Kelet-Magyarország, 1983. július (40. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-15 / 166. szám

8 Váradi és Juhász vasutasbajnokok Megérkezett a teljes eredmény­lista a Nagykanizsán rendezett országos vasutasb­ajn­okságról. Már közöltük, hogy a felnőttek versenyében két első hely került Nyíregyházára , Váradi és Ju­hász révén. A serdülők küzdel­mében Ákos István lett bajnok a 48 kilósok között, az ifjúságiak­nál pedig Horváth József (54 kg) és Léka Mihály (71­ kg) végzett az élen. EDZÉSLESEN 20 tonna a fej fölött Megszakítás nélkül, mindennap edzenek az NYVSC súlyemelői a Tiszavasvári úti teremben. Bár az első erőfelmérőig még közel egy hónap hátravan, a sporto­lók irdatlan tömegeket emelnek nap, mint nap a fejük fölé. Egy felnőtt versenyzőnél nem ritka ha a két edzésen húsz tonnát mozgatnak meg. S ez még csak az egyik részén a gyakorlatozás­nak. A szigorú, egyénenként össze­állított edzéstervben a könnyed futástól kezdve, a legkülönfélébb kínlasztó szereken való munká­kig még sok minden szerepel. Rácz András fiai egy-egy nehe­zebb gyakorlatsor után, akár egy oltárhoz, úgy járulnak a A szorgalommal nincsen baj, mindenki becsülettel elvégzi a napi penzumot. Talán csak egy kivétel van ez alól. Krakemper­­ger László félszemmel másra is figyel közben. Tizenkét serdülő, vagy még annál is fiatalabb if­jú tehetséget hívott meg ugyanis a megyéből az NYVSSC egy két­hetes, napközis rendszerű fel­készülésre, s őértük felel az egyik legeredményesebb nyír­egyházi emelő. Mezei Zsolt, Csonka Gyuri, Karpacsev Laci és a többiek leg­alább olyan komolyan veszik az edzést, mint a nagyok. S roppant büszkék, ha — mint Laci — a harminchat kilójuk megbirkózik a fél mázsával is. Jávor László a kicsik edzését leste meg. (papp) Ellenfél az erőgép. Jobb alsó sarokban: legyőzzük a gravitációt! A pihenés csak látszólagos, fel­le a tornaszekrényen, ventillátor elé kitárt karokkal hűsülni. TENISZ: Versenyről versenyre Mozgalmas napjaik vannak mostanában a Nyíregyházi VSSC teniszezőinek. A gyermek kor­csoporttól a felnőttekig számos versenyen szerepelnek­­ sikerrel. Balatonfűzfőn rendezték a vidéki korsztályos teniszversenyt, ame­lyen 29 nyíregyházi fiatal állt rajthoz. A mérleg: 3 arany-, 1 ezüst-, 6 bronzérem. Gyermek, fiú egyes: 1. Szántai Csaba. Pá­ros: 1. Szántai, Farkas. Leány egyes: 3. Bágyi Kinga. Páros: 1. Bágy, Holp. Újonc, fiú páros: 3. Machán, Terdik. Leány egyes: 3. Gál Emese. Páros: 3. Gál, Bajdik. Serdülő, vegyes páros: 3. Skri­­bek, Krisztik. Ifjúsági, fiú egyes: 2. Borszukovszki Tibor. Páros: 3. Borszukovszki, Harastyák. A szakosztályok részére kiírt pont­versenyt az NYVSSC nyerte! ★ Alföd Kupa I. osztályú ver­senyt, Szentes, július 8—10. Férfi egyes: 1. Sárréti György. A nyír­­egyházi teniszező ezúttal biztosan győzte le fővárosi ellenfelét, aki a ranglista 16. helyezettje. (Sár- Téti a 17.) Sárréti—Thuróczy (BSE) 6:3 6:4. Páros: 3. Sárréti, Koczka J. Női páros: 2. Bartha K. Polonyi (NYVSSC, Bp. Spar­tacus). ★ Országos Vasutas Bajnokság — Szombathely. 5 egyesület, 110 in­duló. Újonc, fiú egyes: 2. Zilahi István. Serdülő, fiú egyes: 1. Skribek Ákos ... 