Képes Újság, 1986. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
Kacagó cicababáit Az imbolygó alak oly hirtelen bukkant föl a ködből, hogy a gépkocsivezető káprázatnak vélte. Mégis fékezett, lassan, óvatosan, hogy meg ne csússzon a kocsi. Félig a padkán állt meg. Tejfehér csönd vette körül. Amúgy is hasznos ilyenkor pihenni egyet, a szeme már vibrált az éjszakai ködben, a fényszórók éppen csak egy-egy darabkát világítottak meg a középső terelő vonalból. A magas, testes férfi nyögve kászálódott ki az autóból. Körülnézett. Csönd és köd mindenütt. A motor zümmögött, a bekapcsolva hagyott ablaktörlő surrogva járt a szélvédő üvegen. Elindult visszafelé, közben a derekára támasztva kezeit nyújtózkodott. Amikor a földön üldögélő alakot megpillantotta, hirtelen megállt. Elütöttem? Ki ez, mi ez? Ijedtség villant át rajta, majd gyorsan zsebre vágta a kezeit, a hideg már csípett. Úgy pislogott, mint aki nem hisz a szemének. Az út szélén, begörbített háttal egy nő ült. Félig az árokpart felé fordulva, fölhúzott lábakkal, hosszú szőke haja szinte beborította a vállát-nyakát. A férfi közelebb lépett. A nő megmozdult, felé fordította az arcát. A csinos arc kékes-lilás színben játszott, a nő ajkai jól láthatóan reszkettek. Az egész alak szinte vibrált, vacogott, szólni nem tudott. Gyorsan odalépett hozzá, majd a lassan feléje nyúló kar alá fogva, szó nélkül fölsegítette a nőt. Tulajdonképpen ölbe kellett vennie, s úgy lépkedett az autója felé. A döbbenettől és a hideg ködtől a férfi sem tudott egy hangot sem kinyögni. A nő könnyű, kivágott ruhában volt, egyik lábán magas sarkú cipő, riasztotta kábulatából. Késő este, a ködös országúton, egy nyári ruhás gyönyörű nő a kocsijában, micsoda kaland! A főváros felé tartva a férfi alig szólt, a nő azonban szinte megállás nélkül csak mondtamondta a történetét. Hogy megismerkedett azzal a Mercissel. Vacsorázni voltak a közeli kisvárosban. Aztán hazafelé autóztak. És akkor azt mondta a Mercis, hogy teljesíti három kívánságát. Egyszerre csak lefékezett az út mellett, és rárontott. Meg akarta erőszakolni. Ott, az autóban. Dulakodtak. Tán a szemébe is belekapott védekezés közben. És hirtelen kiugrott a Mercis az ajtón, megkerülte a kocsit. Föltépte az ajtót, a lány oldalán, és durván kirántotta az ülésről. Magához se tért meglepetésében, amikor már ott is hagyták, az út szélén. Egyetlen kis ruhában. — Mi volt a három kívánsága? — szólalt meg a férfi, odapillantva a nőre. — Egy rendes férj, boldog házasság és a húgom gyógyuljon meg — sorolta szinte azonnal a nő. — Ezért teperte le? — akarta kérdezni, de nem szólt, csak odafordulva gyorsan végigpillantott a nőn. Nem is nő, inkább lány. Ápolt, csinos, sőt kifejezetten vonzó ebben a könnyű ruhácskában. Oly otthonosan helyezkedik az ülésen, mintha ki tudja, milyen régóta ismernék egymást, és hazafelé autóznának a ködben, haza a meleg, kényelmes lakásba, a puha ágyba. Estétől reggelig A férfi fölsóhajtott. A lány, mintha csak kitalálta volna a gondolatait, hangosan fölkacagott. Vidám, csilingelő nevetése betöltötte az autót. Mire beértek a fővárosba, már sok mindent megtudott. A lányt Szekeres Máriának hívják. Manikűrös egy kozmetikában. Huszonöt éves. Az anyjával és a húgával él együtt. Udvarlója nincsen. Szereti a konyakos meggyet, de nem eszik sokat belőle, mert hizlal. Nem hord melltartót, nincs szüksége rá. A húga beteg, az anyja is támogatásra szorul. Szeret szórakozni és imádja a képregényeket. A középiskolát nem fejezte be, de leérettségizett. És három kívánsága van, de az úgysem teljesülhet. Mert ő szerencsétlen alkat. Hát semmi esetre sem külsőre, gondolta a férfi, már odahaza, a saját lakásán. Az ő egyetlen kívánsága teljesült. Bátortalanul ajánlotta föl az otthonát, tisztálkodni, egy korty szíverősítővel koccintani az útra, meg egyáltalán. A lány, azaz Szekeres Mária annyit hálálkodott, hogy már szinte zavarba hozta a férfit. Akárki megtette volna, dörmögte, csak nem hagy ott az országúton egy embert, a fagyban-ködben. A hálás ölelésből csók lett, majd újabb ölelés. Végül a nagy puha ágyban kötöttek ki. A férfi nem is tudta, hogy kissé hízásnak induló, nagy teste ennyi öröm forrása lehet. A lány úgy nézett rá, oly csillogóan rajongó szemekkel, anynyi kedvességgel halmozta el, hogy a férfi tudta, most megérintette a szerencse, ezt nem szabad elszalasztani. Estétől reggelig együtt voltak, s a férfi arra gondolt, ha másodszor is megnősül, hát íme, itt van ez a rendes és csodálatos lány. Egyedül tartja el az édesanyját, a beteg húgát, s voltaképpen védelemre szorul, hiszen