Képes Ifjúság, 1971 (27. évfolyam, 1196-1233. szám)
1971-05-05 / 1212. szám
képes ifptstfß A jugoszláviai magyar fiatalok hetilapja Megjelenik minden szerdán • A lap első száma 1945. március 7-én jelent meg. Alapító: az Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmánya. * Szerkeszti a szerkesztő bizottság • Felelős főszerkesztő: HORNYIK MIKLÓS Főszerkesztő-helyettes: KOVÁCS JÁNOS Tördelő szerkesztő: CSERNIK ATTILA * A Kiadói Tanács tagjai: Beder István, Csubela Ferenc, Fejes Szilveszter, Galambos László, dr. Győré Kornél, Hornyik Miklós, Kajári László, Kiss László, Kovács János, Martinek Antal (elnök), Podolszki József, Rózsa Béla, Soltész József, Szőke József és Tóth András. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Novi Sad, Vojvode Misica 1/111. Telefon: 56-693 Előfizetési díj: negyedévre 9, fél évre 18, egy évre 36 dinár, külföldön kétszerese. Folyószámla: 657-1-255 Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. • Kiadja a Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Igazgató: Farkas Nándor Egy igazgató a munkáját végzi Középkorú, mosolygó tekintetű nő fogad a Hertelendi Általános Iskolában. Csendesen, de határozottan beszél a faluról, az iskoláról és a dél-bánáti emberekről. Érvel, magyaráz. Még akkor sem emeli fel hangját, amikor egy-egy nyomasztó emlékre terelődik a szó, keserűségnek, szemrehányásnak nyoma sincs szavaiban, s máris újra mosolyog, nevetve zárja le az ügyet, mintha azt mondaná: mulatságos dolgokat művelnek olykor az emberek. Pedig sokszor és sok mindenért támadták az igazgatónőt, KUN-SZABÓ JÚLIÁT. Törekvéseit, oktatásfejlesztő terveit akadályozták, érveléseit meghallgatták, de el is hallgatták, helyzetelemző beadványait elsüllyesztették. Nevetve emlékszik vissza, hogy akkor bírálták a sajtóban is, amikor az anyanyelvű oktatás visszaállításáért hadakozott a pancsovaiakkal. — De épp ezzel segített rajtunk a sajtó — mondja, elmarasztalóinak érdemeiről sem feledkezve meg. Az ilyen és hasonló kellemetlenségek, éles viták, szívós, kitartó munkát igénylő párharcok végül is sorra lecsitultak, és Júlia töretlen derűvel, lankadatlan munkakedvvel látott hozzá az új teendőkhöz, végezte tovább a dolgát. Nehéz volna összefoglalni, tulajdonképpen miből is áll ez a munka. Felmérni pedig szinte lehetetlen, hisz az iskola csak kis hányada munkaterületének, s még az elmaradhatatlan üléssorozatok mellett is jut ideje törődni a faluval, az emberekkel. „Elvben” kettesben élnek férjével az iskola melletti kétszobás szolgálati lakásban, de csak elvétve vannak egyedül, mert a Hertelendre látogató oktatásügyi szakemberek, írók, művészek és újságírók rendszeres vendéglátói, s a falubeliek is sűrűn kopogtatnak be az igazgatónőhöz egy-egy könyvért, tanácsért. Ottjártamkor a biológia szakos tanárnő lakott náluk, most jött Hertelendre, s Kun-Szabóék természetesnek tartották, hogy addig náluk legyen, amíg végleg ide nem költözik. Egész életét mások nevelésére, továbbképzésére fordította. Arra is talált módot, hogy az iskola diákjainak oktatása mellett a tanítók és a tanárok továbbképzését is lehetővé tegye. Egyik kollégájával teljes esztendeig készült az egyetemre. Az most már az oklevél megszerzése előtt áll. — Tudtam akkor is, hogy én nem jutok el a Tanszékre — magyarázta cinkos mosollyal, a kedves csínyekre visszaemlékező diákos derűvel —, de ha nem ösztökélem, itthon marad ő is. És Kun-Szabó Júlia ma már nem is gondol a továbbtanulásra. Fontosabb dolog most, hogy megszervezzék a dél-bánáti gyerekek anyanyelvű oktatását, mint egy ember továbbképzése. Fontosabb, Hertelend és Dél-Bánát fejlődését eldönthető ügy. És ő járja az értekezleteket, mindenütt ott van, ahol az iskoláztatás ügyéről tárgyalnak, vitázik, érvel, elemzéseket készít, bizonyít, tényeket sorakoztat fel, hogy igazolja az ügy halaszthatatlanságát. Higgadtan kezdi felszólalásait, majd egyre emelkedik a hangja, de nem tör ki, mosolyogva keresi elő az újabb érveket. Ha valaki ellentmond is neki, derűsen, türelmesen magyarázza Dél-Bánát igazát. Egy igazgató a munkáját végzi.