Képes Sport, 1961. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-01 / 31. szám
HÁRM EURÓPA-BAJNOKSÁG, ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy a jó öreg kontinens ezúttal csak „kebelen” belül versenyez, kevesebb tehát a nagy rivális, nagyobb a lehetőség a sikeres szereplésre. Azt jelentené, ha —ha teszem fel úszásról, atlétikáról, esetleg kosárlabdáról lenne szó. De kajak-kenuban? Csaknem egy évtizede már, hogy más földrész versenyzője nem állt fel olimpiai és világbajnokságok dobogóira! Ebben a sportágban az EB is a legjobbak találkozója! Ennélfogva — ugyanazok az esélyek is. A magyar versenyzők — Macon, Duisburg bizonyította — képesek egészen kimagasló eredményekre. És Róma bizonyította: mégis vigyázni kell a túlzott derűlátással. Hogy ne sírjunk akkor, amikor tulajdonképpen örülnünk kellene... A múlt heti magyar bajnokság kétségtelenül azt mutatta, hogy ismét nagyszerű formában vannak kajak-kenusaink. Az egyetlen, s mezőnyében nem is túl nagy nemzetközi találkozó azonban nem sokat árult el a versenytársak erőviszonyairól. Pedig az olimpia óta másutt sem ültek tétlenül. IGEN, AZ OLIMPIA. Volt-e számunkra megszívlelendő tapasztalata? — Róma óta bizonyos fokig megváltozott a felkészülésünk — mondja Granek István edző. — A régi, évek óta rendszeresen edző versenyzőktől most nem követeltünk annyit, mint a fiataloktól, akiknél még nem volt meg a megfelelő fizikai alap. A régiek néha kikapcsolódnak a kemény munkából, s csak könnyű, játékos edzéseket végeznek. Nekik már „bizonyítaniok” sem kell minden versenyen, s így az idegi megterhelés is könnyebb. A távlati terveinket is hasonló elgondolásokra építjük, de már ez az EB is megmutathatja: jó utat találtunk-e? ESÉLYEKRŐL nem beszélünk. Megkeresünk inkább néhány fiatalt. Az egyik „újonc” egység, a Szöllősi, Fábián kettős. Tavasszal ültek össze. Véletlenül? íme, Szöllősi „kapásválasza”: — Urányi János az olimpia után visszavonult. Fábián, meg én klubtársak vagyunk, összeültünk hát, s a kísérletünk, mint a bajnokság mutatta, nem maradt eredménytelen. Poznan? Nemzetközi mércénk még nincs, bár... a Mészáros, Szente pár húsz centivel kapott ki az olimpián, s mi most — három hajóhosszal vertük őket. Ha ez jelent valamit? A BAJNOKSÁG egyik nagy meglepetése: Hajba Antal. Az idén került a válogatott keretbe. — Tavasszal megnyertem az első két versenyt. Nagyon boldog voltam, azt hittem, körülbelül egyenesben vagyok. Aztán jöttek a vereségek, s az elkeseredés. Akkor odajött hozzám Parti, s azt mondta: ő látja, hogy tehetséges vagyok, ne adjam meg magam, hajtsak ugyanolyan lelkesedéssel, szorgalommal, mint eddig. Az az igazi nagy versenyző, aki nem „fullad” bele a hullámvölgybe, hanem harcol és ismét felküzdi magát. Ez a legnehezebb. És hogy a jó versenyzőnek nemcsak győzni kell tudni, hanem kikapni is... A bajnokság másik nagy meglepetése: a Máthé, Faixpár. — Tavasszal másfél hónapot ki kellett hagynunk, mert a páromnak fájt a karja — mondja Máthé. — Persze, én egyesben azért állandóan eveztem, Faix pedig futott, atletizált, hogy fizikai erőnket el ne veszítsük. Utána fokozott akarással dolgoztunk, s a bajnokság előtt már éreztük, nem megy rosszul. De hogy ilyen jól fog menni, arra azért nem számítottunk. Poznan? Mi még soha nem voltunk külföldön. Fogalmunk sincs, mit tud az ellenfél. Egy biztos viszont, ezen az EB-n mi még csak nyerhetünk. ÉS MÉG EGY FIATAL Balogh Anikó. Várta, hogy legyőzi Bánfalvyt? — Nem vártam, csak nagyon készültem — mondja. — Egyébként Klári az én példaképem, olyan versenyző szeretnék lenni én is. Az idén már megpróbáltam megközelítőleg annyit dolgozni, mint ő. Nem teljesen sikerült. De talán egyszer, majd én vehetem át az örökét. Addig azonban még sokat kell tanulnom. Poznan? Annyi jobb lesz még ott nálam... Poznan?Három hét múlva okosabbak leszünk. Kép és szöveg: Bájnál Teréz Szöllősi (balról) és Fábián a hajót „kezeli”, amely már — mint a neve mutatja — szintén Poznanra készül Egy kis kikapcsolódás .. . Faix olvas, de Máthé ... a regény egy szép epizódjára vagy — Poznanra gondol vajon? Csak nincs valami baja a lapátnak, Anikó? (Balogh Anikó edzés előtt) Négyévenként ismétlődő világversenyük szép — és egy kicsit megható — jelzőt kapott egy francia újságírótól. Ma már világszerte így mondják: a csend olimpiája. A hét közepén már Helsinki felé dübörög velük a gép, de ők nem hallják ezt a dübörgést. Nézik a térképpé váló szelíd tájat, a bárányfelhőket s mélységes csend honol szívükben, mert a sors megtagadta tőlük a hallás örömét. — ... A hetedik helyezett eredménye új süketnéma világcsúcs ... — az uszoda emberei jól ismerik ezeket a szavakat. A laikusok talán néha meg is mosolyogják egy kicsit, mert — ugye milyen furcsa dolog is — valaki hetediknek úszik be egy budapesti versenyen és mégis világcsúcsot ér el. Ezek nem látják az irdatlan és hősies munkát, amit a medencében végeznek, a roppant küzdelmet, amit a körülményekkel, a sorssal vívnak. — Ma már minden süketnéma világcsúcsot mi tartunk — mondja Galambos Ernő, az edzőjük. — Mindegyiket... a száz gyors kivételével, de Kun Mihály már attól is csak két tizednyire van. Legutóbb, Torinóban hét olimpiai bajnokságot nyertünk úszásban, a nyolcadikat pedig vízilabdázóink hozták haza. Remélem, hogy Helsinkiből legalább ilyen eredménysorozattal térünk viszsza. De... minden sikertől, vagy kudarctól eltekintve — el sem képzelhetik, milyen boldogság a mieinknek, hogy négyévenként ők is útra kelhetnek, egyenlőkként küzdhetnek egy világversenyen. Sok sikert a magyar úszósport világcsúcstartói... Délelőtti edzés után. A legjobb magyar süketnéma úszók, akik idén is nagy esélyesei a maguk külön olimpiájának