Képes Sport, 1961. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-21 / 12. szám
Nem tudom, mi az oka, tán a tavasz . . Csak a tavasz lehet, amely ragyogó napsugárral és kavargó széllel érkezve „eltompította” a pesti közönség oly híres szimatát. Így aztán, ezer és ezer ember hagyott ki egy nagyszerű szórakozást és egyben ragyogó sportélményt. Az a kétszer-kétezer ember a megmondhatója (akik csütörtökön és pénteken ott voltak a Kisstadionban) , sokat vesztettek . . . * Román testvérpár. Megjelennek a jégen, megszólal a zene, s megteszik az első, kicsit groteszk, kicsit divajkodó, kicsit játékos mozdulatot. És a közönség már tudja, hogy ritka csemegében lesz része. Mintha ezer pajzán ördög táncolna a mozdulataikban: minden pillanat új szín, új ötlet, új meglepetés. Egy kis rock and roll, egy kis vugibugl, repülés a fej fölött, átcsúszás a lábak között, s folytatódik tovább a játék. És mindez annyi természetes bájjal, közvetlenséggel, amelyre . .. amelyre egy lobogóhajú kislány mondta legtalálóbban: „meg kell őket zabálni. . .” Háromszor ismételnek, utána bocsánatkérően mosolyognak az ünneplő kétezerre: „sajnáljuk, nem bírjuk tovább . . . Jana Docekalova, Eva Grozarova. Az egyik elomlóan szőke, a másik perzselően fekete. A tánckölteményük elme: Gershwin fantázia. Egy fekete és egy fehér lány táncol a nagy fehér muzsikus zenéjére, aki a négereknek írt operát. Véletlen találkozás? A tánc végtelenül finom, leheletkönnyű, és mégis csupa ritmus akár a zene. Gershwin ilyen légiesen bájos táncról álmodhatott, amikor megkomponálta a „Fantáziá”-t. Beatrix Schuba, a 10 éves osztrák kislány kap hatalmas tapsot, s utána a mi tízévesünk, Almássy Zsuzsi következik. A hangszóró így mondja: „összehasonlításul . . .” Mi, a nézőtéren erre szurkolni kezdünk egy kicsit (még bosszankodunk is, minek kell ilyet bemondani) Zsuzsa azonban annál biztosabb: három Axellal kezd, aztán dupla hármassal folytatja, szélmalom, libelle . . . Lutz, nyitott Axel. . . spárgaugrás ... és még mindig futja az erejéből újabb és újabb ugrásokra, forgásokra. S közben bájos kis arcán állandóan ott ragyog a mosoly . . . Utána pedig jön Wagner Zsófi és Horváth Zolika, s akkor már kezét dörzsöli a pesti közönség: „ . . azért a tízévesek versenyében ragyogóan álljuk a sarat. . . No, talán egy pár év múlva . . Pszt, annyira talán ne szaladjunk előre.* És ragyogó volt aranyflitteres ruhácskájában Karin Frohner, bűbájos volt a kis „Harlequin” (Beatrix Schuba), nagyszerű kürt futott Monika Holzer, Emmerich Danzer, Peter Jonasch, a közönség „majd szétszedte" a „Marina, Marina” zenéjére táncoló Docekalovát. És rengeteg tapsot kaptak a mieink is, legjobbjaink és utánpótlásunk legtehetségesebbjei: a Korda—Vásárhelyi-pár, Zöllner Helga, Csoma Éva, Szöllősi Marika, Ébert Jenő és Újlaki László, a Szabó Gabi, Volecz és a Mató Edith, Riedl-páros is.