Kelet-Magyarország, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-01 / 128. szám
2 Van egy szólás, ami szerint mindenütt jó, de legjobb otthon. Százados bölcsességekkel perelni kár, mi itt vagyunk itthon, ebben a városban, Mátészalkán. Jó pillanatban írom mindezt. Ahogy egyegy családnak, úgy egy-egy nagyobb közösségnek is vannak, lehetnek személyes ünnepei. Olyanok, amik máshol hétköznapnak számítanak. Nekünk ilyen volt május 24-én, kedden, amikor a város megkapta a társadalmi munkában elért kiemelkedő eredményeiért a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzeti zászlaját. Az eseményről tudósítást írtunk, de vannak dolgok, amiről aligha lehetne szólni a terjedelem kurtította tudósításban, hiszen egy család nem azért jó, mert valamilyen kitüntetést kap, hanem azért, mert a család tagjai együtt serénykednek a hétköznapi feladatok megoldásában. Törölget, takarít, bevásárol, barkácsol ha kell, takarékoskodik, amikor muszáj, jutalmaz, amikor teheti. Egy város sem attól jobb, hogy elnyer egy rangos kitüntetést, hanem attól, ahogyan a benne lakók dolgoztak érte. Az egy városlakóra átlagosan jutó 1116 forint értékű társadalmi munka önmagáért beszél. Húszmilliós ajándék volt ez önmagunknak, és nem több, mint ráadás az érte járó társadalmi elismerés. Mit tagadnánk? Jólesett, de azt hiszem, nem ez a fontos. Az 5-ös számú iskola nevelői és a szülői munkaközösségének tagjai aligha gondoltak kitüntetésre, amikor szépíteni kezdték a még épülő iskolájuk környékét. Dolgoztak reggel hattól, ha kellett este tízig, mert egész egyszerűen örültek a maguk és a város gazdagodásának. Kimondani is sok, de 900 ezer forint értéket teremtettek így, olcsóbbá téve enynyivel az iskola építését. És hogy mennyi értelme lehet, mennyi szép haszna lehet az ilyesfajta összefogásnak, arra példa, hogy a város költségvetésében így felszabadult összegből Kocsordon elkezdhették, és a maguk hozzátett milliós nagyságrendű társadalmi munkájával felépítettek egy nagyszerű orvosi rendelőt. Ugyanígy az óvodát vagy iskolát patronáló brigád sem kitüntetésre gondolt, amikor elment segíteni, a 9-es számú óvoda dolgozói és szülői munkaközösségének tagjai sem akartak mást, csak szép és otthonos udvart a gyerekeknek. Ki ad kinek? A városszépítő kertészek nem maguknak terveztek és építettek parkot, az alma- és szamócaszüretelők nem maguknak kerestek valami hasznot, hanem úgy ahogyan a családban szokás, tették a maguk dolgát. Ki kicsit, ki nagyot, ki többet, ki kevesebbet, de valamennyit nagyon sokan, mert a húszmillió forinthoz nemcsak a most kitüntetettek munkája segített, hanem névtelenül is százak és ezrek segítettek. Ki ad kinek? Magunknak adtunk, ha adtunk, és ezért nem jár, legfeljebb jólesik az elismerés. Mekkora rang ez? Ha ezt a zászlót száz település kapja meg, akkor is nagy, ha csak tíz, akkor nagyobb. Tíz se kapta meg. Mekkora öröm ez? Az öröm nagysága talán független is a rangtól. Akkora öröm, amennyivel otthonosabb, és leírok egy ilyen írásban különös szót, családiasabb lett a város. Nekünk, akik itt élünk, benne élünk, akiknek otthont és kenyért ad, ahol a gyerekeink felnőnek és élnek is majd. Amire mindenképpen emlékeznek, bárhol éljenek. Mondták, lehetett volna nagyobb szabású is az ünnep, mint volt. Lehetett volna több az ünneplés, mint a tanács egyik munkaülésén egyetlen napirendi pontja. Az eredmény van akkora, hogy ne csak mi örüljünk neki, hogy több legyen a vendég. Igaz, de egy családban sem szokásos, hogy a szomszédok jöjjenek át annak örömére, ha a gyerek, meglepetést készítvén, kitakarít, vagy elmosogat, ha munkával kedveskedik azoknak, akiket szeret. Úgy van jól, ha ez a család ünnepe