Képes Európa, 1995. július-szeptember (4. évfolyam, 27-36. szám)
1995-07-12 / 28. szám
vákhoz. A maradék pénzzel rulettezni kezdtem a Casinóban. Úgy éjfél tájban rossz érzésem támadt, hátrafordultam, és Elza ott állt hófehérben, kozák kucsmában az ajtóban. Amikor bejött, éppen nyerésben voltam, de mivel nekem nem lehetett saját pénzem, nem mertem felvenni a nyereményemet. Fejbiccentéssel még két körön át az asztalon hagytam a zsetonokat, végül a harmadikban elúszott minden. Már egészen szép kis összeg volt... - Nem hagyott rád semmit? - Nem. Az utolsó két-három évben volt egy mulatt barátnőm, és amikor ezt Elza megtudta, közölte: „Kazikám, az én pénzemen te nem fogsz kurvákat tartani!” Állta is a szavát, nem csinált végrendeletet. - Voltak más Elzák is? - Voltak, sőt sokkal bőkezűbbek is akadtak, rövid távon. Általában pénzes amerikai öregasszonyok, akik szerettek papagáj módra öltöztetni. Emlékszem, egyiküket már nagyon kezdtem unni, s „kiadtam felesbe" egy szegény, angolul tudó csehszlovák műszaki rajzolónak, akinek volt egy rettenetesen ócska, rozsdás öreg Fiatja. Szóval, megalkudtam ezzel a esetivel, hogy átadja jövedelmének ötven százalékát. Nem akartam én kitolni egyik özvegyemmel sem, csak éppen néha szerettem kicsit kajánul bosszantani rájuk. Úgy tekintettem őket, mint egy lepkegyűjtő a különleges lepkére. Olyan túl sokat nem jelentettek. Nemi kapcsolatom soha életemben nem volt egyikkel sem. - Egyik sem akarta? - Nem, soha. Megmondanám őszintén. - És ha akarták volna? - Nem tudtam volna közeledni hozzájuk. Végtére is én egy esztéta vagyok. Egyébként mostanában kaptam értesítést Amerikából, hogy elhunyt egy régi, nyolcvannégy éves „özvegyem", ő egyszer megátkozott. Lehet, hogy halálával szertefoszlik az átka, és most majd jobbra fordul a sorsom. - Dolgoztál valaha? Úgy értem, olyan hétköznapi, polgári értelemben? - Hát, hogyne. Hét hónap igazolt munkaviszonyom van. - Mit sikerült ez idő alatt csinálnod? Idegenvezető voltam. - Hogyan kerülsz ide a Balaton mellé? - Van itt egy kis családi házam, apámtól örököltem. Jó a levegő, a víz, lehet kutyákat tartani. - Mivel telnek a napjaid? - Motorkerékpárokat szerelgetek - van vagy öt kismotorom -, kutyákat idomítok, régiségeket gyűjtök. A reggeli meditáció és kávé után lemegyek a strandra, üldögélek a „bölcsek kövén”, rengeteget olvasok, zenét hallgatok. Régebben még ápoltam a kertet, de most már leszoktam róla, nem bírok vele. Sokat jártam annak idején a dzsungelekben, s rájöttem, amíg át tudom lépni a gazt, nincs szükség különösebb kertápolásra. Sok ismerősöm van a faluban, benézek ide, benézek oda, eladogatok ezt-azt, és már el is telt a nap. - És az özvegyek? - Egyelőre szabadságon vagyok és várakozom. Most nem „rendelkezem” özveggyel. El tudom képzelni, hogy a Zserbóban még most is „megélnék”, de nem szeretem a pesti levegőt. - Nem hiányzik egy feleség vagy élettárs? - Túl sok lomom, porcelánom van, itt nemigen lehetne aszszonyt tartani. Különben is, a nőket úgy szeretem, mint egy csésze kávét, pont amikor kell. Se előtte, se utána. - Annyi idős hölgy után nem akarsz fiatalabbakkal próbálkozni? - Ahhoz nincs elég pénzem. Márpedig a fiatal nők manapság pénzigényesek. - Az özvegyek mindig csupán a megélhetést jelentették számodra? - Kutatási alapot jelentettek. Nekem gyakran volt saját tőkém. Absztrakt képeket festek, s ezeket elég jól el lehetett adni Amerikában. Sok képem van külföldön, itt csak az apraja maradt. - Milyen tudományos következtetéseket, fontos tanulságokat tudnál levonni eddigi kutatómunkád alapján? - Talán mindenek előtt azt, hogy az özvegyasszonyok igenigen hosszú életűek és sokkal fukarabbak a férfiaknál. Általában csak mutogatni szeretik vagyonukat, de odaadni nem nagyon akaródzik nekik. Az özvegyek között különbséget kell tenni, kérlek szépen. Vannak hasznos és haszontalan özvegyek, és vannak kimondottan kártékonyak. A legveszélyesebb az a típus, aki gazdag és ráadásul hatalom is van a kezében. Az egyik amerikai főrészvényesnőm például a férje halála után leállíttatta jól menő traktorgyárát, és egyszerűen áttért a selyem lámpaernyők gyártására. Ez szimpatikusabb volt neki. Na, ezek a veszélyes özvegyek. - Soha nem akartad továbbadni az özvegykutatás terén szerzett hatalmas tudást? - Ha esetleg kapnék egy tanszéket valahol, foglalkoznék a gondolattal. - Nem gondoltál még arra, hogy két kutatás között, vagy a kutatások mellett esetleg valami más munkát is vállalj? - Ebben a korban?! Legszívesebben talán árvízvédelmi biztos lennék. Biztosan jól el tudnám látni a munkakörömet. Ez a hegy, vagy inkább csak domb, nem okozna túl sok problémát, azt hiszem, ritkán öntene itt ki a Balaton. Egy másik hátsó gondolatom, hogy elvégzem a villamosvezetői tanfolyamot. Innen persze nem akarok elköltözni, és gondolom, hogy mostanában errefelé nem fognak villamossíneket fektetni. Úgyhogy, valószínűleg életem hátralevő részében már munkanélküli leszek. Egyébként vettem két írógépet, és később, ha lesz rá egy kis időm, talán özvegytánc címmel regényt írok. Ki tudja? - Fiatal koromban a legjobb svájci jósnő azt mondta: „Fiatalúr, maga ne csináljon semmit, csak várjon, mert érett férfikorban őrült nagy sikere lesz”. Úgy negyven-negyvenöt éves koromban kezdtem már nagyon türelmetlen lenni, és szakvéleményt kértem, mikor lép az érett korba a férfi. Azt mondták, hogy ötvenöt évesen. Most ötvennégy vagyok. Még várok egy évet... HOLLÓS LÁSZLÓ