Képes Újság, 1984. január-július (25. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-17 / 11. szám
A Mi toll lendületesen, kanyarogva siklik a papíron, amikor leírja a kérdést, azt, hogy milyen volt Petőfi. Ekkor azonban, tehát már az első pillanatokban, amikor még semmi lényeges sem történt, bonyolódik a helyzet, összekuszálódik, annyira, hogy a toll önkéntelenül megáll, a kéz mozdulatlan a papír fölött. Indulnia kell röppályáján a gondolatnak. A gondolkodáshoz most az ad indítást, hogy milyen furcsa is ez a kérdés, mely csak az első hallásra egyszerű. Milyen volt Petőfi? Szinte természetes, hogy ezt megkérdezzük, újra és újra, mert ebben a kérdésben az bujkál, milyen a hiteles Petőfi. De miért természetes az, hogy másra — másokra — nem kérdezünk rá? Kérdeztük-e már nagy nyomatékkal, hogy milyen volt Balassi Bálint, alacsony, magas, szép, csúnya? És hogy milyen volt Berzsenyi, Kölcsey, Madách, és hogy hitelesek-e vagy idealizáltak a róluk fennmaradt ábrázolások? De tágíthatjuk most is a kört, és ébresztgethetjük, mardoshatjuk lelkiismeretünket azzal: micsoda dolog, hogy nem firtatjuk a kérdést: milyen volt István király, milyen volt László király, milyen volt Mátyás király. Vagy kérdeztük-e már komolyan, válaszra késztetőn, hogy milyen volt Görgey? Vagy Kossuth. Mindig csak Petőfi, csak Petőfi, és a hitelesség az ábrázolásában, a Petőfi-képben. Ekkora mítosz más nincs is a magyar történelemben. Ekkora mítosza más nincs is a magyar népnek. Mint mítoszra pedig, csak rákérdezni lehet, és azt megtenni kötelező is, tudván, és ez felemelő, hogy nincs rá válasz hiteles és megfellebbezhetetlen, soha. Ettől mítosz a mítosz. Illyés Gyula, aki jól ismerte a Petőfi-életművet, és még azt is, hogy milyen volt külsőre Petőfi, az íróasztala felett — vastag, széles keretben, hogy jól kiemelje — egy rajzot őrzött, melyet az 1833- ban született Jankó János készített Petőfiről. A rajz vonzó. Csuda Illyés egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy ez a Jankó János gyerekember volt még csak, amikor Petőfi már elesett a segesvári csatatéren, hogyan lehetett volna élő modellje a költő a rajzolónak. Ez a rajz ma is ott függ az elárvult, de a nemzetnek oly kedves íróasztal fölött, és ez senkihez és semmihez sem méltatlan. Sőt! Már rég Illyésé volt a kép, amikor előkerült a Petőfi-dagerrotípia, és kiderült, hogy művét Jankó János erről a dagerrotípiáról készítette. De ez csak adalék. És egyetlenegy adalék. Illyés Gyula a „Petőfi” című könyvében közli Teleki Sándor gróf leírását Petőfiről, ez az a Teleki, akiről tudni kell, hogy jó megfigyelő volt, és akiről Petőfi megjegyezte, hogy ő az első eleven gróf, akivel életében találkozott s beszélt. Teleki szerint a középtermetnél valamivel magasabb, a testtagjai arányosak, a haja sűrű, felálló, kurta, fekete, a szemöldöke barna és szép, a szeme fényesen ragyogó, mintegy ablaka költői lelkének, a szája kicsi és szintén szép, a fogai rendesek, fehérek, az arcbőre sárgásbarna, az ajka a szokottnál valamivel vastagabb, a bajusza vékony és gyér, világosabb a hajánál, a nyaka hoszszú. Diáktársa és egykori barátja, Kozma Sándor szerint Petőfi arca: „rút, de nem közönséges, mogorva, mely búsító, leverő hatást gyakorol a nézőre, de nem gyűlöletes, nem visszataszító”. A dolog külön érdekessége, hogy ezt is Illyés idézi. A Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárában nézelődve — a színes festményreprodukcióink ott készültek — feltűnt, amihez persze nem kell felfedezőnek lenni, hogy Petőfi mily gyakran látható az ábrázolásain kihajtott ingnyakkal. „Jellem... — írja erről szólva Illyés —, télen-nyáron kihajtott inggallért visel.” Az időjárással dacol, minden időjárással. Jellem ... Pontos emlékeztetőül ebbe a „Petőfi”-könyvbe beírtam, hogy Illyés Gyula 