Képes Újság, 1979. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
Majom szobor a belső kapun Jegyzet egy filmről Film a tévedésről „Idegen” szemnek és fülnek meglehetősen furcsa, hogy már az angolok sem szeretik a legendás tábornokot. Mármint Montgomeryt. Legalábbis ezt bizonyítói „A híd túl messze van” című angol film, amely a második világháború egyik sokat vitatott katonai vállalkozásáról szól. 1944-ben vagyunk, amikor már megtörtént a partraszállás és a nyugati fronton a „tommyk” látványosan, míg Patton tábornok jenkijei megfontoltan, a lehető legminimálisabb ember- és gépáldozattal nyomulnak előre. Ebben a helyzetben választás elé kerül a szövetségesek vezérkara, amelyben az egyik álláspontot azok képviselik, akik szerint Németország már nem elég erős a további harcok folytatására, míg mások éppen ellenkező véleményen vannak. Végül Montgomery terve, a Market Garden akció végrehajtását határozzák el. Ennek értelmében a történelem legnagyobb desszant hadműveletét indítják el. Mindössze két nap áll rendelkezésre arra, hogy a tízezer ejtőernyőst és a megfelelő technikát átdobják egy látszólag veszélytelen holland területre, ahonnan már csak egy ugrás a Ruhr-vidék. Hiábavalók a holland ellenállók vészjelzései, és az angol kémszolgálat repülőgépeinek fotói. Csak Montgomery szava számít, aki viszont már döntött: indulás! A tények azóta tények: 7000, szinte tehetetlen katona kerül a németek csapdájába és kilencnapos reménytelen harcban értelmetlenül pusztul el. A sok-sok milliónyi háborús áldozat mellett is megrendítő a sorsuk, talán azért is, mert a film szerint halálukat egyetlen ember magamutogató, öncélú döntése váltotta ki. A film kilenc nap tragédiájának története. Olykor lebilincselően izgalmas, kellően monumentális. Máskor azonban vontatott. Egyes katonai szakértők szerint csupa fikció és következtetés olyan dolgokról, amelyek valójában sohasem történtek meg az átkelőhidakért folytatott harcokban. A hitelesség és a nézők háromórás székben tartása kedvéért a rendező, Richard Attenborough nem egy, hanem tíz filmre is elegendő világsztárt szerződtetett. Ezzel nyert is, vesztett is. Több jelenetben ugyanis szinte kereste az alkalmat, hogy a sztároknak olyan szerepet keressen, amely illik eredeti karakterükhöz. Ezért aztán néha banálissá fokozza a helyzeteket, s a mozivásznon most is feltűnnek a westernekből ismert figurák: a jópofáskodó, szivart rágó és a ló helyett dzsipet meglovagoló szuperemberek vívják ezt a csatát, hús-vér katonák helyett. Végül még egy észrevétel: az alkotók — figyelmen kívül hagyva a történelmi tényeket —, a Wehrmacht parancsnokait, katonáit igyekeznek felmenteni bizonyos bűntettek elkövetése alól, és szinte minden „játékszabályt” betartó harcosokként tüntetik fel őket — szemben az SS-gyilkosokkal. Ez már több, mint tévedés! Ligeti Nagy Tamás Nem is nagyon értem, hogy miért feledkezünk meg Paul Eluard 1948-as magyarországi látogatásáról. Pedig annak volt egy másik nagy és jelentős eseménye is. 1948. november 12-én műsoros ünnepséget rendeztek tiszteletére — a köztársasági elnök jelenlétében —, a Zeneakadémián. Ott Lukács György köszöntötte Paul Eluard személyében a második világháború francia ellenállási mozgalmának legendás alakját. Majd Illyés Gyula méltatta Paul Eluard költészetét. És mégis: „A XX. század külföldi írói” című lexikonunk (1968), valamint „A francia irodalom a huszadik században” című tanulmánykötetünk (1974), csak arról tud, hogy Paul Eluard 1949-ben — Petőfi halálának centenáriumán —, járt Magyarországon. Ez azonban, mint láttuk, csupán annyiban igaz, hogy 1949-ben járt ugyan nálunk, de akkor már másodszor. A második látogatás alkalmával, 1949. július 30-án, szombaton este a Városi (ma Erkel) Színházban megtartott Petőfi-ünnepségen az elnökségben foglalt helyet. Másnap, vasárnap délelőtt részt vett a Petőfi-szobornál rendezett nagygyűlésen, és a francia nép nevében koszorúzta meg az emlékművet. Majd délután a szakszervezeti tanács székházában, ahol az ünnepség folytatódott, jelenlétében olvasták fel a Petőfiről írott új versét. Paul Eluard fáradhatatlan volt. Még aznap délután elment a Bajza utcába is, ahol az akkori Petőfi-emlékházban — Szakasits Árpád köztársasági elnök és a kormány részvételével —, emlékkiállítást nyitottak meg. Paul Eluard hosszasan nézte azt a hajdani kézisajtót, amelyen 1848. március 15-én a „Nemzeti dal”-t és a „Tizenkét pont”-ot nyomtatták. Ez a kézisajtó rövid ideig, az ünnepség alatt, ismét működött. Kinyomtattak rajta néhány példányt, ezúttal is, a „Nemzeti dal”-ból. Az egyiket Paul Eluard tette el emlékbe. Akkor ígérte, hogy az elkövetkezendő évtizedben Petőfivel, és annak méltó örökösével, József Attilával megismerteti a francia népet: lefordítja e két magyar költőóriás számos versét. Lelkesedése nem ismert határt. Ám alighanem ez volt az első olyan ígérete életében, amit nem teljesített. 1952. november 18-án reggel 9 órakor a szívéhez kapott. „A forrásnál voltunk, s a tenger nincs távol...” Szívroham végzett vele, Párizsban. Simon Gy. Ferenc PAUL ELUARD (1895—1952). — Az MTI fotóarchívumából most került elő ez az egykorú fényképfelvétel, amely a Fészek klubban tartott előadása közben örökítette meg 1948. november 10-én. Háttérben: Illyés Gyula 1 15