3. Zilahi István. Ifjúsági, fiú egyes: 3. Mudri és Harascsák. Férfi páros: 3. Tóth L. Harastyák. Pontverseny: 1. BVSC, 2. NYVSSC. ★ Szegeden csütörtökön kezdődött a felnőtt vidékbajnokság küzde­lemsorozata. Az NYVSSC tíz ver­senyzővel vesz részt a vidéki te­niszezők legnagyobb viadalán. Keret: Sárréti, Koczka J, Lo­­sonczi, Borszukovszki, Mudri, Bartha K., Kovács J., Szilágyi N., Göndör, Bartha B. A versenyen indul még Tóth Barna (Nyh. Víz­ügy). Nem tartott a többiekkel a sérült Pázmándy ,, valamint Erős Béla, aki ma esküvőjét tart­ja. ★ Ezekben a napokban Budapes­ten a Népstadion teniszpályáin folyik az országos korosztályos seregszemle verseny, az 1969—1972 évben születettek részére. A kü­lönböző évfolyamokban kilenc nyíregyházi fiatal indul. ★ A Fűzfőn rendezett nemzetközi Balaton bajnokságon Szántai Csaba bronzérmet szerzett a gyermek korcsoport egyéni ver­senyében. (Kovács) Bakosiék Drezdában DDK— Magyarország — Nem túlzás: az atlétika ,, egy­etem­ére” készülődünk — mondta az MTI munkatársának Bakai József, a magyar váloga­tott szakvezetője, aki tisztában van azzal, hogy Drezdában nem is érdemes a pontversennyel foglalkozni, hiszen a vendéglátók — még ha a második vonalat vonultat­ják is fel — minden bi­zonnyal könnyedén győznek. A vezető­edző arra a következ­tetésre jutott, hogy a hét végén Drezdában legfeljebb négy szám­ban születhet magyar győzelem. Bakositól és Szalmától elvárha­­tó az első hely, s ha Sall ért­ele­mében lesz, akkor talán rúdug­rásban is, és esetleg az egyik vágtaszámban. Nyíregyházán a koreai katonaválogatott Vasárnap délután Nyíregyházán vendégszerepel a hazánkban túrá­zó Koreai NDK-beli katonaválogatott. A 17 órakor kezdődő mérkő­zésen az Asztalos SE csapatával játszanak barátságos mérkőzést az ázsiai futballisták, a Volán-Dózsa pályáján. Kelet-Magyarország Július 15—16. Úttörőatléták nemzetközi versenye Veszprémben A baráti országok úttörőszer­vezeteinek és gyermeklapjainak szervezésében már több mint ne­gyedszázada évről évre megren­dezik a legjobb úttörőatléták se­regszemléjét, a Nemzetközi Ba­rátság könnyűatlétikai négytusa versenyt. A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa és a Pajtás új­ság közös rendezésében immár negyedik alkalommal ad otthont hazánk e nagyszabású sportese­ménynek, amelyen a magyar ver­senyzők mellett kilenc ország — a Szovjetunió, Mongólia, Bulgá­ria, Csehszlovákia, Lengyelor­szág, NDK, Kuba, Románia — 7—7 tagú fiú- és leánycsapatai versengenek. A nemzetközi úttö­rőviadal július 15—16-án lesz a veszprémi városi stadionban, ahol 60 méteres és 500 méteres (fiúk­nál 80 méteres) síkfutás, kislab­­dahajítás, magasugrás verseny­számokban küzdenek az ifjú sportolók. Július 11-én érkeznek Buda­pestre a csapatok, a néhány na­pos fővárosi tartózkodás alatt színes programban lesz részük, majd a verseny után két hetet tölthetnek a zánkai úttörőtábor­ban. A négytusa versenyhez kapcso­lódik a Pajtás szerkesztőség és az Express Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda rendezvénye, a július 15-i Pajtás-nap is. Az egész napos