Képes Családi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 1-25. szám)
1942-03-15 / 11. szám
ÁLKOTTUNK, VAGY ROMBOLTUNK? Bil«v6gyánok Amikor elérkeztünk cikksorozatunknak a magyar zsidó orvosokról szóló fejezetéhez, első pillantásra szinte visszariadtunk az előttünk álló hatalmas anyagtól. A magyar orvostudomány történetének olyan jelentős alakjai vannak szinte tucatjával zsidó és zsidó származású orvosok között, hogy e téren még kevésbé törekedhetünk teljességre, mint ennek a kis seregszemlének bármely más fejezetében. Éppen ezért több cikkre felosztva szakonként beszélünk az orvostudomány magyar zsidó nagyjairól. De ezenkívül is megszorításokat alkalmazunk: csak már elhunyt orvosok életével és működésével foglalkozunk és lehetőleg csak néhány mondatban iparkodunk vázolni a felsorolandó tudósok jelentőségét. Még a többinél is kevesebbet írunk azokról az orvosokról, akiknek munkásságával — más alkalomból — a közelmúltban foglalkozott a »Képes Családi Lapok«, így nem írunk külön az első magyar zsidó orvosokról és csak a legvázlatosabban emlékezünk meg — például — Hirschler Ignácról, Oesterreicher Manes Józsefről, a három orosz szemészről, akikről jelentek már meg cikkek, megemlékezések lapunkban. Jelen cikkünkben a belgyógyászokról szólunk, az elkövetkező hetekben kerül majd sor a sebészekre, idegorvosokra, az érzékszervek szakorvosaira, a nő- és gyermekorvosokra, a magyar zsidó katonaorvosokra, továbbá azokra, akik a külömböző járványok ellen folytatott áldozatos küzdelmükkel érdemelték ki a kortársak háláját és az utókor tiszteletét. * Szinte természetes, hogy a belgyógyászok sorát tolcsvai báró Korányi Frigyes nevével kell kezdenünk. Minden idők egyik legnagyobb belgyógyásza volt Korányi. 1828-ban született Nagykállóban. Mint fiatal orvostanhallgató Pesten és Bécsben egyaránt szerepet játszott a haladó ifjúság mozgalmában. Amikor kitört a szabadságharc, tüstént beállt a honvédek közé. Kinevezték honvédfőorvossá. A szabadságharc összeomlása után Schuck, a híres bécsi belgyógyászprofesszor — aki még diákkorából ismerte Korányit — asszisztensévé hívta meg, de rövid időt tölthetett csak Bécsben, mert a császári rendőrség kitiltotta a városból. Kénytelen volt szülővárosába költözni. Ott folytatott gyakorlatot, s közben fáradhatatlanul képezte magát tovább. Tanulmányai a legelőkelőbb orvostudományi folyóiratokban jelentek meg, s feltűnést keltettek Európaszerte. Harmincöt esztendős korában kinevezték a szabolcs megyei kórház orvosává, majd magántanárrá habilitálta a pesti egyetem. Korányi ekkor a fővárosba költözött. 1866-ban kinevezték az egyetemre, a belgyógyászat rendes tanárává és a klinika igazgatójává. Ekkor már világhírű neve volt. Az egykori forradalmárt a király magyar nemessé, majd báróvá és a főrendiház élethossziglan való tagjává nevezte ki. Egyike volt Korányi a legkiválóbb előadóknak. Egy nagyszerű orvosgenerációt nevelt fel. Orvosi és tanári működésével egyaránt hozzájárult a magyar orvostudomány külföldi elismertetéséhez. Nemcsak akadémiánk, de a legnevezetesebb külföldi tudományos társaságok is taggá választották. Nem soroljuk itt fel könyveit és tanulmányait, de meg kell említenünk, hogy voltaképen ő indította el Magyarországon a tüdővész elleni módszeres küzdelmet. Budapesten hunyt el 1913-ban. * Korányi kortársai között volt még egy sor nagynevű magyar zsidó belgyógyász. Schlesinger Ignác (1810—1849) voltaképpen még a Korányit megelőző generáció tagja. Ő volt az első magyar zsidó belgyógyász, aki külföldön is ismert névre tett szert. A többi közt a párisi orvosegyesület is levelező tagjává választotta tudományos munkásságáért. Egyébként elnöke volt a Pesti Izraelita Hitközségnek, egyik alapítója a MIKÉFE-nek és a Magyarító Egyletnek. Részt vett a budapesti orvosegyesület megalapításában is. A szabadságharc alatt ő is a honvédség tábori kórházában dolgozott. Áldor Adolf (1831—1901) Szatmármegye főorvosa és a nagykárolyi kórház 13