oly kiszolgáltatott ebben a durva, erőszakos világban. Becézgetés közben el is mondta mindezt a lánynak, aki csak a fejét rázta. Előbb ismerjék meg egymást komolyan, szeretné bemutatni az édesanyjának. A férfi, mikor reggel elvitte a lányt a kozmetikába, mert ez volt a kívánsága, arra gondolt, hogy ennél jobban nem válaszolhatott volna a lány. Ezt azonban nem mondta, csak megegyeztek, hogy másnap ismét találkoznak. Aztán nagy zavarban, makogva-pirulva egy ötszázast halászott ki a tárcájából, hiszen Szekeres Máriának a táskája, az iratai, a pénze a Merciben maradt. A lány szabódva tette el a pénzt, aztán a közös zavart hangos kacagással hirtelen föloldva, nevetve mondta. — Ennyire olcsó azért nem vagyok — és csókot dobott a szintén mosolygó férfi után. Rendes lány lehet, gondolta a férfi, egy afféle lány nem viccelődik ilyesmivel, s pláne nem kacag ilyen felszabadultan. Elégedetten mosolygott, amikor belépett a vállalat kapuján, s biccentett a portásnak, aki tisztelettel üdvözölte az osztályvezető kartársat, és visítva, magas fejhangon heherészett. Lihegve, hisztérikusan kapkodta a levegőt, a hangja el-elcsuklott, úgy rázta a görcsös, megállíthatatlan vihogás, mintha megmarkolta volna a vállait, és nem engedne a szorításból. — Mi lesz belőled, mi lesz belőled — dünnyögte az édesanyjuk, és mintha erre válaszolt volna Szekeres Mária, odakuporodott az anyja lábához, és azt ismételgette: férjhez megyek, férjhez megyek. Az orvos csöngetett. Nyugtató injekciót adott a lánynak, és megírta a beutalót. Az anya fásultan figyelte, hogy az idősebbik lánya intézkedik. Egy ötszázast ad a doktornak, s együtt várják a mentőket. Megint az elmére viszik, gondolta, ennek már soha nem lesz vége. Micsoda két különböző lány! Milyen kedvesek és bájosak voltak, együtt a gyermekágyban, mint két szép hajasbaba, mindig vidáman, nevetve. Milyen kedves, suta, vihogó kamaszlányok voltak, egészen addig a napig, amíg a férje élt. S aztán micsoda esztendők következtek ! Három kívánság A jól fűtött autóban gyorsan átmelegedtek. A nő arca kipirult, lábait fölhúzta az ülésre, rövidke ruhája fölcsúszott. — Kidobott a rohadék — mondta még remegő szájjal. A férfi nem szólt, csak nézte a szép lányt, a könnyű ruhájában, elővillanó combját, meztelen karját, előremeredő szemeit. — Egyszerűen kilökött a fagyba — emelkedett meg a nő hangja. — Szemét! A férfi megköszörülte a torkát. — Segíthetek? — kérdezte, s ez most olyan sután hangzott, hogy egyszerre elnevették magukat. — Hazavinne? — fordult felé a nő, s józan pillantással fölmérte a volán mögött ülőt. A férfit a saját nevetése föl 44 Mi lesz belőled? A kozmetikát is vidám nevetés uralta a reggeli órán. A lányok hangosan mulattak valamin, amikor az idős takarító férfi elköszönt. Megannyiszor viccelődtek egymással, hogy csupa nő dolgozik itt, csak a hajnali meg esti takarító a férfiember. — Vígan vagytok, cicababák — kiáltotta oda búcsúzóul a takarító. — Csak nehogy a nagy viháncolásnak sírás legyen a vége. Na, csókolok mindenkit. Ám Szekeres Mária nem volt a kozmetikában. Már hazafelé tartott. Nem sokat kellett mennie, hiszen a szomszéd házban lakott. Odahaza is hahota fogadta. De micsoda nevetés! A húga a konyhaszéken ült. Viharos évek A két lányt mindenki csak úgy hívta, hogy Boris Maris, mintha ikrek lettek volna. Holott egy év korkülönbség volt közöttük, mégpedig Mária volt az idősebb, s Borbála a fiatalabb. Mégsem úgy mondták, hogy Maris-Boris, hanem megfordítva, Boris-Maris. Ki tudja, miért? S azt ki tudja, hogy miért kezdtek elmaradozni, sőt az iskolából is kimaradozni. Az anyjuk két állást is vállalt, hajnalban takarított, napközben pedig egy kisiparosnál végzett segédmunkát. A takarítás kevés fizetéssel, ám bejelentett munkaviszonnyal járt, a kisiparosnál több pénzt kapott, de nem hivatalosan dolgozott. A lányok már odahagyták az iskolát, s az akkor harminchárom éves asszony összemelegedett a kisiparossal. Talán ez indította el a viharokat? Azt az éjszakát nemigen felejti el, amikor rányitotta az ajtót a nagy kacagásra. A szobában, a nagy ágyban feküdt a kisiparos, vagy mondjuk úgy, hogy az élettársa, jobbról-balról pedig a Boris-Maris, s leittasodva, kifordulva önmagukból nevettek. A férfi bamba elégedettséggel bámult rá a benyitó asszonyra. — Gyereke is — nyögte ki, elterpeszkedve az ágyban a férfi. — A családban marad. Az asszony elájult. Illetve lehanyatlott, s amikor magához tért, nem változott semmi. Nemcsak részegek, de kábultak is voltak a lányok, ragasztóztak, vagy valami mással szédítették magukat. És eladók volt