marad. És ha most, az oldal egy más részén közöljük az összes kitüntetett nevét, akkor ezzel a névsorral köszönni szeretnénk mindenkinek, minden közösségnek, és minden városlakónak, aki e szűkebb pátriáért tett valamit. Olyan világot élünk, amikor ezeknek a tetteknek egyre nagyobb a haszna, és egyre nagyobb, elismeréstől függetlenül, az emberi rangja is. Itthon lenni Ket-Magyarország Új automata számjegyvezérlésű géppel gyarapodott az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyárának gépparkja. A szerelhető gömbcsap gömbfejeinek esztergálására üzembe helyezett CMC-automatával hazai megrendelésekre gyártanak NA 15—150-es nagyságig szerelhető gömbcsap alkatrészeket. Képünkön: Bodnár Ottó munka közben, (cs.) Mátészalka, belváros. TETSZIK - NEM TETSZIK Tetszik, hogy milyen jókedvvel kezdtek hozzá Nyíregyháza és Kisvárda után Mátészalkán is a KISZ-esek és a művelődési központ munkatársai a „Diákcentrum” szervezéséhez. Régi szabály: a jóhoz jókedv kell. A diákcentrum megalakult. Hetenként minden csütörtökön megtalálni őket a városi ifjúsági klub helyiségében, a Petőfi téren. Délben egy órától este 18 óráig tartanak szolgálatot, várják a fiatalokat. Mit kínálnak? Információs irodájuk tájékoztatást ad minden érdeklődőnek a városjárás és a megye kulturális és sportrendezvényeiről. Prospektusok seregét gyűjtötték össze, hogy felvilágosítást adhassanak az idei nyár üdülési, kirándulási lehetőségeiről. Vállalkozik a diákcentrum kirándulások, színházlátogatások és egyéb rendezvények szervezésére. A nyár elé siető vállalkozásuk, hogy a tanév végére összegyűjtik a diák-munkavállalási lehetőségeket, megkönnyítvén ezzel a fiatalok nyári elhelyezkedését, ősztől az iskolák kulturális és sportmunkáját is segíteni kívánják. Leveleikkel, szórólapjaikkal megkeresik a főiskolák, egyetemek KISZ-bizottságait, kapcsolatot keresnek más diákcentrumokkal, hogy adott esetben segíthessék a hozzánk látogatókat, és segítséget kapjanak kirándulásaikhoz. Megszületett hát itt is valami, ami jó. A diákcentrum szervezői most nemcsak „ügyfeleket”, hanem minden, e munka után érdeklődő fiatalt szeretettel vár. Javaslatokat, ötleteket gyűjt és kér, hogy tevékenysége ezzel is színesebb, hasznosabb, fiatalosan pezsgőbb legyen. Nem tetszik, hogy még valamikor a tavalyi idegenforgalmi évad végén sok helyütt szóvá tették, vagy inkább eldicsekedtek azzal, hogy látványosan nőtt a Szatmárt felfedezni Mátészalkára érkezők száma. Nem a tény nem tetszik, mert valóban nőtt ez a szám, három számjegyű utaink melllett élők is tudják, hogy egyre több az idegen országbeli gépcsoda, egyre több az egy-egy szép tájrészletnél megállók száma. Forog az idegen, jön egyre kíváncsibban. Mindez tetszene, mert ideje volt már ennek a felfedezésnek, mert valóban van hol megállni a gépkocsiknak, és a nyitott szemű idegen aligha megy el élmények nélkül innen. Akkor, amikor ennek örültünk számtalan fórumon elhangzott, hogy a szatmári táj „fővárosa” Mátészalka. A házigazdaság pedig rang, de egyre inkább kötelezettség is. Nos, tavaly elmondtuk, hogy milyen jó lenne, ha a városba érkező autós idegent nemcsak a város szélén fogadná egy székelykapus tábla, hanem valahol a város centrumában is találna turistákat eligazító táblákat. Nem talál. Városunk két idegenforgalmi hivatalának kirakatában sem fogadja el a városban való eligazítást, a Szatmárban való tájékozódást segítő térkép. Valami olyasmi, amit az autóstérképek nem tudhatnak. Valami olyan, ami elmondja, hogy itt született, élt Zalka Máté és Móricz Zsigmond, valami olyan, ami segít valóban felfedezni ezt a tájat. A három táj találkozási pontján épült Mátészalkát, Szatmárt, Bereget és a