Képes Újság, 1970. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-04 / 27. szám

A Berettyó és a Sebes-Körös mintha megirigyelte volna a nagyra duzzadt kelet-magyarországi folyócskákat. .. Fenyegető fellépésük­­oda vezetett, hogy néhány falu lakosságát ezen a vidéken is át kellett telepíteni szom­szédos községekbe, és jó pár ezer em­bernek a gátakra kellett sietni. A szerszám nem rozsdásodott tehát, de nem is a gyomot irtotta a répából, ku­koricából, hanem gátat magasított, heteken át. Ez hát az oka, hogy itt fér­fiembert alig-alig látunk a földeken, feljebb, Szabolcsban pedig még min­dig nagyon nedves a talaj, s egy bizo­nyos kedvetlenség, elkeseredés van az emberekben. De hát egyik is, másik is múlandó, s akiket munkában találtunk, mind bizakodva mondták: ha lassan is, de a közeli hetekben azért biztosan BENÉPESÜLNEK AZ ÁRVIZES­ FÖLDEK Csökken azért nem dolgoztak, amikor ott jártunk, mert még tartott a rendkí­vüli állapot. Alig egy napja települt visz­­sza a falu, sőt a lábasjószág egy részét, a kétszázötven háztáji tehenet épp akkor terelték haza. Igaz, egy hétig sem voltak távol az asszonyok, takarítani való, mosni való bőven akadt, míg a férfiak a ház környékét hozták rendbe, s próbáltak tisz­tázni néhány vitás ügyet. A lábon elhaj­tott jószágban nagyobb kár nem esett, csupán három sertés hullott el és néhány birkának eltört a lába. Ezenkívül hét ser­tés hiányzott, másutt ennyi többlet mu­tatkozott — ezek nyilván összecserélőd­tek, s gazdáiknak keresni kellett őket. A fő beszédtéma azonban az volt, hogy sikerült megcsapolni a Berettyót. Felduz­zadt vizéből egy hatalmas adagot, huszon­ötmillió köbmétert kiengedtek Kórosszi­get és Szeghalom között egy óriási árte­rületre. Ez azt jelentette, hogy minden egyes tsz-gazdának a háztáji földje víz alá került, helyette másutt kell kukorica­földet kimérni számukra. De jelentette azt is, hogy Zsáka, Fúrta, Újh­áz és Szeg­halom községekkel együtt Csökmő is meg­menekült az elöntéstől, és nem kell a fa­lunak a továbbiakban háromszázötven embert kiállítani a gátakra, hanem csak néhány őrt. A többiek mehetnek a mezőre, mert nagyon várja már őket a lucerna- és a fűszénakaszálás, meg a kapások gyom­talanítása. S ha az áradás most nem okoz is több gondot, meg kell szabadulni sür­gősen a jókora területeken feltörő bel­vizektől. Feljebb, Szabolcsban, ahol már vissza­húzódott az ár, kezd lassan megindulni a munka. Több helyen is láttunk palán­­tázó asszonyokat: Szamosszegen répát egyeltek, Nagyvarsányban kapálták a napraforgót. Aztán hosszú kilométereken át itt-ott egy magányos kaszás- vagy ka­pásember, míg fent, Tokaj alatt rátalál­tunk egy igazán népes brigádra. A brigád egy része most hiányzott, van, aki már ebédre húzódott az útszéli fa alá, de a többiek nagy beszélgetőkedvel, vidáman fogadtak. Fehér Ferencnéről nem én mondom, ha­nem egy elegáns miskolci asszony állapí­totta meg a minap, hogy csinos. Egy rokon­­gyerek ballagási ünnepségén vett részt Darvas határában a magányos kapásnak nemcsak a gyommal, hanem a sárral, nehéz talajjal is meg kell birkóznia Fehér Ferencné brigádja: elöl a brigádvezető asszony, utána a sorban Volán Miklósné, Fodor Béláné, Barócsi Sándorné, Kozák Józsefné (Kozák András színmű­vész édesanyja), Müller János, Kozák József és Kozák Károly

Next