély átélésére, amikor nem homokba rajzolódik, hanem évébe vésődik az emlék. Ilyen fontos okok miatt határoztam úgy, hogy alkalmasabb időben kínálom fel Adélnak a boldogságot. Mindketten iszonyodva a prózai körülményektől, meglehetősen érdekes módot eszeltünk ki flörtünk elmélyítésére. Mivel Adél egy fővárosi ügyvédi munkaközösség tagja volt, megegyeztünk, hogy amikor alkalmazotti kötelességem Budapestre szólít, felkeresem és így fokról fokra tisztába jövünk majd egymás lelki gazdagságával. Kulturált eszmecserékre kellett felkészülnöm, emiatt mind gyakrabban jártam el horgászni, hogy elmém hozzászokjon a magas röptű gondolatokhoz a magány üdítő, halkan pezsgő csendjében. Ladikomat rendszerint a Marcal torkolatánál szoktam kikötni egy százesztendős rezgőnyárfa alá, mivel ez a fenséges környezet felelt meg leginkább a filozofikus ábrándozás céljaira. Éppen azt a bonyolult problémát kellett megoldanom, hogy milyen szavakkal illik érinteni a testi szerelem témáját egy diplomás nő előtt, amikor feltűnt a Rábán Benedetti Antonió ladikja. Valamiért megszeppentem Adél édesapja láttán, de azért sportbaráti vidámsággal kiáltottam neki a víz fölött: — Húzd meg Antonió! Semmi sem történik véletlenül. A sors tervez valamit itt a rezgőnyárfa alatt. — Azt hittem, csak a városban tudsz hülyeségeket beszélni berzenkedett Antonióban az a sűrű lombardiai vér és ebből azonnal megállapítottam, hogy ma még egy félszemű sügért se fogott. — Halkan ócsárolj, nehogy elzavard a halakat — figyelmeztettem. — Még a szeplős Vida mesélte, az orvhalász, hogy ezen a helyen volt néhány kapása az első világháború előtt. Ennek ellenére kikötött mellém Antonió. Három fenékhoroggal dolgozott és valamiért rosszkedvű volt. Elhatároztam, hogy fölvidítom. — Megszerettem a lányodat. Akarsz az apósom lenni? Fenyegetően nézett, rám azzal a büszke latin szemével. — Hagyjuk a tréfát, Illés. Fogtam egy szép dévérkeszeget és ettől még jobban felbátorodtam. — Ne légy ilyen beképzelt Antonió. Ma már nem szégyen, ha egy diplomás nő beleszeret egy sofőrbe. Tudhatnád ezt, mint kommunista lemezlakatos. Sokáig nem szólt hozzám, némán irigyelte a szép dévérkeszeget. De amikor fogott egy törpeharcsát, hirtelen beszédes lett. — Még mindig nem tudom, hogy hülyéskedsz, vagy komolyan akarod jártatni a szád. — Hülyéskedni csak az okos emberekkel lehet, de veled komolyan akarok beszélni, Antonió. Adél szerelmet vallott, én meg nem térek magamhoz azóta. (Folytatjuk)