Kereskedelmi Szakoktatás, 1932. szeptember – 1933. június (40. évfolyam, 1-10. szám)
1933-01-31 / 5. szám
XL. évf. Kereskedelmi Szakoktatás 187 állam és társadalom, nagyok és kicsinyek. Hajlandók voltunk és vagyunk az áldozatokra, de csak azért, hogy példát mutassunk és követésre serkentsünk. Nem akarunk az önzők, a telhetetlenek, a csak önmagukkal törődök és a nagy nyomor közepette is jól élők oktalan balekjei lenni, de áldozatainkért elvárjuk a megkülönböztetett elismerést, sőt jutalmat, kárpótlást akkor, ha majd a mi erőfeszítéseink és lemondásaink árán is sikerül az államgépezet normális járását újra biztosítani s megint egészségesen lüktet majd a magyar gazdasági élet szíve. Akkor majd követeljük ám jussunkat, igazunkat. Tiszteletet, tekintélyt, a tanárságnak műveltségéhez méltó életstandardot követelünk majd, mert ez nemzeti érdek, amelyen nagyon sok fordul meg : a nemzeti múlt értékeinek kultusza és a nemzeti jövő alappilléreinek tartóssága. Csak a megelégedett, magát vidáman folyton továbbművelő, önérzetes tanári rend lehet megbízható gondozója és ápolója a műveltség szent tüzének, amelynek fényét és melegét élvezni oly jó, oly boldogító egyénre és nemzetre egyaránt. Nemzeti jövőnk, fenyegetett létünk annál biztosabb, annál szilárdabb, mennél kevesebb panaszra van ok ebben a tekintetben. Bár adná az Ég, hogy amikor legközelebbi közgyűlésünkre gyűlünk majd össze, anyagi terheink ne nyomjanak már úgy, mint most, ne fájjanak már úgy, mint ma; gondjaink se legyenek már oly nagyon nagyok, oly földrehúzók, mint azok, amelyekkel ma járunk. Nehéz dolog a szép cél felé vágtatni, ha nyergünkben ül és akadályozva mindig belénk kapaszkodik a sötét gond, az intra cura». De nekünk tanároknak, tisztelt Közgyűlés, minden teher és minden akadály ellenére sem szabad megcsökönyösödve megállánunk utunkon, hanem tovább kell mennünk, rendeltetésünk pályafutásán, a jók s igazak útján. Fölfelé kell irányítanunk tekintetünket, föl kell emelkednünk a magasba, ha ki akarunk kerülni a ma szürke, fojtó sötétségéből. A magasban aztán nagyszerű, gyönyörű fénnyel ragyogó csillagokat látni, amelyeket oly jó nézni, távol az élet szennyjétől és zajától. Az 1932-es év elmúlt hónapjaiban különösen két káprázatosan ragyogó csillag felé fordult a művelt emberek figyelme : az egyik a Goethéé, amely 100 éve tündöklik fölöttünk, a másik az Arany Jánosé, amely ötven éve ragyogó csillag a nemzeti múltúnk egének. A Goethe csillagját az egész művelt emberiség ismeri, és a ránézők, a vele foglalkozók felé úgy árad belőle az éltető erő, mint a Napból a meleg; ő az egész világé, minden népeké és minden időké. Arany János csillaga annak a külön magyar göncölszekérnek egyik tagja, amelynek hét csillagából elől Széchenyi, Kossuth, Deák, utánuk Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai ragyog le ránk vigasztalásul a magyar szenvedések éjszakáján. Méltó hozzánk, hogy mai közgyűlésünkből néhány pillanatig Goethe és Arany felé is fordítsuk szemünket. Most már főtitkári jelentésem beszámoló, referáló részére térve át, a következő eseményeket és gondolatokat kell itt külön is kiemelnem : Legutolsó közgyűlésünk óta hat választmányi ülést tartottunk, úgyhogy a nyári nagy szünidőt leszámítva, átlag hathetenként volt választmányi ülés. A választmányi üléseken a budapesti kartársak mindig igen szívesen 13