1951. február 7-én kihajtott kockás vignyakkal jelent meg a Nemzeti Színház kamaraszínházának premierjén ... Szerény kis rézmetszetet is őrzök Petőfiről, a delejesen szép Petőfinek a portréját, amilyen szép biztosan nem volt, de a mű hitelesnek tekinthető, mégpedig Petőfi által hitelesítettnek. Ugyanis ilyen metszeteket ragasztottak Petőfi összes verseinek második kiadásába, és azokat — magát a metszetet — a költő még láthatta. Cáfolhatta volna. Megakadályozhatta volna a megjelenést, ha nem tetszik neki a kép. A metszetet Tyroler József készítette, aki 1822-ben született, vagyis kortársnak tekinthető. A híres és szorgalmas Petőfi-kutató, Dienes András találkozott 1955-ben a hetvennyolc éves özvegy Klein Henriknével Székesfehérváron (Koch László u. 9.) és tőle azt hallotta: „Én Tyrolerlány vagyok ... Nagybátyám, Tyroler József elmondta, hogy Petőfi ... azt nem szerette, ha rossz arcképet csináltak róla, különösen akkor haragudott, ha az orrát vastagnak rajzolták.” Egyenes beszéd. Azt jelenti, hogy Petőfi nem szerette, ha az arcképein csúnyának látszott. Ugyanilyen zavar van a „milyen volt Petőfi ?”-ben, ha a magatartását, pontosabban, a viselkedését vizsgáljuk. Szeretjük őt lendületesnek látni, lánglelkűnek hinni. Az volt! De nem volt hallása, nem tudott táncolni, hiányzott belőle az átlagfiatal. Korának egyik legműveltebb fiatalembere volt, hiszen huszonöt évesen latinul, németül, franciául, angolul tudott. És Goethét, akit eredetiben olvasott, nem szerette, mert — vallja be még csak nem is töredelmesen — bár óriás, de bálvány, tudniillik, nincs szíve. És Dumas-t, akit szintén eredetiben olvasott, nagyon szerette, mert: „Senki jobban nem ismeri az emberi szívet, mint ő... szóval: Dumas Sándor szeretetreméltó ember ... nem hiába, hogy druszám-------” Ezt 1847. október 14-én írta. 1848. februárius 10-én azt írta levelében Arany Jánosnak, hogy Shakespeare-t fordít, a „Coriolanus”-t, a „Rómeó”-t, az „Othelló”-t, a „III. Richárd”-ot, az „Athénéi Timon”-t... stb. Még felsorolni is sok. Más dolog, hogy erre már nem mindre futotta idejéből. ő tehát nem volt bálvány. 1848. november 5-én ezt a levelet küldte Debrecenből Arany Jánosnak Szalontára: „My dear Dzsenkó! Ajem itthagying Debreczent, zászlóaljunk Becskerekre megy holnapután, én pedig Erdődre with Űrláb januáriusig. Tehát oda légy nekem firkáling még pedig mocs. Tiszteleting end csókoling a tied família és kender, vagyok barátod — P. S. In the közepe of december cease the szárazkomaság.” Humor — élet! — a forradalomban, ez is léleklángolás, kedvesen. Ahogy ember él. Pátzay Pál 1973-ban, amikor a költő születésének 150. évfordulóját ünnepeltük, meg akarta mintázni „a” hiteles Petőfi-szobrot, a testi mivoltában rekonstruáltak a kortársak információi és a fennmaradt öltözék alapján. Aztán rájött, hogy nem sértheti meg a nemzetet. Mert hát milyen volt Petőfi? Mint látjuk, sokféle. De mi mégis, a szebbikhez ragaszkodunk. Ez nyugtat. A toll ismét siklik, lendülettel, kanyarogva, a papíron, és most azt írja le, féltésből, a holnapra, a jövendőre utalva, a holnapokban és a jövendőkben kialakuló Petőfi-képre célozva: Milyen lesz Petőfi? Ez a fontosabb kérdés. De a választ — íme a történet kimeríthetetlensége, halhatatlansága — erre sem ismerjük. Simon Gy. Ferenc Reprodukció: Flesch Bálint Milyen vett Benczúr Gyula: Petőfi Sándor. Olajfestmény, 62X48,5 cm. Jóval később készült! Orlai Petrich Soma: Petőfi Mezőberényben. Olajfestmény, 76X58 cm Türbe Baroler József:tőfi Sándor. Metszet Készült Ibás Miklós rajza nyomán Egykorú Orlai Petrich Soma: Petőfi Debrecenben. Olajfestmény. 149X112 cm. Erősen idealizált! Leghitelesebb Petőfi-ábrázolás: a dagerrotípia (ezüstözött rézlemezen) Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor. Olajfestmény. 60X45 cm