találkozó sok szórakozási lehető­séget kínál: vetélkedők, ügyes­ségi versenyek, tréfás játékok között válogathatnak a gyerekek, ki miben akar jeleskedni. Lesz mint SZÚR is, a művészcsapat tagjai: Bujtor István, Frenreisz Károly, Ihász Gábor, Koltai Ró­bert, Komár László, Kemény Győző, Török Ádám. Aki táncol­ni szeret, az választhat a diszkó és a táncház között. A nemzetközi seregszemle cél­ja, hogy mindenütt minél töb­bet sportoljanak a gyerekek, a tehetségek rangos versenyeken mérhessék össze erejüket, tudá­sukat, ügyességüket. S mindenek­előtt: a barátság szorosabbra fű­­zése­i ismerjék meg egymás ha­záját, népét, szokásait. A több napos úttörő-sportese­ményre sok ezer gyermeket vár­nak az ország minden részéből, akik a stadionban szurkolhatnak majd városuk, megyéjük ver­senyzőjének. Sportszerű­ségi verseny II győztes: Fehérgyarmat A megyei labdarúgó-bajnokság sportszerűségi versenyét idén a Fehérgyarmati SE nyerte, akik már tavaly is a második helyet szerezték meg. Külön öröm, hogy azt is bizonyították ezzel, becsü­letesen küzdve is lehet eredmé­nyesnek lenni, hiszen a bajnoki sorrendben is dobogósok voltak. Az ezüstérem lett az övék, mind­­össze két ponttal lemaradva a területi bajnokságba jutott Bak­­talórántháza mögött. Feltűnő, s egyben figyelmezte­tő a most felkerültek számára, hogy a sportszerűségi verseny utolsó három helyét a három újonc (Ajak, Vaja, Demecser) foglalja el. Tavaly összesen 1039 hibapon­tot szedtek össze a csapatok, most 1198-at. A visszaesés hozzá­vetőlegesen tizenöt százalékos, 97-ről 134-re növekedett a kettős sárga lapok száma. A kiállítások mennyisége jelentősen nem vál­tozott. Az ifjúságiaknál jóval kevesebb sportolót kellett idő előtt leküldeni a pályáról, a fel­nőtteknél történt több sportsze­rűtlenség azonban kiegyenlítette az arányokat. Az ibrányi és a fehérgyarmati ifjúságiak közül senkit nem ál­lítottak ki, s hasonlóan szép eredmény, hogy Ajak, Fehér­­gyarmat és Tuzsér felnőttjeinél is csak egyszer kellett tíz em­berrel befejezniük a találkozót. A legtöbb kiállítás Demecser­­ben volt, 15. Ebből 11 alkalommal ifjúsági játékost küldtek el ha­marabb zuhanyozni. Záhony és Nagyhalász sem dicsekedhet 9—9 piros lapjával. A tavalyi öt után id­én háromszor volt pálya­botrány. Emiatt Vaja pályáját kettő, a Volán-Dózsáét egy mér­kőzésre letiltották, az ibrán­yia­­kat pedig szigorú figyelmezte­tésben részesítették. összesen két találkozó — mind­kettő ifjúsági — maradt el érvé­nyes sportorvosi hiányában, i­­letve késés miatt. A megyei baj­noksághoz méltatlan eset történt Ajak­on, ahol Tyukod levonult a pályáról, s egyszer kellett a mér­kőzés eredményét megsemmisíte­ni jogosulatlan játékos szerepel­tetése miatt. Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 1-525, 11-440 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 44, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyveid: 10-003, Pf.: 35 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrtünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—3050 1983. július 15. H .1 HALLGASSUNK Q V ÁMI NÉZZÜNK MEG TÁ 1983. július 15., péntek KOSSUTH RADIO 8,35: Yehudi Menuhin hege­dül és vezényel. — 9,33: Mackó, mackó, ugrálj. — 10,05: Gyer­mekeknek. — 10,37: Füst Milán versei. — 10,42: Operettfelvéte­lek. — 11,00: Randevú a Jókai Klubban. — 12,45: A Tátrai-vo­nósnégyes felvételeiből. —13,30: Az utolsó mohikán. Cooper re­gényét rádióra alkalmazta Bozó László. — 15,05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 16,00: Ki tud többet Franciaor­szágról? — 17,05: Regina Resnik operaáriákat énekel. — 17,27: Életünk, ahogy éljük. — 17,52: Népdalok. — 19,20: András Se­govia gitározik. — 19,35: Mesélő mikrofon. — 20,35: Operettked­velőknek. — 22,30: Asconai nemzetközi zenei fesztivál. — 23,43: Hangszerszólók. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Fúvószene táncritmus­ban. — 8,35: Slágermúzeum. — 9,21: Háttérbeszélgetés. — 10,00: Zene délelőtt. — 11,35: Táncze­nei koktél. — 12,40: Népi mu­zsika. — 13,15: Nyolc rádió, nyolc dala. — 14,00: A Petőfi rádió zenedélutánja. — 15,30: Könyvről — könyvért. — 15,45: A Black Saabath együttes fel­vételeiből. — 17,30: Ötödik se­besség. — 18,35: Slágerek min­denkinek. — 19,40: Régi nóta, híres nóta. — 20,35: A cirkusz története II. — 21,35: Népdalkö­rök pódiuma. — 22,00: Gersh­­win-művek. — 23,20: Késő esti szerenád. 3. MŰSOR 9,00: Reflektorfényben egy operaária. — 9,24: Beethoven: a-moll vonósnégyes. Op. 132. — 10 ,11: Századunk zenéjéből. — 11,05: Monteverdi: IX. madri­gálkötet. — 11,45: Zenekari mu­zsika. — 13,07: Iszlai Zoltán: A valóság közelében. — 13,17: Ma­gyar művészek operafelvételei­ből. — 13,57: Romantikus mes­terművek. — 14,42: Csak pár mázsa búza. Rádiójáték. — 15,39: Világújság. — 15,59: Rohmann Imre Mozart-zongorahangverse­­nye. — 17,04: Babszem Jankó. — 17,30: Dimitri Mitropoulos Richard Strauss-műveket vezé­nyel. — 19,05: Opera-művészle­­mezek. — 20,16: Új lemezeink­ből. — 21,10: Debreceni dzsessz­­napok. — 22,10: Kórusmuzsika sztereóban. — 22,49: Rádiószín­ház: Kis komédia. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás. — 17,05: Jó hét végét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 17,15: Körkép. Samu András hét végi jegyzete. — 17,00: Húszon innen, húszon túl — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli­­.krónika, lap­szemle, hírösszefoglaló, műsor­­előzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter) (SZOMBAT) 8:00: Híre­k, időjárás, lapszem­le, évfordulónaptár. — 8:30: A héten történt. — 8:45: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Kulturális programajánlat. — Sporthírek. — Atlétikai évad az atlétikai évben. (Horvát Péter) — Strandellátás. (Hasikó József) — Hobbim­ikrofon. — 9,57—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szer­kesztője: Haskó József) MAGYAR TV 16,10: Hírek. — 16,15: Galam­­bocska. Magyarul beszélő szov­jet tévéfilmsorozat IV/4. rész (sz.) — 17,05: Képújság. —17,10: Postafiók 250. Takács Mária műsora (sz.) — 17,30: Közvetí­tés a pécsi ipari vásárról. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18,00: Ablak. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (ism.) — 19,30: Tv­­híradó 1. (sz.) — 20,00: Aláírás: A te Claudiád (sz.) Magyarul beszélő belga filmsorozat III/3. rész. — 21,00: A fele sem igaz! — 21,35: Népzene zenekarra (sz.) — Grabócz Miklós: Mado­­csai táncok. — 21,45: A mun­kásosztály a paradicsomba megy. Magyarul beszélő olasz film (sz.) (18 éven felüliek­nek!) — 23,35: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,01: Szemle. Tudományos figyelő. — 20,50: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,10: Reklám. — 21,15: A régensherceg (sz.) Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. VIII/2. rész: Ne bízz a herceg­ben. — 22,05: Saturnus jazz (sz.) — 22,35: Iskolakörlet. Do­kumentumfilm. — 23,15: Kép­újság. SZOVJET TV 17,00: önök kérték. — 17,45: Költők Majakosztyijról. — 19,66: Tv-híradó. — 19,35: összeállítás Kálmán Imre operettjeiből. — 20,40: A világ eseményei. — 20,56: Szibéria. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Óvodások oktatóműsora. — 9,20: A Pien­­niek vidéke. Lengyel soisfilm. — 9,35: Szórakoztató vetélkedőmű­sor. — 10,15: Marysa. Színházi előadás. — 11,55: Tv-fórum. — 12,35: A rendőrség naplójából. — 12,45: Hírek. — 17,20: Hírek. — 17,25: Tv-téma. — 17,30: Bra­tislava! magazin. — 17,45: Egy külvárosi kert titokzatos élete. Francia természetfilm, II. rész. — 18,10: Prága ’83. Dokumen­tumműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Sándor Mátyás. Magyar—fran­cia—NSZK filmsorozat, III. rész. — 21,00: Egy különleges akció. Dokumentumműsor. — 21,20: Beszélgetés a humorról.­­— 22,20: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Bűnügyi történetek. An­gol bűnügyi filmsorozat. — 23,05: Hírek. — 20 30: Ran Remo. Könnyűzenei fesztivál. ROMÁN TV 15,30: Német nyelvű adás. — 17,35: A volánnál. Autóvezetők­nek. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20,35: Egy dal. — 20,46: Világhíredé. — 21,10: A filmművészet nagyjai sorozatban: Ilyen nagy szere­, lem. — 22:30: Tv-híradó. 2. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: JOHOHO HO (bolgár) Ea. kezdete: óra! JÉZUS KRISZTUS SZU­PERSZTÁR (am.) Ea. kezdet 18 és 20 óra!­­ Kert mozi: JÉZUS KRISZTUS­ SZUPERSZTÁR (amerikai) E. k.: 21 óra! Pénztárnyitás: 19 óra! Nyíregyháza Móricz: LILIOM­­FI (magyar) Ea. kezdete: 15,30 óra! PSYCHE I—II. (16 év!, magyar) Ea. kezdete: 17,45 óra! Mátészalka Béke: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA I-II. (al.— NSZK) Kisvárda: SZEGÉNY DZSONI és ÁRNIKA (magyar) Előadá­sok kezd.: 18 óra! ROSSZEM­­BEREK (16 év!, magyar) Ba. kezdete: 20 óra! Nyírbátor: A PROFI (16 év!, francia) Fehérgyarmat: SÉRTÉS (m.) Vásárosnamény: HÉT TON­NA DOLLÁR (16 év!, magyar) Ifjúsági park, 1983. július 16- án : TANDEM. 1983. július 17-én: KRISTÁLY BRT. (1085) JÚLIUS 18-TÓL AUGUSZTUS 6-IG iskolai füzetvásár 40 százalékos w­­ __ ___r qi CnOCIIIBBPilligulp Nyíregyházán és vidéken keresse a kijelölt áf­ész-üzleteket. Nyíregyházán megvásárolható a papír-nyomtat­ványboltban a Kun Béla utcán, a Vöröshadsereg utcai és a Ságvári-telepi ABC-ekben, vidéken a napkori, a kótaji ABC-ékben és a nyírteleki iparcikküzletben. A TÖBBI ISKOLASZEREKBŐL IS NAGY VÁLASZTÉK!

Next