Képes Újság, 1986. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)
1986-07-26 / 30. szám
Ha csöndet szeretnék hallani, olyat, amelyet legfeljebb csak egy-egy fürdőző hal csobbanása fokoz; ha vizet szeretnék látni, olyat, amelynek partját nem tarkítják színes napernyők, s melyet nem dúlt föl a nyaralók hada; ha őserdőben sétálhatnékom támad, ha jóízű halakról szeretnék beszélgetni, mindig a horgonyőrhöz megyek. A horgonyőr ugyanis éppen a Tisza-parti őserdőben lakik, elrejtve a világ szeme elől. Megközelíthetetlenebb a szigorúan őrzött államférfiaknál, hiszen ahhoz, hogy bárki is találkozhasson vele, tiltott helyre kell lépnie. A tiszadobi pontonhídtól három-négy kilométert is tart az út a gát koronáján, ahol tudvalévően tilos a járkálás, hiszen mi lenne a gáttal, ha kénye-kedve szerint bárki igénybe venné egy kis sétakocsikázásra. Meleg nyártőben alighanem úgy szétrázódna, hogy még az a néhány ürgecsalád sem volna képes építkezni benne, amelyik a rendszeres irtást évről évre valahogyan túléli. Esők után pedig? Szétnyújtanák a földet az autók kerekei, mint háziasszony a tésztát, csakhogy amíg ő ezt egy késsel összevakarhatja, a gáttal még a legerősebb gépek is csak nehezen boldogulnának. Ezért él a horgonyőr az emberek szeme elől elrejtve, részint pedig hivatal kényszeríti az emberkerülő életre. Mert a horgonyőr nem törődhet holmi idegenekkel, más tiszte van: a horgonyőrnek a vizet kell figyelnie. Na, nem úgy, hogy a szeme is belegúvadjon, de figyelnie kell, teljes huszonnégy órán keresztül, lankadni nem szabad. Mert a hídőrző szolgálat huszonnégy órás. S ebből már az is kiderül, hogy a horgonyőr nem is horgonyt, hanem hidat őriz, és nem is egyedül van, hanem három is van belőlük, hiszen egy nap szolgálat után kettő pihenésképp jár. Ma éppen Burányi Sándor van szolgálatban. Kora reggel elment a „Hullám”, az is fölfelé tartott, sok dolga hát a horgonyőrnek nem volt vele. A horgonyőr ugyanis a lefelé tartó hajókat vigyázza. Még a kanyartól nem is látszik a vízi jármű, de kürtje már előre jelez: szabad utat kér, mire megteszi a hídig lévő pár kilométert. A horgonyőr ekkor megkurblizza a telefont, a vonal másik végén a tiszadobi pontonhíd ügyeletese. Ő leállítja a híd forgalmát, s nekilátnak szétbontani a hidat, úgy, hogy a hajó szabadon folytathassa útját. Aztán, ha elment, viszsza a pontonokat, s újból mehetnek az autók, motorok, át a hídon. Ilyen egyszerű az egész. Már amikor nyár van, amikor éppen nem esik és nem fúj, amikor nem telepszik köd a víz fölé, hogy a horgonyőrs kutyája az orra hegyéig sem lát, amikor nem havazik, amikor a folyt nem árad. Mert március végétől december elejéig — ekkor szerelik fel, illetve le a folyón a pontonokat — bizony sokszor cudar az idő, de a forgalomnak akkor is olyan magától értetődően kell mennie, mintha a legtisztább nyáridő lenne. Seregnyi történetet tud a horgonyőr, hajókról, hajósokról, halakról, halászokról. Tudja például, hogy évek óta az immáron néhai Kolozsi Dezső tartja a halfogó rekordot errefelé, hetvenegy kilós harcsájával. Tudja, hogy tavaly ötvennégy kilós volt a legnagyobb hal, ami itt a Tiszából kikerült. Tudja, hogy a vízi túrázókra, kajakosokra, kenusokra jobban kell vigyáznia, mintha akármilyen megrakott uszály kérne átbocsátást a híd között. Akasztott ő már le a hídelemről nagyszájú kajakost, s még most is beleborzong a pár év előtti eset emlékébe, amikor a félig kinyitott pontonok között behúnyt szemmel húzott át a — ne írjuk ki, melyik — hajó kormányosa, úgy, hogy a katasztrófát talán csak a hidászok fóti ásza segített elkerülni. Tudja, hol s merre érdemes a kuttyogatóval harcsázást kísérelni, tudja, mikor kell a kérészfúrót a mederfenékbe döfni. Tudja, hogy a parton a szúnyog ellen eső után nem segít se kenőcs, se a káromkodás, de még a csapkodás sem, ellenben a ladikkal a víz közepére húzódva egészen nyugodalmasan lehet éjszakázni, mert arra nem járnak a vérszívók. Tudja, miként kell elkészíteni a kusztát — törpeharcsát —, hogy az a legjobb ízű legyen, ismeri, hol mélyül a víz és hol sekélyebb a meder. Seregnyi dolgot tud, olyat, amit nem lehet könyvből tanulni, mert ahhoz a Tisza mellé kell születni, lehetőleg horgonyoznek. Csendes Csaba Az ártéri rengetegbe bújva A tiszadobi pontonhíd