Kelet-Magyarország, 2004. augusztus (61. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-31 / 203. szám

2004. augusztus 31., kedd 0 Közlekedési lámpa. Mátészalkán, a Jármi út-Erkel Ferenc út kereszteződé­sében augusztus 31-én, kedden délelőtt 9 órakor kerül sor a megépült közleke­dési lámpa átadására. 0 Jóga. A Napfény Életmód és Közmű­velődési Egyesület szervezésében 3 hó­napos jógatanfolyam indul szeptember 1-től. A foglalkozásokat szerdán 18-tól 20 óráig tartják. Jelentkezni a 20/566- 5808-as telefonszámon illetve a Népkert utca 5. szám alatt, az Életmód Házban lehet.­­ Táncosbeiratkozás. A héten folyama­tos a beiratkozás a Reflex Moderntánc Stúdió és a Jonatán Mazsorett utánpót­lás-csoportjaiba. A Váci Mihály Művelő­dési Központban Babka Beáta (20/427- 2829), illetve Rácz Erika (30/257-7701) várja a táncos lábú gyerekeket 6 éves kortól.­­ Ügyfélszolgálat. A Megyei Nyugdíjbiz­tosítási Igazgatóság Mátészalkán min­den hét csütörtöki munkanapján, szep­tember 2-án, 9-én, 23-án és 30-án 9-13 óra között, szeptember 16-án 11-től 13 óráig tart ügyfélszolgálatot. Közmeghallgatás Nagyecseden Nagyecsed (KM)­­ Közmeghallgatással egybekötött nyilvános testületi ülést tart Nagyecsed város önkormányzata ma, au­gusztus 31-én 14 órai kezdettel a művelő­dési ház nagytermében. A képviselők meg­vitatják az első félévi költségvetés teljesí­tését, majd tájékoztató hangzik el a kör­nyezetvédelemről. Közmunkások az autópályánál Amint az első oldalon írtuk, közmunká­sokat is foglalkoztatnak az autópálya építésénél. Gazda László információi szerint az M3-as autópálya új Polgár-Görbeháza kö­zötti szakaszát szeptember 7-én adják át a forgalomnak, 17-én pedig aláírják a kivite­lezői szerződését a sztráda Görbeháza-Nyír­­egyháza között épülő részének. Az M3-as au­tópálya így a tervezett határidőre, 2006 vé­gére eléri Nyíregyházát. A következő évek­ben évente 1500-2000 embert szeretne a me­gye közmunkásként foglalkoztatni, ezt kép­zésükkel párosítani, ezzel versenyhelyzetbe hozni őket, hogy a következő években el tud­janak helyezkedni. Nagyon szeretnénk - fogalmazott a köz­gyűlés elnöke -, hogy azoknak az emberek­nek, akik munkajövedelemből kívánnak megélni, megteremtsük a lehetőséget. A köz­munkásoknak a Nyírség Foglalkoztatási Kht. az oktatás idejére minimálbért fizet és téríti az iskolába járás költségeit is. ÖN SZERINT? Doppingolt-e a két aranyérmes dobóatlétánk? A leadott voksok aránya: 2004. 08. 30. 16 óra , nem: 44,34% Mai kérdésünk: Ön szerint lehetséges az előreho­zott választás? KELET Szavazatát leadhatja: www.szon.hu KELET MEGYEI TÜKÖR /5 Főkonzuli fogadás Ukrajna függetlenségé­nek évfordulója alkal­mából adott fogadást Szergij Borodenkov nyíregyházi főkonzul. Ezen a megyei és a vá­rosi vezetők mellett meghívást kaptak azok a hivatalok, szerveze­tek, amelyekkel a fő­konzulátus közvetlen kapcsolatot tart fenn. Jelen volt Szlovákia békéscsabai főkonzulja is. A képen: Szergij Borodenkov és Gazda­g László, a megyei köz­gyűlés elnöke. Díjazták a legvirágosabb porták gondozóit Hétfőn ülést tartott a nyíregyházi önkormányzat, döntöttek a szemétszállítás díjának emeléséről Nyíregyháza (KM - Cs. K.)­­ A hagyományokhoz híven immár ötödik alkalommal adták át a Virágos Nyíregy­házáért pályázat díjait a nyíregyházi képviselő-testü­let tegnapi ülésén. Csabai Lászlóné polgármester azonban mindenek előtt Soltész­­né Pádár Ilonának gratulált a testület nevében abból az alka­lomból, hogy augusztus 20. alkal­mából színvonalas közéleti tevé­kenységéért a Belügyminiszté­riumban a Köz Szolgálatáért Em­lékérem kitüntetésben részesült. A Virágos Nyíregyházáért pá­lyázat első díjasa idén Dorogi Györgyné (Sóstóhegy), második Balázs Józsefné (Oros), harma­dik Berencsi Zsuzsanna (Sóstó­­gyógyfürdő). Az intézmények kö­zötti sorrend: Regovit Kft. (Sós­tó), Nyitnikék Óvoda (Sóstó­hegy), Abigél Többcélú Intéz­mény (Sóstóhegy). Társasház ka­tegóriában díjat kapott a Kos­suth utca 59. szám alatti ház, elismerő oklevélben részesült a Kék Szirom Lakóotthon. Eltervezett program Ezután kétórás vita követke­zett, amelyen az önkormányzat első félévi gazdálkodását értékel­ték. Csabai Lászlóné szóbeli ki­egészítőjében emlékeztetett arra: a költségvetés megszavazásakor tudták, nehéz év lesz az idei, de minden eltervezett program vé­gigvihető. Az Oros-Nyírszőlős szennyvízberuházás már idén el­készül, az aszfaltozás marad jö­vőre. Hangsúlyozta: két év alatt több állami támogatást kapott a város, mint amennyit a megelő­ző