Nyírt, Vaját éppen úgy, mint az egyedülálló mátészalkai szekérmúzeumot, Szatmárcsekét éppen úgy, mint Tákost, Túristvándiit, és folytatni lehet ezt a sort hosszasan tovább. Tudomásul kellene venni, hogy az a „Köszöntjük városunkban” székelykapus tábla jó, de nem pótol semmiféle információt és nem segít semmit az érkező idegennek. Az autós turistákról írtam előbb, de az ország jövője szempontjából legalább ilyen fontosak nekünk a „bakancsos” turisták is, a vonaton érkező diákok, a kispénzűek, akiket ugyanígy nem vár tábla az állomáson, nem segít egyetlen turistatérkép sem az eligazodásban. Filléres dolgokról van szó, a városgazdálkodáshoz mérten nem számottevő összegekről. Azt a két-három táblát még társadalmi munkában is megcsinálnák a vállalataink, még társadalmi munkában is megrajzolnák, megfestenék a városukat szerető mátészalkaiak, ha lenne valaki, akiben van annyi házigazda önérzet, hogy szervezni kezdje ezt. Még a nyár elején vagyunk. És talán el se késtünk__ Véradók Kiváló eredményekkel dolgozik Mátészalkán a MOM vöröskeresztes szervezete. A legutóbb szervezett véradónapon 199-en jelentkeztek véradásra, és 77 liter vért adtak. Az egészségügyi világnap tiszteletére rendezett ünnepségükön öt dolgozójuk húszszoros, hét dolgozójuk tizenötszörös, 17 dolgozójuk tízszeres véradóként kapott elismerést. A gyár Bánki Dónás szocialista brigádja a megyei vöröskereszt szervezet oklevelét, a Radnóti Miklós szocialista brigád pedig az Országos Béketanács köszönőlevelét kapta. Az Alkotmány utcával párhuzamosan, a lebontott posta épületétől a múzeum házáig készül az Alkotmány úti házgyári lakások építéséhez szükséges feltáró út. Az út megépítése, az építkezés feltétele volt. (Császár Csaba felv.) 1983. június 1. Kitüntetések A Hazafias Népfront Országos Tanácsa által a társadalmi mimikáért Mátészalkának ítélt nemzetiszínű zászló átadásáról írott tudósításunkban, hely hiányában nem lehetett teljes a kitüntetettek felsorolása. Nem mulasztást pótolunk ezzel, de illő, hogy ezen az oldalon folytassuk a kitüntetettek névsorát. Megyei oklevelet vehetett át az ünnepségen az ISC Zalka Máté szocialista brigádja, a MÁV Varga Jenő szocialista brigádja, valamint az Egyesített Bölcsődei Intézmény. A város oklevelét kapták: Pálinkás Istvánné, a MOM munkása, Fülöp Sándor, gimnáziumi tanár, Erdei Béláné óvodavezető, Veszprémi András a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ dolgozója, Alpári Béla, a Halász étterem vezetője, Fodor János, a Mezősgép mátészalkai gyárának művezetője, Somlyai László, az ERDÉRT tmlk vezetője, Gadl András a Zalka Máté művelődési ház munkatársa, a Szatmár táncegyüttes vezetője. Kollektív kitüntetésként kapta a város oklevelét az I. számú posta Petőfi Sándor szocialista brigádja, a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárának Május 1 szocialista brigádja, és a Budapesti Finomkötöttárugyár November 7. szocialista brigádja. ------------------------------------------- Városkozmetikaba jutaimból Kétmillió-háromszázezer forint sorsáról döntött a városi tanács. A Hazafias Népfront Országos Tanácsától a nemzeti zászlóval együtt kétmillió forintot, a megyei versenyben elért eredményünkért 300 ezer forintot kaptunk. A tanácsülésen úgy határoztak, hogy ezt a korábban nem tervezett kétmillió 300 ezer forintot a tanácstagok által jelzett apró, de szükséges és költséges feladatok elvégzésére fordítja. E kisebb javításokra, építésekre eddig nem volt a tanácsnak fedezete. A lakosságot bosszantó apró kényelmetlenségek, a tanácstagok által tolmácsolt jogos kérések így orvosolhatók, illetve megoldhatók. A javaslatot a városi tanács egyhangúlag fogadta el. __________________/