Képes Sport, 1961. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1961-08-01 / 31. szám

HÁRM EURÓPA-BAJNOKSÁG, ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy a jó öreg kontinens ez­úttal csak „kebelen” belül ver­senyez, kevesebb tehát a nagy rivális, nagyobb a lehetőség a sikeres szereplésre. Azt jelentené, ha —­ha te­szem fel úszásról, atlétikáról, esetleg kosárlabdáról lenne szó. De kajak-kenuban? Csaknem egy évtizede már, hogy más földrész versenyzője nem állt fel olimpiai és világbajnoksá­gok dobogóira! Ebben a sport­ágban az EB is a legjobbak találkozója! Ennélfogva — ugyanazok az esélyek is. A magyar verseny­zők — Macon, Duisburg bizo­nyította — képesek egészen ki­magasló eredményekre. És Ró­ma bizonyította: mégis vigyázni kell a túlzott derűlátással. Hogy ne sírjunk akkor, ami­kor tulajdonképpen örülnünk kellene... A múlt heti magyar bajnok­ság kétségtelenül azt mutatta, hogy ismét nagyszerű formá­ban vannak kajak-kenusaink. Az egyetlen, s mezőnyében nem is túl nagy nemzetközi ta­lálkozó azonban nem sokat árult el a versenytársak erővi­szonyairól. Pedig az olimpia óta másutt sem ültek tétlenül. IGEN, AZ OLIMPIA. Volt-e számunkra megszívlelendő ta­pasztalata? — Róma óta bizonyos fokig megváltozott a felkészülésünk — mondja Granek István edző. — A régi, évek óta rendszere­sen edző versenyzőktől most nem követeltünk annyit, mint a fiataloktól, akiknél még nem volt meg a megfelelő fizikai alap. A régiek néha kikapcso­lódnak a kemény munkából, s csak könnyű, játékos edzéseket végeznek. Nekik már „bizonyí­­taniok” sem kell minden ver­senyen, s így az idegi megter­helés is könnyebb. A távlati terveinket is hasonló elgondo­lásokra építjük, de már ez az EB is megmutathatja: jó utat találtunk-e? ESÉLYEKRŐL­­ nem beszé­lünk. Megkeresünk inkább néhány fiatalt. Az egyik „újonc” egy­ség, a Szöllősi, Fábián kettős. Tavasszal ültek össze. Véletle­nül? íme, Szöllősi „kapásválasza”: — Urányi János az olimpia után visszavonult. Fábián, meg én klubtársak vagyunk, össze­ültünk hát, s a kísérletünk, mint a bajnokság mutatta, nem maradt eredménytelen. Poz­nan? Nemzetközi mércénk még nincs, bár... a Mészáros, Szente­ pár húsz centivel ka­pott ki az olimpián, s mi most — három hajóhosszal vertük őket. Ha ez jelent valamit? A BAJNOKSÁG egyik nagy meglepetése: Hajba Antal. Az idén került a válogatott ke­retbe. — Tavasszal megnyertem az első két versenyt. Nagyon bol­dog voltam, azt hittem, körül­belül egyenesben vagyok. Az­tán jöttek a vereségek, s az el­keseredés. Akkor odajött hoz­zám Parti, s azt mondta: ő lát­ja, hogy tehetséges vagyok, ne adjam meg magam, hajtsak ugyanolyan lelkesedéssel, szor­galommal, mint eddig. Az az igazi nagy versenyző, aki nem „fullad” bele a hullámvölgybe, hanem harcol és ismét felküzdi magát. Ez a legnehezebb. És hogy a jó versenyzőnek nem­csak győzni kell tudni, hanem kikapni is... A bajnokság másik nagy meglepetése: a Máthé, Faix­­pár. — Tavasszal másfél hónapot ki kellett hagynunk, mert a páromnak fájt a karja — mondja Máthé. — Persze, én egyesben azért állandóan evez­tem, Faix pedig futott, atleti­­zált, hogy fizikai erőnket el ne veszítsük. Utána fokozott aka­rással dolgoztunk, s a bajnok­ság előtt már éreztük, nem megy rosszul. De hogy ilyen jól fog menni, arra azért nem számítottunk. Poznan? Mi még soha nem voltunk külföldön. Fogalmunk sincs, mit tud az ellenfél. Egy biztos viszont, ezen az EB-n mi még csak nyerhetünk. ÉS MÉG EGY FIATAL Ba­logh Anikó. Várta, hogy le­győzi Bánfalvyt? — Nem vártam, csak nagyon készültem — mondja. — Egyéb­ként Klári az én példaképem, olyan versenyző szeretnék len­ni én is. Az idén már megpró­báltam megközelítőleg annyit dolgozni, mint ő. Nem teljesen sikerült. De talán egyszer, majd én vehetem át az örö­két. Addig azonban még sokat kell tanulnom. Poznan? Annyi jobb lesz még ott nálam... Poznan?­­Három hét múlva okosabbak leszünk. Kép és szöveg: Bájnál Teréz Szöllősi (balról) és Fábián a hajót „kezeli”, amely már — mint a neve mutatja — szintén Poznanra készül Egy kis kikapcsolódás .. . Faix ol­vas, de Máthé ... a regény egy szép epizódjára vagy — Poznanra gondol vajon? Csak nincs valami baja a lapátnak, Anikó? (Balogh Anikó edzés előtt) Négyévenként ismétlődő vi­lágversenyük szép — és egy kicsit megható — jelzőt ka­pott egy francia újságírótól. Ma már világszerte így mondják: a csend olimpiája. A hét közepén már Helsinki felé dübörög velük a gép, de ők­­ nem hallják ezt a dü­börgést. Nézik a térképpé váló szelíd tájat, a bárányfelhőket s mélységes csend honol szí­vükben, mert a sors megtagad­ta tőlük a hallás örömét. — ... A hetedik helyezett eredménye új süketnéma világ­csúcs ... — az uszoda emberei jól ismerik ezeket a szavakat. A laikusok talán néha meg is mosolyogják egy kicsit, mert — ugye milyen furcsa dolog is — valaki hetediknek úszik be egy budapesti versenyen és mégis világcsúcsot ér el. Ezek nem látják az irdatlan és hősies munkát, amit a me­dencében végeznek, a roppant küzdelmet, amit a körülmé­nyekkel, a sorssal vívnak. — Ma már minden süketné­ma világcsúcsot mi tartunk — mondja Galambos Ernő, az edzőjük. — Mindegyiket... a száz gyors kivételével, de Kun Mihály már attól is csak két tizednyire van. Legutóbb, To­rinóban hét olimpiai bajnoksá­got nyertünk úszásban, a nyol­cadikat pedig vízilabdázóink hozták haza. Remélem, hogy Helsinkiből legalább ilyen eredménysorozattal térünk visz­­sza. De... minden sikertől, vagy kudarctól eltekintve — el sem képzelhetik, milyen bol­dogság a mieinknek, hogy négyévenként ők is útra kelhet­nek, egyenlőkként küzdhetnek egy világversenyen. Sok sikert a magyar úszó­sport világcsúcstartói... Délelőtti edzés után. A legjobb ma­gyar süketnéma úszók, akik idén is nagy esélyesei a maguk külön olimpiájának

Next