Képes Újság, 1965. július-december (6. évfolyam, 29-52. szám)
1965-07-17 / 29. szám
ARATÓK A KASZÁS öten vágták a rendet. Lábuk — a kaszával forduló felső testük terhe alatt — újra és újra a felázott földbe süppedt, mivel csak az imént állt el a hajnal óta zuhogó, nagyon-nagyon unt eső. A megürült felhők alatt tanyák, megzilált gabonatáblák. 4500 hold, háromszázhúsz tanya, a Kecskeméthez tartozó, a Talfája és Urrét-pusztai Béke Tsz területe. — Viszi? — Mint a vizet. A zömök férfi — teste csupa csont, izom, in — szívének, tüdejének és 80 kilójának energiájával jó ölnyi, legalább 10 kilónyi, zsengés borsócsövekkel rakott növénytömeget nyomott a rendbe. Ehhez jött még a kasza súlya. Jó, könnyű kis kaszája volt, de 3 kilót azért ez is nyomott. És az erő, mellyel leborotválta a tövéről a növényt! Bizony kevés híján 20 kilót kellett percenként legalább ötször kinyomni a 80 kilós tejnek. S közben ügyelni a talaj egyenetlenségeire, a kasza alá kerülő kődarabokra. — Hajnalban, mikor kapáltam, még azt hittem, mehetünk a búzába. Azután jött a borulás — mondta szándékos lassan a zömök első kaszás. Tölgyfatermetét kiegyenesítette, a levegőt az orrán szedte, hogy ne érződjön az erőfeszítés miatt a rendetlen, gyors lélegzés. Így tettek a többiek is. Egyszerre öt kasza emelkedett a szemmel egy magasságba, s öt fenőke repült ki a tokjából. Pihenés ilyenkor a fenés is. Így leplezi meggyötört teste zihálását a magára adó férfi. A kaszások között a széles rendsorokat a műhelyekből kirendelt gépészruhás fiúk gyűjtötték és rakták kocsira. — Most ez a legfontosabb — mondta az első kaszás, Szabó István, mikor elfogta tekintetem. S fenőkövével kaszája fokára csapott a nagyobb nyomatékért. Az acél derűsen pendült meg a felhős, szomorú ég alatt. — Mikor tanult meg kaszálni? — Tizenöt éves koromban. Az első napon bizony hólyagosra töri az ember gyerekének kezét a kasza. A második napon új hólyag nő az első alatt. A harmadik napon mind a kettő kifakad, s előtűnik a nyers hús. S nemcsak a derekában bújkál a fájdalom, az izomláz miatt, de az izzadtság is marja a friss sebet. Hosszú hetekig tartott akkor is az aratás Szabóéknál, hiszen 30 hold homokon gazdálkodott a tíztagú család. Mire az utolsó keresztre feltették a papot, behegedt a kis seb. Egy kis bőrkeményedés nőtt a helyén. Aztán jött a hordás, a cséplés... Azóta 35 esztendő múlott el, s többé már nem törte fel a kasza Szabó István markát. De a kis bőrkeményedés megvan, még keményebbre, simábbra csiszolta azóta a sok-sok villa, kapa, kaszanyél. — Mit ígér a búza? Megvonta a vállát. — Nehéz megmondani, talán megadja a tizenkettőt. Ahogy zömök, tölgyfaerős termetéből kinéztem, minden nap levágja Szabó István az egy hold gabonát. Ha két hétig arat, akkor 12 holdat. Ez 10 mázsájával is 120 mázsa. Nemcsak magának, hattagú családjának, s a szövetkezetnek, a kecskeméti Béke Tsz-nek arat csupán... Sok ember kenyeréért veri fakult ingét az eső és az izzadtság. Süti még bronzosabbra arcát a nap. Az övét és azokét, akik mögötte húzzák a kaszát: Kovács Imréét, Somodiét, Szilvási Jánosét és a többiekét...