Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

|[A HÉTVÉGI MELLÉKLET nemzet festője Barabás Miklós emlékezete Barabás Miklósnak, nemzeti festészetünk klasszikusá­nak 175. születésnapját ünnepeltük február 10-én. Történelmünknek félig feledésbe került alakjai közé tartozik, bár valamelyik munkáját bizonyosan ismeri né­pünk apraja-nagyja, mert hiszen az ő ecsetje, karcolótűje nyomán alkotunk képet magunknak a reformkor nagyjai­ról, Széchenyiről, Kossuthról, Deák Ferencről, Wesselényi Miklósról, Eötvös Józsefről, Petőfiről, Arany Jánosról, Jó­kai Mórról, hogy csak a legnagyobbakat említsem. A „nem­zet festője” volt, mint Reviczky irta róla: „És hogy csodál­ják késő unokák, megfestéd korod arcképcsarnokát.” Élet­műve a reformkor képeskönyve — egy európai rangú mű­vész szemével nézve. Erdélyben, Háromszékben, Márkusfalván született el­szegényedett székely nemesi családból. A nagyenyedi kol­légiumban tanult. Itt nyert alapvető műveltsége, melyet egész életén át fejlesztett, ki­váló nyelvtudása, elhivatott­ságot sugalló magatartása tet­te alkalmassá arra, hogy a magyar művészeti élet ké­sőbbi vezetői közé emelked­jék, s hogy rangos feladatát, a magyar nemzeti festészet megalapozását betöltse. Már a kollégiumban elkezdett festegetni, majd Neuhauser Ferenctől elsajátította a fes­tészet alapelemeit. Bécsben rövid ideig J. Ender tanítvá­nya volt, mégis főként auto­didaktaként tartják­­ számon. Jószerencséje és szakmai kí­váncsisága mindig összehozta olyan festőkkel, akiktől mű­vészeti felfogásban és techni­kában is sokat tanulhatott. Itáliai tanulmányútján W. L. Leitch angol akvarellfestőtől, későbbi jóbarátjától a vízfes­tés fejlett technikáját és az új, nagyvonalúan kezelt ter­mészetábrázolást sajátította el, Kolozsvárt pedig Barna Gábor a divatos lithográfia tikaiba avatta be. Ráday gróf meghívására a fővárosba utazott, ahol a vi­láglátott, hat nyelven beszélő nemesi értelmiségi hamar kapcsolatot talált a pesti szellemi élet vezérkarához, Bajzához, Vörösmartyhoz, Toldy Ferenchez, Tasner An­talhoz, Széchenyi István gróf titkárához. Hírnevének ki­bontakozásához Széchenyi is hathatósan hozzájárult, aki naplójának tanúsága szerint műtermének gyakori látoga­tói közé tartozott. Portréját is megfestette. A Magyar Tu­dományos Akadémia meg­rendelésére is több portrét festett. Ő volt az első ma­gyar festő, aki hivatásából nálunk meg tudott élni. A különféle sokszorosító tech­nikákat is magas színvona­lon alkalmazta. Az alma­nachok számára kedvvel raj­zolt, a sajtóportrét például ő honosította meg Magyaror­szágon. Fő műfaja a portré. Kiváló jellemábrázoló képes­sége volt. Általában a meg­nyerő vonásokat emelte ki képein az akkor divatos fi­nom naturalizmussal, az arc részleteinél sokat időzve. Ko­­loritján virágkorában az erős színek, a párizsi kék, a bor­dó és a mélybarna uralkod­tak. Képeivel nagy sikert ara­tott, huszonhat éves korában a Tudományos Akadémia le­velező tagja lett. A kor ked­velt műfaját, életképet ke­veset festett, bár ezekkel is nagy sikere volt, mint a több­ször megfestett Galambpos­­tával, vagy a Vásárra ballagó erdélyi béres oláhokkal, amely Vásárra induló oláh család címen vált ismertté. A re­formkor minden jelentős ese­ményében részt vett, megörö­kítette például a Lánchíd alapkőletételét. Kiemelkedő jelentőségűek­­ apró tájkép­vázlatai, melyekben hegyi ember létére az alföldi táj megkapó szépségét is felfe­dezte (Alföldi táj gémeskút­­tal). Gazdag munkásságában szinte minden jelentős kor­társát megörökítette, megte­remtve képein a reformkori magyar hazafi típusát, amely­ben a kor magára eszmélt. Képeinek zöme európai ran­gú. Emberi példaadása kora nagy kérdéseinek felvállalá­sában, a magyar művészeti élet kialakításában, a fiatal tehetségek támogatásában máig követendő. 