négy évben. Az ipar sikeres évet könyvelhet el, lakásépítés­ben pedig megközelítjük az 1998- ast. 2006-ban, majd 2007-ben - a kedvezmények megszűnésével - jelentős adónövekményre (700- 800 millió forint) számíthat a vá­ros, amivel a következő négy év működését megalapozza. Többe kerül a szemét Vinnai Győző (Fidesz) szerint viszont súlyos problémák van­nak a városban, úgy fogalmazott: nehezen jönnek a pénzek, szerin­te sikerpropaganda folyik Nyír­egyházán. Átlagosan 140 forint A testület végül 22 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett elfogad­ta a beszámolót. Hozzászólás nél­kül elfogadták a Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjához Projekt Menedzselő Egység létre­hozását. Ugyancsak hosszasan vitatkoztak a képviselők a 2005- re tervezett hulladékdíj-emelés­­ről, amit végül megszavaztak, így átlagosan 140 forinttal kerül majd többe a szemétszállítás dí­ja Nyíregyházán. (Fotó: Győrke László) Új járat indul 24-es jelzéssel Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Szeptember 1-jétől Nyíregyházán 24-es jelzéssel új autóbuszjárat indul az autóbusz-állomástól a Kistelekiszőlőig. Az autóbuszok az autóbusz-állomástól a Palán­ta utcáig a 3-as járatokkal azo­nos útvonalon haladnak. A Palánta utcától a járatok hurokszerű útvonalon egy irány­ban haladnak végig a Palán­­ta-Koszorú-Lejtő-Debreceni út útvonalon, majd a 3-as vonalon az autóbuszállomásig. A nyíregyházi helyi menet­rend II. kiadása betétlapként már tartalmazza az új útvonal menetrendjét is - tájékoztatott dr. Huba Péter, a Szabolcs Volán Rt. üzletágigazgatója. Véradókra vár Nyíregyháza (KM) - Nagy bajban van, a mások segítségé­re szorul egy leveleki olvasónk, akinek testvére kétségbeesve for­dult lapunkhoz. egy beteg Az ötvenéves férfit súlyos rákbetegség miatt kell operál­ni, amelyhez sok vérre van szükség. Az operáció előtt álló beteg vércsoportja nulla RH negatív, elsősorban tehát ilyen véradókat keresnek és várnak, de boldogan fogadnak más vércsoportbéli ön­kéntes donorokat is, mert a szak­emberek szándéka szerint más véradóállomással a szükséges vérre cserélni tudnak. Az önkéntes véradók a nyír­egyházi véradóállomáson jelent­kezhetnek. Parkban Még csábít a napsütés az üldögélésre, még az is­kolában is csak holnap szólal meg a csengő. (Fotó: Sipeki Péter) Fészkében kell rajtaütni a későbbi tarrágó szövőlepkén Az almafa­varasodás és a moníliás termésrothadás fertőzéshez is kedvezőek a feltételek Nyíregyháza (KM - G. B.) - Az allergiától szenvedők ér­dekét is szolgálja a learatott gabonatáblák gyommentesen tartása. Az ápolatlan tarlón lábra ka­pó parlagfűmezők afféle pollen­gyárakként működnek - derül ki a megyei Növényvédelmi Szolgá­lat egyéb növényi károsítók okozta veszélyekre is figyelmez­tető felhívásából. Most várható a kelés A növény-egészségügyi ható­ság előrejelzései alapján most várható az amerikai fehér szövő­lepke hernyóinak kelése. A hernyók elsősorban az eper­fákon és juharokon, a csonthéjas gyümölcsfajokon károsítanak. A kis lárvák a kikelésüket köve­tően 1-2 hétig együtt maradnak egy levelekből összeszőtt hernyó­fészekben, amelyből később szét­mászva akár tarrágást is okoz­hatnak. Ezért legegyszerűbb a hernyó­fészkeket metszőollóval levágni s elégetni. Kiterjedt fertőzés ese­tén a fiatal lárvák ellen haté­kony rovarölőszerek valamelyi­kével érdemes védekezni. Az eső utáni ártalmak A jelentős esőzések után az al­mafa­varosodás és a moníliás ter­mésrothadás fertőzéshez tovább­ra is kedvezőek a feltételek. A ké­sei tünetek sokszor csak a táro­lás során jelennek meg, így ront­ják a gyümölcsök tárolhatóságát. A szőlőtermelőknek idén már eddig is komoly gondot okozott a lisztharmat és a peronoszpóra kártétele. Csapadékos időjárás­ban továbbra is számíthatunk a peronoszpóra levél- és fürt fertő­zésére, ezért folytatni kell elle­ne a védekezést. A szolgálat szakemberei szerint a­ mostani mérsékelten meleg, csapadékos időben a szürkepenész megjele­nésére is számíthatnak a szőlős­gazdák már a szőlő érésének kez­detétől fogva. Kettős haszonnal jár a tarlóhántás elvégzése A növényvédelmi hatóság felhívja a termelők figyelmét a gabonák betakarítását köve­tő tarlóhántás elvégzésére. E tevékenységgel egyrészt visszakerül a szerves anyag a talajba, másrészt meggátolha­tó a táblák elgyomosodása is! Nem kell külön hangsúlyozni, hogy a gyommentesen tartás különösen fontos a parlagfű­vel fertőzött területeken. http://hirek.azon.hu / Korábbi KM-anyagok letölthetők!

Next