* Előttem szemüveges férfi ül, balján a feleség. Az első pár minden mozzanatát megtapsolja. „Biztos a kedves papa . . .” súgják sokatmondóan a körülötte ülők. Aztán következik a második bemutató, a taps ugyanaz. „Talán az edző?” — találgatják mellettem. A szemüveges azonban nem fárad el, végigtapsolja, végig bravózza a csaknem háromórás bemutatót. És közben kiderül, hogy először van kinn a jégen, s egyszerűen csak, tetszik neki. Nekünk is . . . (b. t.) Mrázková—Docekalovit (Csehszlovákia). Az EB-n jobb szabadonválasztottat futott, mint Daktra Beatrix Seboka, az osztrákok 10 éves üdvöskéje És akik a legnagyobb sikert aratták: a Román-testvérpár (Csehszlovákia) (Képes Sport — Hemző Károly felvételei) A szekszárdi tanácsház falai vastagok. Némelyek szerint egy megrakott szénásszekér kényelmesen elgördülhetne a tetején. Az ilyen fal — amellett, hogy biztos védelmet nyújtott török, tatár, labanc ellenében — rendelkezik egy rossz tulajdonsággal. Tárolja a telet. Viruló tavaszidőn is januárt áraszt magából. Ülünk az értekezleten, s most már tudjuk, hogyan érezheti magát az aszpikos szendvics a frigiderben és csodálkozva vesszük észre, hogy a tolnai atléták tavasza mégis e hűtőházból indul. Novák István, a főtitkár terveket sorol. Legalább kétszáz atlétát vár a nagy tavaszi futásokra, a községi mezei versenyekre és sorolja is, hol mindenütt kívánják megrendezni. Így: Alsónánán, Bátaszéken, Decsen, Medinán, Őcsényben, Sióagárdon, Tengelicen, Tolnán. Ebből aztán két dolgot hallhat ki az érzékeny fül. 1. A szekszárdi járás atlétikája nem támaszkodhat valami metropolikus méretű gócpontra (a tavalyi spartakiádon 7o£naC más mégis 740 versenyzőt küldött pályára). 2. A főtitkár — tessék csak megnézni azt az önkéntelenül is ábécérendbe sorakozó névsort! — rendszerező elme. Az. Rendszerező elme. Lakásán háromezerkötetes sportkönyvtár, táblázatok, grafikonok, számok, számok, számok. Ki, hányszor, hol, mikor volt válogatott. Nagy albumban külön lap az 1901-es mérkőzéseknek, aztán sorba mindegyik évnek, külön lap az 1962-es mérkőzéseknek is. Ez még üres, persze. De ott van. Megvonalazva, előkészítve, hófehér várakozásban. Arról faggat, hogy vajon miért nem ismerik el hivatalos válogatottmérkőzésnek az 1934-es magyarholland (1:0) mérkőzést. Irigyeljük Novák Istvánt. Nagyon a könyvtáráért, kicsit a gondjaiért. Díjkiosztás. Vázak. Tálak. Egy Bencze Évának (Decs) az országos spartakiád súlylökő-győztesének, Tózer Erzsinek, Mayer Magdának, aztán egy kedves kiskatonának, Lengyel Lajosnak, akiből a maga simára fésült, csendes kis mivoltában senki sem nézné ki, hogy ő a megye tízpróbarekordere. Díjkiosztás. Aztán gyorsan egy vita. Beödök Bertalan (a decsi KSK edzője, versenyzője, szertárosa, pályagondnoka és mosónője) és Méhes János (a tolnai Selyemgyár hasonló feladatköröket ellátó elnöke) között. Egy kupáról, amelyet a decsiek nyertek, a tolnaiak megóvtak, a decsiek visszakövetelnek, a tolnaiak nem adnak . . . Kicsit el is csüggedünk. Ha jól ismerjük a magyar embert, akkor ez a per most 200 évig tart majd egyfolytában. Beödök Berci és Méhes Jani dédunokája is amiatt a kupa miatt verik majd az asztalt. Erre . . . pillanatok alatt megegyeznek. — Kiírjuk azt a kupát újra - mondja Méhes. - Ha a decsiek nyerik, vigyék haza mind a kettőt. De ... mi is ott leszünk . .. Hát azért. .. változott a magyar ember egy kicsikét Arany János óta. Akkor egy fülemüle daláért is késhegyre ment. Ma ezüst kupákért is hajlandó dupla vagy semmit játszani. .. A tolnai atléták télen sem pihentek. Az 1961-es fedettpálya-verseny (!) résztvevői