1898 februárjában hunyt el, a nemzet gyászától kísérve. Brestyánszky Ilona A/ \ / "» - t » Vásárra induló oláh család. Galambposta. V___________________ SEBESTYÉN SÁNDOR: RADNÓTI, LEVÉL A HIT­VESHEZ (BRONZ, KISPLASZTIKA) Szombati galéria Akkor Ukko, f­önti isten, öreg atyánk, égi isten észak felől felhőt küldött, egyet napnyugatról küldött, felhőt hozott napkeletről, hozott a hajnali égről, a felhőket egybefogta, szélről összeszorította. Hull is a hó, mint a dárda, szakad a hó, mint a lándzsa, szakad a forró kövekre, égő tüzes kősziklára, lett egy havas kis tavacska, jeges árok lett belőle. (Részlet a finn nemzeti eposzból, a Kalevalából, Nagy Kálmán fordításában) (Elek Emil felvétele) y Góz Jóska hat GÓZ JÓSKA, SZIRTES ÁDÁM, EGY KIC JÖTT MŰVÉSZ, A TEHETSÉGES, TISZTA EME SZINTE EGGYÉ VÁLT A SZÜLETŐ ÚJ MAGYA Hatvan évéből húszat a régi világban, a tápiósági szegénységben töltött. Tíz­évesen már dolgozott, tehe­net őrzött, volt kiskanász, summás arató. Aztán Buda­pesten inas meg segédmun­kás. „Vállalom, és büszke vagyok rá, boldog vagyok azért, hogy én 45-ben jöt­tem, és akarva a felszaba­dulás utáni magyar történe­lem egyik kis világító gyer­tyája lettem. És ezt mind olyanfajta hétköznapi embe­rek ábrázolásán át tudtam elérni, mint a munkások, a parasztok, és ez nagyon jó érzés” — vallotta Pálfy Ist­vánnak, amikor A színész arca-sorozat Szirtes Ádám­­füzete készült. 1945-ben újsághirdetés­ben olvasta, hogy lehet je­lentkezni a Színház- és Film­­művészeti Főiskolára. Ott azonban elutasították: nincs felvétel. Nem tudott beletö­rődni. Elrohant a DISZ-köz­­pontba, papírt szerzett, az­zal jelentkezett újra. Pótfel­vétel, Hont Ferenc segítsé­gével mégis hallgató lett. És kezdetben a Horváth Ádán Színészkollégium egyetlen lakója. Makacsságát, ke­mény akaratát megőrizte. Az első könyv, amit elöl­vasott, a Kakuk Marci volt De sokat olvasott azóta Tudta, hogy nagyon nagy hátrányt kell behoznia. Na­gyon nehéz volt, de győzti erővel, akarattal, elszántság­gal, türelemmel. A diplomá­ját 1950-ben kapta meg, de a CSODA már előbb meg­érintette. Hogyan is emléke­zik rá Makk Károly? „Mi főiskolások hoztuk létre Bát Frici bácsi találkozását Szír­tes Ádámmal és Molnár Ti­borral. A randevú nagyot egyszerűen történt: Frici bá­csi „rálőtt” erre a két fiún egy-egy rövid próbafelvételt és ezzel a dolog villámgyor­san el is dőlt... Szirtesben sejtett valamit, amit talán úgy hívnak, hogy személyi­ség, vagy talán szuvereni­tás .. . Elindult a film, és ta­núi lehettünk, hogy ég. A zenerajongók, a kép­zőművészet hívei vagy az irodalomba­rátok jóval kedve­zőbb helyzetben van­nak, mint a film­művészet kedvelői. A muzsika — néha többféle előadásban is — könnyen hozzáférhető bármikor a lemezkiadás jóvol­tából, bár kétségkívül nagyobb élmény eredetiben látni egy­­egy híres festményt, de ese­tenként beérhetjük albumok reprodukcióival is; kedvenc olvasmányaink többnyire kar­nyújtásnyi távolságra vannak. De mit tehet az, aki számára egykor jelentős élményt adott a Szindbád, az Üzlet a korzón vagy az Egy nyáron át táncolt. Hiába támad kedve újra meg­nézni ezeket a filmeket, eg­szerűen ki van szolgáltatva vakszerencsének. Esetleg érheti az óhajtott filmeket v­lamelyik klubban, vagy a­z újítások szeszélye ad lehető­­get az újra találkozásra a tí­ziban vagy a televízióban, sajátos helyzet miatt fordult elő, hogy néha egy-egy nem­zedék számára rejtve mart­nak komoly értékek. A 60 évek kiemelkedő jelentőse magyar filmjei jórészt ism­­etlenek a ma érettségizők sá­mára és azokból a jegyű külföldi filmekből is hoss listát állíthatnánk össze, an­­yek nem jutottak el a ha moziforgalmazásig. A hazai moziforgalma­ pedig aligha tartozik a kör­nyen kiismerhető rendszer sorába. Változékonysága szeszélyei az áprilisi időjárás­hoz hasonlatosak. A szókép lefordítva ez azt jelenti, de néha az sincs, ami van. Ki­­nyitókul álljon itt néha példa! A Filmvilág című szak­lok­irat megszavaztatta munkat­­rait, melyik filmet tartották legértékesebbnek az elm évben a hazai mozikban­­ mutatottak közül. A vélen Olvassuk újra­­ eg­ y négyszeres József Attila-díjas költő, műfordít irodalomtudós sajátos intellektuális költészete a fel­indulás után bontakozott ki. Verseiben a legapróbt­lenségek, a hétköznapi lét mozzanatai is emelke emberi tartalmat hordoznak. Nagy művészi erővel vézi az európai irodalom modern vívmányait a gyár költészet legszebb hagyományaival. Vallomás a békéről (részlet) Anyám szeme (1945 március, Buda és Pest között) Vízbedőlt roncsaiból kiemelve, mint ferde torony, állt billegve, ferde traverzein a romok közt a híd, akár egy rögtönzött diadalív, mellyel a munka fiai fogadták győzelmes érkezésedet, szabadság. A hídverő nép első nyert csatája! Hány csata s hány győzelem jő utána! A tépett hídfőnél a lüktető tér úgy dobogott, mint a lázas ütőér a zihálva éledő szervezetben s lökte a friss vért egyre sebesebben. Naphosszat tódult át az áradat. A millió széttépett kapcsolat egy százszálú, összekuszált gomolyba kötve

Next