Képmás, 2016 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2016-03-01 / 3. szám

PETŐFI, JÓKAI ÉS KOSSUTH A KONYHÁBAN Március tizenötödike hősei ugyanolyan hús-vér emberek voltak, mint mi. Gondolataikat nemcsak a szabadság és a nemes eszmékért folytatott küzdelem töltötte ki, nevük a gasztronómiával is összefüggésbe hozható. Szöveg - Bogos Zsuzsanna / VÉGY EGY RÉGI RECEPTET! + AZ ÖRÖK KRITIKUS Petőfi, aki a túrós csusza nagy rajongója volt, arról számolt be Úti leveleiben, hogy a magyar kocsmárosok lusták, nem jó vendéglátók. Váratlan megállapítás, hiszen szeretünk úgy gondolni magunkra, hogy hagyományosan jó házigaz­dák vagyunk. Ám ismerve a csárdák és fogadók általános állapotát, nincs min csodálkoznunk - és ez korábban is így lehetett, mert Kazinczy Ferenc szintén panaszosan emlé­kezett meg a vendéglátás silány állapotáról. Petőfi persze annyira rajongott népéért, hogy még ezt is erénynek tudta látni: „de nem bosszankodom - írja -, sőt jólesett, mert ebből is láttam, hogy a magyar restell szolgálni, hogy nem termett szolgálatra, az angyalát is!" Ennek ellenére akadtak, akik jó étellel és gondoskodó kiszolgálással kívánták megnyerni a költőt. Arany János levelezésük kez­detén így sürgette a mielőbbi találkozást: „jöjj el, az Isten áldjon meg, az én nem se nem fest, se nem zongoráz, se nem öltözik tízszer napjában, de Petőfit olvas, jó anya, s jó magyar gazdasszony, ti. amiből van. Majd főz olyan töltött káposztát, hogy édesanyád is csak olyat főzhetett, s tudom, Pesten nem ettél olyat, mióta verseid első füzete megjelent.” A másik jó barát, Jókai Mór szintén a hasán keresztül akart rá hatni. Választottja, a színpadon és a konyhában egyaránt remeklő Laborfalvi Róza lenyűgöző ételsort állított össze az alkalomra: tejszínes rákleves, kapros sült kappan, sós túrógombóc, marhapecsenye boros mártással, diós kifli és jégbe hűtött, rumos-tejszí­nes dinnye várta Petőfit. Hiába, mert az egykori lakótárs továbbra is rossz szemmel nézte Jókaiék kapcsolatát. A TUDATOS ÍNYENC A hiba egész biztosan nem a fogásokban volt, hiszen Jókai feltehetően nagy gondot fordított rájuk. Az író igazi szakértője volt a gasztronómiának, a róla elnevezett bablevesnél jóval gazdagabb örökséget hagyott ránk­­ ezen a téren is. Ételkultúránk múltjáról Kakas Márton néven írt, örömmel számolt be egy 1601-ben kiadott késmárki szakácskönyv újbóli felfedezéséről, buzdított a hagyományos ízek megismerésére. Ehhez kiindulópont­ként egy listát is írt, amelyen olyan ételek szerepelnek, mint a komáromi halászlé, a tordai aranygaluska, az abrudbányai bélmos, a debreceni kolbász, a csíki mézes pogácsa, a vetrece, a csallóközi tejfelgombóc, a miskolci perec, a csöröge és a kecskeméti bélés. De nemcsak a múlt izgatta, az asztalra kerülő minőségi alapanyagról személyesen gondoskodott. Híres mintakertje volt a Svábhegyen (tapasztalatait a Kertészetgazdászati jegy­zetekben foglalta össze, s innen tudjuk, hogy fügéből mindjárt háromfélét termesztett), balatonfüredi villája révén pedig gyakran jutott jó minőségű, friss halhoz. Unokahúga, Véli Mari naplójából tudjuk, egy alkalommal olyan jól sikerült a szabadtéri gazdasütés, hogy Jókai az étkezés utáni mulatozáskor dalra is fakadt. Máskor József főherceg szüreti mulatságán hódolt az ételek, a borok, a zene és a tánc élvezetének, s mivel ezt az alcsúti kirándulást megírta, azt is tudjuk, hogy ekkor még be kellett mutatni a krumplis tésztát az olvasóknak. S ha már szüret: korának legkiválóbb nemesítője, Mathiász János egy szőlőfajtát nevezett el Jókairól. Kép - Fortepan.hu 70 HÁZITREND 6

Next